2025. május 12. hétfő

máj. 12
13:03
Megjött Simion ellenfelének első gesztusa is a magyarok felé (Mandiner)
Élesedik a román elnökválasztás: a radikális jobboldali jelölt nagyon látványosan hajt a magyarokra.
máj. 12
13:03
Orbán Viktor saját magát szúrta szíven: Több százezer törzsszavazóját árulta el a magyar miniszterelnök (Nyugati Fény)
Egy magyargyűlölő román elnökjelölt mögé állt be a magyar kormányfő.
máj. 12
13:03
Már ebben a gyönyörű szigetállamban is digitális nomádkodhatunk (in.hu)
A távmunkában dolgozók számára lehetővé teszik, hogy legfeljebb egy évig az országban maradjanak, és ezt követően további egy évvel meghosszabbíthatják a tartózkodási engedélyüket.Egy maroknyi ázsiai ország került fel a digitális nomád vízumot kínáló úti célok egyre bővülő listájára, köztük Japán, Thaiföld és Dél-Korea – most pedig végre a Fülöp-sz
máj. 12
13:03
DR Green lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért (Magro)
A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.
máj. 12
13:06
Nagyobb a baj: leálltak a K&H; Bank egyes szolgáltatásai, nyugdíjat sem tudtak utalni (Infostart)
Technikai hibával küzdött a pénzintézet.
máj. 12
13:06
Annyira bio és organikus, hogy a szálka is benne maradt (Piac és Profit)
Az Import Trade Hungary Kft. Rudolfs Bio Zöldségpüré lazaccal 6hó/190g termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte apró halszálkák tartalma miatt.
máj. 12
13:06
Kecskeméti iparűzési adó 2025: a hipa összege Kecskemét területén, számlaszám és a befizetés módja (Pénzcentrum)
A 2025-ös iparűzési adó fizetési kötelezettsége minden, Kecskemét közigazgatási területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozást érint. Az adó mértéke és befizetésének módja nemcsak jogszabályi, hanem gyakorlati szempontból is lényeges, ezért érdemes lépésről lépésre áttekinteni a legfontosabb tudnivalókat.
máj. 12
13:09
Ismerje meg a Mewa termékeit az Ipar Napja kiállításon! (autopro)
A német Mewa Textil-Service idén először vesz részt Magyarország legnagyobb ipari seregszemléjén, az Ipar Napjain.
máj. 12
13:09
Peszkov szerint ez kell az ukrajnai tűzszünethez (Magyar Hírlap)
Zelenszkij csütörtökön Törökországban várja az orosz elnököt.
máj. 12
13:09
Orbán megőrült? Aggasztó közleményt adott ki Ukrajnáról a magyar kormány (Nyugati Fény)
Rákapcsolt az állampárt.
máj. 12
13:09
Teherautó alatt szakadt a múzeum előtti szökőkút Szegeden (Autószektor)
Frissítve: A teherautó egynyári virágokat szállított a Roosevelt térre, majd amikor lepakolták, a sofőr valószínűleg azt gondolta, nem tolat, hanem megfordul. Makrai László, a szegedi szökőkutak üzemeltetéséért is felelős Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. ügyvezető igazgatója a város hirportáljának elmondta, egy megfelelő darut hozatnak a Móra Fe
máj. 12
13:09
A Szpari elleni vereség után a Dvtk edzője a jövőjét firtató kérdést is kapott (NB1)
Az NB I 31. fordulója a Nyíregyháza-Diósgyőr rangadóval zárult vasárnap délután. A bennmaradásért küzdő Szpari végül 1-0-ra nyert, a lefújás
máj. 12
13:12
Aligha a földgázért kapunk vámcsökkentést, Trump kriptókkal korrumpáltatja magát? (Privátbankár)
A tőzsdéket jó kedvre derítette az amerikai-kínai vámmegállapodás, a dollár nagyot erősödött, az arany viszont jókorát esett a hír nyomán. Vajon milyen megállapodás születik majd az EU-val? Kedden jelent a Richter. Korrupcióra használhatja Trump a saját gyártású kriptóit.
