A fintech szektor múlt heti három legnagyobb tőkebevonása újabb példája annak, hogyan válik az innováció a vállalati működés és ipari megoldások alapjává. A Rippling óriási, 450 millió dolláros befektetést zárt, míg az autonóm hajózással foglalkozó Orca AI 72,5 millió dollárt vont be. A digitális pénzügyi rendszereket újraértelmező Glide pedig 15 m
A Nothing tegnap bejelentette hosszú távú stratégiai partnerségét a legendás brit hangtechnikai úttörővel, a KEF-fel, hogy „a vállalat hangzásbeli új fejezetét” nyissa meg
Az amerikai mezőgazdasági miniszter szerint az Usa fokozatosan eltávolodik a klórozott csirke és a hormonkezelt marhahús előállításától, ami enyhítheti a brit-amerikai kereskedelmi tárgyalások egyik fő feszültségforrását. Brooke Rollins, az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztere londoni sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a klórozott csirke és a h
A csoportos létszámcsökkentés mint felmondási ok a munkáltató működésével függ össze, melynek végrehajtása során speciális szabályokat kell alkalmazni. Ha ezek betartásra kerülnek, a jogellenes munkaviszony-megszüntetésnek csekély esélye van, ellenkező esetben azonban alkalmazni kell annak jogkövetkezményeit. A jogintézmény célja egyrészt az, hogy
A futás során a hidratálás elengedhetetlen az egészség megőrzése és a teljesítmény fenntartása érdekében. Ehhez bizonyos táplálékkiegészítőkre is szükség lehet. Ha azonban ezekre nem szeretnénk sokat költeni, érdemes minőségi, garantáltan hatásos termékeket beszerezni.
Opatija ikonikus szállodája, az Amadria Park Grand Hotel 4 Opatijska Cvijeta május közepén újra megnyitja kapuit – teljeskörű felújítást követően, kívül-belül megújulva. A város egyik legismertebb szállodája mostantól még magasabb színvonalon kínálja a pihenés, gasztronómia és kikapcsolódás élményét, közvetlenül az Adriai-tenger partján.
Keveseknek adatik meg, hogy a munkájuk egyben a szenvedélyük is legyen, ezért egy jól fizető, de utált állást kockázatos otthagyni az önmegvalósításért.
Budapestnek az a dolga, hogy megvédje, támogassa, partnerséget kínáljon a kormány által megtámadott civil szervezeteknek – írta Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán.
Íme 10 egyszerű módszer, hogyan vegye rá az alkalmazottakat egy vezető arra, hogy felmondjanak – Suzanne Lucas, az 'Evil HR Lady' blog írója azt is fontosnak tartja hozzátenni, hogy aki ezekkel a módszerekkel ér el "sikert", az nemcsak saját karrierjét, hanem a vállalat egészének hosszú távú sikerét is veszélyezteti. Bár ezek a technikák
A 2025. január-áprilisi adatokat nézve jelentős átrendeződést láthatunk a magyarok által leginkább keresett használt kabriók piacán: a BMW és a Ford kedvelt modelljei átadták a helyüket a Volkswagen és a Fiat autóinak. A piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértői a január elejétől április végéig tartó időszakban
Az amerikai szövetségi kormányzat hivatalos indoklása szerint azért, mert az elitegyetemek közé sorolt intézmény mára "a képmutatás és diszkrimináció táptalaja" lett. Mi történt? Az amerikai kormány újabb, ezúttal 450 millió dollár (mintegy 162 milliárd forint) támogatást vont meg a Harvard Egyetemtől, amiért az intézmény nem tett eleget a szövetsé
Hollandia A holland másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Roda saját hivatalos oldalain jelentett be több távozót, így Vancsa Zalánt is. A klub
Javult valamelyest, de így is negatív a hazai sertéságazat külkereskedelmi mérlege, ráadásul most a termelői árak is jóval gyengébbek, mint tavaly. Az év első két hónapjában idehaza az élősertés-kereskedelemben a…
Néha nehéz megszabadulni az elpusztult háziállatoktól, főleg akkor, ha gyerekek is vannak a közelben. Viszont Molnár T. Eszter karakterének van egy jó megoldása: csak be kell rakni a fagyasztóba.
A közösségi média, az olcsó repjegyek és a bakancslisták korában szinte nincs olyan pontja a világnak, ahova ne vágyna eljutni valaki. De mi történik akkor, amikor egy úti cél túl…
Eddig csaknem 2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hoz, de még sokaknak lehet teendője. A bevallási tervezet a legkényelmesebben online, az eSZJA-ban ellenőrizhető és módosítható, de a NAV hosszított ügyfélszolgálati és telefonos nyitvatartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen intéznék szja-bevallásukat, vagy kérdéssel fordulnának a hi
A Fidesz frakcióvezetője a nemzetbiztonsági bizottság ülése után tartott közös sajtótájékoztatót a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (Knbsz) irányításáért felelős államtitkárral.
A Magyar Telekom május 19-től kezdődően részvény-visszavásárlási tranzakciókat tervez végrehajtani a Budapesti Értéktőzsdén legfeljebb 39,1 milliárd forint értékben – közölte a cég a tőzsde honlapján szerdán.
A piaci versenyhez igazodva folytatódik a Lidl árcsökkentési kampánya: az élelmiszerek után elsőként, már csütörtöktől jelentős mértékben mérsékli több szépségápolási termék és vegyiáru árát. A vállalat célja, hogy a vásárlók a teljes nagybevásárlást továbbra is egy helyen és a lehető legjobb áron intézhessék.
Több más országhoz hasonlóan Litvánia is beutazási tilalommal sújtotta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét és további két magas rangú boszniai szerb tisztségviselőt - jelentette be szerdán a litván belügyminisztérium.
És kiderült, hogy az ukránok által közzétett videó már több mint hónapja készült. A Fidesz frakcióvezetője a nemzetbiztonsági bizottság ülése után tartott közös sajtótájékoztatót a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (Knbsz) irányításáért felelős államtitkárral.
A Tisza Párt elnöke a Szent István-bazilikától indult el szerda délelőtt. Útja előtt keményen üzent Orbán Viktornak, és megerősítette, hogy feljelentést is tett a miniszterelnök ellen.