Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Margot Robbie LuckyChap produkciós cégének új Netflix-sorozata, a Szirének biztosan felkerül a nyári legpikánsabb tévéműsorok listájára. A sorozat főszereplői Meghann Fahy (A Fehér Lótusz) és Julianne Moore, a helyszín pedig egy hortenziafákkal borított tengerparti birtok, valahol Martha's Vineyard vagy Cape Cod környékén. De mint sok hasonló drá
A friss tanulmányok Konkrét statisztikai összefüggést mutat ki a mozgáshiány és az agyi degeneráció között. A kutatók sszerint a kevesebb ülés és több testmozgás mérhetően csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát – különösen genetikai hajlam esetén.
Két napnyi előadássorozatot és hálózatépítést követően április 30-án a Granollers Nyilatkozat ismertetésével zárult az első Európai Szimpózium, amelynek célja volt a „Kultúrnövények biológiai sokféleségének növelése a helyi élelmiszerpolitikákon keresztül”. E szervezők és résztvevők által közösen kidolgozott, átfogó dokumentum ütemtervet vázol fel
Május utolsó hete az évszakhoz képest szokatlanul hideg. A szabadtéri programokat háttérbe szorítja az időjárás, sokan inkább otthon maradnak. Ez a csendesebb időszak ideális alkalom lehet az olvasásra. Olyan regényeket ajánlunk, amelyek rövid terjedelmük ellenére teljes irodalmi élményt nyújtanak - és egyetlen nap alatt elolvashatók.
Újabb, összesen több mint hatszáz orosz és ukrán fogoly térhetett haza szombaton a Kijev és Moszkva között létrejött "ezer-ezer" fős cseréről szóló megállapodás keretében.
Üknagyanyáink korában semmi keresnivalója nem volt a beszédtémák közt a női állapotokkal kapcsolatos ügyeknek, a menstruáció nem volt való férfi fülnek, de még egymás közt is alig említettek görcsöket vagy szexet a nők. A social media ebben a sötétségben tartana bennünket - itt a női shadowban!
Bár hónapokat, sőt éveket töltünk azzal, hogy megértsük önmagunkat és másokat, időnként meglepődünk, hogy egyes titkok milyen egyszerű dolgokon keresztül tárulnak fel előttünk. Az arcvonások, formák és jelek, melyek mindannyiunk különlegességét hangsúlyozzák, sokszor több információval bírnak, mint elsőre gondolnánk. Önmagunk megértése sokszor ott
Ha az ukrán energiafenyegetés megvalósulna, akkor az eddigi 7 ezer forintos átlag villanyszámla 14 ezer forintra, a 16 ezer forintos gázszámla pedig 54 ezer forintra nőne. Ezt meg fogjuk akadályozni! - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.
A banán a világ leggyakrabban fogyasztott gyümölcse, és a negyedik legfontosabb élelmiszernövény a globális termelési volumen alapján – a búza, a rizs és a kukorica után.
A színésznő otthona mindig tele van meglepetésekkel – most egy teljesen váratlan dekortrenddel hódít. Ami máshol a konyhaszekrénybe kerülne, nála a nappali falán kapott főszerepet.
A legfrissebb meteorológiai modellek szerint 2025 nyara kimondottan melegnek ígérkezik, sőt ha hihetünk az előrejelzéseknek az elmúlt évtizedek átlagához képest kifejezetten forró hónapokra számíthatunk.
Bár a diófélék, magvak fogyasztását általában mindenkinek javasolni szokták a szakemberek a jótékony hatásaik miatt, korábban az a tévhit terjedt el ezekről a nassolnivalókról, hogy megakadnak a vastagbélben és gyulladást okozhatnak.
Az UBS bank mesterséges intelligenciával készült avatárokat vet be elemzői videókhoz, hogy gyorsabban, hatékonyabban és ügyfélbarát módon ossza meg pénzügyi tartalmait.
A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy a kábítószer nem csak a fogyasztók egészségét teszi tönkre, roncsolja a környezetet és roncs közösségeket teremt.
A ragadós száj- és körömfájás vírus megjelenése nyomán új pályázati lehetőséggel segíti az Agrárminisztérium a telepek állatbetegségekkel szembeni ellenálló képességének növelését.
