2025. május 12. hétfő

máj. 12
8:06
Schmuck Andor fejben már készül a harmadik esküvőjére: "Megtaláltam a legjobb idézetet" (Blikk)
Schmuck Andor kétszer házasodott, kétszer vált, és bár jelenleg egyedül él egy apró albérletben, a humorát és az optimizmusát így sem veszítette el. Sőt, már az esetleges harmadik esküvőjére is megtalálta a tökéletes idézetet. A volt politikus a sajátos életszemléletével a magányt sem tragédiaként éli meg, és továbbra is hisz a szerelemben.
máj. 12
8:06
Megállapodásról számolt be az amerikai pénzügyminiszter a Kínával folytatott hétvégi tárgyalások végén (HírTV)
Jelentős előrelépésről számolt be az amerikai pénzügyminiszter az Egyesült Államok és Kína közötti kétnapos kereskedelmi tárgyalások végén vasárnap.
máj. 12
8:09
"Ez nem egyszerűen vesztegetés, hanem csúcskategóriás külföldi befolyás, extra lábtérrel" – Luxusrepülő érkezhet Trumpnak Katarból (SzMo)
A hírek szerint Trump a hivatali idejének végéig használja majd a 144 milliárdos Jumbo Jetet. A demokraták vesztegetésről beszélnek, az elnök környezete szerint nincs itt semmi látnivaló, minden törvényes.
máj. 12
8:09
A Vatikánban ismét megnyitották a pápai lakosztályt (Demokrata)
A Szent Péter térre néző vatikáni paloták legfelső emeletéről van szó, amely a mindenkori pápák lakosztályaként szolgál.
máj. 12
8:09
Kecskeméti polgármester: Bejöttek a város számításai azzal, hogy idetelepült a Mercedes (Mandiner)
Szemereyné Pataki Klaudia a Mandinernek azt mondta, az Optima és az MNB új vezetése partnerek abban, hogy a Neumann János Egyetem ne szenvedjen kárt.
máj. 12
8:09
Fontos megállapodás született Trump vámháborújában (Forbes)
Eredményesen zárult az amerikai és kínai képviselők kétnapos egyeztetése Genfben. A megállapodás részleteit hétfőn közlik a felek. Mi történt? Kereskedelmi megállapodás született az Egyesült Államok és Kína között, írja a CNBC. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter "nagyon fontosnak" és "nagyon hatékonynak" nevezte a kétnapos genfi tárgyalásokat.
máj. 12
8:09
Mi történik? Donald Trump hétfőn aláírja az Egyesült Államok történetének egyik legfontosabb rendeletét (Most Hír)
Donald Trump hétfőn rendeletet ír alá a vényköteles gyógyszerek árának a csökkentéséről, a „legkedvezőbb elbánás” politikájának a bevezetéséről a gyógyszerárak szabályozásában – jelentette be az amerikai elnök a Truth Social online hírcsatornáján. Donald Trump megfogalmazása szerint „az Egyesült Államok történetének egyik legfontosabb rendeletét” f
máj. 12
8:11
Megállapodott az amerikai és kínai pénzügyminiszter (Demokrata)
Jelentős előrelépésről számoltak be.
máj. 12
8:12
Láthatáron a nagy kínai-amerikai egyezség (Infostart)
Jelentős előrelépésről számolt be az amerikai pénzügyminiszter az Egyesült Államok és Kína közötti kétnapos kereskedelmi tárgyalások végén vasárnap.
máj. 12
8:12
Vegyesen indítja a hetet a forint (Adózóna)
Vegyesen alakult a hét végén a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 12
8:12
Országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben (HR Portál)
A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel.
máj. 12
8:15
A NAV szerint érdemes átnézni az adóbevallási tervezetet (Magyar Hírlap)
Ha befizetendő adó van, azt a bevallási határidőig, május 20-ig rendezni kell.
