2025. május 27. kedd

máj. 27
0:29
Cser-Palkovics szerint Garancsi már régen eldöntötte, hogy nem akarja indítani a Vidit a bajnokságban (444.hu)
Folytatódik a fehérvári szappanopera, a polgármester nyílt levélben reagált Garancsi ajánlatára.
máj. 27
0:29
Egy szír és egy csecsen fékezte meg a hamburgi késelőt (444.hu)
A csecsen térden rúgta, a szír lefogta, utóbbit meg is hívta a rendőrség egy cappuccinóra.
máj. 27
0:29
A legendás Panda 4x4-et idézi ez az őrületesen menő koncepció (Player)
A Fiat ugyan hivatalosan még nem ismerte el, hogy az új Grande Pandából is készíteni fog összkerekes változatot, de a most leleplezett 4x4-es koncepció nagyon is arra utal, hogy ezen dolgoznak.
máj. 27
0:29
299 kiskorú áldozat, 30 év hallgatás – Végéhez közeledik Franciaország legsúlyosabb pedofilpere (WMN)
Egy orvos, aki több évtizeden át erőszakolhatott meg büntetlenül gyerekeket. Több mint háromszáz áldozat, akiket a lehető legkiszolgáltatottabb helyzetben támadott meg. És egy per, amely történelmet ír Franciaországban. A Le Scouarnec-ügy az ország történetének legnagyobb gyermekmolesztálási ügye, melynek középpontjában az egykori sebész, Joël Le S
máj. 27
0:29
Tusk: Nagy pénzt akarunk keresni Ukrajnából (Magyar Hírlap)
A Világbank becslése szerint Ukrajna helyreállítása több mint 500 milliárd dollárba kerülhet a következő évtizedben.
máj. 27
0:29
A PR alapja továbbra is a hitelesség (MMonline)
Az elmúlt tíz évben sok változás történt a PR és az online vásárlás területén is, volt is miről beszélgetni a Business Lounge márciusi adásainak egyikében. A meghívott vendégek Mammusits Péter, a Lounge Communication ügyvezető igazgatója és Szalma Rita, a kifli.hu kereskedelmi igazgatója voltak. Van-e létjogosultsága a szektorspecifikus PR-nak? Mam
máj. 27
0:29
Lezárták a rendőrök a gázolás környékét Liverpoolban (Mandiner)
"A liverpooli jelenetek megdöbbentőek – gondolataim a sérültekkel és az érintettekkel vannak" – írta a brit kormányfő.
máj. 27
0:29
Mi folyik itt? Elkobozhatja a most felajánlott 1%-nyi adónkat a kormány (Nyugati Fény)
A Fidesz új trükköt talált ki.
máj. 27
0:29
Trump Oroszország „bukását” ígérte, ha megpróbálja meghódítani Ukrajnát (Helló Magyar)
Trump azt is mondta, Putyin „megőrült”, és szerinte mindvégig egész Ukrajnát el akarta foglalni.
máj. 27
0:29
Ticiána majdnem rosszul lett a randiján (rtl.hu)
Oravec Ticiána bevállalós nő, azonban akad olyan meglepetés, amitől még ő is vonakodni kezd. Legújabb udvarlója, Csaba egy különleges programot talált ki a Határtalan szerelem párkeresőjének, arra azonban egyikük sem számított, hogy a rosszullét mellett még a tenger is fellázad ellenük. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész!
máj. 27
0:29
A BL-trófea már itt van, az RTL pedig történelmet ír (rtl.hu)
A Bajnokok Ligája történetében először érkezett meg a legendás trófea Magyarországra, és az RTL elhozta a meccseket is a hazai nézőknek. A 2024/25-ös szezonban teljesen megújult formátumban, streaming platformon követhettük az összes mérkőzést, magyar kommentárral. A közvetítések mögött egy közel 40 fős profi stáb állt, szakértőkkel és új műsorveze
máj. 27
0:29
Hamis egyenruhában szökött meg a 30 évre ítélt gyilkos rendőrtiszt (AC News)
Kitartó munkával hamis egyenruhát készített magának a börtönben a gyilkosságért és nemi erőszakért 30 évre ítélt egykori rendőrparancsnok. Megszökött, most hajtóvadászat folyik ellene.
máj. 27
0:29
Vitézy Dávid: A BKV felett gyülekeznek a korrupció fellegei (Telex)
Külső szakmai szervezetekkel világítaná át a teljes BKV-t a Fővárosi Önkormányzat közlekedésért felelős bizottságának vezetője.
