A világbajnok bokszoló egy nap úgy döntött, ideje lefogyni. Erdei Zsoltot Jákob Zoli segítette az útján, de életmódváltásba főként gyerekei miatt vágott bele.
Legyen szó lelki társad bevonzásáról vagy bőségről, a szakértők szerint ez a 10 jel arra utal, hogy a szerencse melléd szegődött, és spirituális áttörés előtt állsz.
A 65 éves Disztl bízik abban, hogy egykori klubjának játékosai mindent megtesznek az NB I hétvégi zárófordulójában azért, hogy a Fehérvár megőrizze élvonalbeli tagságát.
Bagdi Lajos, a Niveus partnere szerint a 2025. év első négy hónapjának költségvetési adatai azt mutatják, hogy a bevételi és kiadási oldalak időarányosan nagyrészt a tervezettek szerint alakultak. Ugyanakkor az adatok nem támasztják alá, hogy a magyar gazdaság egy lendületes növekedési pályára állt volna rá az év elején.
A 2000-es évek egyik ikonikussá vált tini-filmje kétségtelenül a Bajos csajok, melynek szereplői egy életre beleégtek a retinákba. Mi is alig hisszük el, de a megjelenése óta már több mint 20 év telt el, ennyi idő alatt pedig a kedvenceinket alakító színészek igencsak megváltoztak. Mutatjuk, hogy néznek ki ma!
Ismét itt a Gólvonal, az RTL.hu és (a reklámmentes tartalomfogyasztás híveinek kedvezve) az RTL+ Premium műsora. Nagy Viktor műsorvezető ezúttal Hrutka Jánost, az RTL+ szakértőjét és Szarka Andrást, az RTL+ kommentátorát faggatta a legaktuálisabb témákról.
Bár a naptári és meterológiai nyár legelső napja június elseje, a mozikban már májusban indul az új filmek szezonja. A július kifejezetten szapora lesz idén, hiszen négy régóta várt klasszikus kerül a vászonra. Mutatjuk az idei év legjobb filmjeit!
Való igaz, hogy az életkor csupán egy szám, de gyakran előfordul, hogy a ruházatunk és a stílusunk akaratunk ellenére is többnek mutat minket, mint amennyinek valójában érezzük magunkat. Ezzel sok nő szembesül, amikor szembetalálkozik a ruhatára egy-egy darabjával, vagy azzal, hogyan állnak bizonyos színek, szabások. De mielőtt elcsüggednél, van né
A G7 pénzügyminiszterei és jegybankelnökei ígéretet tettek a globális gazdaság "túlzott egyensúlytalanságainak" kezelésére, és az Ukrajna támogatására irányuló szigorúbb orosz szankciókról is szó esett, beszéltek az orosz nyersolajexportra vonatkozó G7-árplafon 50 dollárra történő csökkentéséről - közölte Valdis Dombrovskis európai gazdasági biztos
Gaal Kristóf szerint a KDNP elnöke dühkitöréssel reagált egy egyszerű kérdésre. Úgy érzi, a párt eljátszotta a lehetőségeit, és már csak magával harcol.
Nem új ez a stílus Cserép Jánostól: 2019-ben az ellenzéki pártok közös jelöltje volt az esztergomi önkormányzati választáson, amikor férgekhez, tetvekhez és parazitákhoz hasonlította a kormánypártok képviselőit.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) sajtóreggelit szervezett, amelyen az ágazat nemzetközi és hazai helyzetét tekintették át.
A K&H nagyvállalati növekedési index 2025 első negyedévének kutatási adatai szerint 5 százalékponttal nőtt azok aránya, akik kevesebb, míg 4 ponttal csökkent azoké, akik több hosszú lejáratú hitelt terveznek felvenni.
Gyurcsik Attilával, a Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán első, második és harmadik helyeket is elért Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával részletesen átbeszéltük a világban most zajló geopolitikai feszültségeket és a most észszerűnek tűnő befektetési stratégiákat.
A gépjármű-asszisztencia szolgáltatást végző vállalat az Ipsos-szal közösen készített 2025-ös Mobilitási Barométer eredményeit ismertetve közölte: átalakulóban vannak a mobilitási szokások Európában. Az európai lakosság 86 százaléka rendelkezik legalább egy személygépkocsival, az alternatív hajtású járművek aránya 13 százalékra emelkedett, a 2023-a
A klub történetének legnagyobb sikerére e, az 1985-ben Uefa Kupa-döntőbe jutó Videotonra emlékeztek május 22-én Székesfehérváron. A megemlékezésen jelen volt
Hiába elég a döntetlen a bennmaradáshoz, a Loki győzelemre játszik szombaton a Fehérvár ellen – jelentette ki az M4 Sportnak a bajnoki zárófordulóban rendezett székesfehérvári ki-ki meccsről a Debrecen két rutinos játékosa, Ferenczi János és Szécsi Márk.
A Bankmonitor szakértői azt vizsgálták meg helyszíni árvizsgálat keretében, hogy hogyan változtak az árrésstoppal érintett drogériai termékek árai. Azt is megbecsülték, hogy a tapasztalt árcsökkenésnek milyen hatása lehet a teljes inflációra.
A Michelin-csillagos séf munkatársakat keres az éttermébe a nyári szezonra. Egy jelentkező azonban olyan fizetési igényt küldött, amitől Rácz szinte szóhoz sem jutott.
Van az úgy, hogy az ember a Momentum által vezetett Zuglónak ad tanácsokat kommunikációs témában, miközben Győrben egy másik ellenzéki mozgalom juttatta székhez.
A belga rendőrség megerősítette csütörtökön a zsidó közösség védelmét Antwerpenben, miután előző nap a washingtoni zsidó múzeum közelében egy támadó Izrael nagykövetségének két alkalmazottját megölte.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban tárgyalt Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. A miniszterelnök kiemelte, a Vmsz fontos, megkerülhetetlen szerepet játszik Magyarország és Szerbia kapcsolatainak fejlesztésében. A tárgyalás keretéb
A Bankmonitor szakértői azt vizsgálták meg helyszíni árvizsgálat keretében, hogy hogyan változtak az árrésstoppal érintett drogériai termékek árai. Azt is megbecsülték, hogy a tapasztalt árcsökkenésnek milyen hatása lehet a teljes inflációra.