2025. május 20. kedd

máj. 20
19:06
Pálmacukrot hívtak vissza a forgalomból (Adózóna)
Pálmacukrot hívtak vissza a forgalomból a nem jelölt szulfittartalom miatt – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel kedden.
máj. 20
19:09
Vitézy Dávid határozati javaslatot nyújt be az "átláthatósági" törvény ellen a Fővárosi Közgyűlésben (SzMo)
A Podmaniczky Mozgalom képviselője szerint a szuverenitásunk védelmének egyik legfontosabb eszköze épp a sokszínű közélet, a plurális sajtó és az erős civil szektor.
máj. 20
19:09
Több milliárd forint a tét: az MLSZ döntése mindent megváltoztathat (Mandiner)
Döntés előtt állnak azok az élvonalbeli és élvonalba vágyó klubok, amelyek kiemelt akadémiát működtetnek.
máj. 20
19:15
A britek is ringbe szállnak Moszkva ellen: szankciók, szankciók hátán (Mandiner)
A szigetország az EU-val karöltve darálná le az orosz háborús potenciált.
máj. 20
19:15
A név kötelez: egészen parádés teljesítményt nyújtott Böde Dániel testvére (NB1)
A hétvégén a Madocsa 7-0-s győzelemmel zárta a Nagydorog elleni összecsapást. A magabiztos diadalból öt góllal vette ki a részét
máj. 20
19:21
Megérkezett a nedves WC-papír riválisa, egyre többen erre cserélik a törlőkendőt (Mindmegette)
A legtöbb boltban és a drogériákban is árulnak nedves törlőkendőt, amit a toalettpapír után szokás használni, hogy teljes legyen az érzékeny területek tisztasága. Ezeket azonban tilos lehúzni a WC-ben, hiszen nem oldódnak fel a bennük található mikroműanyagok miatt, kis kukát pedig kevesen tartanak otthon az illemhely mellett. Létezik azonban egy m
máj. 20
19:21
Drasztikus lépésről döntött a General Motors (Portfolio)
A General Motors leállítja bizonyos amerikai járművek exportját Kínába - írja a Fox Business.
máj. 20
19:21
Felfoghatatlan, amit egy volt hentes tett szomszédjával Franciaországban (hirado.hu)
Egy volt hentesből lett pizzakészítő, Philippe Schneider beismerte, hogy megölte és feldarabolta szomszédját. A sokkoló bűntény tárgyalása jelenleg is zajlik.
máj. 20
19:21
Hatalmas napkitörésekre figyelmeztetett a NASA, világszerte áramkimaradások jöhetnek (ATV)
A Nap legaktívabb régiója éppen a Föld irányába fordul, ami egyaránt ígér lenyűgöző sarki fényeket, és fenyeget időszakos áramszünetekkel.
máj. 20
19:21
Termel és tárol is az újfajta hazai naperőműrendszer (vg.hu)
A megújuló termelőket is vonzza a kiegyenlítő energia piaca.
máj. 20
19:21
Megtalálták Tutanhamon fáraó igazi nevét, sokkolóan más, kimondhatatlan feliratot találtak a tudósok (Promotions)
Ebből a névből sosem jönnénk rá, hogy kiről van szó valójában.
máj. 20
19:21
Brüsszel, Ukrajna, titkosszolgálatok: mindenki kampányol? – Mráz Ágoston Sámuel a Stratégában (Mandiner)
Indul a kampány, de a tét túlmutat a választáson: Ukrajna információs hadműveletei, brüsszeli nyomásgyakorlás és külföldről vezérelt narratívák formálják a magyar közéletet.
máj. 20
19:24
"Ezt a napot már nem tudom visszahozni" – saját lánya esküvőjét tette tönkre egy apa (Metropol)
A férfi azt hitte, vicces, de csak bunkó és érzéketlen volt...
máj. 20
19:24
A Danubius Hotels 13 milliárd forintos beruházással újítja meg szállodáit (ProfitLine)
A Danubius Hotels szállodalánc az idén minden eddiginél nagyobb összeget, 13 milliárd forintot tervez saját forrásból költeni beruházásokra, miután az elmúlt öt évben mintegy 35 milliárd forintot fordított szállodáinak megújítására - közölte a vállalat az MTI-vel.
