A lehetőségek frakciójának nevezte a hétfőn megalakult Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportot Hölvényi György, a Kdnp EP-képviselője a Facebook-oldalán.
A Posta Biztosítókban szerzett teljes állami részesedés a Gránit Biztosítónál landol. Mint bejelentették, így a Gránit az eddiginél sokkal szélesebb kört érhet el az élet- és nem életbiztosítási szegmensben egyaránt, és a hazai biztosítási piac meghatározó szereplőjévé válik.
Minden idők legnagyobb jelszóadatbázisa került ki egy hackerfórumra. Könnyen lehet, hogy a tiéd is köztük van - nem árt ellenőrizni, hogy ez valóban így van-e.
A szervezők szerint ez már nem maradhat így tovább. A magyar kultúra ennél többet érdemel! - áll felhívásukban, amelyben az igazgató távozását követelik.
Hidvéghi Balázs, az Európai Parlament független képviselője, a Fidesz korábbi kommunikációs igazgatója hétfőn délelőtt a ">Facebook-oldalán közölte, hogy a francia Nemzeti Tömörülés is csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz.
Aki az elmúlt években akár csak egyszer is böngészte a moziműsort vagy a streaming szolgáltatók épp friss kínálatát, szinte biztos, hogy belefutott egy-két olyan címbe, ami nosztalgiával töltötte el. Barbie, Tetris, Air: Harc a legendáért - de mi a közös bennük és miért olyan sikeresek?
Több ország, köztük Litvánia, Olaszország, Csehország, illetve az Európai Unió és az ENSZ is elítélte hétfőn a legnagyobb kijevi gyermekklinikát ért orosz rakétatámadást.
A szókimondó sztárséf hasznos tippeket adott az étel- és italválasztáshoz is. Ha felismered ezeket az árulkodó jeleket, biztosan elkerülöd a csalódást!
Folytatódik a szeszélyes időjárás Európában. Tomboló hőség, teniszlabda nagyságú jegek, tornádók, özönvízszerű esőzések, utakat elsodró földcsuszamlások jellemzik az idei nyarat. A viharok és az orkán erejű szél az elmúlt napokban áldozatokat szedett Montenegróban, Észak-Macedóniában, Svájcban. És Olaszországot sem kímélik az időjárási anomáliák.
Két évvel, 2026. július 1-jéig meghosszabbítja a kormány a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök esetében a gyermekvállalási határidőt – jelentette be a mai kormányinfón Vitályos Eszter kormányszóvivő.
Oroszország hétfőn több tucat rakétát lőtt ki Ukrajna városaira. Az iszonyatos erejű támadás legalább 24 ember halálát okozta, és szétzúzott egy kijevi gyermekkórházat, ahol a romok alatt rekedtek a támadás áldozatai- közölték tisztviselők.
A francia országúti kerékpáros körversenyen címvédője elárulta: áprilisi bukása után halálfélelme volt és úgy gondolta, hogy a karrierjének biztosan vége.
Szerdáig pótolhatják a felsőoktatásba felvételizők a még hiányzó dokumentumaikat az e-felvételi felületén, a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjének módosítására azonban még jövő keddig van lehetőségük - közölte az Oktatási Hivatal (OH).
2024. szeptember 1-től Bajnai Gordont nevezték ki a londoni Campbell Lutyens pénzügyi cég vezérigazgatójává – közölte a vállalat hétfői sajtóközleményében.
Eddie Murphy és a producer, Jerry Bruckheimer is utálták a Beverly Hills-i zsaru egyik részét. Hát igen, a filmtörténelem során sokakat kísért a hármas szám, amikből nagy bukták lettek.
A jamgyökér egy gumós zöldség, amit gyakran összetévesztenek az édesburgonyával, azonban fontos különbség, hogy több keményítőt tartalmaz, és kevésbé édes, mint az édeskrumpli. Mutatjuk, miért érdemes belőle rendszeresen fogyasztani!
A Media1 észrevette, hogy Szapanyos Anett, a Jobbik volt sajtófőnöke a Blikk stábjához igazolt politikai újságírónak. Ma például ő kérdezte Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón, nemrég pedig ő volt a társszerzője annak a cikknek, ami arról szólt, hogy állítólag már DK-s elvtársai is Gyurcsányt támadják.
"Érteni a világot lehet könyvekből, filmekből és emberi történeteken keresztül is. És lehet úgy is, ahogy a lányom csinálta. Minden érzékszervet kihasználva, közvetlenül megtapasztalva mások életét, annak minden örömével, szépségével és kihívásával együtt." Lili Kolumbiában járt, az anyukájában pedig megfagyott a vér. Először.
Nemrégiben kertbarátokkal gyűltünk össze, a bográcsban egytálétel rotyogott. A "mi lesz az ebéd?" kérdésre nem volt egyszerű a válasz. Vadas mártás zöldségekkel, zöldséges vadas nokedlivel, vadas ízű borsópörkölt gombával és galuskával, zöldséges mindenféle. Nagy nevetésben törtünk ki, mert a szellő isteni ízeket hozott a tűz felől, és valójában mi
A független politikus szerint annyi a botrány, hogy észre sem vettük, hogy a volt miniszter és párja "egy messziről bűzlő közbeszerzésen" jutott hozzá egy drága megbízáshoz.
Egy galaxisban általában 800 és 3200 milliárd közé teszik a bolygók számát, de egy új kutatás szerint ennek ellenére sincs sok esély arra, hogy ezek közül bármelyiken is kialakult volna az élet. Tudósok ugyanis azt állítják, hogy ehhez olyan véletlenek sorozata szükséges, aminek matematikailag nagyon kicsi a valószínűsége.
Ha megszállottja vagy az igaz bűntényeknek és a dokumentumfilmeknek, akkor a Netflix legújabb, Az ezergyerekes férfi című filmje biztosan tetszeni fog.A csavaros és fordulatos doku-sorozat egy sorozatos spermadonor történetét vizsgálja, aki állítólag 1000 (és potenciálisan még több) gyermeket nemzett tömeges adományozással, mind magánúton, mind ped
Az európai és a kínai járműipar együttműködésére kellene összpontosítania az EU-nak, mert az nem zéróösszegű játék, hanem kölcsönös fejlődési és növekedési előnyökkel jár - írja a kínai Xinhua hírügynökség portálján megjelent tanulmány.
Margot Robbie terhessége az egész internetet lázba hozta, azonban nem ő az egyetlen sztár, aki idén babát vár. Összegyűjtöttük azokat a hírességeket, akik 2024-ben jelentették be terhességüket!