2025. május 24. szombat

máj. 24
12:27
Lizzo tényleg Beyoncét másolja szőkeségével? (Sassy)
Imposztor, vagy csak egy lány, aki a szőke korszakának Beyoncé fázisához ért?
máj. 24
12:27
5 hiba, amit mindenki elkövet bazsalikomgondozás közben (Street Kitchen)
Kevés dolog tud olyan otthonos hangulatot adni egy konyhának, mint egy friss, illatos bazsalikom a párkányon. Nemcsak jól mutat, de az ember valahogy rögtön úgy érzi, mintha kicsit közelebb került volna Toszkánához is – legalábbis addig, amíg a növény életben marad.
máj. 24
12:27
5 alattomos energiaszívó embertípus, akik lehoznak az életről (Bien)
Mindannyiunk életében fontos szerepet töltenek be barátok és ismerősök, akik támogatásukkal erőt és örömet hoznak mindennapjainkba. Azonban nem mindenki hat ránk ugyanilyen építő módon, és néha szükséges szembenézni azzal a kellemetlen felismeréssel, hogy egy-egy társaságban töltött este vagy program után levertebbnek érezzük magunkat. Ennek oka gy
máj. 24
12:27
BL-induló csapat szerződtetné a magyar válogatott csatárt (NB1)
Az egyik legismertebb német portál, a Bild foglalkozott Németh András jövőjével. A négyszeres magyar válogatott támadó a mostani idényt kölcsönben töltötte
máj. 24
12:29
Megbolondult az időjárás: miért ennyire hideg a tavasz? (Piac és Profit)
„Norvégiában jobb az idő, mint nálunk” – panaszolják sokan, miközben 2025 május közepén kabátban indulnak munkába vagy épp elhalasztják a tavaszi túrákat. Az ELTE Meteorológiai Tanszék kutatói – Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita – friss tanulmányukban megvizsgálták: valóban rendkívüli-e az idei tavasz, mi okozhatja a szokatlan hideget, és mit
máj. 24
12:29
Orbán Viktor: Az ukránok rá akarják kényszeríteni a magyarokat, hogy mondjanak igent (Magyar Hírlap)
"Ezért mozgósították a magyar ellenzékkel meglévő kapcsolataikat".
máj. 24
12:30
Bilirubin (Bi) - Mit jelezhet a vérképben? (WebBeteg)
A bilirubin a vörösvértestek hemoglobin részének egyik bomlásterméke, a laborvizsgálat során a vérben mérhető bilirubin normálisan a vörösvértestek elöregedése és pusztulása során jelenik meg.
máj. 24
12:33
Döntöttek, a szomszédba jön az elit hoki-vb (Infostart)
Pozsonyban és Kassán lesznek a meccsek. A magyar válogatott is érintett.
máj. 24
12:33
Tavaly még Kecskeméten lépett pályára, most meg 50 millió eurót ad érte a Real Madrid (Mandiner)
Fél évvel ezelőtt még a Bournemouthban sem volt alapember, a nyártól ugyanakkor a világ egyik legnagyobb klubjában bizonyíthat.
máj. 24
12:33
Latvala a következő WRC-futamon visszatér a Toyota csapatának élére (Racing)
Jari-Matti Latvala idén nagyon elfoglalt a Historic Eb-n való szerepléssel, azonban a Szardínia Rallyn ismét ő fogja irányítani a Toyota WRC-csapatát.
máj. 24
12:33
Laár András végre kimondta a KFT zenekartól való elválás valódi okát (Librarius)
Miért szakított Magyarország egyik legikonikusabb zenekara? Mihez kezd Laár András a Kft után, és hogyan került egy fedél alá egy egykori rapperrel?
máj. 24
12:39
Orbán Viktor váratlan egyeztetésre hívta Rogánt, Lázárt, és Varga Mihályt is (ATV)
Rendkívüli gazdasági egyeztetés az ukrán energiafenyegetés miatt. Hamarosan jövünk a részletekkel" - posztolta a miniszterelnök.
máj. 24
12:39
Teljesen lejáratta magát Tóth Gabi, innen már nincs visszaút (Promotions)
Sokak szerint ez a Harcosok klubja miatt történt.
máj. 24
12:39
"Veszek neked egy Magyar Péter-képet, odarakom és nézegetheted" – durván egymásnak esett Hont András és Nagy Attila Tibor (Mandiner)
Az elemző szerint a Tisza Párt elnöke "ügyesebben csinálja", míg az újságíró szerint ez nincs így.
máj. 24
12:39
Orbán Viktor védelmében szólt be klipjével Dopeman Majkának (Telex)
Az egykor Orbán gipszkarton fejét rugdaló rapper szerint elgondolkodtató, hogy "az Orbánban üzletet látsz, mert dől a lé, mikor belé állsz".
