2025. május 13. kedd

máj. 13
0:45
Olasz milliárdos olyat tett Magyarországon, ami felháborító, Széchenyi emlékét gyalázta meg (Promotions)
Elzárták a világ elől a területet, pedig még Széchenyi István rokona is megjelent ott.
máj. 13
0:45
Mensík szervái döntöttek Marozsán ellen (Magyar Hírlap)
Fábián számára a harmadik forduló jelentette a végállomást a római salakpályás tenisztornán.
máj. 13
0:45
A füldaganat okai, tünetei és kezelése (Magyar Hírlap)
A legtöbb rosszindulatú füldaganat bőrdaganat.
máj. 13
0:45
Durvul a helyzet: Kiderült, kik és miért kémkedtek az Orbán-kormánynak Ukrajnában (Nyugati Fény)
Leleplezték a kémkedéssel gyanúsított magyarokat.
máj. 13
0:45
Kiderült, miért nem igazolhatott az olasz topcsapathoz Szoboszlai Dominik (NB1)
Pár éve csak egy hajszál választotta el a magyar válogatott csapatkapitányát attól, hogy patinás olasz gárdához igazoljon.  Szoboszlai Dominik majdnem
máj. 13
0:46
Brutális év az idei, szinte búcsúzhatunk ezektől a barackoktól (Infostart)
Az áprilisi fagyok megtizedelték a termést, súlyos kiesést okozva.
máj. 13
0:46
Szigorít az EU, de ezzel most jól járhatunk anyagilag (Infostart)
Az új, szigorúbb ökodizájn-szabályok révén kisebb lehet a fogyasztók energiaszámlája, nőhet az energiafüggetlenség és hozzájárulhatunk az éghajlatvédelemhez is.
máj. 13
0:46
Nehezebb feljutni a budai Várba – térkép (Infostart)
2025. május 12. és 23. között a Várkert Bazár felől a Budavári Palotanegyed kizárólag a Vízhordó lépcsőn keresztül megközelíthető a Király pince irányában.
máj. 13
0:46
A családi összefogás kellett Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence végső sikeréhez A Nagy Duettben (Blikk)
A Lékai-Kiss Ramóna–Brasch Bence páros szerezte meg a végső győzelmet a TV2 A Nagy Duett című műsorában. A vasárnap esti döntőben a hetedik évad legjobb három kettőse lépett színpadra, majd a közönség szavazatai alapján alakult ki a végeredmény. Ramóna és Bence elárulta: a sikerükhöz a családjuk maximális támogatása és összefogása is kellett.
máj. 13
0:46
Folytatódik a tündérmese: ismét feljutóhelyen a Kazincbarcika (Sport365)
A Kazincbarcika újabb sikerével a fővárosiak két sorozatát is megszakította, a kispesti alakulat ugyanis hat forduló óta veretlen volt, sőt hazai pályán
máj. 13
0:46
Több mint százmilliós Bentley-ben fotózták le Várkonyi Andreát (444.hu)
Mészáros Lőrinc és ifjabb Mészáros Lőrinc a Ferrarit szereti, Várkonyi másban utazik.
máj. 13
0:49
Kylie Jenner és Timothée Chalamet beszédes fotója láttán a rajongóik végleg két táborra szakadtak (Glamour)
Kylie Jenner és Timothée Chalamet a napokban debütáltak párként a vörös szőnyegen. A közös képeiket imádták a rajongók, azonban most napvilágot látott róluk egy beszédes fotó az Instagramon, ami az esemény előtt készült, és igencsak megosztotta a kommentelőket.
máj. 13
0:49
Gyomros a TV2-nek: lesújtó vélemény a nézőktől, nem térnek magukhoz a nézők a Nagy Duett eredménye után (Promotions)
Nem fogták vissza magukat, kemény kritikát kapott a TV2, ismét.
máj. 13
0:49
Nyíltan megfenyegették Magyarországot (Magyar Hírlap)
Pattanásig feszült a hangulat.
máj. 13
0:49
Dobrev Klára: Nem fogok bohócot csinálni senkiből, nekem a politika nem gyűlölködés, hanem odafordulás (Nyugati Fény)
Dobrev Klára szerint a politikai nem gúnyol, nem aláz, hanem meghallgat.
