2025. május 18. vasárnap

máj. 18
17:00
Menczer Tamás a Harcosok Klubjában: Ha mindenki megteszi a rá eső részét, újra Orbán Viktor lesz a miniszterelnök (Magyar Nemzet)
A kormánypártok kommunikációs igazgatója is felszólalt a Harcosok Klubjában.
máj. 18
17:00
Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás (Öko-drive)
A magyar mezőgazdaságban a generációváltás segítése kiemelt ügy, ugyanis a fiatalok nélkül ez a szektor sem maradhat versenyképes.
máj. 18
17:00
Ez az 5 fontos tulajdonság az, ami egy igazi férfit jellemez a pszichológusok szerint (Sassy)
A "gentleman" nem azt jelenti, hogy nem hőbörög az étteremben – hanem hogy érti, hogyan kell szeretni.
máj. 18
17:00
10 bájos ajándékötlet egyéveseknek: az első születésnapra és utána is örömet szereznek (Bien)
Amikor az első születésnapra keresel ajándékot, érdemes észben tartani, hogy egy egyéves még nem igazán érti, mi is történik körülötte, éppen ezért a legtöbb szülő örül mindennek, ami hasznos, vagy valamilyen készséget fejleszt.
máj. 18
17:00
Rekedt vagy máshogyan cseng a gyereke hangja? Az orvos elmondja, mi okozhatja (EgészségKalauz)
A juvenilis diszfónia a hangproblémák széles spektrumát öleli fel, melynek egyik – de nem egyetlen – megnyilvánulási formája a rekedtség.
máj. 18
17:03
Vádat emeltek egy kenderesi férfi ellen, aki 21 tonna veszélyes hulladékot tárolt az udvaron (Zöld Trend)
Mintegy 21 tonnányi bontási hulladékot tárolt egy helybéli ingatlanon egy 45 éves kenderesi férfi.
máj. 18
17:06
Újabb Dárdai távozik Berlinből, bajnokcsapat is érintett az ügyben (Metropol)
A válogatott csatár marad a német másodosztályban
máj. 18
17:06
Győzelmet ért a bátor első körös előzés Verstappen számára (m4sport.hu)
Norris lett a második, Piastrinak be kellett érnie a harmadik helyezéssel.
máj. 18
17:06
Megnézted már a szelvényed? Elvitték a Hatoslottó 1,245 milliárdos nyereményét (SzMo)
A május 18-i sorsoláson végre volt egy szerencsés játékos, aki mind a hat számot eltalálta. A következő héten már "csak" 100 millió forint lesz a tét.
máj. 18
17:06
A McLarenek egymással harcoltak, nevető harmadik nyerte az imolai futamot (Magyar Nemzet)
A Ferrarik megtáltosodtak, a biztonsági autó tette izgalmassá a Forma–1-es idény első európai versenyét.
máj. 18
17:06
A Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi minisztérium szerint több mint száz embert ölhettek meg az éjszakai izraeli légicsapások (Telex)
Az izraeli hadsereg nem kommentálta a palesztin forrásból érkező értesüléseket, csak annyit közölt, hogy a légicsapások a Hamász terrorista infrastruktúrái ellen irányultak.
máj. 18
17:06
Egy remek manőver és két biztonsági autós szakasz győzelmet ért Verstappennek Imolában (Telex)
A hibátlan és szerencsés futamot lehozó Verstappen mögött a két McLaren következett az Emilia romagnai Nagydíjon.
máj. 18
17:08
Pukkanhat a pezsgő, egy és negyedmilliárdot nyert valaki a hatos lottón (Magyar Nemzet)
Újabb milliárdosa van az országnak.
máj. 18
17:12
"Túl könnyű, LOL" – írták a szökevények a klotyó mögötti lyuk fölé, amin keresztül megpattantak a New Orleans-i börtönből (444.hu)
Azt is odafirkálták, hogy "ártatlanok vagyunk", mindkettőt rossz helyesírással.
máj. 18
17:12
Az amerikai alelnök már barátainak nevezte európai partnereit (vg.hu)
Leó pápa beiktatási miséje apropóján találkozott az amerikai elnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. JD Vance "barátok közötti nézetletérésnek nevezte" az európára kivetett vámokat.
máj. 18
17:12
Szijjártó Péter nem tűri tovább a hallgatást: leleplező videókat tett közzé Magyar Péterről (Promotions)
Elege lett Szijjártó Péternek.
máj. 18
17:12
Gyopáros Alpár: Küldjétek haza a falu bolondját! (Magyar Nemzet)
A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint a falu bolondja az internet segítségével útra indult, és élőben közvetíti, hogy ukrán felsőben turnézik.
máj. 18
17:12
A három országos informatikai tanulmányi verseny legjobbjait díjazták az Elte-n (Digital Hungary)
Az ELTE Informatikai Karán tartották három országos informatikai diákverseny közös díjátadó ünnepségét, valamint itt jelentették be, hogy Zsakó László, az ELTE tavaly elhunyt oktatója, a verseny alapítója nevét veszi fel a 40 éves Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny
máj. 18
17:15
Sulyok Tamás meghívta a pápát (Menedzsment Fórum)
Kihasználta az alkalmat a köztársasági elnök.