máj. 24
12:39
Mi az a "kék köröm elmélet", amiért most mindenki megőrül a TikTokon? (in.hu)
A körömelméletek tényleg szórakoztatóak, de kezd kicsit elszabadulni a helyzet. Most itt egy újabb árnyalat, ami állítólag képes megfejteni a szerelmi életed, pusztán az alapján, milyen színű a körmöd. Írtunk már a vörös és a fekete köröm elméletekről – de vajon mit takar a kék köröm?​Mi az a kék köröm elmélet?A TikTok szerint, ha világos- vagy bab
máj. 24
12:45
Megmutatta, mire képes az Ikarus elektromos midibusza (autopro)
Sikerrel zárult az Ikarus 80e V3 elektromos midibuszának tesztútja.
máj. 24
12:45
Bővült a királyi család (Magyar Hírlap)
Katalin és Vilmos herceg imádnivaló új jövevényt köszöntött otthonában.
máj. 24
12:45
Messzire elért Deutsch Tamás feleségének gyerekbántalmazási botránya: Svájcból figyelmeztették az Orbán-kormányt (Nyugati Fény)
Valódi felelősöket követelnek.
máj. 24
12:45
G-Mercit előzött a Fiat Pandával, amikor elindult a gyalogos (Autószektor)
Dunaharasztin centiken múlt egy fiú élete A H6-os HÉV Dunaharaszti külső megállójánál történt az első eset. Az egyik olvasónk kamerája rögzítette, ahogy egy Fiat sofőrje egy szűk, egy sávos úton kielőzi az előtte álló Mercedest, amely a piros lámpánál várakozik. A gond csak az, hogy a manővert nemcsak szabálytalan előzés kíséri, hanem a tilos jelzé
máj. 24
12:45
Turistalátványosság lett a konténerhajó, ami majdnem felöklelt egy parti házat, írja nem messze lakó olvasónk (Telex)
A helyszínen tartózkodó olvasónk szerint rengetegen mentek el megnézni a partra felfeküdt óriási hajótestet, ami néhány méterre állt meg a háztól. Videót is készített.
máj. 24
12:45
Egymásnak "zúzott" Horn Gábor és Deák Dániel, de elég rendesen (naphire.hu)
Parázs szócsata bontakozott ki Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke és Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője között egy politikai vitaműsorban. A felek az átláthatósági törvénytől a Harcosok Klubja kampányeseményen át Magyar Péter politikai szerepéig és Lázár János Fideszen belüli pozíciójáig számos éles és személyes hangvételű k
máj. 24
12:51
Nagyszabású orosz dróntámadás érte Kijevet (444.hu)
"Minden egyes ilyen támadás megerősíti, hogy a háború elhúzódásáért Moszkva a felelős" – írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en.
máj. 24
12:51
A KDNP kötelezővé tenné a hagyományos pénztárt az önkiszolgáló mellett (Demokrata)
Videó! Simicskó Istvánt az elmúlt időszakban több nyugdíjasszervezet is felkereste.
máj. 24
12:51
Mélyen átszövi az ellenzéket az ukrán kémbotrány – síri csend honol a baloldalon (Mandiner)
Miközben egy ukrán hírszerző aktívan épített kapcsolatokat a magyar ellenzék vezetőivel, továbbra is mélyen hallgat a baloldal az üggyel kapcsolatban.
máj. 24
12:51
Lábfájdalom: porckopás miatt fáj, vagy gyulladás okozza? Így derítheti ki (EgészségKalauz)
Az erős lábfájdalom vége akár mozgásképtelenség is lehet, nem szabad elhanyagolni a kivizsgálást.
máj. 24
12:57
Ha ilyet vett a DM-ben, sürgős tennivalója van! (Infostart)
Nem jelölt allergén (csillagfürt) miatt a Dm Drogerie Markt Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a 2025. december 11-ei minőségmegőrzési idejű dmBio Beeren Crunchy bogyós gyümölcsös 500 grammos müzlit.
máj. 24
12:57
Így védi meg a metélőhagyma az epret a kártevőktől (Agroinform)
Az eper társítása metélőhagymával nemcsak ízletesebb termést hoz, hanem természetes védelmet is nyújt a kártevők ellen – ismerd meg az előnyöket!
máj. 24
12:57
Tovább erősödik a BYD pozíciója a magyarországi újautó-piacon (Magyar Hírlap)
A BYD arra épít, hogy az európai piacon nagy az igény az elérhető árú elektromos autókra.
máj. 24
12:57
Ezt a 10 országot kerüld el messzire – mondják a tapasztalt világjárók (Bien)
Bármennyire szeretnénk hinni, hogy minden ország egy felfedezésre váró csoda, ahová csak meg kell érkezni és máris boldog, naplementés emlékek várnak ránk, a valóság gyakran árnyaltabb. A tapasztalt utazók pontosan tudják, hogy a képeslapokról visszaköszönő látvány gyakran csak álca, és a színfalak mögött stressz, átverések, kulturális félreértések
máj. 24
12:57
Több állatot is elvisznek a Hortobágyról: ki nem találnád, hova kerülnek (Agrárszektor)
A Hortobágyról telepítenek vissza Przewalski-vadlovakat Kazahsztánba, az Altin Dala rezervátumba június folyamán - jelentették be a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Fővárosi Állat- és Növénykert közös sajtótájékoztatóján Budapesten.