máj. 20
19:27
Elon Musk megszólalt a Tesláról, végre kiderült a high-tech nagyvállalat sorsa (hirado.hu)
Nagyot esett a Tesla-eladások és a piaci részvények értéke az idei év folyamán.
máj. 20
19:27
Rengeteg por és törmelék: Nyom nélkül tűntek el a hívők a magyar falu templomából (Ripost)
Újabb érdekes helyre bukkant a magyar felfedező.
máj. 20
19:27
Tiltott szer került néhány szendvicskrémbe, a tesztek lebuktatták (Femcafe)
Magyarországon is egyre népszerűbbek a szendvicskrémek, és sokan fordulnak ezeknek az egészségesebb, növényi alapú változata felé. Azonban ezekbe is kerülhet tiltott anyag.
máj. 20
19:27
Még mindig kockázat a háború és Németország – Kicsik, közepesek, erősek konferencia (vg.hu)
Fókuszban a kkv-szektor.
máj. 20
19:27
Így néznek ki a Doktor Szöszi sztárjai most, 24 évvel a film bemutatója után: döbbenetes átalakuláson mentek át (Glamour)
Reese Witherspoon rózsaszín kosztümje, Gyilkos, a tündéri csivava és a Harvard jogi kara mind-mind ikonikussá tették a Doktor Szöszit. De vajon mi történt a film sztárjaival azóta? Galériánkban bemutatjuk, mennyit változtak a szereplők az elmúlt több mint két évtized után!
máj. 20
19:27
"A szőre állásából is látom, milyen napja van" – A kutyák nem tesznek különbséget ember és ember között (Képmás)
Két program között beszélgettünk Imre Ildikó val, akinek állatasszisztált foglalkozásain gyermek és felnőtt egyaránt megtapasztalhatja azt a gyógyítóerőt, amely akkor jön létre, amikor ember és kutya egymáshoz kapcsolódik. Közben már kíváncsi szemek kukucskálnak a terem ajtajában, izgatottan várják a találkozást az állatokkal. Végigsimítom még egys
máj. 20
19:27
Sokkoló! Kézbesítőnek álcázta magát egy férfi, aki hidegvérrel kivégzett egy 22 éves modellt (Life)
Tragédia! A modell csak annyit tudott, hogy csöngettek. Azt nem, hogy élete utolsó ajtaját nyitja ki épp.
máj. 20
19:27
Emlékeim szerint a Harcosok Klubja egy rakás elkeseredett lúzerből áll (Mandiner)
Persze ha innen nézem, elég találó név.
máj. 20
19:27
Négyből négy – Kiss Norbert és a Révész Racing remekül kezdte a szezont (Autószektor)
- A szabadedzések jók voltak, de sajnos az időmérőre nem tudtunk kimenni. Az első tünet az volt, hogy tönkrement a kormányszervó, majd szerelés közben kiderült, hogy a kompresszor tengelye is eltört, ami hajtja a szervópumpát. Sajnos kevés volt az idő a szabadedzés és az időmérő között, így nem volt időnk megjavítani az autót – mondta Kiss Norbert.
máj. 20
19:27
Magyarország ökológiai lábnyoma: egyéni felelősségünk és segítő tippek jó döntésekhez (egy.hu)
Ha minden más országnak ugyanakkora lenne az ökológiai lábnyoma, mint Quatarnak, akkor már február 6-ára kimerítenénk éves erőforrás-készletünket.
máj. 20
19:27
Szentkirályi Alexandra: Magyar Péter emberei pillangókéssel akartak hasba szúrni (vasárnap.hu)
A gyűlölet nem győzhet, nincs az a düh és erőszak, az az árulás, amit a szív és szeretet ne győzhetne le – reagált a Fidesz-Kdnp fővárosi frakcióvezetője a Facebook-oldalán kedden a neki küldött fenyegető kommentekre. Szentkirályi Alexandra azt írta, a napokban rengeteg kommentet kapott, amelyekben – mint fogalmazott – "Magyar Péter emberei szeretn
máj. 20
19:27
Mennyit ülsz, állsz vagy fekszel? Ez az egészséges napi időbeosztás! (Bien)
A mindennapjaink során számos tevékenységet végzünk, melyek különböző testhelyzetekkel járnak. Legyen szó munkáról vagy lazításról, az életünk jelentős részét állva, ülve vagy fekve töltjük. Egy friss tanulmány azonban pontosan meghatározta, hogy mi lenne az ideális arány ezeknél a testhelyzeteknél a nap folyamán. Vizsgáljuk meg, milyen mennyiségű
máj. 20
19:33
Bemondta a szakértő: ebben a két esetben kell elkezdeni venni a részvényeket (Portfolio)
A Morgan Stanley vezető részvénypiaci stratégája szerint a Moody’s amerikai hitelbesorolásának leminősítésével összefüggő tőzsdei visszaesés jó lehetőséget jelenthet a részvényvásárlásra - írja a Fox Business. A szakértő azt is elmondta, hogy mire lenne szükség a tartósabb tőzsdei emelkedéshez.
