2025. május 15. csütörtök

máj. 15
9:57
Egy 95. perces góllal maradt versenyben a Real Madrid (Player)
A fiatal védő, Jacobo Ramón elhalasztotta a bajnokavatást, de lehet, hogy csak csütörtök estig.
máj. 15
9:57
Patrick Schwarzenegger volt, hogy azt kívánta, bárcsak ne ez lenne a neve (Glamour)
Kik is azok a nepo bébik? Tehetséges almák, akik nem estek messze az ikonikus családfától. Reflektorfényben felnőtt sztárcsemeték, akik úgy döntöttek, hogy híres szüleik nyomdokaiba lépnek, a nepotizmus pedig kapcsolatokat, lehetőségeket és nyitott ajtókat biztosított számukra. De ők maguk vajon hogy vélekednek erről?
máj. 15
9:57
Magyar Telekom 2025 Q1: Gigabites tempó (Mínuszos)
A Magyar Telekom 2025 első negyedévében látványos eredményekről számolt be: a csoport bevétele 7,8 százalékkal, az EBITDA (korrigált) 26,7 százalékkal emelkedett, és a nettó eredmény 54,2 milliárd forint, közel 61 százalékos növekedést mutatott az előző év azonos időszakához képest. Emellett a CAPEX 21,5 milliárd forintra, a szabad cash-flow pedig
máj. 15
9:57
Elképesztő, ötszörös a túljelentkezés erre a Mate-képzésre (Agrárágazat)
A mezőgazdasági technikus képzés újraindítása Keszthelyen erősíti a középfokú agrároktatást – nagy érdeklődés a Mate-n.
máj. 15
9:57
A zanclai megaáradás a Föld történetének egyik legnagyobb természeti katasztrófája volt (Helló Magyar)
A bolygó egyik legnagyobb eseménye pusztítás helyett visszahozta az életet a majdnem teljesen száraz Földközi-tenger medencéjébe.
máj. 15
9:57
A Boeing történetének legnagyobb megrendelését kapta Katartól (Telex)
A megrendelés összértéke több mint 96 milliárd dollár.
máj. 15
9:57
Milliók osztják meg ezt az egyenletet, de csak kevesen tudják megoldani: neked megy? (Bien)
Az internet rendszeresen hoz felszínre olyan feladványokat, amelyek elsőre gyerekjátéknak tűnnek, de hamar óriási viták tárgyává válnak.
máj. 15
9:57
Ismert jobboldali blogger akadt ki a Fidesz sajtót is érintő törvénytervezetén (Médiapiac)
Skrabski Fruzsina jobboldali kötődésű filmrendező és blogger nyilvánosan bírálta a Fidesz által benyújtott, a sajtó és civil szervezetek átláthatóságát célzó törvényjavaslatot. A közösségi médiában megosztott bejegyzéseiben kiállt a független tényfeltáró újságírás mellett, és hangsúlyozta: attól, hogy egy szervezet külföldi támogatást kap, még nem
máj. 15
10:00
Így írt futballtörténelmet a Paksi Fc a kupadöntőn (Blikk)
Rácáfolt a papírformára a Paks labdarúgócsapata, amely a MOL Magyar Kupa döntőjében 1-1-es eredmény és hosszabbítás után tizenegyesekkel legyőzte a Ferencvárost, így megvédte a címét. A két együttes elképesztő hangulatban vívott emlékezetes csatát, amire még nagyon sokáig emlékeznek majd a szurkolók.
máj. 15
10:00
Kubatov odaszúrt a kupagyőztes Paksnak: "Antifutballt játszanak, és erre nem találtuk meg a megoldást most" (Blikk)
Érdekes nyilatkozatot adott az M4 Sportnak a Paks ellen tizenegyesekkel elbukott kupadöntő után Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. A klubvezető szerint bosszantó, hogy nem találták az ellenszerét a Paks antifutballjának, s azt is felvetette, hogy meglehet, a jövőben két csapatot építenek majd: egyet a bajnokságra, egyet a nemzetközi porondra.
máj. 15
10:00
Juhász Anikó távozik a helyettes államtitkári posztról (Agroinform)
Orbán Viktor elfogadta Nagy István javaslatát.
máj. 15
10:03
Rossz hírek érkeztek a mai orosz-ukrán tárgyalások előtt (ATV)
Az orosz elnök által kezdeményezett ukrajnai béketárgyalások csütörtökön Isztambulban zajlanak, de sem Vlagyimir Putyin, sem Donald Trump nem vesz részt személyesen az eseményen. Mindkét fél magas rangú delegációkat küld a három éve először megrendezésre kerülő közvetlen egyeztetésre.