máj. 24
13:00
A kréta kori klímát is évszakos lehűlések szakították meg (Alternatív Energia)
140 millió évvel ezelőtt is voltak olvadások.
máj. 24
13:03
Kellemes percek várhatnak a magyar autósokra (Piac és Profit)
Erre utal az üzemanyagárakra vonatkozó előrejelzés.
máj. 24
13:03
Elképesztő: a tiszás Rost Andrea nem tudja, "hogy is van" a Szózat (Demokrata)
A Szózat eléneklése meghaladta Rost Andrea képességeit. A "világon világhírű" opera-énekesnő azt sem tudta, az hogy kezdődik...
máj. 24
13:03
Császártöltési szőlőélettan a gyakorlatban, talajszelvénnyel (Agrárágazat)
A mezőgazdaság sikerének alapja a tudás: a Lucza Szőlész Praktikum terepen mutatta be a szőlő–talaj kapcsolat gyakorlati jelentőségét.
máj. 24
13:03
Befellegezhet a vonalkód fél évszázados korszakának (Transpack)
Új korszak kezdődhet a termékazonosításban. A vonalkódot leváltja a Qr-kód – ezzel fontos információkat elérhetővé téve.
máj. 24
13:03
Fiat Tris – új elektromos háromkerekű jármű (GépMax)
A Fiat Tris háromkerekű elektromos jármű új lehetőségeket teremt a logisztikában és a fenntartható mobilitásban.
máj. 24
13:03
Itt a gyereknap: Mutatjuk a legjobb vasárnapi programokat (Nyugati Fény)
Rengeteg ingyenes program várja az érdeklődőket.
máj. 24
13:03
Őrizetbe vették a 18 embert késsel megsebesítő nőt Hamburgban (Telex)
A pszichésen zavart elkövető támadása mögött a rendőrség szerint nem volt politikai motiváció.
máj. 24
13:03
A kínai BYD áprilisban először adott el több elektromos autót a Teslánál Európában (Öko-drive)
A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.
máj. 24
13:03
Kihasználtak - A Vilmos herceg által támogatott Miss England otthagyta a szépségversenyt, mert prostinak érezte magát (Sassy)
Lemondott Miss England a Miss World döntő előtt, súlyos állításokat fogalmazott meg a szépségversennyel kapcsolatban - és mindenkinek betekintést engedett a kulisszák mögé.
máj. 24
13:09
Ukrajna NATO-csatlakozását szorgalmazza Lengyelország ukrajnai ügyvivője (HírTV)
A lengyeleknek stratégiai és politikai érdekük, hogy Ukrajna mielőbb csatlakozzon az Unióhoz és a NATO-hoz - erről beszélt Lengyelország ukrajnai ügyvivője.
máj. 24
13:09
Rácz-Gyuricza Dóra szerint férje ne flangáljon otthon kifingott, lyukas alsóban, mert akkor nem fogja azt érezni, hogy az az ő kandúrja (SzMo)
A sztárséf felesége mindig csinosan várja haza a férjét, és ezt el is várja viszonzásként. Azt mondja, otthon sem fér bele az igénytelenség és a lyukas alsó.
máj. 24
13:09
Egyre nagyobb a feszültség Ukrajnában (Magyar Hírlap)
Ki nem akar békét?.
máj. 24
13:09
Zelenszkijt még idén rákényszerítik egy tűzszünetre – állítják a JP Morgan elemzői (Mandiner)
A legelőnyösebb forgatókönyv szerint is komoly kompromisszumokat kell hoznia Ukrajnának.
máj. 24
13:09
A burzsoázia diszkrét bája: ezt gondolják a magyarok a hazai gazdagokról (Telex)
Az Europion készített közvélemény-kutatást A 100 leggazdagabb magyar listája nyomán.
máj. 24
13:15
Felfüggesztené Magyarország szavazati jogát két német képviselő (Menedzsment Fórum)
Két német képviselő a berlini kormánytól kéri, hogy tegyen lépéseket.
máj. 24
13:15
EU-s támogatású LMBTQ-szervezet hirdetett iskolai programot már 2000-ben (Mandiner)
A Labrisz Leszbikus Egyesület a Köznevelés című oktatási lapban hirdette Melegség és megismerés című középiskolai programját.
máj. 24
13:15
Mi történt? Rendkívüli kormányülést hívott össze Orbán (Nyugati Fény)
A miniszterelnök megint fenyegetésről írt.
máj. 24
13:21
Nagyváradra ért a gyalogló Magyar Péter (Infostart)
A Tisza Párt elnökét százak kísérték be a partiumi városba.

Keresés