Szinte napra pontosan 21 évvel ezelőtt a cannes-i-filmfesztivál vörös szőnyegén olyan hírességek pózoltak széles mosollyal az arcukon, mint Jennifer Aniston, Brad Pitt, Diane Kruger vagy Orlando Bloom. Épp a Trója című, 2004-es film bemutatóját ünnepelték vidáman, ami a sztárpár, Jennifer és Brad első és egyben utolsó közös útja volt Cannes-ban fér
Azt, hogy mitől válik egy film vagy színdarab igazán emlékezetessé, hajlamosak vagyunk kizárólag a történet számlájára írni – holott a valóság jóval összetettebb ennél. A fény, a hang, a színek, a zörejek például olyanok, akár a só a mesében – elsőre talán nem gondolnánk bele a fontosságukba, a hiányukkal viszont a teljes produkció az ízét veszti.
2001 óta már a Tissot a MotoGP időmérő partnere, ez pedig magával hozza egy teljesen egyedi, a motorsportnak dedikált darabot is. Mi több, kollekciót. 2004-ben mutatták be a MotoGP ihlette…
A nyári időszak sokak számára a pihenésről, feltöltődésről és új élményekről szól. Ugyanakkor, amint melegszik az idő és a napos órák száma növekszik, sajnos előfordulhat, hogy a kapcsolatok nem várt fordulatot vesznek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem ritka, hogy a nyár a szakítások szezonját is jelenti, amikor sok pár dönt úgy, hogy külön
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az EU egy új, átfogó szankciós csomagon dolgozik Oroszországgal szemben. A cél a nyomásgyakorlás fokozása, mivel a Moszkva és Kijev közötti tárgyalások ismét kilátástalannak tűnnek – számolt be a Politico. Brüsszelben egy magyar vétótól tartanak az újabb korlátosáok esetében.
Bár a globális borfogyasztás csökkenő tendenciát mutat, egyes országok továbbra is jelentős szereplők maradnak mind a teljes fogyasztás, mind az egy főre jutó mennyiség tekintetében. A boriparnak alkalmazkodnia kell a változó fogyasztói szokásokhoz és a gazdasági kihívásokhoz, hogy fenntartható növekedést érjen el a jövőben.
A legnagyobb amerikai kriptotőzsde, a Coinbase súlyos adatvédelmi incidensről számolt be: a vállalat közlése szerint külföldi ügyfélszolgálati alkalmazottakat vesztegettek meg hackerek, hogy hozzáférjenek az ügyfelek személyes adataihoz. Az elkövetők 20 millió dolláros váltságdíjat követelnek a cég zsarolásával. Megvesztegetett dolgozók, kiszivárgo
A jól megválasztott nászajándék nemcsak örömet okoz, de valóban kísérheti a párt az első közös élményekben. Az esküvő nem csupán egy nap – hanem a közös élet kezdete. A jól
Az orosz Urals olaj júniusi szállítmányainak árengedményei enyhén növekedtek a májusi szintekhez képest az indiai kikötőkbe történő szállítások esetében.
Szeles, gomolyfelhős időjárás és elszórt záporok várnak ránk a hétvégén. A szombati mérsékelt csapadék után vasárnap már többfelé lehet zivatar, jégeső és viharos szél. A hőmérséklet 15–21 fok között alakul, jelentősebb felmelegedés csak a jövő hét közepén érkezhet.
Isztambulban zajlott az orosz–ukrán béketárgyalás a török diplomácia közvetítésével. A világ vezetői és a nemzetközi közvélemény is feszült figyelemmel kísérte az eseményeket, de a várakozások nem voltak eltúlzottak. Azt sejteni lehetett, hogy nagy előrelépés nem lesz a két ország kapcsolatában, de szimbolikus, első lépésként jó lett volna. Azonban
Brüsszel lehetővé tette silány minőségű, mérgezett ukrán mezőgazdasági termények behozatalát. Szijjártó Péter a francia mezőgazdasági miniszterrel tárgyalt.
Danny Auerswald telephelyvezető: "Az egymillió legyártott elektromos autó komoly teljesítmény a munkaerő részéről. Az elmúlt évek számos kihívása ellenére a csapat következetesen teljesített." Körülbelül öt és fél évnyi teljesen elektromos járműgyártás után a zwickaui járműgyár varázslatos mérföldkövet ért el: Ezen a héten legördült az egymill
A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az a különleges dubaji felhőkarcoló, amelynek oldalán a világ legnagyobb függőleges labirintusa fut végig. A lenyűgöző látványosság nem más, mint az Al Rostamani labirintustorony, amely az Egyesült Arab Emíségek legnagyobb metropoliszának szívében, a Zájed Sejk utcán magasodik a város fölé – írja a Drive.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Heteken belül elindul a Byd európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a Hipa Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
Nem kímélték a fagyok a szamócaállományokat, de a virágok beporzása sem volt megfelelő: sok a deformált, “porzós”, apró gyümölcs. Emiatt azonban hiány alakult ki a hazai piacokon szamócából.
Az Icon Real Estate Management felvásárolta az Alba FM Solution Kft. facility management üzletágát (korábbi nevén Vinci Facilities Magyarország Kft.). A tranzakcióval 171.000 négyzetméternyi iroda és outlet center került az Icon kezelésébe, valamint új konstrukciókkal, megbízókkal és kompetenciákkal bővült a portfóliója.
A Műtárgyak Éjszakája Fesztivál immár kilencedik éve várja izgalmas programokkal a művészetek iránt érdeklődő lelkes amatőröket és szakmabelieket egyaránt. Nevével ellentétben a háromnaposra duzzadt programsorozat nem csak késő esti elfoglaltságot kínál, hiszen például az idei 70 helyszínen megrendezésre kerülő közel 120 programot nehéz is lenne ké
A 1000Libraries Magazin szavazásán a 20 jelölt között a budapesti könyvtárra is lehet voksolni. A világ legszebb könyvtára mellett keresik a legszebb könyvesboltot és könyves kávézót is. Nézd meg, kik vannak még versenyben!
Hétfőn elkezdődik a virágültetés Gyula közterületein. Közel 46 ezer egynyári palántát helyeznek el több, mint 3000 négyzetméternyi virágfelületre. A kiültetett palánták gondozására is fokozott figyelmet fognak fordítani a Gyulai Közüzemi Kft szakemberei. Ez elsősorban az öntözést jelenti. Bányai György kiemelte, az újonnan telepített facsemetékné
Május 18-tól vasárnap esténként is látható a TV2 közönség-kedvenc műsora, a Kincsvadászok. A műtárgy-kereskedő show csapata és felépítése nem változik, ezúttal azonban hírességek hozzák el értékesnek hitt tárgyaikat, de hogy születik-e nagy üzlet, az ezúttal is a kereskedőkön, na meg az eladókon múlik.
"Két út áll előttünk: az egyik a békéhez vezető folyamatot indítja el, míg a másik még több pusztításhoz és halálhoz" – mondta a török külügyminiszter.