máj. 12
8:15
Mennyire lesz forró a nyár? (Demokrata)
45-46 fokos nyári hőségről szóló hírek jelentek meg. Dr. Kovács Erik kutató szerint azonban nincs ok a pánikra. Hosszabb távon azonban jól látszik a lassú melegedés.
máj. 12
8:15
Donald Trump rendelettel csökkenti a vényköteles gyógyszerek árát (Demokrata)
Donald Trump megfogalmazása szerint "az Egyesült Államok történetének egyik legfontosabb rendeletét" fogja hétfőn aláírni.
máj. 12
8:15
Napokon belül eldőlhet, lesz-e béke Ukrajnában (Növekedés)
.
máj. 12
8:15
Háború és tűzszünet (Mandiner)
A Kínai Népköztársaság teljes GDP-je lehagyta az USA-ét.
máj. 12
8:18
Tiszaigaron behúzta az időközit a Fidesz (444.hu)
Nem minden megy ennyire simán.
máj. 12
8:21
Párbajtőr: Muhari Eszter ötödik lett Bogotában (Magyar Hírlap)
A kolumbiai párbajtőr Grand Prix-n történt.
máj. 12
8:21
Most érdemes belevágni a lakásfelújításba (MMonline)
Tízből hat magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, mert úgy vélik, később magasabb költségekkel kellene számolniuk. A felújítási kedv érezhetően erősödik az elmúlt évek visszafogottsága után: a lakástulajdonosok közel harmada már idén tervez ilyen munkálatokat. Többségük megtakarításból fedezné a felmerülő költségeket, míg minden
máj. 12
8:21
Bejelentették: Azonnali intézkedéseket rendelt el Ausztria az Orbán-kormány veszélyes húzása miatt (Nyugati Fény)
Hivatalos.
máj. 12
8:21
Kevesen ismerik a jogaikat, szigorításra van szükség - online kérdezik a légiutasokat (Autószektor)
A videóban elmondta: mindannyian jól ismerjük az érzést, amikor egy repülőgép késik, törlik a járatot, vagy valami gond van a beszállással. Ezek a helyzetek nemcsak bosszantóak, hanem komoly kellemetlenséget is okozhatnak akár egy nyaralás, üzleti út vagy fontos családi esemény is veszélybe kerülhet miattuk. Fotó forrása: hirado.hu "Bár most is van
máj. 12
8:21
Sokkot kapnak a lányok Zsolt döntése miatt (rtl.hu)
Egyre jobban közeledik az idő, amikor Balla Zsoltnak ki kell választania a lányok közül azt, akivel tovább szeretné folytatni az ismerkedést Miamiban. Emiatt viszont valakit el kell küldenie. Amikor Vivi és Barbi meghallják, hogy kivel szeretne elvonulni a Határtalan szerelem párkeresője, az idegességtől a hányinger kerülgeti őket. Az RTL+ Premiumo
máj. 12
8:21
Trump: A demokraták lúzerek, bárki tud 400 millió dollárért magángépet venni (Telex)
Az amerikai elnök is megerősítette, hogy Katartól ingyen kap egy új Air Force One-t.
máj. 12
8:23
Ticiána és Péter közös tetkót csináltatnak? (rtl.hu)
Oravec Ticiána és Péter egy hangulatos táncos estét töltenek együtt, azonban az érzéki csípőmozdulatok mellett egy kávéra és kis beszélgetésre is marad idejük. A Határtalan szerelem párkeresője ledöbben, amikor megtudja, hogy a konzervatívnak tűnő randipartnere tele van tetoválásokkal. A nagy lelkesedés közepette Péter bedobja a közös tetkó ötletét
máj. 12
8:24
Szoboszlai az Arsenal ellen is a Liverpool legjobbjai között volt (Infostart)
Szenzációsan kezdett a Liverpool az Arsenal elleni bajnokin, de a vége "csak" 2–2 lett. A Vörösök nem nyertek, amióta biztossá vált a bajnoki címük.
