2025. május 24. szombat

máj. 24
21:21
Ez a séta olyan, amire még az unokáim is emlékezni fognak (Telex)
Magyar Péter 11 napja jelentette be, hogy elsétál Budapestről Nagyváradra, a közel 300 kilométeres út utolsó szakaszán mi is vele sétáltunk. Útközben találkoztunk Orbántól a tihanyi beszéd miatt elforduló határon túlival, Magyar Péterrel szimpatizáló románnal és néhány ellentüntetővel is. Nagyváradi beszéde alapján úgy tűnik, Magyar ráérzett a lény
máj. 24
21:21
A Fehérvár FC 25 év után kiesett az NB I.-ből, miután kikaptak a Debrecentől (Telex)
3–0-ra győzött a DVSC az OTP Bank Liga záró fordulójában.
máj. 24
21:21
Nemes Jeles László: Minden művészeti alkotás egy kudarc, de megpróbáljuk beleadni a maximumot (Telex)
A rendező szerint sose lehet elérni azt, amit elképzeltek, de meg kell próbálni magasra lőni, ezzel mutatnak tiszteletet a nézők felé. Videóinterjú a Saul fia rendezőjével, három készülő filmjéről.
máj. 24
21:24
Simicskó István törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy legyen hagyományos pénztár is a boltokban (ProfitLine)
A Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) frakcióvezetője törvénymódosítási javaslatban kezdeményezi, hogy a négyszáz négyzetméter feletti alapterülettel rendelkező kereskedelmi egységeknek legalább egy, ember által működtetett pénztárat kelljen biztosítani a vásárlók részére.
máj. 24
21:27
Harry herceg és Meghan Markle mellőzésénél nincs kínosabb, királyi szakértő magyarázta el, mi állhat a döntés mögött (Glamour)
Meghan Markle és Harry herceg gyakran hivatkoznak jótékonysági tevékenységeikre és társadalmi felelősségvállalásukra. Egy friss nemzetközi elismerés mégsem őket tüntette ki – sőt, a nevük fel sem merült. A döntés hátterét sokan találgatják, de egy királyi szakértő már meg is fogalmazta a saját magyarázatát: szerinte nem véletlen, hogy pont most csú
máj. 24
21:27
A Halak nyári kalandjai: úti célok, élmények és horoszkóp-kihívások (Bien)
Ahogy a forró évszak közeledik, mindenki izgatottan várja, hogy kiléphessen a hétköznapok monotóniájából egy izgalmas nyaralás erejéig. Ha a Halak jegyében születtél, érdemes megismerkedned azzal, mit is tartogat számodra a horoszkópod ezen a nyáron, hiszen a csillagok szerint feledhetetlen élmények és kihívások keresztezik majd az utadat.
máj. 24
21:33
Sokkoló felfedezés: így nőhetnek vissza a végtagok (Infostart)
Hogyan lehet visszanöveszteni egy leszakadt lábat... legalábbis a kétéltűek esetében. Ezt a mechanizmust tárták fel kutatók, akik azt is kinyomozták, hogyan "öregszik" az emberi vér. A felfedezések továbblépést jelenthetnek az úgynevezett regeneratív gyógyászatban.
máj. 24
21:33
Alacsony az Eq-d? Ez az 5 tulajdonság erre utal (Femcafe)
Az érzelmi intelligencia (Eq) sokkal többet jelent, mint csupán kedvesnek lenni. Vannak azonban egyértelmű jelek, amelyek arra utalnak: a Te Eq-d a béke feneke alatt van.
máj. 24
21:33
Nyertes Zsuzsa nem bírta tovább, könnyek között hagyta el a Kincsvadászok stúdióját (SzMo)
A színésznő a Kincsvadászok VIP-ban vált meg a nagymamája festményétől. Az eladásból származó összeget édesanyjának szánta.
máj. 24
21:33
5 izgalmas bodzavirágos recept (Magyar Mezőgazdaság)
Javában nyílik az illatos bodzavirág a bokrokon. Ahhoz, hogy megőrizzük zamatát, nem csak szörpbe zárhatjuk. A bodzaszörp alaprecepten túl mutatunk pár ínycsiklandó inni- és harapnivalót, sőt egy kimondottan egészséges, fermentált változatot is!
máj. 24
21:45
Rekordáron kelt el Napóleon kardja – ritka történelmi relikvia talált új gazdára Párizsban (ATV)
Egy Napóleonhoz köthető kard több mint 4,5 millió euróért (mintegy 1,8 milliárd forintért) talált gazdára egy párizsi aukción – közölte pénteken a Drouot aukciósház, amely az árverést szervezte. Ezzel a vételárral a relikvia a francia császárhoz kapcsolódó egyik legdrágábban eladott műtárgy lett világszerte.
máj. 24
21:45
Orvosmeteorológia: Orbán napján itt a mélypont, változás jön vasárnap! (EgészségKalauz)
Még egyszer, utoljára fagyhat is: bejön a népi megfigyelés, az utolsó fagyosszent napján még lesznek fagyok, és a frontérzékenyeknek sem lesz könnyű napja.
