Nehezebben jutottak el a nyilvánossághoz azok a hangok, hús-vér élő (fehér) emberek nyilatkozatai, akik elmesélték, hogy milyen életveszélyben éltek az elmúlt években Dél-Afrikában.
A szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt a monetáris tanács megítélése szerint – hangsúlyozta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a mai kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón. Az inflációs környezetet övező kockázatok, valamint a kereskedelem- és geopolitikai feszültségek továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikát
A rendőrség keddi tájékoztatása szerint mentőautót követve jutott be a lezárt utcába az az autó, amely a Liverpool futballcsapatának bajnoki győzelmét ünneplő tömegbe hajtott.
Az utóbbi időszakban jelentősen megszaporodtak a banki csalások és hekkertámadások, különösen az ukrán hátterű kibercsalások – figyelmeztetett Orbán Viktor egy kedden közzétett Facebook-videóban.
Áprilisban 925 ezer új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban, 1,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Márciusban még 0,2 százalékos volt az éves elmaradás, februárban 3,4 százalékos, januárban pedig 2,6 százalékos. Az év első négy hónapjában 1,2 százalékkal kevesebbet helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban. Az első negyedévb
Az elmúlt időszakban feltűnően megszaporodtak a banki csalások és hekkertámadások, ezeken belül is az ukrán hátterű kibercsalások – figyelmeztetett a miniszterelnök a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban. Orbán Viktor azt mondta: gőzerővel készülnek a szerdai kormányülésre. Gazdasági témák lesznek az asztalon, szép számmal, mint az árréssto
Te is Horvátországba utaznál idén nyáron? Melyik mámorító szépségű szigetet, lélegzetelállító tengerpartot nézted ki magadnak? Krk, Hvar, Korčula, Brač, és még sorolhatnánk - neked melyik a legnagyobb kedvenced? Ha minden vágyad egy horvátországi nyaralás, ne késlekedj kitölteni a Pénzcentrum legújabb kvízét: frissítsd fel tudásod, áruld el nekünk,
Ami az olaszoknak a lasagne, az a görögöknek a muszaka. Ez a rakott étel igazán gazdag és tartalmas fogás, aminek a padlizsán az egyik, a fűszeres, darált marhás ragu a másik fő alkotóeleme. Nem hiányozhat róla persze a besamel sem, hiszen a muszaka ezek együttesével lesz a kelet-mediterrán régió kedvelt eledele.
A rendőrség keddi tájékoztatása szerint mentőautót követve jutott be a lezárt utcába az az autó, amely a Liverpool futballcsapatának bajnoki győzelmét ünneplő tömegbe hajtott előző este az északnyugat-angliai nagyváros központjában.
Az OMAD diéta egy extrém étrendi megközelítés, amely napi egy étkezésre korlátozza a táplálkozást. Bár segíthet a fogyásban, szakértők szerint hosszú távon egészségügyi problémákat okozhat.
Ezek az adatok az ÖAMTC (Osztrák Autóklub) által végzett osztrák felmérésből származnak, amelyet márciusban és áprilisban mind a kilenc tartományi fővárosban végeztek el. Kismartonban a hagyományos kerékpárokon közlekedő kerékpárosoknak csak 25 százaléka visel sisakot; az e-kerékpárok esetében ez az arány jelentősen magasabb, 50 százalék. Ez azt je
Ezúttal sem változtak a kamatszintek. A várakozásoknak megfelelően, mai ülésen is változatlanul hagyta a kondíciókat a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az alapkamat 6,50 százalékon, az overnight jegybanki betét 5,50 százalékon, az overnight fedezett hitel kamata 7,50 százalékon maradt.
Hazánkban a lakosság több mint negyede küzd különböző szintű allergiával, a tünetek kezeléséről számos hiedelem kering a köztudatban. A leggyakoribb tévedések tisztázásában dr. Potecz Györgyi, a Budai Allergiaközpont allergológus és tüdőgyógyász főorvosa segített.
Egyre több szlovák és cseh tej jelenik meg a magyar boltokban – az árréstop az olcsó import felé tereli a kereskedőket, veszélybe sodorva a hazai tejtermelést.
Amikor végre sikerül összehangolni a naptárakat a barátnőiddel, fontos, hogy olyan helyet válasszatok, ahol igazán ki tudjátok élvezni az együtt töltött időt.
Az American Music Awards házigazdája idén Jennifer Lopez volt, akit talán túlzás nélkül nevezhetünk a díjátadó főszereplőjének is. Nemcsak azért, mert műsorvezetői feladatai mellett egy elképesztő koncertet is lenyomott a színpadon, hanem azért is, mert 8 különböző szettet villantott a gálán.
A WMN Karcokban a legnépszerűbb íróktól olvashattok arról, milyennek látják a világot, amelyben élünk, és milyenek vagyunk mi magunk ebben a világban. Nevetés és fájdalom, líra és irónia, mese és fekete humor – felkavaró képek és gondolatok hétről hétre. Felkészültetek? Akkor gyerünk!
Két évtizede az Amerikai Kongresszus megbízta a NASA-t azzal, hogy azonosítsa a Földre potenciálisan veszélyes kisbolygók 90 százalékát. Az 1,3 csillagászati egységnél, vagyis 194,5 millió kilométernél közelebb haladó aszteroidák jelentős részét már feltérképezték, de most újabb égitestek kerültek fókuszba: a Vénusz pályáján keringő kisbolygók, ame