Az egészségtudatosság térnyerése és a mértékletes alkoholfogyasztás iránti igény világszerte átalakítja az italpiacot. A borászok egyre gyakrabban találkoznak olyan vásárlókkal, akik szeretnék élvezni a bor ízvilágát, de elkerülnék annak tudatmódosító hatásait.
Sébastien Ogier a Portugál Rally pénteki napján, különösen délelőtt sokat küzdött, ami nem megfelelő tesztjének is betudható volt. Később azonban sikerült felvennie a tempót és kihasználva Ott Tanak problémáját, nyerni tudott.
A Political Capital összesítése szerint az év első öt hónapjában a magyar politika szereplői a Meta platformjain majdnem egymilliárd forintot költöttek hirdetésekre.
A Bitcoin (BTC) új történelmi csúcsot ért el, amikor szerdán először törte át a 110 000 dolláros határt. Ez az árfolyamszint meghaladja a korábbi rekordot, amely még Donald Trump elnöki beiktatása előtt alakult ki idén januárban. Mi áll az emelkedés mögött? A lendületet több friss fejlemény is segítette: Amerikai szabályozás: A Szenátus hétfőn megs
A változó környezet komoly kihívások elé állítja a hazai mezőgazdaság szereplőit – különösen igaz ez az inputanyagok piacára. Szilágyi Mihály, a Timac Agro régióvezetője első kézből tapasztalja, hogyan változtak meg a gazdálkodói döntések és milyen megoldásokkal tudnak eredményesek maradni a nehéz körülmények között is.
A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
Zivataros napok elé nézünk: szerdán már többfelé beindult a záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárás, és úgy tűnik, csütörtökön is folytatódik az esős, helyenként heves idő.
A befektetők egyre nagyobb nyomást gyakorolnak Oliver Bluméra, hogy válasszon a Porsche és a Volkswagen vezetése között, miután a sportautógyártó gyenge kínai teljesítménye és az amerikai vámok miatt visszavágta idei kilátásait. A részvényesek szerint a kettős szerepkör rontja a Porsche megítélését és akadályozza a hatékony válságkezelést.
A döntés értelmében a kistelepülések önkormányzati dolgozói kapnak béremelést júliustól, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete szerint viszont ez csupán "jutalomfalat".
Bartus Péter birtokán a hagyományos művelőeszközöket felváltotta a no‑till szemlélet, a szerteágazó kémiai tápanyag‑kezelést pedig célzott, prémiumminőségű Icl készítményekre alapozza.
A Bitcoin újabb mérföldkőhöz érkezett: Texas a harmadik amerikai állammá válhat, amely beemelheti a Bitcoint befektetési stratégiájába. A Szenátus 21-es számú törvényjavaslata hivatalosan is létrehozza a Stratégiai Bitcoin Tartalékot. Texas elfogadta a 21-es számú szenátusi törvényjavaslatot, amely létrehozza a texasi Stratégiai Bitcoin Tartalékot.
Menczer Tamás szerint a Tisza Párt Magyarország ellen dolgozik, mindennap azért kelnek fel és azért dolgoznak, hogy neked rosszabb legyen, Ukrajnának meg jobb.
Először is, az Eurovíziós győztese, JJ nem akarja, hogy Izrael részt vegyen a bécsi dalversenyen, és "tetszik" neki az izraeli nagykövetség alkalmazottai elleni halálos támadás.
Már 2021-ben az elnéptelenedést, a kulturális lehetőségek és a közösségek megszűnését nevezte meg a magyar vidék legrelevánsabb társadalmi problémáiként egy tanulmány. Sok, egykori élettel teli közösség mára felbomlott, vagy a szűk családra korlátozódnak, elszigeteltséget és űrt hagyva maguk után a vidéki településeken. A Magyar Telekom azonban egy
2024-ben a magyar GDP 3,3%-át tették ki a lakásépítések, ez elmarad az 5,4%-os uniós átlagtól – derül ki az Eurostat nemrég közölt adataiból. Érdekesség, hogy ezzel az aránnyal sem lógunk ki nagyon a sorból, jónéhány ország van mögöttünk a ranglistán. Van azonban néhány európai ország, melynek jelentős a súlya és kiugró adata felfelé húzza az átlag
A Széchenyi István Egyetem régóta szorosan kötődik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) munkájához, képzési és kutatás-fejlesztési portfóliója is kapcsolódik a szervezet tevékenységéhez. A győri intézmény 1968-as alapítása óta veszi ki a részét a hazai távközlési oktatásból, napjainkban pedig a legmodernebb technológiákat és a legfrissebb
Június nemcsak a nyár kezdete, hanem egyfajta belső fordulópont is lehet számodra – különösen akkor, ha az alábbi 4 csillagjegy között találod a sajátodat!
A Microsoft azt tervezi, hogy a Meta Platforms, az xAI, valamint a Black Forest Labs és a Mistral MI-modelljeit is hosztolná saját adatközpontjaiban. A seattle-i Build szoftverfejlesztői konferencián bejelentett lépés stratégiai változást jelent a Microsoftnál.
Egy váratlan kutyatámadás ijesztő. Megfelelő lépésekkel csökkentheted a sérülések súlyosságát. Gyors beavatkozás, biztonság, megelőzés – megtudhatod, hogyan!
A Kertmuskétásoknak köszönhetően először kerül megrendezésre Magyarországon a KertFesztivál. A háromnapos fesztiválon többek között a Spektrum Home műsorvezetői, Szomoru Miklós és McMenemy Márk szakértői előadásait is meghallgathatják az érdeklődők, de a háromnapos esemény élménydús kikapcsolódást nyújt a család minden tagja számára. A kertészet ir
Te is rajongsz az absztrakt mintákért és formákért, az élénk színekért és a szokatlan textúrákért? Tárgyajánlónkban most 5 olyan kiegészítőt mutatunk, ami garantáltan feldobja majd a hétköznapjaidat.
Bécs városa újabb lépést tesz a klímavédelem és a lakók életminőségének javítása érdekében: akár 1.500 eurós támogatással ösztönzi külső árnyékolók – például redőnyök és napellenzők – felszerelését többlakásos épületekben. Az intézkedés célja a nyári túlmelegedés mérséklése, valamint az energiafogyasztás és a klímaberendezések használatának visszas
A Tetris játék zenéjére épített kompozíciójával első helyet ért el a rangos nemzetközi Rachel Laurin Zeneszerzői Versenyen a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának klasszikus orgonaművész-hallgatója, Májer Zoltán. A világszinten ismert Kanadai Királyi Orgonaművészeti Akadémia által meghirdetett pályázatra többek között ausztrál, német és
Ha már unod a szokásos hétvégi programokat, és szívesen kilépnél egy napra az országból, van egy jó hírünk: vonattal több európai város is kényelmesen, gyorsan és nem utolsósorban nagyon olcsón elérhető Budapestről, akár 19–26 euróból oda-vissza!
Habony egy veszteséges és egy nyereséges céggel szállt be a repülőbizniszbe. A magyar állam is benne van az üzletben, de cseh és szlovák szálat is találni.
Összeurópai gazdatüntetést tartott a héten Brüsszelben a Copa-Cogeca uniós termelői szervezet és 70 európai agrár-érdekképviselet. A MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara részvételével megtartott akció résztvevői az uniós agrárforrások elvonása ellen tiltakoztak. Az Európai Bizottság tervei szerint ugyanis a gazdák pénzéből kellene finanszírozn