máj. 18
17:15
Orosz hadsereg egyszerűen nem áll le, stratégia települést vettek be (Infostart)
Elfoglalta az orosz hadsereg Bahatir települést a donyecki régióban - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
máj. 18
17:18
Kína dömpingellenes vámokat vet ki több térségből származó műanyagokra (Demokrata)
Dömpingárakat alkalmaztak a szóban forgó anyagokra, ami jelentős kárt okozott a kínai iparnak.
máj. 18
17:18
Ez az igazi meglepetés: Megdöbbentő dolog történt a román elnökválasztás második fordulójában (Nyugati Fény)
Mutatjuk, ez kinek kedvezhet.
máj. 18
17:18
Mi nem kék-sárga pólóban járunk, hanem piros-fehérben, mondta a miskolci alpolgármester a Harcosok Klubjában (Magyar Nemzet)
Hollósy András, Miskolc alpolgármestere bemutatta, hogyan lehet a semmiből nyerni.
máj. 18
17:21
Az új pápa névválasztása üzenet a gazdaságnak (Piac és Profit)
Az új pápa nevével és első szavaival egyértelmű üzeneteket fogalmazott meg a béke és a párbeszéd fontossága mellett a munka világának jövőjéről is. XIV. Leó pápa több mint 120 évvel ezelőtti elődje nevét választotta, ami mögött annak szándéka áll, hogy folytonosságot teremtsen XIII. Leó pápa (1878–1903) munkásságával, aki lefektette a jelenkori ker
máj. 18
17:21
Ezeket ültesd a megbarnuló, elszáradó tuják helyett (Mindmegette)
A gyönyörű örökzöldeket sem kíméli a klímaváltozás. Hazánkban egyre gyakrabban látni megbarnult levelű tujákat. Az időjárásra sajnos nincs hatásunk, de a tuja még menthető. Mutatjuk, mit ültess, ha végleg eltűnnének hazánkból.
máj. 18
17:24
Román elnökválasztás - Magas a részvétel a döntő fordulóban (ProfitLine)
Magas a részvétel a romániai elnökválasztás második fordulójában vasárnap, amelyben a két versenyben maradt jelölt, George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje és a független Nicusor Dan közül választja meg Románia következő elnökét az ország 19 millió szavazópolgára.
máj. 18
17:24
A szerelemben számukra nincs én, csak mi: 3 csillagjegy, aki képtelen elszakadni a párjától (BorsOnline)
Ha szerelmes, csakis párban tud gondolkozni.
máj. 18
17:24
"Szükségünk van azokra a hazaszerető emberekre, akik hajlandóak harcolni Magyarországért" – így indította a Harcosok Klubja rendezvényét Menczer Tamás (SzMo)
A BOK-csarnokban indult el a Fidesz új kampánygépezete, ahol Szijjártó, Lázár és Szentkirályi is színpadra lép. A cél: felkészülni a 2026-os választásra és mozgósítani a szavazókat.
máj. 18
17:24
Lefotózták Hadházyt a Blahán (Mandiner)
Tippelhet, mit csinált.
máj. 18
17:24
Verstappen zseniális előzéssel nyert, Hamilton erős eredményt mentett a Ferrarinak Imolában (Racing)
Nagyrészt a rajtnál bemutatott elképesztő előzési manőverének köszönhetően Max Verstappen nyerte az Emilia-romagnai Nagydíjat. A dobogós McLarenek között Lando Norris megelőzte a rosszabbul taktikázó Oscar Piastrit, a 12. helyről rajtoló Lewis Hamilton pedig negyedikként befutva eddigi legjobb helyezését érte el a Ferrarival.  A gumikkal való takti
máj. 18
17:24
Időjárás – még nem jön a nyár (vasárnap.hu)
A jövő héten is folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb, szeles, záporos-zivataros idő. A hét elején a többórás napsütés mellett 20-25 Celsius-fok lesz a legmelegebb órákban, de pénteken ismét visszaesik a hőmérséklet és mindössze 13-21 fok várható délután. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, és a záporok, zivatarok esélye is csak
máj. 18
17:30
Ez a befektetés volt a hét legjobb húzása! Pofátlanul jól járt, aki ebbe rakta a pénzét (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 3,19 százalékkal, 3004,17 ponttal emelkedve 97 065,84 pontos történelmi zárócsúcson fejezte be a hetet.
máj. 18
17:30
Figyelem! Heves zivatarok és jégeső is lehet (Agroinform)
A zivatarcellák előfordulása területileg változó, az intenzitásuk térségenként jelentősen eltérhet.
máj. 18
17:30
Most engedélyezték Amerikában az egyik Covid-vakcinát, de csak szigorú feltételek mellett (hirado.hu)
Az érintett oltóanyag az Európai Unióban már évek óta, korlátozások nélkül forgalomban van.