máj. 12
13:12
Eltiltanák Trumpot a kriptótól: új törvénytervezet az amerikai szenátusban (Kripto Akadémia)
Új törvénytervezetet mutatott be húsz demokrata szenátor az Egyesült Államokban, ami megtiltaná a magas rangú kormánytisztviselők számára, hogy kriptovalutákat bocsássanak ki, támogassanak vagy népszerűsítsenek. Az “End Crypto Corruption Act of 2025″ (A kriptokorrupció felszámolásáról szóló 2025. évi törvény) néven futó javaslat a kriptoszektor és
máj. 12
13:15
Ezért alkalmatlan Dobrev Klára, hogy felhúzza a DK-t? Szakértő mondta ki a kendőzetlen igazságot (Promotions)
Bajban lehet a DK.
máj. 12
13:15
Az oroszok egy kilométerre vannak a Dnyipropetrovszki terület határától (Magyar Hírlap)
Komoly offenzívákba kezdtek.
máj. 12
13:15
Ki véd meg minket, ha az USA hadserege kivonul Európából? (Növekedés)
Donald Trump újraválasztását követően az európai NATO tagállamok vezetői ráeszméltek, hogy nagyobb erőforrásokat kell saját országuk védelmére fordítani. Az Egyesült Államok a második világháború óta vezető szerepet tölt be az európai biztonság garantálásában, amelyből kihátrálni kezd a fő geopolitikai rivális, Kína felemelkedése miatt. Az USA Euró
máj. 12
13:15
Újabb csapást mérnek a magyar autósokra – keddtől drágul a benzin, ismét közelítünk a 600 forintos literenkénti árhoz (naphire.hu)
Keddtől ismét mélyebbre kell nyúlniuk a zsebükbe az autósoknak: a 95-ös benzin ára bruttó 3 forinttal emelkedik, így literenként 584 forintba kerül majd. A gázolaj ára egyelőre nem változik, de a szakértők szerint ez bármikor megfordulhat.
máj. 12
13:15
A Galaxy Watch8 széria új dizájnt kap: négyzetes–kerek forma jöhet (Smarteast)
A Samsung Galaxy Watch8 sorozata várhatóan egy új, négyzetes–kerek (squircle) formát kap, hasonlóan a tavaly bemutatott Galaxy Watch Ultra modellhez
máj. 12
13:18
Nemcsak kommunikációban utazik Balásy, a cégei kalandparkot, bunkert és lövészárkot is építenek a honvédségnek bő négymilliárdért (444.hu)
Jól fizet a rendezvényszervezés meg az építés is.
máj. 12
13:21
Bezár a Vittula, az egyik leghíresebb fővárosi kultkocsma május végén, nem részletezték az okokat (SzMo)
Az biztosnak tűnik, hogy lesz búcsúbuli, és a részleteket is elárulják később.
máj. 12
13:21
Megszületett a megoldás? Így oldhatja meg a Mercedes az EQA és az EQB akkuproblémáit (Villanyautósok)
Akkucsere helyett korlátozzák a töltést és a hatótávot az EQA és EQB egyes változatainál.
máj. 12
13:21
Lázongnak a nyugdíjasok – nem jött meg hétfőn a pénz (AC News)
Váratlan zűrzavar történt. Dühöngenek a nyugdíjasok, jócskán késik a május havi illetmények banki átutalása.
máj. 12
13:24
Gyermekkori túlsúly: duplázódik a felnőttkori elhízás kockázata (Menedzsment Fórum)
Ez a legjobb előrejelző!
máj. 12
13:24
XIV. Leó pápa a kommunikáció fontosságát hangsúlyozta a béke megteremtése érdekében (HírTV)
A helyszínről kapcsoltuk Jánosi Dalmát.
