2025. május 13. kedd

máj. 13
8:33
Még mindig nem akar beindulni a tavasz: cidri lesz a következő napokban (Pénzcentrum)
Csütörtökön megint hidegfront érkezik, ma és holnap viszont még egész tavaszias lesz az idő.
máj. 13
8:33
Itthon is rendelhetővé vált a „fapados” Fiat Grande Panda (Autónavigátor)
Februárban a Fiat nyilvánosságra hozta az elektromos Grande Panda hazai árlistáját, azóta pedig a lágy hibriddel is kibővült a kínálat.
máj. 13
8:33
Hatalmas darazsak bukkantak fel Magyarországon: készülj fel előre, ezeken a helyeken láthatod az ijesztő külsejű rovarokat (Femcafe)
A tőrösdarazsak májusban jelentek meg Magyarországon, és szokatlanul nagy méretük miatt riadalmat kelthetnek a lakosságban.
máj. 13
8:33
30 éve még sci-finek tűnt, ma már a digitális rémálmunk (Igényesférfi.hu)
Sandra Bullock hackerek elől menekül, Angelina Jolie piercinges zsenik közt feszít, miközben a világháló még gyerekcipőben jár. Két kultfilm, ami harminc éve már mindent tudott arról, amiben ma élünk – csak mi még nem sejtettük.
máj. 13
8:33
Szabad Európa: Megtalálták azt a tisztet, aki felvette Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédét (SzMo)
A felvétel a Szabad Európa szerint még 2023 májusában készült egy állománygyűlésen, ahol több tucat főtiszt volt jelen. Titokban rögzítették, és a készítőjét a Honvédelmi Minisztérium belső vizsgálata megtalálta.
máj. 13
8:33
Gyarmati István az ukrajnai kémügyről: Nem zárnám ki azt, hogy ez egy orosz művelet volt (SzMo)
Mert olyan buta hírszerzés a világon nincs, hogy egy magyar rendszámú autóval ólálkodjon ukrán katonai létesítmények közelében - mondja a biztonságpolitikai szakértő. Mindez oda vezetett, hogy még hidegebb lett a magyar-ukrán viszony.
máj. 13
8:33
Kalászvédelem okosan: mi ellen, mivel, mikor? (Agrofórum)
A kalászos gabonák legtöbbjének a fuzáriózis az egyik legnehezebben leküzdhető, problematikus betegsége. A búzafajok (beleértve a pelyvás ősgabonákat és mindenekelőtt a durumbúzát), a tritikálé és a rozs is szenved ettől a betegségtől.
máj. 13
8:33
Ez a Netflix vígjátéksorozat már most letarolta a toplistákat (Promotions)
A Netflix új vígjátéka már a megjelenés utáni első napokban berobbant: szívhez szóló, vicces, nosztalgikus – és nézeti magát.
máj. 13
8:33
Elvész az európai és ukrán kukorica versenyképessége (Agrárágazat)
A mezőgazdaság globális versenyében az amerikai kukorica ára mind több hagyományos exportpiacon előnyhöz jut.
máj. 13
8:33
Nettó importőrré válik az 5. legnagyobb áfonyaexportőr (Mezőhír)
Olyan erős a belső kereslet felfutása, amit az áfonyatermelés csak gyors üzemkoncentrációval tudna lekövetni.
máj. 13
8:33
Új biztonsági és hatékonysági rendszerek a Caterpillar rakodókhoz (GépMax)
A Caterpillar új ütközésfigyelő, mérleg- és távvezérlő rendszereket vezet be közepes méretű kerekes rakodóihoz.
máj. 13
8:33
Rovanpera még nem tudja, hogy milyen tempóra lesz képes Portugáliában (Racingline)
Kalle Rovanpera domináns győzelmet aratott a Kanári-szigeteken, azonban a Portugál Rally murvás pályáin előzetesen még nem tudja, hogy mennyire lesz jó a tempója.
máj. 13
8:33
Durva pofon az iPhone-osoknak: elszáll az új telefon ára (naphire.hu)
Az Apple állítólag idén ősszel az iPhone-árak emelését tervezi - az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás ellenére is.
máj. 13
8:33
Karikó Katalin támogatásával nyílt meg a Szegedi Tudományegyetemen a Gazda-patogén Interakció Központ (Helló Sajtó!)