Olaszország rengeteg elbűvölő várossal büszkélkedhet, amelyek közül Firenze, Velence vagy Róma magától értetődően kerülnek a listánk élére, amikor úti célt választunk magunknak. Azonban van egy kicsit mellőzött, ám izgalmas város, amely rengeteg kincset rejt: Livorno. Ez a toszkán tengerparti város az 1800-as években még a legnépszerűbb üdülőhelyek
Újabb, összesen több mint hatszáz orosz és ukrán fogoly térhetett haza szombaton a Kijev és Moszkva között létrejött "ezer-ezer" fős cseréről szóló megállapodás keretében.
Nagyváradon a Tisza elnöke a béke és az összefogás mellett szállt síkra, azt emelte ki, hogy az 1 millió lépéssel nem véget ért valami, hanem ez egy kezdet. Magyar Péter a sajtótájékoztatóján lényegében azt állította: az RMDSZ kémkedik a Néppártban.
A szarvasmarha hősemleges zónája -10 °C és +22 °C között van. E felett már többletenergiát kell fordítania testhőmérséklete hűtésére, ami a termelés rovására megy. Általában 25 °C körül van a felső kritikus hőmérséklet, mely felett hőstresszről beszélünk.
2025. május 1-től minden jelentős magyarországi bank elfogadja a legrosszabb, „I” energetikai besorolású ingatlanokat a használt lakások vásárlására felvett jelzáloghitelek esetén. Ez nagy könnyebbséget jelenthet a korszerűtlenebb, de olcsóbb otthonokat kereső vevőknek.
A szűrést az újszülött világra jövetelét követő 48–72 órában végzik, a baba sarkából vesznek pár csepp vért, majd a vérminta a két országos központ egyikébe kerül - közölte a Semmelweis Egyetem (SE).
A Raiffeisen Fifty-Fifty nyerte szombaton Balatonfüreden a Balatoni Évadnyitó Kékszalag Port Nagydíjat, amellyel megkezdődött a 90. balatoni vitorlásszezon.
A kormányfő nem feltétlen helytálló állításai szerint elszállnának a rezsiköltségek, ha Brüsszel akarata megvalósulna, és elzárnák az orosz olaj- és gázcsapokat.
A japán turizmus egyre komolyabb visszaesést tapasztal, ám nem egy gazdasági válság vagy járvány miatt, hanem egy 25 éve megjelent képregény és néhány spirituális jóslat hatásaként. A CNN számol be róla, hogy Ryo Tatsuki The Future I Saw (A jövő, amit láttam) című mangájának újrakiadása miatt számos utazó, főként Kínából és Hongkongból, lemondta va
John Lennon Ma már nehezen elképzelhető, hogy egy zenekar felérjen a The Beatles szintjére, ahogy ma már az is kevésbé jellemző, hogy autóikon keresztül is ennyire kifejezzék magukat a zenei művészek. Ugyanakkor a 60-as években még belefért egy hippi festésű Rolls-Royce Phantom is, amivel John Lennon furikázott. A képen épp Julian fiával pózol a s
A rendőrség adatai szerint idén a január 1-je és április 30-a között történt 126 halálos közúti balesetből 42 magános volt. Hogy mi is az a magános baleset? Nézd meg a téma kapcsán készített rendőrségi videót! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Svédország egy szocialista paradicsom, amely túlcsordul a milliárdosoktól – jelent meg a meglepő vélemény egy brit üzleti lapban. A cikkíró szerint még egy "antikapitalista lázadás" veszélye is fennáll.
1944 őszétől a mai Győr-Moson-Sopron megye a magyar holokauszt kiemelt helyszínévé vált. Az egész országból ide vezényelték a megmaradt munkaszolgálatosokat, Budapestről pedig gyalogmenetben hajtottak tízezreket a Német Birodalom felé, rengetegen haltak meg. Még évtizedekkel később is bukkantak újabb és újabb tömegsírokra.
Már széles körben ismert, hogy a Samsung idén bemutatja első „FE” (Fan Edition) összehajtható flip telefonját, amely várhatóan a Galaxy Z Flip 7 FE nevet kapja
Nincs különleges tulajdonsága, nem kerekedik el tőle a szemed, és nem is feltétlen ilyen autóról álmodoztál, a Honda középső szabadidő-autója mégis egyszerűen mindenben jó tud lenni, amivel tökéletes társad lehet a mindennapokban.