máj. 13
0:49
A Honvéd otthonában került közelebb az NB I-hez a Kazincbarcika (NB1)
Az élvonalba igyekvő Kazincbarcika egygólos győzelmet aratott a Bozsik Arénában, így két fordulóval a vége előtt a második helyen áll
máj. 13
0:50
Beugrana Donald Trump is az isztambuli orosz-ukrán elnöki találkozóra (Infostart)
Az ukrán elnök támogatja, hogy Donald Trump is részt vegyen az isztambuli találkozón
máj. 13
0:50
"Luca mindig átsegített a nehézségeken" – Hegyes Berci őszinte vallomása A Nagy Duett harmadik helye után (Blikk)
Sokan a végső győzelemre is esélyesnek tartották őket, ám végül be kellett érniük a TV2 A Nagy Duett 2025-ös évadának harmadik helyével. Mihályfi Luca és Hegyes Berci többször volt adásgyőztes, emlékezetes produkcióból is volt bőven, de a közönségszavazás eredménye úgy alakult, hogy nem tudták megkoronázni a teljesítményüket.
máj. 13
0:50
Véget ért a Roma nagy menetelése, BL-induló az Atalanta (Sport365)
A szintén a BL-szereplés kivívásáért küzdő fővárosiaknak megszakadt a 19 forduló óta tartó veretlenségi sorozata. A Giallorossi egyelőre maradt a hatodik, Konferencia-liga-részvételt
máj. 13
0:53
Cindy Crawford családi fotója maga a valóra vált álom, ennyire meseszépek a szupermodell gyerekei (Glamour)
Cindy Crawford anyák napja alkalmából több közös fotót is megosztott a családjával. A képek tökéletesen visszatükrözik, mekkora közte és a gyerekei - Kaia Gerber és Presley Gerber - között a harmónia. Csak úgy árad belőlük, hogy mennyire szeretik egymást.
máj. 13
0:53
Kína legfőbb vezetője olyat mondott Magyarországról, amely 10 millió embert ér váratlanul (Promotions)
Az elnök meglepően jól ismeri hazánkat, kiderült, mit kedvel leginkább.
máj. 13
0:53
Speciálisan átalakított elektromos autót kapott a balesetet szenvedett balettművész (Magyar Hírlap)
Tóth Nikolett ezzel akadálymentesen tud majd közlekedni.
máj. 13
0:53
Döbbenet: Hatalmas áramszünet bénította meg a metróhálózatot (Nyugati Fény)
Lehalt a londoni közlekedés.
máj. 13
0:54
A földrengés nem kérdezi, mi van a felszínen (Infostart)
Van olyan felvétel, ahol a kaput figyelő kamera képe megmutatja, hogy mászik arrébb az út.
máj. 13
0:54
Saját képzési központot indított útjára a Ganz (ProfitLine)
Oktatási központot hozott létre a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. a Ceglédi Szakképzési Centrummal együttműködésben. A tápiószelei gyárban működő Ganz Oktatási Központ Magyarországon is egyedülállónak számító, a transzformátor- és villamos forgógépgyártáshoz kapcsolódó tudásközpontot indít útjára, elősegítve a dinamikusan fejlő
máj. 13
0:54
Sötét múltú játékvezető dirigál az Európa-liga döntőjében (Sport365)
Felix Zwayer a középpontban – ismét A mérkőzést a német Felix Zwayer vezeti majd, aki az Uefa egyik legtapasztaltabb játékvezetője, de múltja
máj. 13
0:57
Göndörből egyenes, majd újra göndör haj egy perc alatt? Kulcsár Edina megmutatta, milyen egyszerűen elérhető! (Glamour)
Kulcsár Edina mindig képes újat mutatni. Már meg sem lepődünk, mikor egyik napról a másikra teljes átalakuláson megy keresztül. Nem fél kísérletezni, ha izgalmas hajkölteményekről van szó, most azonban beavatott minket egy olyan trükkbe, amellyel pillanatok alatt a lehető legegyszerűbben frissítheted fel, vagy éppen újíthatod meg teljesen a frizurá
máj. 13
0:57
Deák Dániel olyat mondott Ungár Péterről, hogy kikerekedik a szemed (Promotions)
Nem fog örülni az LMP.
máj. 13
0:57
Európa új korlátozásokat készít elő az orosz hajókra (Magyar Hírlap)
Az EU megtiltja 25 orosz tartályhajó belépését a Balti-tengerre és az Északi-tengerre.
