2025. május 27. kedd

máj. 27
19:33
Trump küzd: Zelenszkij és Putyin a végsőkig harcolna – Resperger István a Stratégában (Mandiner)
Putyin frontot nyit, Trump tárgyalna: az ukrán háború új szakaszba lép, a béke nem érdeke egyik harcoló félnek sem, a játszma tétje pedig már túlmutat a harctéren.
máj. 27
19:33
Akadálypálya lehet az M1-M7 autópályák szétválási csomópontja (Autószektor)
A tájékoztatás szerint a munkát az M7-es autópálya 12-es kilométerszelvényében végzik, ebben az időszakban a forgalom két sávon haladhat majd, az autópálya jelentős forgalma miatt pedig időszakos torlódások alakulhatnak ki. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közlekedők türelmét és megértését kéri, továbbá arra biztatja a járművezetőket, hogy még indul
máj. 27
19:33
Hamilton megszerzéséhez hasonló bombaigazolást tervezett a Ferrari (Racing)
A Ferrari bő egy éve sokkolta a világot Lewis Hamilton megszerzéséhez. Sajtóhírek szerint most ehhez hasonló dobást terveztek.
máj. 27
19:33
Itt vannak az infláció feletti betéti kamatok (Haszon.hu)
A bankok akciós ajánlataikkal jellemzően 5,5-6,5 százalék közötti éves betéti kamattal csábítanak, ami magasabb az áprilisi, 4,2 százalékos, éves inflációnál. Ám lehet ennél jobb ajánlattal is találkozni. Vannak azonban megkötések is. Itt a BiztosDöntés.hu pénzügyi portál gyűjtése.
máj. 27
19:36
BÉT: kissé csökkent a BUX (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 36,13 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel 96 023,77 ponton zárt kedden.
máj. 27
19:39
Trump kontra Kalifornia: szövetségi pénzmegvonással fenyegetőzik Washington a transznemű sportolók besorolása miatt (vg.hu)
Az elnök szerint az állam megsérti az általa februárban kiadott végrehajtási rendeletet, amely kizárja a transznemű diákokat a női sportokból.
máj. 27
19:39
Jamie Oliver 50 éves lett, ez a receptje a sikerhez (BorsOnline)
Ma ünnepli születésnapját Jamie Oliver.
máj. 27
19:39
Egyes gyógyszerek növelhetik a demencia kockázatát (Magyar Hírlap)
Még a vény nélkül kapható gyógyszerek is körültekintő alkalmazást igényelnek.
máj. 27
19:39
Óriási veszélyben van a parajdi sóbánya, a katasztrófát lehetetlen elkerülni (Mandiner)
Évtizedek óta nem látott vízözön keseríti meg a parajdi sóvidéken élők életét.
máj. 27
19:39
Geert Wilders is a Cpac Hungary vendége lesz (Magyar Nemzet)
Felesége révén személyes kötődése is van Magyarországhoz.
máj. 27
19:39
Orbán Viktor: Zászló, zászló, szív (Telex)
A miniszterelnök is reagált a maga módján a mémmé vált ál-Harcosok Klubja-csoportokra.
máj. 27
19:42
Kovács Kati bélyegre került (Metropol)
Kovács Katit postai bélyegen dobják piacra.
máj. 27
19:42
Devizapiac: vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 27
19:45
Megszólalt Ruszin-Szendi Romulusz: "Nem félek!" (ATV)
Koncepciós eljárást készít elő, és Ruszin-Szendi Romulusz letartóztatására készül a hatalom – állította Magyar Péter hétfőn egy Facebookra feltöltött videóban. Gulyás Gergely erre úgy reagált: Aki betartotta a törvényeket és nem működött együtt ukrán kémekkel a hazája érdekeivel szemben, annak nincs mitől tartania. Ruszin-Szendi Romulusz pedig azt
máj. 27
19:45
Ököllel támadtak a toborzótisztekre az egyik ukrán nagyvárosban, egyre nagyobb a feszültség a kényszersorozások miatt (hirado.hu)
Egyre nagyobb a feszültség a kényszersorozások miatt.
máj. 27
19:45
Befektetés: tízszeresére emelték a tétet, ez az eszköz tarolt az alapoknál (vg.hu)
Felpörgött a befektetési alapok értékesítése áprilisban, az előző havi mennyiség tízszerese érkezett az alapkezelőkhöz a bizonytalan piaci környezetben.
máj. 27
19:45
Megoldódott a kék színű csuka rejtélye (Magyar Hírlap)
Az adott egyed színe vagy tónusa véglegesen megváltozhat.
máj. 27
19:45
Ezért álltak le a villamosok az Astoriánál (Magyar Nemzet)
Több járatot is érint a meghibásodás.
máj. 27
19:45
Retteg a Politico Trump lépésétől: már a lehetséges forgatókönyveket is felvázolták (Mandiner)
Pedig elkerülhetetlennek tűnik ez a döntés a békéhez.