máj. 27
0:29
Legalább az EU-tagállamok fele megróhatja Magyarországot a Pride elleni fellépés miatt (Telex)
A nyilatkozatot várhatóan kedden teszik közzé, a Politico szerint többek között Franciaország és Németország kormánya is csatlakozik.
máj. 27
0:29
Sokkoló videó terjed a neten: Macront tényleg pofon vágta a felesége? (naphire.hu)
Meglepő pillanatot rögzítettek a kamerák: Brigitte Macron a repülőgépen látványosan ellöki férje, Emmanuel Macron fejét, közvetlenül vietnámi landolásuk során. Az elnöki hivatal szerint csak viccelődtek - de a videó bejárta a világsajtót.
máj. 27
0:29
Így építenek a szívsejtek szívsejteket - lenyűgöző videó mutatja be a folyamatot (EgészségKalauz)
A tudósoknak egy egérembrió fejlődése során készült felvételen sikerült megörökíteniük a szívizomsejtek bonyolult táncát.
máj. 27
0:29
Látványos kitöréssel ébredt a hawaii Kilauea vulkán – 300 méter magas lávaszökőkutak (PlanetZ)
A hawaii Kilauea vulkán vasárnap látványos kitöréssel tört ki, a lávaszökőkutak meghaladták az 1000 láb (300 méter) magasságot. A USGS fokozott megfigyelést rendelt el.
máj. 27
0:29
Mi vált be Hawking 30 évvel ezelőtti jóslataiból? Az MI, az internet és a közösségi média jobban átalakított minket, mint bárki hitte (Médiapiac)
Harminc évvel ezelőtt Stephen Hawking már megjósolta, hogyan fogunk élni a 2020-as években, és bár néhány technológiai részlet még várat magára, a mesterséges intelligencia, a közösségi média és az internet globális térhódítása pontosan úgy történt, ahogy azt az elméleti fizikus előrevetítette.
máj. 27
0:29
Hogyan teremts rendet a konyhában? Praktikus tárolási megoldások (FreeMix)
A konyha az otthon egyik legfontosabb helyisége, ahol a rend és a hatékonyság kulcsfontosságú. Ha a tárolás nincs jól megoldva, könnyen káosz alakulhat ki, ami nemcsak esztétikai problémát jelent, hanem a főzési folyamatot is megnehezíti. Szerencsére számos praktikus tárolási megoldás létezik, amelyekkel helyet spórolhatunk és rendszerezhetjük kony
máj. 27
0:29
Titokban tesztelték: jöhetett volna az M3 Ultra chip a MacBook Pro-ba is (Smarteast)
Jelenleg az Apple legerősebb saját chipje, az M3 Ultra, kizárólag a Mac Studio gépekben érhető el
máj. 27
0:29
Olyan áradás van itt, hogy helikopterrel szállítják a takarmányt a gazdáknak (Agrárszektor)
Ausztrália délkeleti részén helikopterekkel szállítanak takarmányt az árvíz miatt elszigetelt gazdáknak. Az öt halálos áldozatot követelő áradások után most kezdődött meg a helyreállítás - tudósított a Reuters.
máj. 27
0:29
A kiesőtől érkezhet gólerős játékos a Honvédhoz (NB1)
Vasárnap eldőlt, hogy a Gyirmót az új idényben csak a harmadosztályban állhat rajthoz. A kiesés ellenére Oleksandr Piscsur maradhat az
máj. 27
0:31
2025.05.27. Üzenet: Udvaros Dóra (Gyulatelevízió)
Isten azt kéri, hogy adjuk neki a szívünket.
máj. 27
0:33
Vegye komolyan, ha fáj a lapockája, komoly bajt is jelezhet (Blikk)
A lapocka környékén érzett fájdalom gyakori panasz, amely sokak életminőségét jelentősen befolyásolja. Míg az érintettek többsége azonnali megoldásként egy gyors masszázsban keresi az enyhülést, a szakemberek szerint a probléma gyakran összetettebb, és tartós eredményt csak a fájdalom valódi okainak feltárásával érhetünk el.
máj. 27
0:33
Gyanús üzenetet kapott Várkonyi Andrea (Blikk)
Senkit sem kímélnek az online csalók. Mészáros Lőrinc felesége, Várkonyi Andrea is gyanús üzenetet kapott, és nem ez volt az első ilyen próbálkozás. Az üzletasszony azt is bevallotta, hogy ha éppen nem ül mellette a lánya, lehet, hogy sikerül is az átverés.