máj. 13
0:57
Visszatér a tavasz, vagy újra fagyoskodhatunk? Így alakul a keddi időjárás (Nyugati Fény)
Még ne tedd el a kabátod!
máj. 13
1:01
A Kiscelli Múzeumban ünnepelte megújulását a Syoss: minden bizonnyal az év egyik legimpozánsabb eseményén jártunk (Glamour)
A Syoss japán gyökereiből merítve született újjá, amit nemcsak a termékek minősége, hanem új megjelenésük is tükröz. Az új korszakot a márka egy különleges eseménnyel ünnepelte meg a Kiscelli Múzeumban, ami minden bizonnyal az év egyik leglátványosabb rendezvénye volt.
máj. 13
1:05
8 régi fotó Dua Lipa énekesnőről, amin rá sem ismerni a hírességre (Glamour)
Az évek alatt stílust váltott, számtalanszor frizurát cserélt és igazi szupersztárrá érett. Dua Lipa korábbi fotóit látva nehéz elhinni, hogy ugyanaz a nő mosolyog vissza ránk ma a vörös szőnyegről. Galériánkban megmutatjuk, milyen átalakuláson ment keresztül az énekesnő!
máj. 13
1:09
A Skorpió Telihold a szerelmi életedet veszi célba: erre számíthatsz a karma asztrológus szerint (Glamour)
A hétfő esti Skorpió Telihold mély és átalakuló erővel bíró energiákat hozhat a párkapcsolatokban. A Bika-Skorpió az asztrológiában az egyik legerőteljesebb tengely, amely egyszerre szól az anyagi és a lelki biztonságról, felhozza a birtoklás és elengedés témáját, valamint foglalkozik az élet és a halál témakörével, a stabilitás és a transzformáció
máj. 13
1:09
Megvizsgálták, elűzi-e az autókat az utcákról, ha jelentősen megemelik a lakossági parkolási díjat (Telex)
A bevétel nőtt, de az autótulajdonosok nem mindenhol viselkedtek úgy, ahogy azt a kerületi önkormányzatok várták.
máj. 13
1:12
Rengeteg előnye van a rendszeres szaunázásnak: a hangulata, a bőre és a szíve is meghálálja (Blikk)
A szaunakultúra az elmúlt években komolyan fellendült: világszerte jelenleg nagyjából 18 millió szauna van, ráadásul ez a szám évente átlagosan öt százalékkal emelkedik. Nemcsak a társasági élet és a relaxáció miatt jó rendszeresen szaunázni, hanem azért is, mert rengeteg tanulmány bizonyítja, hogy a mentális és a fizikai egészségre is kifejezetten
máj. 13
1:13
Így néz ki ma az Agymenők Amy-jét alakító színésznő, Mayim Bialik: 49 évesen talán most a legszebb életében (Glamour)
Mayim Bialik neve mára egyet jelent Amy Farrah Fowler karakterével, de a színésznő a való életben jóval több, mint egy sorozatszereplő. 49 évesen sugárzik belőle az önazonosság, a nőiesség és az intelligencia – és most szebb, mint korábban bármikot!
máj. 13
1:17
Ez volt Harry herceg és Vilmos herceg egyik utolsó egymáshoz intézett mondata, mielőtt elmérgesedett közöttük a viszony (Glamour)
Harry herceg és testvére, Vilmos herceg kapcsolata az utóbbi években igencsak megromlott. Úgy tudni legutóbb 2022-ben, II. Erzsébet királynő temetésén találkoztak egymással személyesen. Egy szájról olvasó szakértő pedig most kiderítette, mi lehetett az egyik utolsó mondat, amit egymáshoz intéztek.
máj. 13
1:21
Erotika a festővásznon: meztelenség, mint mondanivaló Fülöp Luca művészetében (Glamour)
Az erotika, a testiség kérdésköre nagyon érdekes kettősséget hordoz, hiszen bár mindannyiunk életének szerves részét képzi, és teljesen természetes biológiai igényünk, mégis mai napig inkább tabuként kezelt téma. Nemcsak kommunikációs szinten, hanem az ábrázolások terén is ez a kettősség jellemzi. Gondoljunk bele, hogy a kezdetektől mennyi meztelen
máj. 13
1:24
Ha 1996-2006 között született nő vagy, akkor pénzügyileg rossz hírünk van számodra! (ProfitLine)
Sok fiatalnak a szűkös anyagi lehetőségek miatt nem jut pénze spórolásra, a K&H ifjúsági index szerint ezért a 19-29 évesek 26 százaléka nem tud félretenni.