máj. 20
19:33
Autó ütközött tengeralattjáróval – történelmi visszatekintés (AQUA)
Az eddigi egyetlen feljegyzett eset 1961. augusztus 19-én volt, amikor autó és tengeralattjáró ütközött egymással. Pontosabban fogalmazunk, ha azt mondjuk, hogy az autó ütközött a tengeralattjárónak. Ez már önmagában is elég bizarr, de fokozható volt a dolog: a négykerekű járművet nem vezette senki! A Volvo Pv544 a Fiskaregatanon parkolt, a telefon
máj. 20
19:33
Kocsis Máté nyíltan kimondta, hogy a Telexet, a 444-et és a Partizánt érintheti az "átláthatósági" törvény (SzMo)
A Fidesz frakcióvezetője nemcsak az ellenzéki sajtót bírálta, de saját párttársának is ellent mondott.
máj. 20
19:33
Móra Veronika: Az ellehetetlenítési törvény új szintre emelné a civilellenes hadjáratot (WMN)
A 15. alkotmánymódosítás sokkja után újabb, a civil- és sajtószabadságot fenyegető törvényjavaslat borzolja a kedélyeket. A közbeszédben "ellehetetlenítési törvényként" ismert tervezet Móra Veronika szerint "a betetőzése egy több mint tíz éve tartó folyamatnak". Az Ökotárs Alapítvány igazgatója úgy látja, az egész célja, hogy befeketítse azokat, ak
máj. 20
19:33
Nemtelen támadások érték Szentkirályi Alexandrát (Demokrata)
"A gyűlölet nem győzhet" – reagált a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a halálos fenyegetésekre.
máj. 20
19:33
Jobban kezdődött, mint remélték: szezonközi spárgakörkép a legnagyobb rajongóitól (Magyar Mezőgazdaság)
Eddig jól alakult a spárgaszezon Németországban, derült ki a Fruchthandel Magazin szezonközi körképéből. A korai fajták lassan lefutottak, a késeiekkel újult erővel vágnak bele a termesztők a hagyományosan június 24-ig tartó szezon második felébe.
máj. 20
19:33
Az idősekre és a veszélyeztetettekre korlátozná az amerikai gyógyszerhatóság a Covid-vakcinákat (Telex)
Az új kritériumok alapján alapbetegségekkel nem rendelkező felnőttek és gyerekek milliói veszítik el az oltóanyagokhoz való hozzáférést.
máj. 20
19:35
Méhméreg – méhésziskola nem csak kezdőknek (Magyar Mezőgazdaság)
A méhmérget a méhek potrohában található méregmirigy termeli. Ez vékony, tömlő alakú szerv, amely a fullánkhoz csatlakozik. Szúráskor a méreg a fullánkon keresztül jut az ellenség testébe.
máj. 20
19:36
Egy ország várt Vajna Timi nagy bejelentésére: "Már csak egy hét van hátra" (Metropol)
Mindenki nagyon szorít érte.
máj. 20
19:39
Katalin ruhájával üzent Meghannak: a hercegné csinos szettje titkos jelentéssel bír (Femcafe)
A jövendőbeli királyné május 13-án egy olívazöld nadrágkosztümöt öltött magára, a szín- és a márkaválasztás pedig állítólag egyáltalán nem volt véletlen a szakértő szerint.
máj. 20
19:39
Amerikai gyerek megvágta, kínai gyerek gyógyítja a Covid idején főszereplő WHO-t (vg.hu)
A nemzetközi egészségpolitika fordulóponthoz érkezett, miközben a szervezet történelmi pénzügyi hiánnyal küzd.
