Bár tény, hogy kikapcsolódni mész egy étterembe, valamint egy jót enni, de tekintettel kell lenni a felszolgálókra is. Vannak dolgok, amiket ne kövess el.
Az Alzheimer-kórról már sokat hallottunk, de belegondolni is rossz, hogy mennyire borzasztó betegségről is van szó valójában. Lassan, de megállás nélkül rabolja el az embertől az emlékeit, a személyiségét, a képességeit és végül azt is, hogy önállóan tudjon élni. De ha időben észreveszik, az sokat segíthet a beteg és a család életminőségének megőrz
A színésznőt a Los Angeles-i repülőtéren fotózták le, látványos fogyása és eleganciája azonnal felkeltette a sajtó és a rajongók figyelmét. Bridget Fonda 2005 óta visszavonult a nyilvánosságtól és civilnek vallja magát.
"A 2025-ös év mottója: A remény zarándokai!" – hirdette Ferenc pápa, és e meghívás szellemében Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója szeretettel hív mindenkit egy egyedi gyalogos zarándoklatra! Május 3-án egy különleges lelkigyakorlatot szervez a ferences rendi szerzetes Székelyhídról Álmosdra, hogy együtt imádkozva, énekelve töltő
Habár a szülés után szétnyílt hasizom gyakori jelenség, még mindig rengeteg tévhit kering róla a köztudatban. A nőgyógyászok kompetenciája csupán a szülés utáni 6 hetes kontrolig terjed, ahol az édesanya jó esetben kap egy diagnózist a szétnyílt hasizom súlyosságáról, rossz esetben pedig sor sem kerül a vizsgálatára. A védőnők feladatkörébe is csak
Úgy érzed, neked sem ártana egy kis ihlet, hogy jobban helyt állj a világban? Akkor Ralph Waldo Emerson néhány gondolatával határozottan érdemes megismerkedned!
A ballagás nemcsak az iskolai évek lezárását, hanem egy új, önállóbb életszakasz kezdetét is jelenti – sok diák ilyenkor kap először komolyabb összeget a kezébe. A money.hu legfrissebb elemzése szerint nem mindegy, hova kerül ez az összeg: egy jól megválasztott diákszámlával akár tízezreket is megspórolhatnak a fiatalok már az első években.
A floridai egészségügyi hatóságok ideiglenesen felfüggesztették egy ápolónő működési engedélyét, miután felmerült a gyanú, hogy a nő nem megfelelő kapcsolatba került mostohafiával, aki a hírek szerint 15 éves volt az eset idején.
Gyarapodott a hazai kutyabarát strandok száma: tíz éve csak 8, idén már 21 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat, ami jól mutatja a kutyabarát helyek iránti igény jelentős növekedését - közölte a Kutyabarathelyek.hu. Magyarországon becslések szerint közel 3 millió kutya van.
A medence tulajdonosok egyik legnagyobb fejtörésére, a vízkezelésre kínálnak környezet- és bőrbarát megoldást a hollandok. Az eredetileg élővizekre fejlesztett adalékanyag rendkívül hatékonynak bizonyult, így ma már úszómedencék, jakuzzik és akár felfújható medencék tisztaságát is őrizheted vele. Miben rejlik az AquaFinesse ereje?
1990. május 2-án alakult meg a rendszerváltás utáni első szabad Országgyűlés, amire a Fidesz a visszanyert szabadság első napjáként tekint. A rendszerváltáskor meghatározó pártok többsége azóta megszűnt, a Fidesz és négy képviselője azonban kirobbanthatatlan a parlamentből. A héten egy újabb rekordot jegyezhettünk fel a parlamenti politika történet
Két markáns alkotói világ találkozásából jött létre az új Unicum Live Session epizód: a hazai zenei szcéna megkerülhetetlen figurája, Co Lee és a kortárs magyar filmművészet egyik legkarakteresebb fiatal rendezője, Mazzag Izabella a Zwack zenei színterén dolgoznak együtt először. A friss kreatív energiák találkozásából lenyűgöző atmoszféra születe
Harmincöt évvel ezelőtt a magyar történelemben először egy független ország parlamentje kezdhette meg munkáját az első szabadon választott országgyűlés alakuló ülésével. A megelőző másfél évszázad magyar sorsfordulói világháborúk elvesztését, idegen hatalmak megszállását, szabadságküzdelmeink vérbe fojtását, de legjobb esetben is csak kompromisszum
Zalatnay Sarolta énekesnőt óriási lehetőség találta meg sok-sok évvel ezelőtt, amikor Londonban éppen csak elkezdett beindulni a pályafutása: felajánlottak neki egy szerepet az egyik James Bond-filmben, s ő lehetett volna Sean Connery oldalán a James Bond-lány, ám visszautasította a felkérést. Kiderült, mennyi pénzről mondott le így.
Az eddigi legmagasabb órabért kínálják a balatoni munkák után a 2025-ös nyári szezonban. Havi akár 800 ezer forintot is lehet keresni idén a tóparton, viszont ezért dolgozni is kell, nem is keveset.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az egerek és a patkányok nem azok a lakótársak, akikkel az ember szívesen megosztja az otthonát. Szerencsére a rágcsálók ellen létezik egy filléres csodaszer, amit mindent boltban meg tudsz vásárolni.
Egyre több nemzetközi nagyvállalat dönt úgy, hogy termelésének egy részét az Egyesült Államokba helyezi át, illetve ott bővíti kapacitásait. A döntések mögött részben a Trump-adminisztráció által kivetett vámok állnak, amelyekkel az elnöknek célja is az ilyen jellegű beruházások ösztönzése. A csokoládétól az autókon át a chipgyártásig számos iparág