2025. május 14. szerda

máj. 14
8:54
Hosszabb nyitvatartással készül a NAV az szja-bevallás utolsó napjaira (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai az szja-bevallás határidejének napján, május 20-án hosszabbított nyitvatartással, reggel 8 óra 30 perctől 18 óráig várják az ügyfeleket – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
máj. 14
8:54
Az ápoló is írhat majd receptet? – bővül a szakdolgozók hatásköre (HR Portál)
A magasan képzett egészségügyi szakdolgozók a jövőben önállóan, saját jogon is elláthatnak olyan tevékenységeket, amelyeket eddig kizárólag orvosi diplomával lehetett végezni - jelezte Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára kedden, a Debreceni Egyetemen (DE) rendezett Fórum az ápolásról című konferencián.
máj. 14
8:54
Vegyesen mozgott a forint reggel (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama szerda reggel a főbb devizákkal szemben a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 14
8:54
Így építkezik az ország: egyre kevesebb a pénz a felújításokra, beruházásokra itthon (Pénzcentrum)
2025 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 0,1, az egyéb építményeké 8,9%-kal mérséklődött. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 0,7%-kal meghaladta a 2025. februárit.
máj. 14
8:54
Átláthatósági törvény: súlyos retorziós jogokat kapna a kormány, ha gyanús külföldi támogatást sejt (Portfolio)
Benyújtották a parlamentnek az átláthatósági törvény tervezetét. Ez alapján engedélykötelessé válna a külföldi támogatások elfogadása, nyilvános vagyonnyilatkozatra köteleznék az érintett szervezetek vezetőit, eltilthatják a működéstől a visszaeső szabálysértőket, és az szja 1%-os támogatásból is kizárnák őket. Jegyzékbe vennék azokat a szervezetek
máj. 14
8:57
Balesetek, torlódások, útfelújítások (Magyar Hírlap)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket tett közzé az Útinform.
máj. 14
8:57
Véletlen, hogy az ukrán nagykövet és Magyar Péter ugyanott töltötték a húsvététfőt? (Mandiner)
Mindketten éppen Hollókőre mentek locsolkodni. Megkérdeztük az érintetteket, hogy történt-e egyeztetés közöttük?
máj. 14
8:57
Jelentősen csökkentheti az EU a vámmentesen importálható ukrán termékek mennyiségét (Telex)
Június 6-án lejár az Ukrajnával 2022-ben megkötött kereskedelmi megállapodás, az EU pedig nem hosszabbítja azt meg. Helyette új feltételekről tárgyalnának az ukrán vezetéssel.
máj. 14
8:57
Ezt teszi velünk az állandó zaj: így reagál a test és az elme (Bien)
A modern városi életnek megvan a maga kényelme, ám a városi élettel járó zajszennyezés hatásait gyakran alábecsüljük.
máj. 14
8:57
Végleg megszűnt a Skype – mi jön utána? (Haszon.hu)
Május 5-én hivatalosan is véget ért a Skype története: a Microsoft több mint húsz év után megszüntette az egykor úttörőnek számító kommunikációs platformot, írja a Vg.hu. A Skype szolgáltatásai 2003-ban mutatkoztak be, a platform pedig a következő 10-15 évben meghatározó szerepet játszott a videóhívások és az internetes beszélgetések világá
máj. 14
9:00
Nem hozott jó hírt a KSH, itt vannak a számok (Privátbankár)
Megjelentek az építőipar márciusi számai.
máj. 14
9:00
Indul a roham: hosszú napra készül a NAV (Infostart)
Habár már közel kétmillióan leadták adóbevallásukat, rengetegen hagyják a dolgot az utolsó pillanatra. Éppen ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal különleges nyitva tartási rendekkel igyekszik felkészülni a rohamra.
máj. 14
9:00
A baba és a fogzás: hogyan enyhítsünk a kellemetlenségeken? (Éva Magazin)
Ha volt benne részed, biztos, hogy soha nem felejted el: a legtöbb anyaismerősöm élete egyik legmegterhelőbb élményének nevezte csemetéje fogzási projektjét.
máj. 14
9:00
Több mint 50 milliárd forintos profit a Magyar Telekomnál (Portfolio)
Közzétette első negyedéves eredményeit a Magyar Telekom, melyben 8 százalékos bevételnövekedésről és több mint 20 százalékos Ebitda-növekedésről számolt be a cég az egy évvel ezelőtti szintről, a negyedéves adózott eredmény pedig meghaladta az 50 milliárd forintot. Jó hír, hogy a menedzsment megerősítette 2025-ös célkitűzéseit.