máj. 12
13:24
Érdemes átnézni az adóbevallási tervezetet (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet, amit érdemes átnézni, mert lehet vele teendő: akinek például visszaigényelhető adója van, május 20-ig meg kell adnia a kiutalási adatokat, továbbá akinek a bevallási adataiban valamilyen pontatlanság vagy hiba van, azt javítani szükséges
máj. 12
13:24
Villámgyorsan szabadulnak dolláros papírjaiktól a világ legnagyobb befektetői (Portfolio)
Az intézményi befektetők világszerte csökkenteni kezdték amerikai kitettségüket, ami a dolláreszközöktől való elfordulás hosszú távú trendjének kezdetére utalhat – írja a Financial Times. Március az amerikai részvények portfóliókban elfoglalt pozíciójának minden korábbinál nagyobb csökkenését hozta.
máj. 12
13:26
Elfoglalták a madridi terminál egy részét (HírTV)
A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította, Murciából.
máj. 12
13:26
Máris kategóriát léphet a tőzsdén a magyar IT-szektor egyik legígéretesebb cége (Portfolio)
A 2016-ban alapított Kermann IT a hazai informatikai piac egyik legdinamikusabban fejlődő szereplőjévé vált: a vállalat 2024-ben nemcsak tőzsdére lépett, hanem átlépte a 11 milliárd forintos árbevételt is, ezzel három évvel korábban teljesítve a 2027-re kitűzött stratégiai célját. A cég a nagyvállalati infrastruktúra-szolgáltatások mellett egyre na
máj. 12
13:27
Kölcsönös vámcsökkentés Kína és az USA között (Magyar Hírlap)
A két állam egyelőre kilencven napra egyezett meg egymással.
máj. 12
13:27
Oroszország kemény válaszcsapással fenyegette meg Lengyelországot (Demokrata)
Marija Zaharova szerint a "megfelelő válasz a nem megfelelő lépésekre" hamarosan bekövetkezik.
máj. 12
13:27
Ehhez nincsenek hozzászokva az Egyesült Királyságban: a kamerák előtt esett neki a tulajdonos saját edzőjének (Mandiner)
A Nottingham Forest első embere a pályán kérte számon a menedzsert.
máj. 12
13:27
Repülőrajt: áprilisra elérte az éves cél 70 százalékát a költségvetési hiány (Forbes)
Az elmúlt 25 év második legrosszabb áprilisi adatát közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn, múlt hónapban összesen 376 milliárd forinttal nőtt a költségvetési hiány. Mi történt? Áprilisban 376 milliárd forinttal nőtt a költségvetési hiány, ezzel az év első harmadában már 2930 milliárd forint hiány összegyűlt az éves célból – derült ki a Nemz
máj. 12
13:27
Halálos kamionbaleset, teljes útzár és mentőhelikopter az M5-ösön (Autószektor)
Egy ember életét vesztette abban a balesetben, melynek során három kamion ütközött össze az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán Inárcs térségében - közölte a Pest Vármegyei rendőrfőkapitányság szóvivője hétfőn az MTI megkeresésére.   Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a járműveket a sztráda 43-as kilométernél az 5-ös főútra te
máj. 12
13:27
Meddig tart egy per Magyarországon? (Üzletem)
"Doktor Szöszi csak a vásznon létezik, a valóságban nem. Magyarországon a valóságban egy per egészen máshogy zajlik" – írja dr. Kocsis Ildikó ügyvéd, vitarendezési szakjogász.
máj. 12
13:27
Még az embereket is körülveszi egy sejtelmes ragyogás, ami eltűnik a halálukkal (Telex)
Kanadai kutatók szerint minden élőlény képes magából fotonokat kibocsátani, csak nem könnyű észlelni azt, nekik egereken sikerült.
máj. 12
13:27
Számold ki a sorsszámodat és tudd meg kivel harmonizálsz és kivel nem (Bien)
A szerelem és a párkapcsolatok világa az emberi élet rejtélyes és izgalmas része, amely sokféle módszert, hitet és megközelítést vonz azok számára, akik mélyebben kívánják megérteni érzelmi életük dinamikáját. Az egyik ilyen érdekes terület a számmisztika, amely a számok spirituális jelentését és a mindennapi életre gyakorolt hatását kutatja. E cik
máj. 12
13:30
Hadházy: "Ha az ellenzék a legkisebb mértékben is komolyan veszi magát, Bolla helyzete tarthatatlan" (444.hu)
A 444 tényfeltáró cikke után posztolt a képviselő, aki annak idején unszolta Karácsonyt, hogy vizsgálja ki a BKV-s informatikai beszerzést.
