Gyerek feltalálók mérték össze a tudásukat a One Alapítvány Zöld Kód – kódolj a holnapért! című ötletpályázatának áprilisi döntőjén, ahol a klímaválság okozta mezőgazdasági problémákra hoztak innovatív megoldásokat. A 7-12. évfolyamos tanulók többek között olyan fenntartható, robotikára épülő találmányokkal rukkoltak elő, mint dróntechnológiás időj
Évente 37 millió munkanap esik ki betegség miatt Magyarországon, ami mintegy 500 milliárd forint veszteséget jelent a munkáltatóknak. A háttérben sokszor a mozgásszegény életmód áll
Élő sportközvetítések, május 13., kedd: M4 Sport 18.00: Kerékpár, Tour de Hongrie, csapatbemutató 19.15: Vízilabda, női ob I, döntő, 3. mérkőzés, Ferencváros-Uvse
Kezdetben budapesti ellenzéki képviselők, majd a botrányhős Szabó Bálint szervezete lehetett volna, ám végül egy gyulai volt DK-s politikus, Leel-Őssy Gábor hívta létre a DUNA Pártot – értesült a Blikk. Lapunk információját a bírósági nyilvántartás mellett maga a pártalapító is megerősítette.
Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
A Formula–1 történelmének első hivatalos versenyét 1950. május 13-án, azaz napra pontosan 75 éve rendezték a Silverstone Circuiten, Silverstone-ban. Mutatjuk, milyen volt.
A Google csendben új játékszabályokat írt: ha egy kiadó meg akar jelenni a világ legnagyobb keresőjében, el kell fogadnia, hogy mesterséges intelligencia-rendszerek korlátlanul hozzáférjenek a tartalmaihoz – akár akarja, akár nem. Nincs alku?
Mostanra talán mindenki hozzászokott a gondolathoz, hogy egy elektromos crossover is viselheti az ikonikus paripás emblémát, mindenesetre a Mustang Mach-E érdekes színfoltja lett az elektromos autók egyre bővülő piacának. Mostantól még inkább, ugyanis a sportos Gt mellé megérkezett a murvás kalandokra hangolt Rally változat, és ezzel lett igazán él
Az orosz árnyékflotta továbbra is hatalmas mennyiségekben szállítja az orosz olajat. De úgy tűnik, valami még rosszabb is jön: a teljesen illegálisan közlekedő tartályhajók.
Hosszútávú stratégiai együttműködési megállapodást kötött a hazai független biztosításközvetítők érdekképviseletét ellátó két legnagyobb szervezet, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) és a Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége (Mabiasz) hétfőn, a Visegrádon tartott, a Mabiasz által rendezett kétnapos biztosításialkus
Tizennégy év kihagyás után a hatodik résszel tér vissza a magyar mozikba a népszerű horrorfranchise, melyben nem valami késsel hadonászó őrült, hanem maga a Végzet gyilkolássza azokat, akik valahogyan túlélnek egy olyan szerencsétlenséget, amibe egyébként bele kellett volna halniuk.
A női testkép és önbizalom alakulása nem csupán egyéni belső folyamat – a társadalmi elvárások, szépségideálok és közösségi hatások egyaránt formálják azt. Egyre többen ismerik fel, hogy a gyógyulás és önelfogadás közösségi térben hatékonyabban történhet meg. A csoportos terápiák nemcsak biztonságos környezetet teremtenek, hanem lehetőséget is adna
XIV. Leó pápa hétfőn tartotta első sajtóaudienciáját, ahol hatezer újságírót fogadott a Vatikánban. A jó hangulatú eseményen humorosan nyitott, majd komoly témákra tért át: a média felelősségéről, a szólásszabadságról és a béketeremtésről beszélt. Külön kiállt az üldözött újságírók mellett, ezzel ovációt kiváltva a hallgatóságából. Tudósítónk, Gara
Egy, az AWS számára készült felmérés szerint a cégek majdnem fele generatív mesterséges intelligencia megoldásokra költi tech-büdzséjének nagy részét idén. Ezzel szemben csak a cégek harmadánál számít prioritásnak a kiberbiztonság.
A Pest vármegyei Kóka határában, a Gödöllői-dombság délkeleti peremén gazdálkodik Dobos Gábor, aki gyerekkora óta elkötelezett a mezőgazdaság iránt. Az 550 hektáron folyó szántóföldi termelésben a tavalyi év számos kihívást hozott, úgy mint a kukorica-toxin szint mérés és a nyomott árak. A jelenlegi helyzetben, amikor a költségek magasak, az árak p
A kormány új családtámogatási intézkedései – köztük a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége – jelentős segítséget jelentenek a családoknak, de komoly terhet rónak a költségvetésre. A GKI számításai szerint 2026-ban már 655 milliárd forint bevételkiesést okozhatnak, ami megnehezíti a hiánycélok tartását. Összefoglalójukból kiderül, milyen gaz
Egy talán elfeledett történet, ami Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése után 9 hónappal kezdődött, és 9 évvel később Matolcsy Ádámnál fejeződött be. A közvagyon kiszervezésének újabb remek példáját, az V. kerületi ingatlan sztoriját mutatjuk be.
Paul Craig Roberts egy konzervatív amerikai, és mint ilyen, nagy ellensége a mélyállamnak, a háttérhatalomnak, amellyel munkája során nyilván találkozott is. Épp ezért támogatója volt Donald Trumpnak.
A komposztálódás a lehető legjobb dolog, ami a konyhai és kerti hulladékainkkal történhet. Bármikor elkezdhetjük, de annál jobb, minél hamarabb tesszük!
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összehangolt akciót hajtott végre a Magyar Honvédség több létesítményében: úgy tudni, iratokat és informatikai eszközöket foglaltak le, amelyek a tartalékkos állománnyal kapcsolatos adatokat is tartalmazhatnak.
Május elején a Xiaomi kénytelen volt visszavonni az SU7 Ultra elektromos szedánra kiadott 1.7.0-s szoftverfrissítést, miután az jelentős felháborodást váltott ki a vásárlók körében, írja a Hvg.hu a CarNewsChina értesülései alapján. A Xiaomi-frissítés drasztikusan, 1548 lóerőről körülbelül 900 lóerőre korlátozta az autó teljesítményét hétköz
Számos kártevő jelent meg a közelmúltban Magyarországon, ezek közül a dióburok-fúrólégy komoly károkat tud okozni - nyilatkozta az InfoRádió által megkérdezett szakértő. Szabó Gergő összeállítása.
A vállalkozások gyakran bérelnek jellemzően üzleti megfontolásból különböző sportkomplexumokban (futballstadionokban) kialakított úgynevezett skybox helyiségeket. Az említett szolgáltatás többnyire komplex, tehát több szolgáltatási elemet takar, így magában foglalja egyrészt magának a helyiségnek a bérleti díját, a szerződésben megállapított létszá
A klub már megkapta az engedélyt az előzetes terepfelmérések megkezdésére. Az első napra csupán néhány alapjelölés lerakását tervezték, hogy a geodéták munkához
A váll az egyik legflexibilisebb ízület a testben, amelyben csontok, izmok és más képletek teszik lehetővé az összetett mozgásokat és erőkifejtést. Ugyanakkor az itt létrejövő problémák kezelése gyakran nem könnyű, ezért is fontos hangsúlyozni a modern regeneratív medicina jelentőségét.