máj. 14
9:03
Nem gyűjthet majd 1%-ot, minden támogatóját nyilatkoztatnia kell azoknak, akiket a Szuverenitásvédelmi Hivatal veszélyesnek talál - itt a tavaszi nagytakarítós… (SzMo)
Benyújtották a törvényjavaslatot, ami szerint ha a Szuverenitásvédelmi Hivatal úgy ítéli meg, hogy egy szervezet külföldi támogatással veszélyezteti Magyarország szuverenitását, akkor javasolhatja a kormánynak, hogy jegyzékbe vegye az adott szervezetet.
máj. 14
9:03
A civilizáció győzelme a Kurdisztáni Munkáspárt feloszlatása (Magyar Hírlap)
Az Egyesült Államok értékelte a szándékot.
máj. 14
9:03
Véletlen, hogy az ukrán nagykövet és Magyar Péter ugyanott töltötték a húsvéthétfőt? (Mandiner)
Mindketten éppen Hollókőre mentek locsolkodni. Megkérdeztük az érintetteket, hogy történt-e egyeztetés közöttük?
máj. 14
9:03
Zelenszkij kemény üzenetet küldött: csak Putyinnal hajlandó tárgyalni, mert szerinte Oroszországban minden tőle függ (naphire.hu)
Zelenszkij ragaszkodik hozzá, hogy csak akkor vesz részt az ukrán-orosz tárgyalásokon Törökországban ezen a héten, ha Putyin is jelen lesz.
máj. 14
9:03
Továbbra is a befektetők diktálnak a budapesti ingatlanpiacon (Helló Sajtó!)
A Duna House legfrissebb adatai szerint 2025 áprilisában a budapesti ingatlanvásárlók 43%-a befektetési céllal vásárolt lakást, ami új lendületet adhat a fővárosi piac szerkezetének és árazásának. A befektetők átlagosan magasabb összeget költenek, különösen a belső kerületekben, ahol az árak jelentősen emelkedtek.
máj. 14
9:03
Felfedte a Nothing Phone (3) árazását Carl Pei (Smarteast)
A Nothing már bemutatta a Phone (3a) és Phone (3a) Pro középkategóriás készülékeit, és most készül első valódi csúcskategóriás okostelefonja, a Phone (3) leleplezésére is
máj. 14
9:03
Gluténmentes panírozás – 10 ötletes és finom variáció (FreeMix)
Mindannyian szeretjük azt a csodálatos, ropogós réteget, ami a panírozott ételeket olyan ellenállhatatlanná teszi. Van egy jó hírünk: gluténmentes diétán élve sem kell lemondanunk erről a finomságról. Bemutunk tíz fantasztikus alternatívát, amivel finomliszt helyett varázsolhatsz tökéletes panírt az ételeidre. A sütés örömeiben te is részesülhetsz,
máj. 14
9:05
Orbán Viktor megüzente Csányi Sándornak: a tegnap sikereiből nem lehet megélni, a java csak most jön! (Mandiner)
Magyarország miniszterelnöke is gratulált az MLSZ-elnök újraválasztásához.
máj. 14
9:06
Van egy ágazat, ami a szenvedő magyar gazdaság mellett tudott növekedni (Portfolio)
A vártnál jobban zárta az első negyedévet az építőipar. Márciusban a termelés volumene 0,7%-kal meghaladta az előző havi szintet, így az évet növekedéssel tudta kezdeni az ágazat. Kirobbanó lendületről azért szó sincs.
máj. 14
9:09
Fillérek forradalma (Demokrata)
Az infláció mértéke 2025 elején már lényegesen alacsonyabb, mint a rekordévben, a magyar fogyasztók még mindig érzékenyen reagálnak az árak alakulására.
máj. 14
9:09
Stagnál az ipari termelés, de látszik a fény az alagút végén (Növekedés)
Látszódik az ipari export visszafogottsága.
máj. 14
9:09
Trump stabilizálná a Közel-Keletet is: Szíria rehabilitálása csak az első lépés (Mandiner)
Miért szüntette meg Trump a Szíria elleni szankciókat? Az Atlantic Council által megkérdezetett szakértők válaszoltak!
