A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 233,21 pontos, vagyis 0,32 százalékos emelkedéssel 73 174,10 ponton fejezte be a hetet.
Élet tölti meg a világ egyik legszárazabb helyét, a Chilében található Atacama sivatagot. Ezen a területen akár évekig is nélkülözni kell az életet adó vizet, így ez a mostani jelenség különleges.
Az Osztrák Tudományos Akadémia régészei az Izraeli Régiségügyi Hatósággal együttműködve elveszett keresztes oltárt fedeztek fel a Szent Sír-templomban.
Ennyit az olimpia ideje alatti háborúskodás befejezéséről: tizenegy gyermek halt meg, amikor szombaton rakétatalálat ért egy futballpályát az Izrael által megszállt Golán-fennsíkon
Az olimpiai nyitóünnepségek mindig különleges események, amelyek a házigazda ország kultúráját és kreativitását mutatják be, a párizsi azonban nem nyerte el az emberek tetszését. Emlékezzünk hát vissza azokra, amik viszont a legjobbak közé tartoznak.
Az izraeli légierő Libanonban több helyszínen, kiterjedt légicsapásokkal felelt a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezet szombati, tizenkét halálos áldozatot követelő rakétatámadására - jelentette a katonai rádió.
Homokvárosokra és vízzel körülvettekre szakadhat Hollandia 2100-ra, de erre fel tudnak készülni. Sőt szinte bármit megtehetnek technikailag, viszont nem gondolkozhatnak tovább ugyanúgy, ahogy eddig.
Soha nem felejtem el a napot, mikor az egyik legjobb barátomnál inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak. A kezdeti sokk után persze nem volt más út az egészsége érdekében, csak az életmódváltás. Azóta igazi kukta vált belőle, megtanult úgy főzni, hogy kedvenc ételei tökéletesen beilleszthetőek legyenek az új étrendjébe. Ebből szeretnék veled pár könn
Évről évre csökken azoknak a száma, akik papíralapon készítik el és adják be személyijövedelemadó-bevallásukat az adóhivatalhoz. Az elektronikus úton intézhető megoldások nemcsak népszerűek, hanem - a magyar adópolitika legfontosabb célkitűzésének megfelelően - tovább egyszerűsítik az adórendszert és csökkentik az adminisztrációs terheket - állapít
A szerző előadásában hallható a Kossuth Rádióban Demeter Szilárdnak, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyzetsorozata.
A szántóföldön megtermelhető zöldségfélék közül a paradicsom az a kultúra, amelyet sokan otthon, kiskerti körülmények között is nevelnek. Sajnos ez a kultúra is meglehetősen „beteges”, rengeteg kórokozó, kártevő és élettani probléma akadályozhatja meg azt, hogy a gazdák ízletes paradicsomot állíthassanak elő.
A Marokkóból a londoni Stansted repülőtérre tartó járat körül már a beszálláskor problémák voltak. Egy harmincéves férfi arra kérte az egyik utast, hogy cseréljen vele helyet, hogy ő maga a családjával együtt ülhessen a gépen. A kérés már az indulás előtt heves szóváltást váltott ki, amelyet a légiutas-kísérők még tudtak kezelni. Ám a fedélzeten a
A republikánus elnökjelölt megszüntetné azon iskolák szövetségi támogatását, amelyek nem megfelelő faji, szexuális vagy politikai tartalmakat ontanak a gyermekekre.
Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest, a Fiastyúk csillaghalmaz, a holdsarló, a Mars, a Jupiter és a Bika csillagkép vörös csillaga, az Aldebaran kerül közel egymáshoz.
Az ukrán-magyar határszakaszon 7152-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 9481-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
A kitűzött célpontok között fegyverraktárak és a terrorista infrastruktúra építményei szerepeltek Csabriha, Bordzs el-Csmali, el-Bika, Kfarkela, Rab-el-Talatín, Hiam és Tair Harfa térségében.
Egyre gyakrabban jelennek meg hírek, valamint a közösségi oldalakon olyan bejegyzések, hogy rejtett kamerákat találnak a nyaralók a szállásaikon. Most mutatunk pár trükköt, hogyan leplezheted le őket!