máj. 27
0:33
Zelenszkij: Oroszország nem a békére, hanem még nagyobb offenzívára készül (Blikk)
Nem a békére, hanem még kiterjedtebb támadásokra készül Oroszország Ukrajnával szemben – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hétfő esti videójában. Az elnök szerint a hírszerzés adatait nyilvános információk is alátámasztják, amelyek a Vlagyimir Putyin környezetében lévőkről szólnak.
máj. 27
0:33
A forgalommal szemben hajtott egy idős nő a M85-ösön (Blikk)
Minden autós rémálma: 140-el ment a M85-ös autóúton egy idős asszony a forgalommal szemben Nagycenk közelében. Kilométereken keresztül haladt így a belső sávban, hiába jeleztek neki a szembe jövő autósok. Az esetből szerencsére nem lett tragédia.
máj. 27
0:33
Vacsorameghívással engesztelte ki a riválisát a Forma–1-es pilóta (Blikk)
Vacsorameghívással engesztelte ki a Forma–1-es Williams thai versenyzője, Alexander Albon a Mercedes brit pilótáját, George Russellt, miután a Monacói Nagydíjon szándékosan feltartotta őt. Utóbbinak nagyon frusztrálóan alakult a hétvégéje, mert egy technikai meghibásodás miatt gyengén sikerült az időmérője, így csak a 15. rajtkockáról indulhatott,
máj. 27
0:33
"Nagyon jólesett a gesztus!" – megtörtént az utalás, Rózsa György és Fejes Tamás is segített a házomlásban megsérült balerinának (Blikk)
Igazán meghatóra sikerült a TV2 Kincsvadászok VIP című műsorának múlt vasárnap esti adása, amelyben Rózsa György és Fejes Tamás is támogatásáról biztosította a házomlásban megsérült balerinát, Tóth Nikolettet. A felajánlott összeget már át is utalták a táncosnő megsegítésére létrejött alapítványnak.
máj. 27
0:33
Átigazolási bomba a bajnoki parádé közben: a Bayern kapcsolatba lépett a Liverpool sztárjával (Sport365)
Eufória Liverpool utcáin A bajnoki címet követő buszparádén hatalmas tömegek ünnepelték a játékosokat és a stábtagokat. A hangulat azonban némileg megváltozott, amikor
máj. 27
0:33
Vitézy: Még a Karácsonyt támogató frakciók se hiszik, hogy a gazdálkodás szintjén minden rendben van a BKV-nál (444.hu)
A közlekedési szakbizottság ülésén senki sem szavazott igennel a BKV éves beszámolójára.
máj. 27
0:33
Már a német kancellár is kritizálja Izrael gázai háborúját (444.hu)
"Amit az izraeli hadsereg most a Gázai övezetben csinál: őszintén szólva már nem értem, mi a célja ennek" – mondta Friedrich Merz.
máj. 27
0:33
Marozsán Fábián megkapta a címvédőt a Roland Garroson (Player)
Az egyik legnagyobb sztárral fog játszani Marozsán Fábián az év második Grand Slam-tornáján.
máj. 27
0:33
Tompa Andrea: Győzelem vagy csak haladék – a romániai választásokról (WMN)
"Ezen a magas téttel bíró választáson a magyarság tudott önmagáról önállóan gondolkodni" – írja a romániai elnökválasztás eredményével kapcsolatban Tompa Andrea magyar író. De ha a nagy egészet nézzük, vajon tényleg valódi győzelem született? Vagy olyan, amire csupán hideg vízzel lehet koccintani?
máj. 27
0:33
Elképesztő leletre bukkantak Spanyolországban (Magyar Hírlap)
Kutatók egy neandervölgyi ember negyvenháromezer éves ujjlenyomatát azonosították.
máj. 27
0:33
Izgalmas sorozatok érkeznek a Spektrumra (MMonline)
Májusban mitikus titkosszolgálat és lebilincselően izgalmas határvédelem elevenedik meg a képernyőkön. A krimikbe illő valóságon túl a történelem és kultúra iránt érdeklődők is találhatnak kedvükre való sorozatot a Spektrumon. Izrael külföldi hírszerző ügynökségének működésről számtalan mítosz és történet kering. A Moszad története három epizódjába
máj. 27
0:33
Megtette első nyilatkozatát Friedrich Merz a magyar uniós pénzekről, Szlovákia sincs biztonságban (Mandiner)
Fenyegetett, de nyitva is hagyta a kaput az új német kancellár.