máj. 24
21:51
61 ezer kéttalálatos volt az ötöslottón - de hány telitalálatos? (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
máj. 24
21:51
Donald Trump az amerikai haderő ezermilliárd dollár értékű fejlesztését ígérte (Demokrata)
Donald Trump azt ígérte, "a béke az erő által" politikáját fogja megvalósítani.
máj. 24
21:51
Mindig lesz, aki mer kérdezni – újságírók, tartalomkészítők tiltakoztak Pécsen az ellehetetlenítési törvény ellen (Telex)
A város főterén civilek mellett Pankotai Lili, Bogos Csaba és a Szabad Pécs főszerkesztője, Babos Attila is felszólalt.
máj. 24
21:51
Ismerje meg az alvás fázisait - ennyi mély alvásra lenne szüksége (EgészségKalauz)
Sokan lényegesen kevesebb időt töltenek a mély alvás fázisban, mint kellene.
máj. 24
21:57
Rekordot döntöttek a Bitcoin ETF-ek: 2,75 milliárd dollárnyi tőkét öntöttek bele egy hét alatt (KriptoMagazin)
Újabb mérföldkőhöz érkezett a kriptopiac: a spot Bitcoin ETF-ekbe egyetlen hét alatt 2,75 milliárd dollár érkezett, ahogy a Bitcoin árfolyama ismét áttörte a 109 000 dolláros szintet. A befektetők egyértelműen felfelé várják az árfolyamot. Spot Bitcoin ETF-ek: látványos tőkebeáramlás A Farside Investors adatai szerint a spot Bitcoin ETF-ek az elmúl
máj. 24
22:03
A magyarok többsége szerint tisztességtelenül gazdagodtak meg a leggazdagabbak (SzMo)
Egy friss kutatás szerint sokan kormányközelinek látják a top 10-es milliárdosokat. A legtöbben különadót vetnének ki rájuk.
máj. 24
22:03
Szili Katalin a ruszinokról: Nem egymás mellett, hanem egymásért vagyunk (Demokrata)
"Főleg ezekben az időkben, amikor a háború árnyékában élünk, vigyázzunk egymásra, hiszen társak vagyunk" – hangzott el a ruszinok nemzeti ünnepén.
máj. 24
22:09
A változás félelmetes, de megéri belevágni: én így indultam el önmagam felé (Glamour)
A világ zajos, az elvárások óriásiak, és mi marad, ha végre megállsz és megkérdezed magadtól: "Ki vagyok én valójában?" Az igazi változás akkor kezdődik, amikor végre a saját hangodat hallod. Félelmetes volt elindulni, de én is beláttam: ha most nem változtatok, örökre lemondok arról az életről, ami igazán én vagyok. De vajon mi a legnagyobb akadál
máj. 24
22:15
Bajnok lett a Ferencváros (HírTV)
A Ferencváros megnyerte sorozatban a hetedik, összességében pedig a 36. bajnoki címét, mivel 2-1-re győzött a tavasszal mindeddig veretlen Győr otthonában az OTP Bank Liga zárófordulójának szombati játéknapján.
máj. 24
22:21
Megizzadt érte, de harminchatodszor is bajnok lett a Ferencváros (Infostart)
Gólfesztivált döntötte el Győrben és Felcsúton, hogy ki nyeri a labdarúgó NB I-et a 2024-2025-ös szezonban, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatban lőtt gólokkal fordított az emberhátrányban nagyot küzdő Diósgyőr ellen, de hiába, mert a Ferencváros nem eresztette ki kezéből a győzelmet az ETO Parkban, így bajnok lett. Dibusz Dénes, az FTC kapusa le
máj. 24
22:24
Shiba Inu 80%-os mélyrepülésben: érdemes most beszállni a mémcoinba? (ProfitLine)
A Shiba Inu token (Shib) egykoron szinte példátlan árfolyam-emelkedést produkált, ám azóta hosszú lejtmenetben van. Több mint 80%-os visszaesés után sok befektető azon töpreng: vajon most jött el a tökéletes beszállási pont?
máj. 24
22:27
NB I: zsinórban hetedszer bajnok a Fradi, 25 év után kiesett a Fehérvár (SzMo)
Győzőtt a Felcsút is, de hiába: a Fradi harminchatodszor lett magyar bajnok. A Debrecen megúszta a kiesést, a Fehérvár jövőre a második vonalban folytatja.
máj. 24
22:27
Nascar: Briscoe – Larson első sorral indul a Coca-Cola 600, Chastain már az edzésen autót tört (Racingline)
Chase Briscoe kezdheti meg az élről a Nascar Cup Series magyar idő szerint már hétfőn,...
máj. 24
22:27
Úgy tűnik, Freddie Mercurynak van egy eltitkolt lánya (Telex)
A most 48 éves nő egy életrajzi kötetben osztja meg az énekes titkos naplóját.