Május 12-én megnyílt a Szegedi Tudományegyetemen a Gazda-patogén Interakció Központ, amely az antimikrobiális és antifungális terápiák fejlesztésére fókuszál. A központ létrejöttét Karikó Katalin, a Nobel-díjas kutató is támogatta. Az intézmény célja a gombás fertőzések elleni hatékony biológiai kezelések kidolgozása.
máj. 13
8:33
Miért lesz a férjem keze és lába jéghideg szexuális inger hatására? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Van bármi okunk aggódni?
máj. 13
8:33
Bemutatkozott a Sony Xperia 1 VII (Smarteast)
A Sony bemutatta az új Xperia 1 VII okostelefont, amely első pillantásra nagyon hasonlít elődjére – ám a két új színárnyalattal (Moss Green és Orchid Purple) azért könnyebben megkülönböztethető
máj. 13
8:35
Az autók egyre okosabbak, mégis, mi hiányzik ahhoz, hogy kizárólag önvezető járművekkel közlekedjünk? (Helló Sajtó!)
Az önvezető autók forradalmasíthatják a közlekedést, csökkentve a balesetek számát és javítva a hatékonyságot. A valódi áttörést azonban nem az egyes járművek önállósága, hanem az egymással és az infrastruktúrával való folyamatos, valós idejű kommunikáció jelenti. Ez komplex rendszerek összehangolt működését igényli.
máj. 13
8:36
Nagy bejelentést tett a Richter, nyomulnak az amerikai piacon (Privátbankár)
Jelentős részesedést szereztek a Granata Bio-ban.
máj. 13
8:36
Megalakult a Duna Párt, de másként, mint eddig gondolni lehetett (Infostart)
Végül a korábban Gyurcsány Ferenc DK-elnök ellen forduló Leel-Össy Gábor alapította meg.
máj. 13
8:36
Rodrygo számára az El Clásicón „telt be a pohár” (Sport365)
A pletyka nem újkeletü, hiszen már hetek óta arról hallani, hogy Rodrygo Goes „várhatóan távozik” a Real Madridtól, és már megvannak a
máj. 13
8:39
Sztrájkra készülnek a Ford dolgozói Kölnben (autopro)
Feszültség éleződik a Fordnál: a kölni gyárak munkásai sztrájkra készülnek május 14-én.
máj. 13
8:39
Halálos betegségek gócpontja lehet (Magyar Hírlap)
Szív- és érrendszeri betegségek, bőrelváltozások, autoimmun betegségek és a rák kialakulása is ennek a számlájára írható.
máj. 13
8:39
Jön a Duna Párt! Gyurcsány volt embere új pártot alapított, hogy megmentse a Tiszát (Mandiner)
Beelőzték Szabó Bálintot.
máj. 13
8:39
Nyakunkon a fagyosszentek, de mikor lesz már jó idő? (Haszon.hu)
A jó májusi nevelő idő meleg, de nem forró és kellően esős – ilyen időjárás délnyugati áramlás idején szokott kialakulni térségünkben. Az idei fagyosszentek viszont nem csak két-három napra, hanem két hétre hoztak, hoznak hideg, száraz északi szelet, írja friss előrejelzése felvezetésében a HungaroMet. Az őszi vetések a csapadékosabb terüle
máj. 13
8:39
Megjött a pénz: milliárdokat osztanak szét a magyar állattartóknak (Agrárszektor)
Megjelent az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelmet szolgáló pályázat, amely jelentős segítséget jelent az állattenyésztőknek az állatbetegségek hatékonyabb kezelésében és megelőzésében. A kormány döntése szerint erre a célra megemelt támogatási összeg, így 11,9 milliárd forint fordítható – jelentette be az Agrárminisztérium agrár- és vidékf
máj. 13
8:42
Ma újra összegyűlik a filmipar krémje Cannes-ban – Ezek az alkotások tarolhatnak idén (Blikk)
Idén 78. alkalommal rendezik meg a nagyszabású Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. Május 13-tól a festői francia város Kongresszusi és Fesztiválpalotáját megtöltik a világsztárok. Sztárparádé, vörös szőnyeg, csillogás és rengeteg új film vár a résztvevőkre egészen május 24-ig. Összeszedtük, amit az idei jelöltekről tudni kell.