máj. 14
9:09
Mi folyik itt? Újra módosíthatják a protézisműtétek rendszerét (Nyugati Fény)
A szakma módosítást kér.
máj. 14
9:09
Váratlan fordulat az időjárásban: itt hirtelen beütött a nyár (Agrárszektor)
Miközben nálunk a legmelegebb helyeken is épp csak 20-21 fok van, addig Nyugat-Európában 25-27 fokot mutatnak a hőmérők. Magyarországon ezt az értéket várhatóan csak május végére érheti el az időjárás.
máj. 14
9:12
Két extra munkanap taszította a mélységbe a magyar ipart? (Menedzsment Fórum)
Megjelent a márciusi ipari adatok 2. becslése.
máj. 14
9:12
Hullámvasútra ült az ipar márciusban (Privátbankár)
Megjelent az ipari adatok második becslése.
máj. 14
9:12
A legenda szerint egy magyar találta ki a drosztot: Tivadarról nevezték el a telefonos taxirendelést, ami aztán világsiker lett (Blikk)
Száztizenkét éve jelent meg Budapest utcáin az első taxi. Az 1913-ban indított vállalkozás 25 autóval indult, s akkoriban nem is nagyon volt más autó a macskaköves pesti utcákon néhány főúri és állami járművön kívül. Amerikai mintára hozták létre az első magyar taxis vállalkozást, de néhány év múlva már a taxizás őshazájában nyúlták le azt a magyar
máj. 14
9:12
Az MK-döntő koronázza meg a napot – sport a tévében (Infostart)
A Ferencváros–Paks összecsapás mellett kerékpár, vízilabda, jégkorong és tenisz is szerepel a sportcsatornák szerdai élő kínálatában.
máj. 14
9:12
Olyan brutális EU-szankciók jönnek Oroszországra, hogy a Kreml is ingerülten reagált (Portfolio)
Az Európai Unió újabb, súlyosabb szankciókra készül Oroszország ellen, miután Moszkva figyelmen kívül hagyta a blokk tűzszüneti ultimátumát. A lépések célja a háborús nyomás fokozása és az orosz gazdaság kulcsszektorainak megbénítása, különös tekintettel az energiára és a pénzügyi rendszerre. Az intézkedéscsomag hírére azonnal nagyon hevesen reagál
máj. 14
9:15
Több kék zászlós strand lesz Spanyolországban (Magyar Hírlap)
Az ibériai ország 1994 óta őrzi vezető helyét a kék zászlós strandok rangsorában.
máj. 14
9:15
Kiváló minőségű tej természetes takarmányból Pusztaszabolcson (Agrárágazat)
Forgatás nélküli talajművelés és természetes alapú takarmány áll a minőségi tejtermelés érdekében – nézd meg, hogyan!
máj. 14
9:15
Az ukránok EU- és NATO-vizsgálatot követelnek Magyarország ellen – már a büntetést is megálmodták (Mandiner)
Szintet lépett a kijevi propagandaháború.
máj. 14
9:18
Azért vannak a jóbarátok! - a Kultnapon az üzleti szféra jól összegabalyodott a művészetekkel (Kreatív Online)
Balogh Máté az Art Is Business-től a baráti kör erejéről, majd Salgó Andrással, a BMW kommunikációs vezetőjével a Perspektíva Mentorprogramukról beszélt a május 5-i Kultnapunkon. Esküdt Judit, a Four Seasons PR és marketingvezetője pedig elárulta, hogy egy múzeumi tárlatvezetésben és a marketinges szakmában mi lehet közös szemléleti alap.
máj. 14
9:18
Örömünnep a rivális szurkolóknál, történelmi mélyponton Marco Rossi volt csapata (Sport365)
A Sampdoria klubtörténetének legsötétebb napja jött el kedd este: a 0–0-s döntetlen Juve Stabia ellen megpecsételte a sorsukat – először estek ki
máj. 14
9:18
Órákon belül dönt Ursula von der Leyen sorsáról az Európai Unió Bírósága (Portfolio)
Az Európai Unió luxembourgi bírósága ma dönthet Ursula von der Leyen egyik legvitatottabb ügyében, amely az uniós átláthatósági szabályok határait feszegeti. A tét: kötelező-e nyilvánosságra hozni a Pfizer vezérigazgatójával folytatott sms-üzeneteit a történelmi vakcinaszerződés előkészítése idején.