máj. 12
8:24
New York Times: Erdő Péter a három legfőbb jelölt között volt a konklávén (HírTV)
A legnépszerűbb amerikai napilap szerint az együttműködéses egyházkormányzás és a mérsékelt, reformpárti irányvonal végül nem kedvezett egy konzervatív fordulatnak.
máj. 12
8:24
Így alakult hétfő reggelre a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult a hét végén a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 12
8:24
Devizapiac: vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a hét végén a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 12
8:27
Menő, sportos, megfizethető kisautóként támadna fel a Yugo (Player)
A Yugo és a menőség eddig sosem szerepelt egy mondatban, de ez hamarosan megváltozhat. Szerbiában a márka feltámasztását tervezik, persze nem eredeti formájában, hanem egy sportos, megfizethető kisautóval.
máj. 12
8:27
Kati mamának nem tetszik Johnny alkoholizálása (rtl.hu)
Bársony Farkas érkezése után új dinamika alakul ki Rácz Niki szülinapi buliján, ami édesanyjának nem igazán tetszik. Kati mamának ugyanis feltűnik, hogy lánya másik udvarlója, Johnny jócskán a pohár fenekére nézeget. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyből kiderül, mi lett a Miamiban tartott kertiparti vége.
máj. 12
8:27
Miért hasznos egy junior kártya és bankszámla egy gyerek életében? (Fintech)
Az első bankszámla óriási mérföldkő egy fiatal életében – akár zsebpénz kezeléséről, akár pénzügyi tudatosság kialakításáról van szó. De vajon melyik bank kínálja a legkedvezőbb feltételeket? Melyik junior kártya és bankszámla segíti legjobban a szülő-gyerek együttműködést? És mi történik, ha a gyerek eléri a felnőttkort? A legtöbb magyar banknál e
máj. 12
8:27
Így élnek kiegyensúlyozottan a skandinávok – és te is ellesheted (Bien)
A skandináv országok, mint Norvégia, Svédország és Dánia, nem csupán lenyűgöző természeti tájaikról és jól működő társadalmi rendszereikről híresek, hanem az ott élők egyedi, egyszerűségre és harmóniára épülő életmódjáról is. E tájak lakói a minimalizmus, a természet szeretete és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségükkel inspirálhatnak minket i
máj. 12
8:27
Mi történt a forinttal a hétvégén? Ennyit ér hétfőn (Haszon.hu)
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót hétfő reggel hét órakor 403,81 forinton jegyezték a péntek délutáni 404,04 forint után. A dollár jegyzése 359,60 forintra emelkedett 358,42 forintról, a svájci franké pedig 431,22 forintra csökkent 432,0
máj. 12
8:27
Váratlanul elhunyt a Velencei Biennálé kurátora (Librarius)
2024 decemberében Koyo Kouoh-t nevezték ki a 2026-os Velencei Biennále kurátorává, ezzel ő lett volna a második afrikai születésű kurátor.
máj. 12
8:30
Közel sem történelem: a mai napig léteznek elfeledettnek hitt betegségek – Rusvai Miklóst kérdeztük róluk (Blikk)
Kegyetlen betegségekről, pusztító járványokról rengeteget olvashattunk annak idején a történelemkönyvek hasábjain, ám a napokban igencsak döbbenetes hír kelt szárnyra a sajtóban: egy 60 éves osztrák férfit leprás fertőzéssel azonosítottak egy bécsi kórházban. De vajon különleges, elszigetelt eset ez, vagy van okunk félni az elfeledett, de újra felb
máj. 12
8:33
Von der Leyen bajban: Az EU bírósága dönt a titkos Pfizer-üzenetekről (ATV)
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kemény kihívással néz szembe ezen a héten, amikor az Európai Unió Bírósága (EUB) döntést hoz a Pfizer vezérigazgatójával folytatott titkos üzenetváltásairól, amelyek milliárdos vakcinaszerződéshez kapcsolódnak.