máj. 15
10:03
Orbán Viktor felmentette Nagy István egyik fontos emberét (SzMo)
A miniszterelnöki döntés csütörtökön lépett életbe, a határozat nem tartalmazott indoklást arról, miért távozik Juhász Anikó.
máj. 15
10:03
Felpöccentettük Ukrajnát, a kémügy csak a kezdet, még súlyosabb, ami most következhet (Promotions)
Ezt hozhatja a jövő az ukrán-magyar kapcsolatokban.
máj. 15
10:03
A Nyugat fél az Oroszország elleni tervek kudarcától (Magyar Hírlap)
A találkozó felajánlása kétségessé tette a szankciós terveket.
máj. 15
10:03
Nagyszabású orosz támadás érte Ukrajnát (Növekedés)
Az orosz hadsereg 110 drónnal támadott ukrajnai célpontokat az éjszaka folyamán, az ország több régiójában károk keletkeztek, az eddigi adatok szerint nincsenek áldozatok - jelentették katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
máj. 15
10:03
Új elhízás elleni gyógyszer: aláírták a közel 800 milliárd forintos megállapodást (Forbes)
A Novo Nordisk piacvezető pozícióját szerezné vissza a lépéssel, amit márciusban az Eli Lillyvel szemben vesztett el. Mi történt? 2,2 milliárd dollár, közel 800 milliárd forint értékben írt alá együttműködési és licencszerződést a Novo Nordisk az amerikai biotechnológiai vállalattal, a Septernával, írja a Reuters. A keretszerződés célja, hogy új, s
máj. 15
10:03
Változnak a nyugdíjszabályok: mostantól nem mindenkinek jár ez a pénz (naphire.hu)
Szigorítás jöhet az özvegyi nyugdíj szabályozásában – derül ki abból a törvényjavaslatból, amely május 13-án került a parlament elé. A módosítás a 2026-os költségvetés megalapozását célzó jogszabálycsomag része, és több ezer embert érinthet érzékenyen.
máj. 15
10:03
Egy csepp esély – 50 éves a magyarországi újszülöttkori szűrés (Helló Sajtó!)
Minden ezredik újszülöttet érinthet valamilyen ritka betegség, és ezek között csaknem 30 olyan van, amelynek korai felismerésére Magyarországon már 1975 óta működik országos szűrőprogram. Az elmúlt fél évszázadban a szűrőközpontokban több mint 5,6 millió újszülött vérmintáját elemezték, és 3289 olyan gyermeket szűrtek ki, akiknél már az előtt megke
máj. 15
10:03
Erős kijelentést tett Nagy István arról, mi várhat a gazdákra a jövőben (Agrárszektor)
Az együttműködést kell keresni, valamint azt, hogy a felmerülő kihívásokra miként tudunk közösen hatékony válaszokat adni - fogalmazott Nagy István agrárminiszter Münchenben a tartomány élelmiszerügyi, mezőgazdasági, erdészeti és turisztikai miniszterével, valamint a Bajor Parasztszövetség elnökével folytatott megbeszélése után - írja az Am közlemé
máj. 15
10:06
Lánczi Tamás szerint szó sincs orosz modellről, szerinte Amerika ihlette az átláthatósági törvényt (Blikk)
Lánczi Tamás szerint akinek nincs takargatnivalója, annak félnivalója sincs az átláthatósági törvénytől. A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke tagadja, hogy orosz mintára született volna a javaslat. És nem is érti, miért okozott ekkora médiavisszhangot az Orbán Viktor által belengetett húsvéti nagytakarítást lehetővé tevő törvény.
máj. 15
10:06
Délelőtt Tour de Hongrie, este spanyol labdarúgás-dömping - sport a tévében (Infostart)
Csütörtökön második szakaszához érkezik a Tour de Hongrie, de javában zajlik a Giro d'Italia is. Izgulhatunk még a jégkorongozóinkért, illetve a spanyol foci szerelmesei sem fognak unatkozni a spanyol bajnokság mérkőzéseivel.
máj. 15
10:06
A KEMP dalszerzőtáborban született a SPAR új reklámzenéje (Kreatív Online)
A fiatal zenészeket és dalszerzőket támogató rendezvény kiemelt támogatója, a SPAR Magyarország reklámzene komponálására kérte fel a táborlakókat. Szécsi Böbe énekes-dalszerző-producer ott írt szerzeménye májusban debütált a vállalat új Regnum reklámfilmjében.
