Egy törvényjavaslat szerint az MNB nem hozhat létre több vagyonkezelő alapítványt. Mi történt? Kedd délelőtt ülésezett a parlament gazdasági bizottsága, azt a törvényjavaslatot tárgyalták, amely módosítaná az államháztartási törvényt, és a jegybanktörvényt. A javaslat szerint az MNB létrehozhat a feladataival és elsődleges céljával összhangban álló
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, az új KRESZ szellemiségében egyformán fontosnak tart minden közlekedési eszközt. "Mindenkinek megteremtjük a biztonságos közlekedés feltételeit, közlekedjen akár gyalogosan, kerékpárral, rollerrel vagy gépjárművel" - hangsúlyozta a helyettes
Rák Sándorné azt írta, nem olvasta el figyelmesen a posztot, amely "genetikailag prediszponált magyarellenes, rasszista tömeggyilkosnak" nevezte Dobrev Klárát.
Az autonóm járművek megjelenésével feltárult egy olyan jövő képe, amelyben már nem lesz szükség emberi sofőrökre, és kizárólag „önvezető” autók közlekednek az utakon. De megvalósulhat-e mindez, miért van egyáltalán szükség az önállóan gondolkodó autókra, és hogyan javíthatnák az összekapcsolt autonóm járművek a közlekedés hatékonyságát? A Hun-Ren S
Ha egészséges kertet és növényeket szeretnénk, de tartózkodnánk a különféle vegyszerek használatától, a növénytársítás nyújthat megoldást. Borbás Marcsi megosztotta többéves tapasztalatát e módszerről, így neked már nem kell kísérletezned, mit mivel ültess, hogy bőséges és tiszta termésed legyen.
Magyarország nem külső szemlélője, hanem aktív szereplője az autóipar világban zajló átalakulásának, a szektor jövője hosszú távon biztosított – mondta Joó István, a Hipa Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a Hipa május 13-i járműipari konferenciáján.
Júniustól tilos energiaitalt árulni 18 éven aluliaknak Magyarországon – a KDNP által kezdeményezett, frissen elfogadott törvény szigorúan szabályozza, mely összetevőjű italok esnek tiltás alá. A jogsértő boltok akár ideiglenes bezárásra is számíthatnak.
A fővárosi lakáspiacon áprilisban megtört az árhullám, az előző hónaphoz viszonyítva már lassult az áremelkedés üteme a befektetői kereslet lecsengésével párhuzamosan - írja elemzésében az ingatlan.com. A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki a havi adatok alapján elmondta országosan és a főváros
A Magyar Államkincstárhoz (MÁK) benyújtott egységes támogatási kérelemben 2025-ben is május 15-ig lehet szankciómentesen igényelni az agrárbiztosítási díjtámogatást. Aki így tesz, akár 70 százalékát is visszakaphatja idén befizetett agrárbiztosítási díjainak. A május 15-e után benyújtott igénylések esetében a támogatás összege minden munkanapnyi ké
47 milliárd forinttal több lakossági állampapírjuk volt a magyaroknak április végén, mint 2024 végén, azaz a márciusi kilengés ellenére a lakosság idén összességében nettó vásárlóként volt jelen a piacon. Az idén már kamatot fizető, de nem lejáró prémium állampapírok állománya összesen 1639 milliárd forinttal csökkent, az átrendeződés két nagy nyer
A korábban elutasított nukleáris energia egyre népszerűbb az energiaválság, a klímaváltozás és a geopolitikai kockázatok miatt. Újabban Tajvan is megnyitja az ajtót az atomerőművek újraindítása előtt.
Első önálló koncertjére készül a fiatalokból álló, keresztény könnyűzenét játszó Areopágosz zenekar. A koncertet május 15-én este rendezik a Turbina Kulturális Központ, Klubszoba névre keresztelt koncerttermében, ahova minden dicsőítő szívű keresztényt várnak, legyen szó budapestiekről vagy vidékiekről. Zeneileg az indie, a folk és a kortárs gospel
Sokan érezzük úgy, hogy vágyunk valami mélyebbre, valami igazira, egy kapcsolatra, amely megérinti a lelkünket, ám gyakran úgy tűnik, mintha önmagunk lennénk legnagyobb akadályozói ezen úton. Az az érzés, hogy a szerelem valami megfoghatatlan, misztikus dolog, talán abból fakad, hogy nem tudjuk pontosan, hogyan építsük fel a hiteles érzelmi kapcsol
A Graphisoft Park bejelentette, hogy Kocsány János jelenlegi vezérigazgató nyugdíjba vonulásával 2025. július 1-i hatállyal Bognár Tündét nevezi ki a vállalat vezérigazgatójának.
Nadja Abd el Farrag a fellépése előtti órákban még videókat tett ki Instagram-oldalára. A poptitán Dieter Bohlen egykori szerelmét gyászolja a német médiavilág.
Kedden délelőtt néhány órára teljesen megbénult a Charleroi repülőtér, miután bombafenyegetés érkezett a Ryanair egyik járatára, amely Faro városából érkezett a belga fővároshoz közeli légikikötőbe – számolt be róla a Brussel Times.…