Sokan hiába várták hétfőn reggel a nyugdíjat, nem jött meg az átutalás. A K&H szerint már megoldották a hibát, de sok idős addigra eléggé kétségbe eshetett.
Kedden hajnalban teszi közzé negyedéves gyorsjelentését a Richter, amelyben a lezárt negyedév számai mellett arra is érdemes lesz figyelni, hogy mit mond a menedzsment a kilátásokról, különösen a Donald Trump által a napokban belengetett gyógyszerár-csökkentési tervek fényében.
A Fehér Lótusz harmadik évadának sztárja nemcsak alakításával, hanem természetes kisugárzásával és őszinte nyilatkozataival is meghódította a rajongóit. Ha ez nem lenne elég, a héten nyilvánosan kiállt egyik legközelebbi barátja, Patrick Schwarzenegger mellett, akivel a sorozatban is együtt dolgozott.Patrick Schwarzenegger, aki Saxon Ratliffként tű
Május 12-e a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok növényegészségügyi szakemberei folyamatosan e célokért dolgoznak, ám a jeles nap alkalmából a hivatal külön is szeretnék felh
A Nissan Motor több mint 10 ezer munkahelyet szüntet meg világszerte, így a leépítések száma – beleértve a korábban bejelentetteket is – körülbelül 20 ezerre, azaz a munkaerő mintegy 15 százalékára emelkedik – közölte az NHK japán közszolgálati műsorszolgáltató.
Gyurcsány Ferencnek és Dobrev Klárának mindig is volt mit a "tejbe aprítaniuk". Nemsokára arról is kell majd dönteniük, hogy az ingatlanokat, a céges ügyeket és a hiteleket miként osszák meg egymás között.
A fenntarthatósági kötelezettségek teljesítésének elhalasztása lehetőséget teremt a cégek számára az ESG-folyamatok kialakításának erősítésére, főként stratégiatervezéssel, adatgyűjtéssel és karbonlábnyom-számítással. A vállalatok többsége a CSRD irányelv szerint kívánja elkészíteni a fenntarthatósági jelentését a 2025-ös évről – mutat rá az EY köz
A politológus a Telex élő műsorában azt mondta, az ukránok azért borították a kémügyet, mert most lett elegük, az pedig az Orbán-kormány Rajk-pere lenne, ha kémügyet kreálnának Ruszin-Szendi Romulusszal szemben. Szerinte Orbánnak esze ágában sincs visszavonulnia, Lázár Jánost csak az alkalmatlan Menczer Tamás helyett vetették be.
Bár a Babaváró konstrukció iránti kereslet lassan csökken, a bankok számára továbbra is fontos ez a termék – nem önmagában, hanem mint értékesítési csatorna más szolgáltatásokhoz. Sok esetben a Babaváró mellé bankszámlát is nyit a házaspár, gyakori az is, hogy a hitelt lakásvásárláshoz önerőként használják fel – és mivel ezeket gyakran ugyanannál a
David Bailey 300 millió dolláros bitcoin-alapú céget indított Nakamoto néven, amely nemcsak befektet, hanem politikai befolyást is építene világszinten.
A román politikus barátkozni próbál Magyarországgal, pedig korábban gyűlölködve beszélt rólunk. A Fidesz többször magyarellenesnek minősítette, de Orbán és Simion most mégis közös harcot emleget.
A házelnök szerint a parlamentben megszűntek az érdemi viták: azonnali kérdések órája helyett azonnali sértések órája lett. Ukrajna pedig akár unión kívül, akár belül lesz, vazallus állammá válik. Kövér Lászlóval Szalai Zoltán beszélgetett.
A lánybúcsú szervezése mindig izgalmas kihívás, hiszen ez az esemény az egyik legkülönlegesebb és legemlékezetesebb pillanata lehet barátnőd életének, mielőtt a nagy nap elérkezne. Annak érdekében, hogy a menyasszony számára és a meghívottak számára is felejthetetlen legyen ez az alkalom, érdemes néhány kreatív és váratlan ötlettel előrukkolni, ame
A Volskwagen elektromos retrobusza, az ID. Buzz hatalmas lelkesedést és nagyjából hasonló dicséretet váltott ki a rajongókból és a sajtóból egyaránt. A Transporter eredeti generációjának mintájára tervezett EV remekül teljesített, az amerikai és az európai kontinensen is rendeltek belőle rendesen. Most azonban több ezer modellt kell visszahívni az
Hogyan lehet a hagyományokat megőrizni, miközben a technológia átírja a mezőgazdaság szabályait? A Herman Ottó Intézet erre a kulcskérdésre keresi a választ.
Ott Tanak érthetően nem elégedett a WRC-szezon első négy futamával, a 2019-es világbajnok bízik benne, hogy a Portugál Rallyn sikerül végre erős eredményt elérnie a Hyundaijal.
A lap forrásai szerint Bolla Tibor és a milliárdos csalással gyanúsított F. Zsolt Balin és Kínában is nyaralt együtt, a BKV-vezér ezt tagadta a lapnak.
Az Erste Social Finance és partnerei kezdeményezésében megvalósuló Marc Impact Program első, idei köre egy projekteket bemutató, pitch eseménnyel zárult. A magyar SSH Boards a hazai első helyezés mellett a Marc Közép- és Kelet-európai Excellence Díjat is megszerezte. Az osztrák résztvevők közül a ByeAgain, a román mezőnyben pedig a HELP Autism nyer
Máj agyvelővel, perec formára font kalács, savanyú káposztás hal – nem a gulyás–pörkölt vonalú magyar konyha ez. Szuper kisalföldi ételek, amiket kevesen ismernek.
Ha hosszú repülőút előtt állunk, csábító lehet egy csésze kávéval, teával vagy akár alkoholos itallal lazítani az út során. Egy volt légiutas-kísérő szerint azonban néhány ital kifejezetten rossz hatással lehet szervezetünkre, így ezeket érdemes inkább elkerülni. A repülőgépen fogyasztott italok nemcsak az ízélményt befolyásolják, de közve