máj. 27
0:33
Asztana Nemzetközi Fórum 2025: a globális párbeszéd és együttműködés új színtere (Helló Magyar)
A héten rendezik meg az Asztana Nemzetközi Fórum, melynek Kazahsztán fővárosa ad otthont:
máj. 27
0:33
A tizenöt éves NER legikonikusabb mondata a következő (Telex)
Egy hónapon át szavaztattuk meg az olvasókkal, hogy mi a 15 éves Nemzeti Együttműködés Rendszerének ikonikus mondata. A háttérben húzódó Gyurcsány-szálnak, a bögybográcsoknak, a zsírra szállt pornak esélye sem volt.
máj. 27
0:33
A WHO kitűzi a palesztin zászlót, megszavazták a tagállamok (Telex)
Izrael, Magyarország, Csehország és Németország a kitűzés ellen szavazott.
máj. 27
0:33
Borzalom Liverpoolban – Folyamatosan frissül (naphire.hu)
Autó hajtott hétfő este a Liverpool futballcsapatának bajnoki győzelmét ünneplő tömegbe az északnyugat-angliai nagyváros központjában.A liverpooli rendőrség tájékoztatásának megfogalmazása szerint a jármű számos gyalogossal ütközött a belvárosi Water Streeten, majd megáll.
máj. 27
0:33
Ez az 5 pont a lakásban kifejezetten vonzza a poratkát, penészgombát (EgészségKalauz)
Az otthonainkban kialakuló allergiás tünetekért legtöbbször a poratka és a penészgomba, ritkábban a lakásban tartott állat felelős.
máj. 27
0:33
Megvan az új James Bond? Rejtélyes szerződést írt alá Aaron Taylor-Johnson (Médiapiac)
Egy elegáns márkaszerződés újra fellobbantotta a találgatásokat: vajon Aaron Taylor-Johnson lesz a következő James Bond? A brit színész most az Omega óragyártóval írt alá szerződést, nem kis médiavisszhangot kiváltva.
máj. 27
0:33
Százezer YU7-et értékesítene a Xiaomi 2025-ben (Smarteast)
A Xiaomi hivatalosan is bemutatta YU7 nevű elektromos SUV-jának főbb specifikációit és funkcióit, és megerősítette, hogy a modell teljes értékesítési bevezetése 2025 júliusában kezdődik
máj. 27
0:33
Kiürültek a készletek Ukrajnában: az új tételekre még hetekig várni kell (Agrárszektor)
Elapadtak a tavalyi almakészletek Ukrajnában, az idei tételekre pedig még várni kell. A készletek kimerülése egy hét alatt 14 százalékos áremelkedést okozott a nagybani piacokon.
máj. 27
0:33
Garancsi István egy forintért eladná a Vidit, veszélyben az NB II-es indulás (NB1)
Parázs mérkőzésen végül súlyos vereséget szenvedve búcsúzott el az élvonatól a Fehérvár FC. A Vidi 3-0-ra kapott ki a közvetlen
máj. 27
0:37
A tömegbe hajtott egy autó a Liverpool bajnoki parádéján (Sport365)
Vasárnap este a Crystal Palace elleni döntetlent követően Arne Slot együttese hivatalosan is átvette a Premier League-trófeát az Anfielden. A Vörösök hétfőn
máj. 27
0:37
Rétvárit hiába kérdezték a parlamentben az őrmesterről, aki ellen fegyelmi indult, miután azt kérte, ne reklámozzák a fotójával a KDNP-t (444.hu)
Novák Előd bocsánatkérést követelt az államtitkártól, és arra is választ várt, miért indítottak az ügy miatt fegyelmi eljárást Laponyi Zsolt ellen Rétvári Bence helyett.
máj. 27
0:37
Kitűzhetik a palesztin zászlót a WHO-ban (444.hu)
Az erről szóló javaslatot Kína, Pakisztán, Szaúd-Arábia és más országok terjesztették elő, és Izrael mellett csak Németország, Csehország és Magyarország szavazott ellene.
máj. 27
0:37
Tetszik Jessica? Csak mert van egy ikertestvére (Player)
Egypetéjű. És nő.

Keresés