máj. 14
9:21
Kiderült, miért vásárol földet Orbán Ráhel 320 millióért Somogyban (SzMo)
A miniszterelnök legidősebb lánya összesen 120 hektárnyi területet vásárolna meg. A földek között főként szántók találhatók, de legelők és erdők is szerepelnek.
máj. 14
9:21
Szoboszlaiék Dubajban buliztak (Magyar Hírlap)
A Liverpool sztárjai jól megünnepelték a bajnoki címet.
máj. 14
9:21
Ukrán professzor hergel: a kémügy arra utal, hogy Orbán összejátszott Putyinnal Ukrajna és Európa ellen (Mandiner)
Anton Sehovcov egészen elképesztő dolgokat konteózik össze hazánkról. Úgy tűnik, megteheti ezt egy NATO-taggal és uniós országgal szemben.
máj. 14
9:21
Dagad a botrány: Orbán fotójával kampányol a magyargyűlölő elnökjelölt Romániában (Nyugati Fény)
Erdélyben terjeszti az orbános szórólapokat a román szélsőjobboldal jelöltje.
máj. 14
9:21
Átláthatósági törvény néven csinálná ki a független sajtót és civil szférát – a banktitkokkal együtt – a kormányoldal (Forbes)
Teljesen ellehetetlenítené a Fidesz-KDNP a nekik nem tetsző szervezetek, így például sajtóorgánumok működését azzal, hogy "Magyarország szuverenitását veszélyeztetőként" listáznák ezeket. Mi történt? A fideszes Halász János benyújtotta a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot, amely felülír számos jogszabályt a szuverenitás védelmére hiva
máj. 14
9:23
Trump embere jelezte, küszöbön az orosz-ukrán háború vége, de van egy kis bökkenő (Mandiner)
Erről beszélt Keith Kellogg különleges megbízott. Lengyelország azonnal kommentálta a bejelentést.
máj. 14
9:24
Nagy felújítást jelentett be Lázár János – 200 milliárdba fog kerülni (Infostart)
Felújítják a szentendrei HÉV teljes vonalát és lecserélik az öreg járműveket is. Ezt Lázár János jelentette be keddi utcai fórumán. Az építési és közlekedési miniszter azonban azt is elmondta, hogy várhatóan nem fog megépülni az M0-s körgyűrű 10-es és 11-es főutat összekötő szakasza.
máj. 14
9:24
Újabb lendületben a félvezetőpiac (ProfitLine)
Az idei első negyedévben 18,8 százalékkal, 167,7 milliárd dollárra nőttek a globális chipeladások éves összevetésben. Márciusban 55,9 milliárd dollár értékben adtak el chipeket a világon, ami 1,8 százalékos növekedés februárhoz képest.
máj. 14
9:24
Több csatornán is begyűrűzhet Magyarországra a kényszerű leválás az orosz energiahordozókról (Portfolio)
A 2021-ben kötött hosszú távú magyar-orosz gázvásárlási szerződés keretében a Gazprom ingyen szállítja le a földgázt a magyar határig, azaz Kiskundorozsmáig; és a szerződés pontos ismeretében komoly kártérítési felelőssége lenne az MVM-nek, ha a friss európai bizottsági terv alapján ki kellene lépnie a szerződésből – jelezte a Patrióta Youtube csat
máj. 14
9:24
Telex: A kiutasított ukrán hírszerzők egyikének célpontja a Putyin-kiszolgáló Kirill pátriárka jobbkeze, Hilarion metropolita volt (444.hu)
Mindkét kiutasított ukrán diplomatáról úgy tudni, hogy nem túl magas beosztású, nem túl fontos figurák, és azért őket tiltották ki, hogy "ne eszkalálódjon a helyzet".
máj. 14
9:26
Átalakult az európai gyógyszergyártás a Covid után, és ebben az AI is közrejátszik (Portfolio)
A Merck 34 éve van jelen Magyarországon, két fő üzletágon keresztül nyújt innovatív megoldásokat: egészségügyi divíziója hat terápiás területen kínál kezeléseket, míg Life Science üzletága a gyógyszerfejlesztéstől az elektromos autógyártásig megkerülhetetlen partner. De hogy alakította át a gyógyszergyártók működését a Covid, milyen tapasztalatokat

Keresés