2025. május 17-étől ismét közvetlen repülőjárat köti össze Budapestet a törökországi Izmir városával, miután a SunExpress légitársaság újraindította a pandémia utáni szezonálisan közlekedő járatát. Az útvonal heti egy alkalommal, szombatonként…
Fekete Zsókával közel nyolc éve beszélgettem hosszabban, azóta távolról figyelem a sikereit. Mindezt irdatlan szorgalommal, kitartással érte el úgy, hogy nem tért el az egykor megfogalmazott céljától, vagyis a kiváló minőségtől. 2024-ben mindezek elismeréseként nyerte el – nőként először – Az Év Állattenyésztője díjat. A fentiek után érthető, hogy
Mi történik, ha a gyógyszer, amiben vakon bízunk, halálos fegyverré válik? A Netflix új dokusorozata az 1982-es merényleteket tárja fel – az ügyet, amit máig nem sikerült megoldani.
Komoly átalakulás előtt áll a streaming szolgáltatások piaca. A korábban dinamikusan fejlődő szegmens mostanra már a jelek szerint a csúcs közelében pörög. A felhasználók egyre inkább azokhoz a szolgáltatókhoz fordulnak, amelyek csomagban, könnyen kezelhető egységes felületen és kedvezményes áron biztosítanak hozzáférést kedvenc tartalmaikhoz. A De
Rácz András új, 30 napos mikrotápanyag-alapú étrendje éhezés nélkül segíti a fogyást. A program nem a kalóriadeficitre, hanem a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek célzott bevitelére fókuszál, csökkentve az éhségérzetet és az édesség utáni vágyat.
A nyár beköszöntével minden otthonnak megvannak a maga kihívásai, amelyek közé tartozik a nem kívánt, apró betolakodók felbukkanása is. A hangyák sokszor igazi ostromállapotot képesek létrehozni, különösen akkor, ha véletlenül nyitva maradnak az ajtók vagy elől marad valamilyen édes csemege.
A Coca-Cola legújabb kampányában a Z generációt célozza meg, méghozzá a dél-afrikai popsztár, Tyla segítségével. A „Éld át a pillanatot” üzenet köré épített reklámfilm egy nosztalgikus, nyári hangulatot idéz meg, miközben a márka újraéleszti egyik legsikeresebb kampányát, az „Oszd meg a Coca-Colát” kezdeményezést.
Magyarországon az import évek óta magasabb szinten van, mint az export: a behozatal a szomszédos országokból, illetve a hagyományosan tekinthető déli országokból áramlik legfőképpen az országba, míg a kivitel (alma, körte, meggy, szőlő és egy egyéb bogyós áru) jellemzően a regionális országokba irányul -ismertette Szigethy-Ambrus Nikoletta.
A hétvégi Veszprém elleni 4-1-es győzelemmel záruló összecsapás után lemondott posztjáról Székely Tibor, az FC Sopron vezetőedzője. A szakember áprilisban
Brüsszelben egyre keményebben lépnek fel Magyarországgal szemben: immár Németország és Franciaország is nyíltan elítéli az Orbán-kormány több közelmúltban hozott döntését, és ezzel együtt 16 tagállam követel határozottabb uniós intézkedéseket a magyar fél ellen. A keddi Általános Ügyek Tanácsában újabb meghallgatást tartanak a hetes cikkely szerint
Akik régóta a Kripto Akadémia olvasói és az előző bikapiacokon is itt voltak velünk, valószínűleg emlékeznek arra, milyen meredek felárakat kértek a gyártók bányászgépekért a bitcoin aranyláz idején. 2017-ben például a Bitmain több millió Antminer S9-et adott el, az éves bevételük elérte a 2,5 milliárd dollárt. Csak 2018 első felében további 2,7 mi
Jenei Ági nem találta a szavakat, amikor megtudta, hogy legújabb udvarlója tantra masszőr, aki a munkája során érzéki simogatásokkal kényezteti a vendégeit. A Határtalan szerelem párkeresője őszintén elmondta, hogy ő mindennap sírva várná otthon a férfit, tudva, hogy milyen élményeket nyújt másoknak munkája során. Vajon mit szólt ehhez Dániel? Az R
Amal Clooney újra megmutatta, hogyan lehet tökéletes összhangba hozni a kifinomult eleganciát és az erőteljes női jelenlétet: legutóbbi nyilvános szereplésén egy aranyszínű, ragyogó estélyijében mutatkozott, a jelenlévők pedig szóhoz sem jutottak a látványtól.
A fiatal rapper több szemtanú szerint elvesztette a türelmét, asztalokat borított fel, és hangosan kiabált a körülötte lévőkkel a Szegedi Borfesztiválon.
A Föld felszíne folyamatosan változik a mélyben mozgó tektonikus lemezek miatt. A kontinensek, ahogy ma ismerjük őket, geológiai értelemben viszonylag új képződmények: például Dél-Amerika és Afrika mintegy 138 millió évvel ezelőtt váltak szét – most pedig egy hasonló folyamat tanúi lehetünk Afrika keleti részén, ahol egyre több jel utal arra, hogy