máj. 18
17:30
Vereség a zárófordulóban, kiesett a Sepsi a román élvonalból (m4sport.hu)
A Sepsi OSK a román élvonal osztályozós csoportjának utolsó fordulójában 2–1-re kikapott az Unirea Slobozia otthonában, és mivel a párhuzamosan zajló Botosani–FC Hermannstadt mérkőzésen a sepsiszentgyörgyiek számára kedvezőtlen eredmény született, László Csaba együttese kiesett az első osztályból.
máj. 18
17:30
Kevesen ismerik Audrey Hepburn múltjának ezt a megrázó történetét: Ez motiválta humanitárius munkáját (Femcafe)
Hepburn nemcsak színésznőként hagyott mély nyomot a világban. 1988-ban egy új szerepben tűnt fel – és ahogy később maga is vallotta, ez volt élete legfontosabb szerepe.
máj. 18
17:30
Szentkirályi Alexandra szerint mindig lesznek Kollár Kingák, akik szégyellik, hogy magyarok (Magyar Nemzet)
A Fidesz–Kdnp fővárosi frakcióvezetője szerint ha mindannyian hallatják a hangunkat, akkor meg fogják nyerni a csatát.
máj. 18
17:30
Magyarországra látogathat XIV. Leó pápa (Mandiner)
Sulyok Tamás köztársasági elnök személyesen invitálta meg hazánkba a Szentatyát.
máj. 18
17:30
170 ezer évre elég tiszta energiát rejt a Föld mélye (Telex)
A hidrogénkészletek több milliárd éve halmozódnak, már csak a kitermelés gazdaságos módját kéne megtalálni.
máj. 18
17:30
A bolygónkon minden mindennel összefügg, erről szólnak a Planet Lens fesztivál alkotásai (Öko-drive)
A bolygónkon minden mindennel összefügg és csak az együttélés teremthet harmóniát - erről szólnak a fesztivál alkotásai - hangsúlyozta Áder János.
máj. 18
17:30
Reumatoid artritisz: ezek a reumatológus tanácsai a reggeli merevség ellen (EgészségKalauz)
Ha Ön is ezzel küzd, fogadja meg az orvos tanácsát!
máj. 18
17:32
Három ország is választ ma (Magyar Nemzet)
Három európai uniós tagállam polgárai is az urnákhoz járulnak ma.
máj. 18
17:33
Kutatás: hiányosságok gyötrik a magyar cégek közel felét, pedig nagyon szeretnének profikká válni (Infostart)
A hazai családi cégek átlagosan 58 százalékban, a nem családi cégek 63 százalékban tekinthetőek felkészültnek, professzionális működésűnek – állapította meg a Budapesti Corvinus Egyetem, a Grémium az Utódlásért Egyesület és az Opten magyar kutatása.
máj. 18
17:36
Feldhoffer Bálint: Ez eddigi pályafutásom csúcsa, remélem, innen már csak feljebb lesz (m4sport.hu)
Stresszes napja volt a Tour de Hongrie zárószakaszán az összetettben legjobb magyarként végző kerékpárosnak.
máj. 18
17:36
Apáti Bence: Egy másik Magyarországot képzeltek el nekünk (Magyar Nemzet)
A konzervatív közéleti médiaszemélyiség kiemelte: céljuk, hogy a Magyarország ellen dolgozó politikusok tűnjenek el a közéletből.
máj. 18
17:36
Verstappen magabiztos győzelmet aratott Imolában a nagyon izgalmas futamon (Autószektor)
Fotó: Ferrari A 27 éves holland pilóta elsősorban a rajt utáni remek előzési manőverének köszönheti a sikerét, amely az idei második és pályafutása 65. futamgyőzelme. Ráadásul ez volt a Red Bull istálló történetének 400. F1-es versenye. A címvédő mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, míg harmadikként csapattársa, a
máj. 18
17:36
Ezt a 3 kínai csillagjegyet most tenyerén hordozza a szerencse – május 19. és 25. között minden összeáll (Sassy)
Három csillagjegynek ennyire látványosan még nem álltak össze a dolgok!
máj. 18
17:39
A bevált módszer, amivel messzire űzheted a kullancsokat és a rovarokat az otthonodból és a környezetedből! (KertÉsRecept)
Nem fájdalmas a csípésük, de nagyon veszélyesek A kullancsok amiatt is nagyon veszélyesek mert csípésük egyáltalán nem fájdalmas, a csípés után nem viszket, ezért gyakorlatilag nem is érzünk semmit miközben rajtunk tartózkodnak. Éppen ezért fontos nagyon odafigyelni magunkra, és a bőrünkbe fúródott kullancstól minél hamarabb megszabadulni. Fontos,
máj. 18
17:39
Kajak-kenu vk: húsz éremmel zártak a magyarok (vehir.hu)
A leghosszabb távon, 5000 méteren egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek vasárnap a magyar versenyzők, akik összesen húsz dobogós helyezéssel, közte hét győzelemmel zárták a szegedi kajak-kenu világkupát.
máj. 18
17:42
Oláh Gergő nagyon aggódik a feleségéért: Kés alá feküdt Niki (Metropol)
Niki 5 gyereket szült, elérkezettnek látott egy műtétet.

Keresés