máj. 12
8:33
Globális felmelegedés: veszélyben az élelmiszernövények (Agrofórum)
A globális élelmiszerbiztonságot jelentősen befolyásolhatja a növényfajok sokféleségének csökkenése, ha a hőmérséklet 1,5 °C-nál nagyobb mértékben emelkedik.
máj. 12
8:33
Ez a Netflix vígjáték most az internet kedvence – mindenki erről a szívmelengető sztoriról beszél (Promotions)
Egy film, ami nemcsak megnevettet, de könnyeket is csal a szemedbe? A Netflix új vígjátéka annyira eltalálta a nézők szívét, hogy sokan már most az év legaranyosabb filmjének tartják.
máj. 12
8:33
Rubio: Az amerikai kormányzat azonnali tűzszünetet akar (Magyar Hírlap)
Prioritást élvez az ukrajnai konfliktus rendezésében az ellenségeskedések beszüntetése is.
máj. 12
8:33
Figyelmeztet a NAV - Mindenki nézze át a bevallását (Növekedés)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet, amit érdemes átnézni, mert lehet vele teendő: akinek például visszaigényelhető adója van, május 20-ig meg kell adnia a kiutalási adatokat, továbbá akinek a bevallási adataiban valamilyen pontatlanság vagy hiba van, azt javítani szükséges
máj. 12
8:33
Nagy árharc vár idén a magyar vöröshagyma-termesztőkre (Agrárágazat)
A magyar mezőgazdaságban a vöröshagyma-termesztés bővül, de az importtól való függőség és a magas költségek komoly kihívást jelentenek.
máj. 12
8:33
Még nincs vége kukorica- és napraforgóvetésnek Ukrajnában (Mezőhír)
A vetési szándékok nem változtak tavaly óta, és a munka is a megszokott ütemben halad Ukrajnában.
máj. 12
8:33
Agilox – a jövő logisztikája már ma (Transpack)
Az Agilox robotjai új szintre emelik a logisztikát: autonóm, intelligens rendszerek a jövő raktárainak szolgálatában.
máj. 12
8:33
Magyar Péter csatába vonult: már megint Nagy Attila Tibor oldalán kommentháborúzott (Mandiner)
Nem bírta ki a Tisza Párt elnöke, hogy a politikai elemző épp nem róla írt.
máj. 12
8:33
Donald Trump bejelentette: 30-80%-kal csökken a vényköteles gyógyszerek ára Amerikában, de emiatt mindenhol drágulás várható (naphire.hu)
Donald Trump hétfőn rendeletet ír alá a vényköteles gyógyszerek árának a csökkentéséről, a "legkedvezőbb elbánás" politikájának a bevezetéséről a gyógyszerárak szabályozásában - jelentette be az amerikai elnök a Truth Social online hírcsatornáján.
máj. 12
8:33
Szinte mindig keveset alszik, mégsem viseli meg? Ez az oka! (EgészségKalauz)
Egy friss kutatás kiderítette, miért történhet meg az, hogy egyesek kevés, néhány órás alvással is képesek jól működni.
máj. 12
8:36
Elithoki, NB II-es és szaúdi foci, ezzel "támad" a hétfő - sport a tévében (Infostart)
Ezúttal nem sok sportoló nőt látni majd a tévében.
máj. 12
8:39
A gyümölcs, amelyet tilos a müzlibe tenni (Magyar Hírlap)
Nem mindegy, mit eszünk reggelire.
máj. 12
8:39
Méretes fordulat érik: Véget érhet a vámháború az Egyesült Államok és Kína között (Nyugati Fény)
A részleteket hétfőn közlik.
máj. 12
8:39
Román elnökválasztás: első a magyarok érdeke, a stratégia csak második (Mandiner)
Csak akkor lehet szó együttműködésről, ha az új román elnök – ellentétben a műfelháborodást csapó ellenzék ukrán kedvenceivel – tiszteletben tartja a magyarok jogait. Kacsoh Dániel írása.

Keresés