máj. 15
10:06
Tévhit, hogy az USA leakarja értékelni a dollárt (Portfolio)
A Bloomberg értesülése szerint a kereskedelmi tárgyalások során nem törekszik olyan megállapodások megkötésére, aminek része a dollár gyengítése. Ez egy nagyon fontos fejlemény, mivel a dollár gyengülését részben az a várakozások, vagy sokkal inkább félelem is fűtötte, hogy az Egyesült Államok talán le akarja értékelni a dollárt.
máj. 15
10:09
Dánia újragondolja az atomenergia-tilalmat (444.hu)
Negyven éve rendelték el az ország egyik volt miniszterelnöke által nevetségesnek tartott tilalmat.
máj. 15
10:09
Az orosz hadsereg 110 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen (Demokrata)
Az ukrán légvédelem 62 csapásmérő drón lelövéséről számolt be.
máj. 15
10:09
Kompenzációval segíti a kormány a sertéstartó gazdákat (Demokrata)
A kormány nem hagyja magukra a sertéstartó gazdákat, közölte az Agrárminisztérium.
máj. 15
10:09
Lesz dolga a szolgálatoknak: Fico visszatér a merénylet helyszínére (Mandiner)
Pontosan egy évvel a merénylet után látogat el Handlovára a szlovák kormányfő.
máj. 15
10:09
Dibusz szerint komoly hiba vezetett a Paks góljához (NB1)
Tavaly után idén is a Ferencváros legyőzésével lett Magyar Kupa-győztes a Paks. Az ezüstérmes részéről a csapatkapitány, Dibusz Dénes válaszolt
máj. 15
10:11
Orbán Viktor rejtélyes posztot közölt a Facebookon (Demokrata)
Titokzatos poszt jelent meg Orbán Viktor Facebook-oldalán az éjszaka közepén.
máj. 15
10:12
Mennyit lehet keresni a banki és biztosítási szektorban? Mutatjuk az összegeket. (HR Portál)
Nehéz pótolni a nagy tudással és tapasztalattal rendelkező szakembereket ezen a területen, így a bérköltéségek magasak, és a cégek törekszenek a munkaerő megtartására minél vonzóbb juttatási csomagokkal és karrierlehetőségekkel. A junior bruttó bérek 500 000 forintról indulnak a szakmában (junior folyamatfejlesztő) és 2,9 millió forintnál van a pla
máj. 15
10:12
Döntött a kormány: új táblák jelennek meg a magyar drogériákban (Portfolio)
A drogériai cikkek árréscsökkentése kapcsán a kormány döntött a vásárlók megfelelő tájékoztatásáról, így május 19-től új táblákat kell kihelyezni az üzletekben – olvasható a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter rendeletében, mely a Magyar Közlönyben jelent meg.
máj. 15
10:14
Magyarországra érkezett a BYD elnöke - Nagy bejelentés jöhet a kínai autógyártótól (Portfolio)
Tegnap este Magyarországra érkezett a BYD alapítója és elnöke, Vang Csuanfu. A kínai autógyártó stratégiai megállapodást köthet a magyar kormánnyal.
máj. 15
10:15
Ha még tudod követni: a Max ismét nevet váltott (Könyves Magazin)
Nyártól a Max ismét Hbo Max lesz, ezzel jelezve, hogy nagyobb hangsúlyt kapnak a csatorna saját tartalmai.
máj. 15
10:15
Beengedték az újságírókat az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalások helyszínére (Magyar Hírlap)
Az orosz és az ukrán delegáció közötti megbeszélésekre csütörtökön délután kerül sor ugyanazon a helyen, ahol 2022-ben is.
máj. 15
10:15
Ukrán kémbotrány: egyértelműen Zelenszkij utasítására hajtották végre (Demokrata)
A kárpátaljai kémbotrány egy politikai megrendelés volt, erről beszélt Horváth József.
máj. 15
10:15
Mindenki azt találgatja, mi az a "HK" – beizzította az internet népét Orbán Viktor (Mandiner)
A miniszterelnök Facebook-bejegyzése alatt egyre csak sorjáznak a lehetséges megfejtések.