máj. 13
8:42
Lassan ébredt ma fel a forint: pici gyengüléssel megy neki a keddnek (Pénzcentrum)
Alig változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 13
8:42
Sorra jönnek a vámháborús bejelentések - Mit csinálnak a piacok? (Portfolio)
Nagy emelkedéssel kezdték a hetet az amerikai tőzsdék a kedvező vámháborús fejleményeknek köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken ennek megfelelően nagyobb pluszokat láthatunk ma reggel. Európában iránykeresést látunk, míg Amerikában kisebb mínuszban nyithatnak a tőzsdék, a délutáni amerikai inflációs adat azonban sok mindenről dönt majd.
máj. 13
8:44
Hullámvasúton a forint, délután jöhet a tűzijáték (Portfolio)
A forint hétfőn gyengüléssel indította a hetet a nemzetközi piacokon tapasztalt dollárerősödés nyomán, és bár kedd reggelre enyhe korrekcióval próbált magához térni, az árfolyam továbbra is érzékenyen reagál a globális kockázati hangulatra. A befektetők ma elsősorban az amerikai inflációs adatokat és az európai hangulatindexeket figyelik, ezek alak
máj. 13
8:45
Az idei Biennálén a velencei csatornák vizéből főzik a kávét (Hamu és Gyémánt)
A világ egyik legfontosabb kortárs művészeti seregszemléje, a Velencei Építészeti Biennálé idén is meghökkentő installációkkal várja a látogatókat, de kevés projekt kap akkora figyelmet, mint az a kávézó, ahol a helyi csatorna vizéből készül az eszpresszó.
máj. 13
8:45
Ezek lehetnek az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalások főbb témái (Magyar Hírlap)
Steve Witkoff, a Fehér Ház különmegbízottja nyilatkozott.
máj. 13
8:45
Sokkal rafináltabb terve lehet a kormánynak az árrésstopokkal (Forbes)
A kereskedőknek súlyos veszteségeket eredményez, ez pedig megnyitja a lehetőséget a multik magyarországi felvásárlására. Mi történt? Az árrésstopot nem a gazdasági, hanem a politikai haszon maximalizálása érdekében vezette be a kormány, de segíthet abban is, hogy a multikat kiszoríthassa a kabinet, írja a G7 véleményrovatában Miklós László mérnök-k
máj. 13
8:47
Trump, Putyin és Zelenszkij napokon belül személyesen tárgyal? (Forbes)
Az amerikai elnök felvetette annak lehetőségét, hogy részt vesz a csütörtöki orosz-ukrán egyeztetéseken.  Mi történt? Donald Trump fontolgatja, hogy csatlakozik az Oroszország és Ukrajna között csütörtökön Törökországban tartandó tárgyalásokhoz – írja a Reuters. Az amerikai elnök hétfőn felvetette annak lehetőségét, hogy részt vesz a csütörtöki oro
máj. 13
8:48
Kedvezményeket kapnak ebben a kedvelt városban a "zöld" turisták (Infostart)
Aki vonattal érkezik és 4 napnál tovább marad, kedvezményekre számíthat.
máj. 13
8:48
Lépett Kína, örülhet a Boeing (Portfolio)
Kína feloldotta a Boeing repülőgépek átvételére vonatkozó tilalmat, a hatóságok pedig már tájékoztatták is a hazai légitársaságokat és kormányzati szerveket arról, hogy folytatódhat az amerikai gyártású repülőgépek átvétele.
máj. 13
8:51
Növekvő árbevétel, stabil profit - Hozta a várt szintet a Richter (Növekedés)
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
máj. 13
8:51
Újabb óriási autóipari beruházás érkezhet Magyarországra (Mandiner)
Pécsen íródhat az autógyártás új fejezete.
máj. 13
8:54
Jelentős méretű napelempark állt üzembe a királyegyházi cementgyárnál (ProfitLine)
Mintegy 28,5 megawatt kapacitásra képes napelempark kezdte meg a működését a Holcim Magyarország Kft. (Holcim) királyegyházi cementgyáránál. Az ID Energy Group által létesített erőművel a gyártáshoz szükséges villamos energia közel harmadát képesek fedezni - közölte a társaság az MTI-vel.