máj. 13
1:27
Medián: Kétharmada van a Tiszának Budán, de Magyar Péternél van egy népszerűbb politikus (Telex)
A II-III. kerületben élők négyötöde kormányváltást szeretne jövőre, a választókerületben mindössze 21 százalékon áll a Fidesz. A Medián friss felmérése szerint ebből a választókerületből a két nagyon kívül csak egyetlen párt kerülne be a parlamentbe.
máj. 13
1:39
Szíria visszafogadja állampolgárait (Magyar Hírlap)
Két, egyenként harminc szíriait szállító felfújható csónakot fordítottak vissza a hatóságok.
máj. 13
2:24
Pisilj okos WC-be! Kielemzi a vizeletedet (ProfitLine)
A Covid-19 járvány alatt a gyorstesztek berobbanása alapjaiban változtatta meg az egészségügyi önellenőrzés kultúráját. Bár a világjárvány lecsengett, a kérdés adott, vajon tartósan megélénkült-e a gyorstesztek piaca? Jobban ellenőrizzük-e magunkat otthon vagy visszatértünk a Covid előtti életformához?
máj. 13
2:45
Veszélyesen támadhat a farkas nevű autoimmun betegség (Magyar Hírlap)
A lupusz kezelésére új terápiás lehetőségek elérhetők hazánkban is.
máj. 13
2:57
Jókor lesz jó helyen az egyik csillagjegy! (Karrier Trend)
A Rák ne erőltessen semmit, a Szűz pedig sodródjon az árral! Karrier horoszkóp: 2025.05.13. Kos Hagyd magad álmodozni. Keress kreatív megoldást a jelenlegi problémádra. Ugyanazok a régi módszerek ugyanazokat a régi eredményeket fogják hozni. Itt az ideje, hogy valami újjal rukkolj elő. Ha az összképet nézed, az segíteni fog. Bika Csábítónak érezhet
máj. 13
3:24
Több időt kaptak a cégek az ESG folyamatok kiépítésére (ProfitLine)
Az Európai Tanács a Stop-the-Clock (STC) irányelv keretében elhalasztotta a fenntarthatósági kötelezettségek teljesítésének kezdetét, ami több időt ad a cégeknek az ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) folyamatok kiépítésére - közölte az EY hétfőn az MTI-vel.
máj. 13
3:27
Marozsán Fábián nem bírt Mensikkel (Igényesférfi.hu)
Marozsán Fábián számára a harmadik forduló jelentette a végállomást a római salakpályás tenisztorna férfi versenyében.
máj. 13
3:27
Kényszermunka és emberkereskedelem Nógrádban – itt vannak az elképesztő részletek (naphire.hu)
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka megalapozott gyanúja miatt eljárást indított egy testvérpár ellen – írja a police.hu. A nyomozás során kiderült, hogy a két férfi – egy 31 és egy 32 éves – szállásért és napi egyszeri étkezésért dolgoztatott több embert egy állattartó vállalkozó telephelyén. Az elvégzett mun
máj. 13
3:39
Ajándék a német–izraeli megbékélés (Magyar Hírlap)
A két államfő koszorúkat helyezett el és gyertyát gyújtott a berlini 17-es vágány emlékműnél tartott holokausztmegemlékezésen.
máj. 13
3:45
Irány Bulgária! Fedezd fel a Napospart rejtett szépségeit közvetlen járattal Budapestről és Debrecenből! (Utazási Élmények)
A nyár közeledtével egyre többen tervezgetjük a várva várt pihenést. Ha Te is a tengerparti kikapcsolódásról álmodozol, ahol a nap melengeti a bőröd és a hullámok lágyan ringatnak, akkor van egy nagyszerű ajánlatunk számodra!
máj. 13
3:54
Önálló alapítványként működik a jövőben a ZalaZONE (ProfitLine)
Kiválik a jelenleg a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő zalaegerszegi Autóipari Próbapálya Zala Kft., és a jövőben új, önálló közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány jön létre a ZalaZone járműipari innovációs ökoszisztéma működtetésére ZalaZone Alapítvány névvel - tájékoztatta a zalaegerszegi önkormányzat hétfőn

Keresés