Nemrég, május 17-én egy hasonló akciót még megtarthattak. Akkor körülbelül huszonöten vonultak végig az Andrássy úton szivárványos zászlókkal. Most a szervezők körülbelül kétezer résztvevőre számítottak.
Magyarország energiaszuverenitását és a magyar fogyasztók ellátásbiztonságát a lehető legnagyobb arányban az országban elérhető forrásokra érdemes alapozni.
A kert árnyékos területeinek dekorálása sokak számára kihívást jelenthet, különösen akkor, ha azon töprengesz, milyen növények érezhetik jól magukat a kevésbé napos környezetben. Azonban nem kell lemondanod arról, hogy ezek a sötétebb sarkok élettel teljenek meg, hiszen számos olyan növény létezik, amelyek kifejezetten az árnyékot, illetve a félhom
Donald Trump július 9-ig elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vám bevezetését, miután telefonon beszélt az Európai Bizottság elnökével.
Eredményesen zárult a meghirdetett Hun-Ren Kutatói Mobilitási Program első fordulója, amely a kutatók nemzetközi tapasztalatszerzését és szakmai kapcsolatépítését segíti.
Ukrajna államadóssága közel 5 százalékkal, 180 milliárd dollárra nőtt áprilisban - közölte Danylo Getmancev, a parlament pénzügyi, adó- és vámpolitikai bizottságának vezetője hétfőn.
A Tisza Párt elnöke szerint a romániai magyarok képviseleti szervezete a Fidesznek kémkedik az Európai Néppártban. Ennek ellenére jelezte: együttműködne az Rmdsz-el. A részletekről Hermann Endre tudósít Bukarestből.
Kiemelte, hogy mindig az országért dolgozott. Azt is elmondta, hogy kétszer találkozott Holló Istvánnal, akit kémként azonosítottak. Ezek a találkozók 2023 őszén és telén voltak, nyilvános helyen, több ember társaságában. Hozzátette, azóta nem beszélt vele.
Az autós utak sokszor bizony kihívást jelentenek, különösen ha gyerekekkel indulunk útnak egy távolabbi helyszínre. Legyen szó egy régóta tervezett nyaralásról vagy egy rövid hétvégi kiruccanásról a nagyszülőkhöz, az utazással töltött idő során mindig jól jönnek olyan ötletes megoldások, melyek lekötik a kicsik figyelmét. Az autóban való hosszas id
Tömeges baleset történt a 11-es főúton Budakalásznál, ahol hét gépjármű ütközött össze. A forgalom jelentősen lelassult a helyszínen - írja a Katasztrófavédelem.
Az ország leggazdagabb emberének cégcsoportját egy 60-80 fős menedzsment irányítja, amely rendszeresen beszámol a tulajdonosnak, mondta a Konkrétan című műsorban Szakonyi Péter, A 100 leggazdagabb című kiadvány szerkesztője.
Idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nav a társasági adó (tao), illetve további majd 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást. Akár egymillió forintos mulasztási bírságot kockáztat az a cég, amelyik nem teljesíti kötelezettségét határidőben, vagyis június 2-áig. Aki pedig a számviteli beszámoló letétbe helyezését és közzétételét m
Ritkán fordul elő, hogy "szekértáboron" belülről érkezik nyílt kritika a Fidesz politikai kommunikációjával szemben, ám most Skrabski Fruzsina filmrendező és blogger közösségi oldalán tette szóvá, hogy szerinte a párt új kampánystratégiája súlyos hibákat rejt. Skrabski szerint a Fidesz "kommunikációs önlövést" hajtott végre, amikor a belső megoszto
A német gazdaság nulla százalékkal növekedhet idén – így látják tekintélyes német közgazdászok. A Portfolio vezető makrogazdasági elemzője az InfoRádióban azt mondta: már itthon is az lesz a kérdés, hogy tartható-e az egyszázalékos növekedés.
Múlt héten 139 milliárd forintot lapátoltak a magyarok lakossági állampapírba az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint. A teljes bruttó értékesítés 85%-áért a Fix Magyar Állampapír és a Bónusz Magyar Állampapír felelt, előbbiből duplaannyit, utóbbiból háromszor annyit vettek a lakossági befektetők, mint a megelőző héten. A jelentősen megnöveke
A Közlekedik a család idei vármegyei fordulóján az eddigi évekhez hasonlóan számos olyan família vett részt, akik már hosszú évek óta visszatérő jelentkezők, de persze akadt jó néhány olyan is, akik először tették magukat próbára ezen a családias, vidám hangulatú versenyen. Kilenc állomáson bizonyíthattak a jelentkezők. KRESZ és elsősegély-tesztlap
A svédországi székhelyű Volvo Cars világszerte 3000, többnyire irodai munkahelyet szüntet meg a múlt hónapban bejelentett szerkezetátalakítás részeként a magas költségek, az elektromos járművek iránti kereslet mérséklődése és a kereskedelmi tarifákkal kapcsolatos bizonytalanság miatt.
Az elmúlt időszak csapadékos időjárása jelentősen javította a hazai mezőgazdasági területek vízellátottságát, ami különösen az őszi vetések és a nyári kultúrák fejlődése szempontjából volt kedvező. Bár a talajnedvesség állapota javult, a hűvös időjárás továbbra is hátráltatja a növények optimális fejlődését - írta a HungaroMet Zrt..
Ismét ingyenes koncertet ad Budapesten Szent István ünnepéhez kapcsolódva a Mandoki Soulmates. A világhírű progresszív rock/dzsessz fúziós supergroup augusztus 21-én este a budai Várban, a Szentháromság téren játszik.
Egy hónappal a hivatalos sajtóbemutató után már piacra is dobták Kínában a BYD legújabb elektromos autóját, az e7-et. Az autó komoly ellenfele lehet a Tesla Model 3-nak, főleg, mert a szedánért feleannyit kérnek, mint Elon Musk egyik legnépszerűbb járgányáért. A kínai gyártó a fiatalokat és a taxisokat lőtte be célközönségnek, de rendkívül kedvező
A Waberer’s International Nyrt. megjelent a személyszállítási piacon, miután 51 százalékos tulajdont szerzett a Pannon-Busz-Rent Kft.-ben - tájékoztatta a nemzetközi fuvarozó, logisztikai szolgáltató vállalat hétfőn az MTI-t.
A Nemzetközi Tejszövetség szervezésében 1957 óta tartjuk a tej és a tejtermékek világnapját, minden év május 27-én. Az alkalom célja, hogy felhívják a figyelmet a tejfogyasztás fontosságára és a tej jótékony egészségügyi hatásaira. Bár a tej a maga módján nagyon egészséges, sokan rá sem tudnak nézni laktóz-, kazeinérzékenységük miatt. Te fogyasztas
Tavaly a BMW merész koncepcióautót villantott a Concorso d’Eleganza Villa d’Este rendezvényen az olaszországi Comói-tó partján. Az eredeti tervek szerint
62 évesen nemhogy visszavonulóban van, de egyenesen reneszánszát éli Demi Moore, aki A szer című 2024-es film után végre megkapta azt a szakmai elismerést is, amire évtizedeken keresztül hiába várt. Az elmúlt években hosszú hajzuhataggal, tökéletes mosollyal és merész ruhakölteményekben égett a retinákba, éles kontrasztot alkotva annak a huszonéves
A BYD eddigi legolcsóbb modelljével, a Dolphin Surffel bővíti európai kínálatát. A Kínában Seagull néven ismert típus ára Magyarországon 8 millió forinttól indul – de vajon mit kapunk ennyi pénzért cserébe?