Nem mindennapi témákkal és nem mindennapi vendégekkel folytatódik az ATV #Bochkor című műsor vasárnap este. Tatár Csilla egy téma kapcsán meglepő kijelentést tett.
Egy kis levágott spárgaszár, maradék répa és zeller, meg pár kamrában kallódó krumpli is elég ahhoz, hogy egy isteni, krémes spárgakrémlevest kerekítsetek belőle. Minden egyes maradékban meg lehet látni a fantáziát, így tényleg semmi sem végzi a kukában.
Az Oroszország által javasolt, Isztambulban megtartandó ukrajnai rendezési tárgyalásokon figyelembe kell venni a 2022-ben megszakított tárgyalások eredményeit és a terepen kialakult valós helyzetet – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója vasárnap a Pervij Kanal tévécsatornának nyilatkozva. Usakov tájékoztatást ígért az
Nem kell művésznek lenni ahhoz, hogy valaki érezze az alkotás jótékony hatásait: amerikai kutatók szerint már napi háromnegyed óra rajzolgatás, gyurmázás vagy kollázskészítés is látványosan csökkenti a szervezet stresszhormonszintjét. Az amerikai Drexel Egyetem kutatócsoportja szerint napi 45 perc szabad művészkedés jelentősen csökkenti a k
Még a nagymamámtól ered az a szokás, hogy nálunk a családban minden pénteken valamilyen tésztaétel kerül az asztalra. A túrós csusza persze bármelyik másik napon is megállja a helyét, a sütőbe bedobva pedig igazi különlegességgé változik!
Az idei szezon (a tétmérkőzéseket tekintve) negyedik El Clásicóján a Real Madrid győzelmi kényszerben játszik. Ha nem szerzi meg idénybeli első győzelmét a legnagyobb rivális ellen, szinte biztosan elúszik a bajnoki cím megvédésének esélye.
A stressz nemcsak modern világunk hétköznapjait befolyásolja, de örökségként is továbbadható. Egyre több tudományos kutatás igazolja, hogy a szülők – különösen az anyák – által átélt stressz nemcsak lelki, hanem biológiai nyomot is hagyhat gyermekeikben. A kutatások szerint a stressz nemcsak a közvetlen tapasztalatok útján, hanem genetikai
Könyv jelent meg a 2004-ben elhunyt magyar úszópápáról, Széchy Tamásról; Meghalt Jochen Mass, a német autóversenyzés egyik ikonikus alakja; Kerkez Milos miatt szomorkodik az Arsenal legendája. A Bors heti legolvasottabb cikkei közül válogattunk.
A Jeep immár huszonnegyedik éve vezeti a leginkább hazafias amerikai márkákat rangsoroló Brand Keys-listát, megelőzve olyan neveket, mint a Ford, a Coca-Cola vagy az Apple. A márka érzelmi kötődését az amerikai identitáshoz nemrég Harrison Ford is erősítette egy Super Bowl-reklámban, amit a fogyasztók a „Made in the USA” értékrend fényében különöse
Az építőiparban és a közlekedési szektorban, ahol köztudottan lassú a dekarbonizáció folyamata, most példátlan ütemben kell csökkenteni az emissziót ahhoz, hogy az EU továbbra is a klímacéljai elérését biztosító úton maradjon. Ennek érdekében az új emissziókereskedelmi rendszer, az úgynevezett ETS2 2027-től kezdődően karbonárat vet majd ki az ezekb
Annak érdekében, hogy a hozzáférjen a távolabbi jövőben is az új mesterséges intelligencia modellekhez, a Microsoft átírná a fennálló szerződését az OpenAI céggel, amely kifejlesztette a ChatGPT-t.
A világ különös jelenségeit olykor egészen furcsa módon próbálja magyarázni az emberiség. Néhány elvetemült összeesküvés-elmélet viszont még igaz is lehet.
Sokan mondják, hogy nem lehet kiszűrni a mérgező embereket, de szerintem igen. A lényeg, hogy merj kérdezni, ügyelj a részletekre és ne félj búcsút inteni, ha valaki már az elején rossz érzést kelt benned. Ez nem előítélet – ez öngondoskodás!
Európa egyik legidillibb helyszínét Görögországban találjuk: az aprócska, alig 3000 lakossal rendelkező szigeten a helyiek joggal gondolhatják úgy, hogy a világ egyik legszebb helyén élnek. Pátmosz azonban nemcsak lenyűgöző tájával, hanem vallási jelentőségével is kiemelkedik: állítólag itt, a szigeten szerzett látomásai után írta meg Szent János a
Az Mcc Klímapolitikai Intézet előrejelzése szerint 2025 nyarán az átlagosnál magasabb hőmérséklet, gyakoribb és hosszabb hőhullámok várhatók Magyarországon, és bár a tavalyi szintet valószínűleg nem éri el az aszály, idén is számítani kell vízhiányra - írta meg az Infostart. Kovács Erik, az Mcc Klímapolitikai Intézet vezető kutatója az InfoRádióban
A 2023-as adatok szerint a világ gyümölcstermesztésében Kína állt az első helyen, ahol az év során több mint 260 millió tonna gyümölcsöt takarítottak be.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője szerint a fa- és bokorvágásokat, tereprendezést, mederkotrást a téli hónapokban lenne szükséges végezni, mert így, hogy április-májusban rendelik el ezeknek az elvégzését, beláthatatlan károk keletkeznek a növény- és állatvilágban.
A politikai elemző szerint "most Orbán nyitott támadási felületet maga ellen, nem lehet felróni Magyar Péternek, hogy ezt igyekszik a maga javára fordítani és hitelteleníteni Orbánék nemzetféltését."
Ritka pillanat: Brooklyn Beckham nyilvánosan is szólt néhány kedves szót apjáról, David Beckhamről – mindezt egy olyan időszakban, amikor a családi viszonyokat leginkább a "hidegháború" szó írja le pontosan.
A kalciumban gazdag és egészségesnek mondott tej nem mindig a legjobb választás. Egy pohár állati eredetű folyadék ugyanis beleszólhat a gyógyszereink hatékonyságába is.
Az erősödő bérlői kereslet hatására immár harmadik hónapja a 250 ezres lélektani határ felett stabilizálódtak a kínálati bérleti díjak Budapesten: áprilisban átlagosan közel 252 ezer forintot kértek ingatlanjaikért a bérbeadók – derül ki a Rentingo friss albérletpiaci elemzéséből. Elindult az árolló összezáródása, ami a bérlakást keresők növekvő fi
A tavaszi-nyári időszak igen kedvező a friss zöldség- és gyümölcskínálat szempontjából, hiszen a boltok polcai tele vannak a szezonális áruval. De még jobb, ha csak a kertbe (vagy erkélyre) kell kimennünk a saját termesztésű zöldségért. Tippekkel segítünk, hogy ez megvalósuljon.
A CATL, a világ legnagyobb elektromos járműakkumulátor-gyártója, korlátozni fogja az amerikai befektetők részvételét a hétfői hongkongi tőzsdei bevezetésnél, ami a növekvő amerikai-kínai feszültségek IPO piacra gyakorolt hatását jelzi - tudta meg a Bloomberg.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 2,02 százalékkal emelkedett a múlt heti záráshoz képest.