máj. 20
19:39
30 év után találkozott újra egymással Tom Cruise és Cuba Gooding Jr. (Hamu és Gyémánt)
A 2025-ös Cannes-i Filmfesztivál meglepetést tartogatott a rajongóknak: közel 30 évvel a legendás Jerry Maguire – A nagy hátraarc című film után Tom Cruise és Cuba Gooding Jr. újra együtt jelentek meg, mégpedig a Mission: Impossible – A végső leszámolás premierjén, ahol közösen vonultak végig a vörös szőnyegen.
máj. 20
19:39
Nemtelen támadások érték Szentkirályi Alexandrát (Demokrata)
"A gyűlölet nem győzhet" – reagált a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a halálos fenyegetésekre.
máj. 20
19:39
Dobrev Klára a Parlamentben: Tényleg azt hiszik, hogy nem magukkal van baj, hanem akik megírják a lopásaikat? (Nyugati Fény)
Történelmi beszéd.
máj. 20
19:39
ByeAlex zsűritag lesz a Csillag Születikben (rtl.hu)
Humorista, stylist, színész, táncművész – sokféle karakter ült már a Csillag Születik zsűrijében. Most egy ismert arc tér vissza, de új szerepben: ByeAlex lesz a 2025-ös évad első zsűritagja. A korábbi X-Faktor-mentor elmondta, hogy a tévézés hiányzott neki, de a másféle formátumra vágyott. Most új kihívást keres, és kíváncsian várja, milyen produk
máj. 20
19:39
A Kdnp munkacsoportot hoz létre a Homokhátság vízpótlására (vasárnap.hu)
A Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) munkacsoportot hoz létre a Homokhátság vízpótlására – jelentette be Mihálffy Béla, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője kedden a Csongrád-Csanád vármegyei Üllésen, sajtótájékoztatón. Mihálffy Béla azt mondta, ez a térség, a Csongrád-Csanád vármegye 2-es választókerülete, a Homokhátság déli része régóta küzd
máj. 20
19:39
Az őszinteség döntés, Szoboszlai meg ember (NB1)
Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya, a Liverpool alapembere nem csupán kivételes futballista. Nemcsak a pályán nyújtott teljesítménye, a társaira
máj. 20
19:42
Nem egyértelmű merre tart most a forint: vegyesen változott kedd estére az árfolyama (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 20
19:45
Üzbegisztánban terjeszkedik a 4iG: stratégiai megállapodások születtek Budapesten (vg.hu)
A Türk Államok Szervezetének budapesti találkozója nemcsak diplomáciai, hanem gazdasági áttörést is hozott: a magyar óriás két új üzbég partnerrel kötött stratégiai megállapodást.
máj. 20
19:45
Lezárták a Szabadság hidat a Hadházy Ákossal tüntető tömeg előtt (SzMo)
Hadházy Ákos a Fővám térre hívta az embereket, de a rendőrök a Szabadság hidat lezárták előttük. A tömeg végül füstgyertyák között, kerülővel indult a Sánc utcához.
máj. 20
19:48
A bruttó átlagkereset 714 400 forint volt 2025 márciusában a KSH szerint (Adózóna)
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 714 400, a nettó átlagkereset 490 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,5, a nettó átlagkereset 8,4, a reálkereset pedig 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bruttó kereset mediánértéke 550 000, a nettó kereset mediánértéke 381 700 forintot ért el, 8,6
máj. 20
19:51
Fontos döntést jelentett be az Apple (Portfolio)
Az Apple megnyitja mesterséges intelligencia modelljeit a külső fejlesztők számára, hogy ezzel is ösztönözze az új alkalmazások létrehozását - jelentette a Bloomberg News.
máj. 20
19:51
Ács Dániel: Ha nálunk megjelenik a NAV, a kádban fogják megtalálni a telefonomat (Telex)
A 444 a Szuverenitásvédelmi Hivatal top 3 célpontja közt van szerinte, a szerkesztőségükben permanens válságstáb van, de nem estek kétségbe és felveszik a kesztyűt. Interjú Ács Dániellel, a 444 újságírójával.
máj. 20
19:51
Nem a legújabb slágerek uralják a rádiók toplistáit (Digital Hungary)
Összesen több mint 102 évnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2024-ben, amelynek 51 százalékát zenék, 42 százalékát pedig műsorszámok tették ki – egyebek mellett erről olvashatunk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában. A kutatás 144 csatorna önbevalláson alapuló műsortükrét górcső alá véve vizsgálta a hazai rádiók

Keresés