A 155. dandárt az ukrán katonai modernizáció zászlóshajó projektjének szántak, francia és más külföldi partnerek segítségével került kiképzésre és felszerelésre.
A német kormány több mint 2,3 milliárd dollárnyi profitotól esett el, miután 2024 nyarán – még jóval a jelenlegi árfolyamemelkedés előtt – eladta Bitcoin-készletét. A lépést az Arkham nevű blokklánc-elemző cég hozta nyilvánosságra, és azóta a döntést a kriptoközösség és szakértők is erősen vitatják. A „German Government (BKA)” névvel ellátott kript
A kormányhivatalok megkezdték a 2025. évi határszemle ellenőrzések végrehajtását, a törvény értelmében a földet a művelési ágnak megfelelő termeléssel kell hasznosítani, vagy termelés folytatása nélkül megakadályozni a gyomnövények megtelepedését - közölte az Agrárminisztérium.
Ezúttal úgy tűnik, nem akadályozhatják meg, mert a Tisza Párt elnöke szerint most sikerült megegyezni a hatóságokkal az adományozásról. A játékokat gyereknapra vinnék el a gyermekotthonokba.
A BMW portfóliójának egyik erős részét képezik az SUV-k, amelyek kötelező elemei lettek minden magára valamit is adó gyártó számára az elmúlt években. A BMW-nél persze ez nem annyira egyszerű, az X5 régóta ikonikus modell. Hasonlóan az eggyel nagyobb X7 is, amelyről most a gyártó elárulta, hogy vissza fog térni egy újabb generáció erejéig. A bejele
Óriási a tét Bilbaóban: miközben David Beckham élvezi az életet, egykori klubjai egy kamionnyi pénzért esnek egymásnak az Európa-liga angol házi döntőjében.
Bár Ausztriát nem érintette a ragadós ragadós száj- és körömfájás járvány, annak magyarországi és szlovákiai terjedése miatt a hatóságok ott is rendkívüli óvintézkedéseket vezettek be. Most azonban bejelentették a legtöbb intézkedés feloldását, ami érinteni fogja a határátkelést is.
Egyre többen nyilvánítanak véleményt azzal kapcsolatban, hogy félreállítható-e a 2026-os választás előtt Magyar Péter, vagy a Tisza Párt, és ha igen, az milyen politikai-társadalmi kockázatokkal járna. Kedden Magyar is megszólalt az ügyben, egyenesen Orbán Viktornak üzenve.
Justin Sun kínai származású kriptovaluta-mogul bejelentette, hogy ő a Trump mémtoken legnagyobb tulajdonosa, aminek jutalmául vacsorán vehet részt Donald Trump amerikai elnökkel - írta meg a Cnbc.
A Csillag Születik hazai tehetségkutató számos emlékezetes pillanatot adott a nézőknek – de vajon mi történt a győztesekkel a műsor után? Utasi Árpi mesemondóként hódított, Tabáni István zenészként futott be, de mit tudunk a többiekről? Utánajártunk, hogyan alakult a nyertesek sorsa, és mivel foglalkoznak manapság.
Kedd délután Hadházy Ákossal az élen indult el a tüntető tömeg a Fővám térről a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz, de a Szabadság hidat és a Margit hidat is lezárta előttük a rendőrség.
Sokkoló jelenet zajlott le Ljubljanában: Andrej Hoivik szlovén parlamenti képviselő a nemzetgyűlés épületének tetejére mászott, ahol azzal fenyegetőzött, hogy leugrik, ha megközelítik. A politikus végül sértetlenül lejött, pártja együttérzést kért a nyilvánosságtól.
A tavaly tavasz óta eltelt egy év alatt 56-ról 59 százalékra nőtt azok aránya, akik személyesen érintetté váltak valamilyen, az elektronikus pénzforgalomhoz kapcsolódó visszaélési kísérletben, és 10-ről 15 százalékra ugrott azoké, akiket már megkárosítottak a csalók - derül ki a CIB Bank reprezentatív felméréséből.
Erdélyben utazva az ember úgy érezheti, mintha egy másik időbe csöppent volna: erdők ölelésében megbúvó falvak, régi fatemplomok, macskaköves utcák, és olyan tájak, amiket festeni sem lehetne szebben. Bár sokan ismerik Székelyföld népszerűbb helyeit, akadnak még olyan falvak, amik nem kerültek fel a turisták térképére – pedig valódi kincsek. Összeg
Ismerős az a pillanat, amikor reggel 100%-kal indítod a napot, de délután már a konnektort keresed? Ha gyorsan merül a telefon, sokszor nem maga az akkumulátor az, ami feladja. Inkább az a sok-sok kis háttérfunkció, ami csendben szívja az energiát. A jó hír, hogy ezek közül néhányat könnyedén kikapcsolhatsz, csak tudni kell, melyik az igazi
Börtönből adott interjút a világ egykor legnagyobb hatalmú filmes producere, Harvey Weinstein, akit több szexuális zaklatási ügy miatt ítéltek el. A jelenleg szabadságvesztését töltő, korábban csontvelőrákkal diagnosztizált, majd szívműtéten is átesett Weinstein újra és újra hangsúlyozta: ártatlan.
Denis Villeneuve sci-fi eposza, a Dűne: Második rész 2024 márciusában debütált a mozikban. A film május 21-től a Netflix kínálatában is elérhető, így akik lemaradtak a mozis élményről, most otthon is részesei lehetnek a látványos űreposznak.
Az Európai Bizottság olyan szabályok bevezetésére tett javaslatot, amelyek módosítják a "biztonságos unión kívüli ország" elvét a menekültügyi eljárások felgyorsítása és a menekültügyi rendszerekre nehezedő nyomás csökkentse céljából - közölte az uniós bizottság kedden.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Pálmacukrot hívtak vissza a forgalomból a nem jelölt szulfittartalom miatt – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel kedden.
A Podmaniczky Mozgalom képviselője szerint a szuverenitásunk védelmének egyik legfontosabb eszköze épp a sokszínű közélet, a plurális sajtó és az erős civil szektor.
A kormányhivatalok megkezdték a 2025. évi határszemle ellenőrzések végrehajtását, a törvény értelmében a földet a művelési ágnak megfelelő termeléssel kell hasznosítani, vagy termelés folytatása nélkül megakadályozni a gyomnövények megtelepedését - közölte az Agrárminisztérium (AM).
Indul a kampány, de a tét túlmutat a választáson: Ukrajna információs hadműveletei, brüsszeli nyomásgyakorlás és külföldről vezérelt narratívák formálják a magyar közéletet.
A Danubius Hotels szállodalánc az idén minden eddiginél nagyobb összeget, 13 milliárd forintot tervez saját forrásból költeni beruházásokra, miután az elmúlt öt évben mintegy 35 milliárd forintot fordított szállodáinak megújítására - közölte a vállalat az MTI-vel.