Szakmai képesítések digitalizálása, szolgáltatási szektor egységesítése, új kézbesítési szabályok, harmonizált címkézés, 750 fős új vállalati kategória, QR-kódos fogyasztói tájékoztatás, 400 milliós adminisztratív tehercsökkentés – ezek az Európai Bizottság frissen bemutatott reformcsomagjának fő elemei. A Simple Market Package és a negyedik omnibu
A Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék szerint a jövő évi költségvetés megalapozott, ugyanakkor a kormány túl optimistán tervezte meg a béremeléseket, és ezáltal az adóbevételeket.
Egyre súlyosabb a humanitárius válság a Gázai övezetben az izraeli hadsereg offenzívája miatt. Több európai ország szankciók bevezetését sürgeti a kialakult helyzet miatt. Csicsmann László Közel-Kelet-szakértővel, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárával, a Magyar Külügyi Intézet kutatójával beszélgettünk.
Komoly átszervezésre készül az EU diplomáciai szolgálata: mintegy 10 külföldi képviselet leépítését és körülbelül 100 helyi alkalmazott elbocsátását tervezik a következő időszakban. A létszámcsökkentés elsősorban a költséghatékonyság jegyében történik, hogy ennyivel is több pénz maradhasson az uniós közös költségvetés elkövetkező ciklusára. Úgy tűn
A spanyol hatóságoknak elfogyott a türelmük: a Közlekedési Főigazgatóság (DGT) olyan törvényjavaslatot készít elő, amely örökre megváltoztathatja a navigációs appok, például a Waze és a Google Maps működését.
Ha az euróban számított heti árbevételt nézzük, akkor 2025 hasonlóan indult, mint az előző év, azonban szerintem ez csak látszólag pozitív, nem állunk ilyen jól – mondta egy székesfehérvári üzleti fórumon Sinkó Ottó, a Videoton Holding társ-vezérigazgatója. A város polgármestere szerint, ami Székesfehérváron történik, az meghatározza az egész magya
1992-től ünnepeljük május 21-én a Magyar honvédelem napját, 1849-ben ezen a napon foglalta vissza Buda várát Görgey Artúr honvédserege Hentzi osztrák tábornok csapatától.
Egy év alatt 7 százalékos részesedést szerzett a magyar kgfb-piacon, nemrégiben pedig 200 millió eurós értékeltség mellett vont be tőkét az Ominimo szerb-magyar insurtech startup. A digitálisan fejlett "brókerek által dominált" piac tette lehetővé, hogy organikus módon növekedjenek. Saját fejlesztésű IT-val és mesterséges intelligenciával versenyez
A Bitcoin likvidációs térkép olyan vizuális eszköz, amely segít azonosítani a kritikus szinteket a grafikonon, és lehetőséget ad arra, hogy okosabban, tudatosabban lépj be a piacra. A kriptovaluta-piac kiszámíthatatlan, és sok esetben a vadnyugathoz hasonlítható, ahol sokminden megengedett, ami az egyéb, “civilizáltabb”, szabályozott piacon tilos.
A japán export a piaci előrejelzésekkel összhangban 2,0%-kal bővült áprilisban. Ezzel már hetedik hónapja folytatódott a növekvő trend, bár a magasabb amerikai vámok miatt a növekedés üteme lelassult.
Andrij Portnov, az ukrán elnöki hivatal egykori helyettes vezetője az áldozata annak a merényletnek, amelyet egy madridi magániskola bejáratánál követtek el szerda reggel - közölte a spanyol belügyminisztérium, megerősítve ezzel a spanyol sajtóban megjelent információkat.
Andrij Portnov, az ukrán elnöki hivatal egykori helyettes vezetője az áldozata annak a merényletnek, amelyet egy madridi magániskola bejáratánál követtek el szerda reggel - közölte a spanyol belügyminisztérium, megerősítve ezzel a spanyol sajtóban megjelent információkat.
Péterfy-Novák Évával kötetei új kiadásainak apropóján beszélgettünk arról, hogy hol a határ a trauma- és a szépirodalom között? Mennyit változott a világ a nőket érintő kérdésekben, illetve hogyan alakult a viszonya a saját regényéhez, regényeihez az elmúlt években?
Lélegzetelállító izgalmakat ígér a Serie A utolsó fordulója - pénteken este eldőlhet az olasz bajnoki cím sorsa. A Napoli egy ponttal vezet az Inter előtt, és az éllovasok azt a Cagliarit fogadják, amely számára már nincs valós tétje az utolsó fordulónak. Az Inter pedig a Como vendége lesz, ez utóbbi csapat szintén nem harcol már
Nem biztos, hogy minden IKEA-kedvelő tud róluk, pedig megkönnyíti a nyáron a Balatonnál tanyázók életét a déli part két átvételi pontja. Mi történt? Ahogy az elmúlt öt évben, úgy idén nyáron is lesz mobil átvételi pontja az IKEA-nak a Balaton déli partján, Balatonbogláron és Siófokon. A szolgáltatás már el is indult. Mit jelent ez a
A pénz és a kapcsolatok dinamikája évezredek óta izgalmas vitatéma, hiszen mindannyiunk életében központi szerepet játszik mindkettő. A modern világ kihívásai között a pénzügyi biztonság megteremtése sokszor legalább akkora jelentőséggel bír, mint a szerelem ápolása. Egy friss tanulmány most arra világít rá, hogy a jövedelem növekedése pozitív hatá
A szeder termesztése nemcsak ízletes és vitaminokban gazdag gyümölcsöt biztosít, hanem látványos, gyorsan növő növényként díszíti is a kertet. Bőtermő tulajdonságainak köszönhetően kevés gondozással is gazdag hozamot ad, így ideális választás házikerti termesztésre.