máj. 24
22:33
Zsinórban hetedjére is bajnok a Ferencváros, a Győr hazai pályán kapott ki (Telex)
Az OTP Bank Liga zárófordulójában az FTC 2–1-re győzött az ETO FC Győr ellen.
máj. 24
22:33
Esti edzés: mégsem árt az alvásnak? Ennyivel a lefekvés előtt még sportolhat a neurológus szerint (EgészségKalauz)
Az esti edzés tényleg megzavarhatja a jó alvást? Itt a válasz.
máj. 24
22:45
Magyarul üzent az erdélyi magyaroknak az új román elnök (SzMo)
A független bukaresti főpolgármester a szavazatok 53,6 százalékával lett Románia elnöke, miután legyőzte ellenfelét, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét, George Simiont.
máj. 24
22:45
K&H;: jó alkalom a pénzügyi nevelésre a gyereknap (Digital Hungary)
A gyereknap jó alkalom lehet arra, hogy a főszereplők számára kinyissuk a pénzvilág ablakát jövőbeli döntéseik támogatására, legyen szó akár takarékoskodásról, akár értéktartó és hasznos ajándékról. Ilyenkor érdemes lehet a gyerekek költségvetését is áttekinteni, vagy a rászorulóknak történő adakozásra gondolni.
máj. 24
22:47
Technológiai és műszaki területeken működhet együtt az amerikai Quinnipiac Egyetem és a Széchenyi István Egyetem (Digital Hungary)
Az amerikai Quinnipiac Egyetem delegációját fogadta nemrégiben a Széchenyi István Egyetem egy ígéretes jövőbeni együttműködés jegyében. A connecticuti intézmény képviselői a győri szakemberekkel egyetértésben számos lehetőséget láttak a partnerségben, ami a technológiai és műszaki képzések mellett csereprogramokra és közös kutatás-fejlesztésre is k
máj. 24
22:57
Nyári ruha trend 2025: Ezért imádjuk a French Connection új kampányát (Glamour)
A French Connection idén nyáron új szintre emeli a divatot – nem a luxus csillogását, hanem az élet valóságos, szűretlen pillanatait ünnepli. A márka új kampánya szakít a tökéletesség illúziójával, és arra buzdít, hogy öleljük magunkhoz a hibákat, a kiszámíthatatlanságot, és azokat a pillanatokat, amik valóban emlékezetessé tesznek egy nyarat. Ez a
máj. 24
22:57
Egyetlen ábrán a magyar családpolitika hatékonysága (Demokrata)
Több százezer olyan honfitársunk van, aki a hazai családpolitika nélkül nem született volna meg.
máj. 24
23:09
Titokban készült iráni film kapta az Arany Pálmát Cannes-ban (SzMo)
Dzsafar Panahi rendező 15 év után először vehetett részt személyesen filmje bemutatóján. A történet egy börtönviselt férfi bosszúját követi végig.
máj. 24
23:15
Zsinórban hetedszer bajnok a Ferencváros, kapitánya duplán ünnepelt (Demokrata)
A Fradi mindvégig kézben tartotta a meccset Győrben. A végül második helyen végző Puskás rendkívül fordulatos mérkőzést játszott.
máj. 24
23:15
Hiába új csúcson a Bitcoin, a bálnák kivárnak (KriptoMagazin)
A Bitcoin új történelmi csúcsra tört 112 000 dolláron, de a nagybefektetők – a „bálnák” – egyelőre nem sietnek eladni. A piaci viselkedés alapján sokan további emelkedésre számítanak, de a makrogazdasági kockázatok továbbra is árnyékot vetnek a piacra. Új csúcs: 112 000 dollár, de a lendület megtörhet? A Bitcoin nemrég áttörte korábbi 109 000 dollá
máj. 24
23:51
Dzsafar Panahi iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát (Telex)
A másként gondolkodó Dzsafar Panahit húsz évre eltiltották a filmkészítéstől "rendszerellenes propaganda" miatt, és csak 2023 februárjában helyezték szabadlábra.
máj. 24
23:57
Csabai László: A Da Vinci-köd, avagy Kruták Jenőné és az illumináltak (Telex)
"A kígyó ősi zsidó szimbólum. Általában gonosz lény, például a kígyó biztatta Évát, hogy egyen a tiltott gyümölcsből. Viszont Mózes póznára erősített rézkígyója meggyógyította azt, aki felnézett rá. A bűntől való megszabadulás jelképe lett." Csabai László újabb nyárligeti novellájának cselekménye egy titokzatos aranygyűrű körül forog.
máj. 24
23:57
A dubaji sejk pontosan tudja, mikor vettél péksütit, és azt is, hogy mennyire ízlett (Telex)
Dubajban már az állampolgárság igénylése is egy appon keresztül megy, a pékségek teljesítményét pedig grafikonokon elemzik a döntéshozók. A GITEX tech expón bemutatott digitális város egyszerre lenyűgöző és ijesztő.

Keresés