máj. 15
10:15
Victoria Beckham bajban van: egyre mérgesebb a viszonya fiával (in.hu)
Úgy tűnik, Victoria Beckham és legidősebb fia, Brooklyn Beckham, valamint menye, Nicola Peltz között komoly feszültség alakult ki. A hírek szerint Brooklyn és felesége kihagyták David Beckham 50. születésnapi buliját, amelyet múlt héten tartottak Londonban. A Us Weekly beszámolója szerint különösen feltűnő volt a távollétük, hiszen Brooklyn három t
máj. 15
10:15
Fiatal tehetség, Szécsi Böbe hangszerelte a Spar új reklámzenéjét (Digital Hungary)
Negyedik alkalommal rendezték meg Csopakon a Banana Records szervezésében a KEMP dalszerzőtábort, amely hazánk különféle stílusokban alkotó zenészei és dalszerzői számára biztosít közös alkotási, improvizációs és kísérletezési lehetőséget. A kiemelt támogató SPAR Magyarország kreatív feladattal bízta meg a vállalkozó kedvű táborlakókat: reklámzene
máj. 15
10:15
Így készíthetsz házilag hatásos kullancsriasztót (Haszon.hu)
Hamarosan itt a nyár, ezzel együtt pedig a kullancsok is egyre több helyen bukkanhatnak fel. Elővigyázatosságból minden kirándulás vagy kültéri program előtt érdemes befújni magunkat a veszélyes vérszívók ellen, ehhez azonban most már boltba sem kell mennünk: íme a három összetevőből álló házi kullancsriasztó. Az interneten futótűzként terj
máj. 15
10:16
Titokzatos járműipari beruházásról döntött a kormány - Mutatjuk, hol épülhet új gyár Magyarországon (Portfolio)
Egy Komáromban megvalósuló autóipari beruházásról jelentek meg információk a szerdai Magyar Közlönyben.
máj. 15
10:18
Trump kínai vám visszavonulója után javult az USA gazdasági helyzetének megítélése (Piac és Profit)
Több elemzőház is frissítette korábbi várakozásait az Egyesült Államok gazdaságát és a részvénypiacokat érintően a Kínával való 90 napos megegyezése miatt.
máj. 15
10:18
Béketárgyalások Putyin nélkül – Szakértők szerint Oroszország csak teszteli a Nyugatot (Blikk)
Elemzők szerint komoly jelzés, hogy Vlagyimir Putyin nem vesz részt az isztambuli tárgyalásokon, amelyeken a háború lezárásáról is szó esett volna. A szakértők úgy látják, Oroszország továbbra is a megosztásra játszik, és nem törekszik valódi békemegállapodásra. A találkozón Ukrajna várhatóan egy 30 napos tűzszünetet javasol kiindulási pontként, de
máj. 15
10:18
Mi az a Hk? Lehullt a lepel Orbán Viktor rejtélyes bejegyzéséről! (Blikk)
Orbán Viktor csütörtök éjjel háromkor egy rejtélyes Facebook-bejegyzéssel csigázta fel a magyarokat, amelyben csak annyit írt, hogy HK. Most kiderült, hogy a HK minden bizonnyal a Harcosok Klubjára, a miniszterelnök budapesti kampányeseményére utal, amelynek a meghívója eljutott a 444 szerkesztőségébe is. Korábban már felröppentek olyan hírek, misz
máj. 15
10:21
Ismertté vált, hogy hol romlik meg a méz a leggyorsabban (Magyar Hírlap)
Sokak számára meglepő lehet a tapasztalat.
máj. 15
10:21
Donald Trump szerint nagyon közel a megállapodás (Demokrata)
Az Egyesült Államok nagyon közel került ahhoz, hogy nukleáris megállapodást kössön Iránnal.
máj. 15
10:21
Kövér László elárulta, Magyar Péter mitől alávalóbb Gyurcsány Ferencnél is (Demokrata)
Gyurcsány Ferenc visszavonulása új fejezethez vezethet a magyar politikában.
máj. 15
10:21
Új partnerségek születhetnek a magyar és az amerikai űripari vállalatok között (Növekedés)
Folytatja Washingtoni programját Jászai Gellért, aki a mai napon Mike Haridopolos képviselővel, az Űr- és Repüléstechnikai Albizottság elnökével folytatott tárgyalásokat. A találkozón részt vett Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete is. A megbeszélésen a felek a magyar és az amerikai űripari vállalatok közötti lehetséges partnerségek
máj. 15
10:21
Most érkezett: Lépett az ügyészség Sallai Nóra balesetével kapcsolatban (Nyugati Fény)
Megállapították, hogy ki a felelős.
máj. 15
10:21
Botrányos szervezés: ezrek vártak a stadionon kívül a kupadöntő kezdetén, a helyzet megoldásért kiált! (Mandiner)
A kétségbeesett, Szoboszlai-pólós gyerekeket, a szülőket, az elkeseredett szurkolókat nem érdeklik a kifogások, nem hajlandók átélni ezt újra meg újra. A nevükben írok. Nem mehet így tovább! Kovács Gergő írása.

Keresés