máj. 12
13:33
Kiakadtak Szoboszlaira a Liverpool-szurkolók, túl messzire ment a magyar focista? (ATV)
A Liverpool-drukkerek szerint Szoboszlai Dominiknak nincs joga hozzá, hogy ilyeneket csináljon a pályán.
máj. 12
13:33
3 vezetői készség, amit csak válsághelyzetben tanulhatsz meg igazán (Igényesférfi.hu)
A mai vezetés nem a megmondóemberekről szól. A valódi vezető nem az, aki minden kérdésre válaszol, hanem az, aki ki meri mondani: „Nem tudom biztosan, mi jön – de itt vagyok, és együtt kitaláljuk.” Néha épp ez az egy mondat képes helyreállítani a bizalmat egy zűrzavaros világban.
máj. 12
13:33
Mit tehetünk a kalászfuzáriózis megelőzése érdekében? (Agrofórum)
A kalászfuzáriózis napjainkban az őszi búza egyik legjelentősebb és legveszélyesebb betegsége. Az utóbbi évtizedben egyre gyakrabban tapasztalható, hogy a betegség járványszerű méreteket öltve komoly károkat okoz a gabonatermesztők számára. A fuzáriumfertőzés problémájának súlyosságát jól mutatja, hogy nemcsak a termésmennyiséget csökkenti, hanem a
máj. 12
13:33
Lendületben hazánk lejáratása Ukrajnában (Magyar Hírlap)
"Nem engedhetjük, hogy beleprovokáljanak bennünket a szomszédban zajló háborúba".
máj. 12
13:33
Trump mégis elhozhatja a békét a kommunikációs igazgató szerint (Mandiner)
A héten megbeszélés várható Kijev és Moszkva között.
máj. 12
13:33
A kipusztulás szélén állt, mára már a magyar természetvédelem szimbóluma (Magyar Mezőgazdaság)
Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeltük május 10-én.
máj. 12
13:33
Gulyás Gergely aláírt egy papírt, a Kúria hozott egy döntést, mire a kormányhivataloknál elszabadult a pokol (Telex)
Összehangoltan kezdték el elutasítani a hozzájuk érkező közérdekű adatigényléseket a kormányhivatalok, amelyek sok dokumentumot tavalyig kérdés nélkül kiadtak. A háttérben egy évek óta húzódó per, egy precedensértékű kúriai határozat és egy kétes jogértelmezés áll – az eredmény pedig az információszabadság súlyos csorbítása.
máj. 12
13:33
Beyoncét megátkozták? Nem kiséri szerencse a bőrszerkós AI-tehenészlány stílusát (Sassy)
Beyoncé Cowboy Carter turnéja állítólag bukásra áll, és legutóbbi fellépésének kínos jelenetei sem mentették meg az új imidzsét.
máj. 12
13:33
Kannibalizmus és méhnyakrák boncmesteri szemmel (EgészségKalauz)
A boncmesterek és asszisztensek munkája ritkán kerül előtérbe - most ez is megtörtént.
máj. 12
13:39
Hét ok a spárga mellett (Magyar Hírlap)
Segíti az immunrendszert, csökkenti a vércukrot.
máj. 12
13:39
Zelenszkij máris megkörnyékezte XIV. Leó pápát (Demokrata)
Zelenszkij melegségesnek és tartalmasnak nevezte a pápával folytatott telefonbeszélgetését a Telegramon, amelynek keretében meghívta a pápát apostoli látogatásra.
máj. 12
13:39
Teherautó alatt szakadt be a múzeum előtti szökőkút Szegeden (Autószektor)
Frissítve: A teherautó egynyári virágokat szállított a Roosevelt térre, majd amikor lepakolták, a sofőr valószínűleg azt gondolta, nem tolat, hanem megfordul. Makrai László, a szegedi szökőkutak üzemeltetéséért is felelős Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. ügyvezető igazgatója a város hirportáljának elmondta, egy megfelelő darut hozatnak a Móra Fe

Keresés