máj. 13
8:54
Így készülnek a magyar vállalatok az ESG-kötelezettségekre (HR Portál)
A fenntarthatósági kötelezettségek teljesítésének elhalasztása lehetőséget teremt a cégek számára az ESG folyamatok kialakításának erősítésére, főként stratégiatervezéssel, adatgyűjtéssel és karbonlábnyom-számítással. A vállalatok többsége a CSRD irányelv szerint kívánja elkészíteni a fenntarthatósági jelentését a 2025-ös évről – mutat rá az EY köz
máj. 13
8:54
Vannak, akik alig fognak keresni az év legnagyobbnak ígérkező tőzsdei kibocsátásán (Portfolio)
A világ eddigi legnagyobb tőzsdei bevezetését kezelő befektetési bankok a szokásosnál jóval alacsonyabb jutalékot kaphatnak: a jelek szerint a hosszan tartó piaci pangás után a pénzintézetek hajlandóak alacsonyabb díjakért dolgozni az üzletszerzés érdekében - számolt be a Reuters.
máj. 13
8:57
Szoboszlait majdnem leigazolta a hétszeres Bl-győztes (Player)
Nagyon közel volt ahhoz, hogy teljesen más irányt vegyen a karrierje.
máj. 13
8:57
Izland hangulatát varázsolja köréd ez az elfeledett olasz sziget (Igényesférfi.hu)
Pantelleria egyedi hangulatú szigete valamely rejtélyes oknál fogva még mindig nem került fel a turisták radarjára.
máj. 13
8:57
Ez az, ami valóban meghosszabbítja az életet (Magyar Hírlap)
Nem a vitaminok és nem is a genetika.
máj. 13
8:57
Ki nem találnád, hogyan lett drágább a benzin a dízelnél (Forbes)
Mindkét termék ára nagyot csökkent tavaly év vége óta, de a dízelesek most jobban jártak. Mi történt? December óta egyre jobban szűkült az árkülönbség a benzin és a dízel között, a múlt héten pedig tavaly október óta először, többe került benzin mint a dízel – írja a Portfolio.  Miért érdekes ez? Az elmúlt hónapokban sokat estek az
máj. 13
8:57
Ma nyújtják be az MNB-ről szóló törvénymódosítást, ha átmegy, a jegybank nem hozhat létre vagyonkezelő alapítványokat (Telex)
Varga Mihály új jegybankelnök még április közepén kezdeményezte a kormánynál a "profiltisztítást", azaz a jegybanki vagyonkezelő alapítványi struktúra megszüntetését.
máj. 13
8:57
Ezt a 7 kifejezést használják leggyakrabban a megbízhatatlan emberek – a pszichológia szerint (Bien)
A megbízhatatlanság nem mindig ordít – sokszor apró mondatok mögé bújik. Nekem is volt egy barátnőm, akivel fél emberöltőn át tartott a kapcsolatunk. De ahogy telt az idő, egyre inkább azt éreztem: ebben a barátságban valami nagyon félrecsúszott.
máj. 13
8:57
Jól keresel, de nem tudsz félretenni? 5 tipp, hogy sikerüljön (Haszon.hu)
Bár a legtöbb felmérés szerint három-hat hónapnyi anyagi tartalékra van szükségünk ahhoz, hogy biztonságban érezhessük magunkat, sokan nem tudnak ennyit összespórolni akkor sem, ha amúgy jól keresnek. Most mutatunk 5 tanácsot, amivel ez megváltozhat. Fejben dől elA pénzügyi kiegyensúlyozottság valójában nagyon hasonlít az egészséges életmód
máj. 13
9:00
Kína hatalmas hitellel ráhajtott Dél-Amerikára is (Menedzsment Fórum)
Kína 66 milliárd jüanos hitelkeretet nyújt Latin-Amerikának a térség fejlesztésének támogatására – jelentette be Hszi Csin-ping kínai államfő.
máj. 13
9:00
Háborús veszélyhelyzetben él továbbra is Magyarország (Infostart)
Megjelent a Magyar Közlöny hétfői számában a kormány rendelete az ukrajnai háború miatt kihirdetett veszélyhelyzet fenntartásáról. A különleges jogrendet újabb 180 nappal hosszabbították meg, így november 14-ig marad a rendeleti kormányzás.
máj. 13
9:00
Anyai rémálom: elestem terhesen (Éva Magazin)
Viola nagyon vigyázott, mégis megtörtént a baj. Szerencsére nem végzetes, de tanulságos történet.

Keresés