Az egészségügyi szakemberek egy influenzaszerű tüneteket okozó, de bakteriális fertőzésre figyelmeztettek. Az akár halálos betegség a túlélőknél maradandó fogyatékossághoz vezethet.
2025 első negyedévében 1774 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le hazánkban az ajánlatkérők, mely összesen 4092 darab közbeszerzési szerződés megkötését jelentette. Az eljárások és szerződések értéke jelentősen, közel másfélszeresére növekedett az előző év azonos időszakához képest, meghaladva az 1000 milliárd forintot. A legtöbb el
Egy vezetékek közé gabalyodott kígyó miatt egy időre leálltak a nagysebességű vonatok szerdán Japánban a Tokió és Oszaka közötti Tokaido Sinkanszen vonalán.
Donald Trump amerikai elnök köszönetet mondott Elon Musk üzletembernek a kormányzati hatékonyság javítása érdekében végzett különleges kormányzati munkájáért szerdán.
Az Audi újdonságai a teljes kínálatot elnézve is egységes látványvilággal rendelkeznek, ezen belül az elektromos modellek még könnyebben megkülönböztethetők. A
Lewis Pullmant a Mennydörgők* premierjén kapták mikrofonvégre újságírók, és megpróbálták kideríteni, tényleg együtt vannak-e Kaia Gerberrel. A színész válaszolt is a feltett kérdésekre.
A dengue-láz vírusát terjesztő állatok már jelen vannak, a populációszámtól függ, mikortól lesznek itthoni eredetű fertőzések. A dalos szúnyog viszont már most terjeszti a nyugat-nílusi lázat. Mindezek miatt elkezdték a szúnyogok újabb, szisztematikus vírustesztelését, de egyelőre csak az ország kis részén.
India és Pakisztán között fokozódik a feszültség, miután Újdelhi lezárta a légterét a pakisztáni repülőgépek előtt. Ez a lépés néhány nappal azután történt, hogy Iszlámábád hasonló intézkedést hozott, megtiltva az indiai gépek belépését a pakisztáni légtérbe. A két szomszédos atomhatalom közötti konfliktus a vitatott hovatartozású Kasmír tartományb
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
A kíváncsiság, a kitartás, az empátia – mind olyan erények, amelyek sokkal fontosabbak a későbbi sikerek szempontjából, mint a bizonyítványban szereplő jegyek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Meggyűlölték az ellenfelei és az edzője is elhagyja a visszatérő világelsőt. A szintén világklasszis barátnőjével is szakított a visszavonuláson elgondolkodott teniszező.
A Press Gazette 2025-ös brit médiavezetői fizetési listája szerint az Egyesült Királyság legjobban fizetett médiavezetői közül többen az üzleti információs szektorban dolgoznak.
A hosszú hétvége tökéletes alkalom arra, hogy egy kicsit pihenjünk, élvezzük a tavaszt - miközben persze a finom ételekről sem szeretnénk lemondani. Ha még nem tudod, mi legyen a menü, akkor segítünk a választásban!
Nyílt levélben nyújtott tanácsokat a világ fogyasztóvédelmi hatóságait tömörítő nemzetközi hálózat (Icpen) a divat és textilipar szereplőinek. A levél – melyet többek között a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is aláírt – célja, hogy elősegítse az iparágban használt fenntarthatósági és zöld állítások átláthatóságát, ezen keresztül pedig kedvezőbb dönt
Itt van május 1-je, és az előrejelzések szerint bizony az időjárás is kifejezetten nyáriasnak ígérkezik. Több vidéki fürdő is erre időzítette a külső strandmedencék megnyitását. Összegyűjtöttük hát, hol mindenhol lehet már most megmártózni, de azt is megmutatjuk, mely strandok nyitnak később. Cikkünkben azt is körbejártuk, hogyan alakulnak idén a v
25 évnyi kiemelkedően sikeres év után 2025. szeptember 30-án távozik a német Ufa Show & Factual vezetői és a magyar Ufa Produckció társ-ügyvezetői pozíciójáról Ute Biernat. Ugyanakkor a nagy tapasztalattal rendelkező televíziós producer tanácsadói minőségében továbbra is az Ufa család része marad. Ute Biernat, az Ufa Show & Factual vezérigazgatój
Kádár János neve sokak fejében összeforrt a szovjeteknek való behódolással, ám egy 1968-as, soha el nem küldött levél szerint a helyzet korántsem ilyen egyszerű.
A női kapuzárási pánik jelensége nemcsak izgalmas pszichológiai téma, de számos nő életét is jelentős mértékben befolyásolhatja. Ahogy a középkorúság felé közeledünk, sokan szembesülnek életük értelmének és céljainak újradefiniálásával. Ez az életszakasz ugyanakkor olyan belső feszültségeket és vágyakat hozhat felszínre, amelyek nem mindig könnyűek
Kijev és Washington több hónapos huzavona után magyar idő szerint szerda éjfél előtt bejelentette, hogy aláírták az ukrajnai nyersanyagokról és befektetésekről szóló megállapodást.
Ukrajna és az Egyesült Államok magyar idő szerint szerda éjfél elött aláírta az ukrajnai nyersanyagokról és befektetésekről szóló megállapodást. Trump közölte: az "sokkal többet" adhat Amerikának, mint amennyit eddig Ukrajna megsegítésére költöttek.