máj. 27
19:45
Kósa Lajos: Ki kell deríteni, hogy "mit követett el" Ruszin-Szendi Romulusz (vasárnap.hu)
Összeül az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának rendkívüli ülése június 5-én, annak érdekében, hogy kiderítsék, "mit követett el" a Honvéd Vezérkar főnökeként Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt szakértője – jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), a bizottság elnöke keddi, Facebookra feltöltött videónyilatkozatában. "Jövő hét csütörtökre,
máj. 27
19:48
Óriási dugók várhatók az M1-M7 csomópontjánál, háromhetes burkolatjavítás kezdődik (Adózóna)
Május 28-ától három hétig burkolatot javítanak az M1-M7 autópályák szétválási csomópontjánál Törökbálint térségében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
máj. 27
19:51
Itt a bizonyíték az űrlényekre? Titokzatos UFO-bázis rejtőzik a hegyen? (Ripost)
Egy amerikai hegy, amely az eltűnt emberekről ismert.
máj. 27
19:51
"Este néha meglátogatnak" - szellemek kísértik a híres gyilkos pár szomszédait (BorsOnline)
A híres gyilkos pár házának utcájában lakók mesélnek.
máj. 27
19:51
Újabb ukrán falvakat foglaltak el az oroszok (Magyar Hírlap)
A településekről az ott élők már régen elmenekültek.
máj. 27
19:51
Gyilkos dzsihadista ellen emeltek vádat Svédországban (Demokrata)
Videó is kiszivárgott a gyilkosokról és áldozatukról, úgyhogy a bizonyíték adott.
máj. 27
19:51
Szoboszlaival hirdetik Angliában: ilyen érzés megnyerni a Premier League-et (Mandiner)
A magyar válogatott középpályása hamarosan a klubvilágbajnokságon szerepelhet.
máj. 27
19:51
Brüsszel megfenyegette hazánkat, folytatódik az eljárás (Magyar Nemzet)
Megvitatták, hogy szükség van-e szankciókra Magyarország ellen.
máj. 27
19:54
Elérte legmagasabb pontját a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. épülő új pécsi gyártócsarnoka (ProfitLine)
Félidejéhez érkezett BAT Pécsi Dohánygyár Kft. (BAT PD) új gyártócsarnokának hatvanmilliárd forintos beruházásban zajló építése, amellyel a világ egyik legnagyobb nikotinpárna-gyártó központjává válik a cég telephelye – közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
máj. 27
19:57
Év végéig nem nyúlhatnak az alapkamathoz (Menedzsment Fórum)
A Monetáris Tanács májusi kamatdöntő ülésén 6,50 százalékon tartotta az alapkamatot, a döntés megfelelt a várakozásoknak és az elemzői konszenzusnak is. A hazai alapkamat immár nyolc hónapja változatlan.
máj. 27
19:57
Csendben még valami elromlott Európában, és ebből akkor is baj lehet, ha Trumppal kiegyezik Brüsszel (vg.hu)
Az ipar motorja köhög, a szolgáltatásoké azonban húzott. Eddig.
máj. 27
19:57
Nézz körbe Till Attila gyönyörű házában – a nappali tágas, a kert pedig álomszép (Femcafe)
Ritka pillanat az, amikor a sztárok bepillantást engednek az otthonukba. Till Attilánál is csak úgy lehet szétnézni kicsit, ha kutakodik az ember Instagramon.
máj. 27
19:57
Emlékszel még Britney és Justin farmerszettjére? Itt az Amas legőrültebb divatpillanatainak toplistája! (Life)
Évtizedek, csillogás és extravagancia! Elhoztuk a legegyedibb és legemlékezetesebb vörös szőnyeges megjelenéseket az Amas díjátadóról, amiket neked is látnod kell!
máj. 27
19:57
Folyamatos párbeszéd a minimálbér emeléséről (Magyar Hírlap)
A kormány azért küzd, hogy a fizetések évről-évre emelkedjenek.
máj. 27
19:57
"Európa egyik nagy klubjába érkeztem" – a Ferencváros új brazilja üzent a szurkolóknak (Mandiner)
A friss bajnok első "nyári" szerzeménye nemrég még borsot tört a zöld-fehérek orra alá.
máj. 27
19:57
Kiakadt Magyar Péter határon túli vándorcirkuszán a Nyugati Fény főszerkesztője (Nyugati Fény)
Kessel Krisztina leszedte a keresztvizet a Fideszből kicsapott "tőzsdegururól".
máj. 27
19:57
Rapid délutáni friss – Magyar családokat károsítottak meg az ukrán kibercsalók (Magyar Nemzet)
Virágzik a kiberbűnözés Ukrajnában, amire Orbán Viktor miniszterelnök hívta fel a figyelmet, ugyanis nyolcmilliárd forint értékben károsítottak meg magyar családokat.
máj. 27
19:57
New York-i kriptós horrorsztori, feladta magát a második gyanúsított (KriptoMagazin)
A kriptovaluta-világot is megrázta az a hátborzongató emberrablási ügy, amely Manhattan elit negyedében, Soho-ban történt. Egy újabb gyanúsított, akit összefüggésbe hoznak az esettel, a hírek szerint hamarosan önként feladja magát a rendőrségen. A férfi állítólag egy svájci kriptobefektető, aki kapcsolatban áll Joel Woeltz-zel, az eddig letartóztat
máj. 27
19:57
Ezt mondja a horoszkópod a szexuális energiáidról (Bien)
Az emberi szexualitás sokrétű és összetett, hiszen számtalan tényező befolyásolja: a biologikum, a tapasztalatok, és még a csillagok állása is. Egyesek szerint a horoszkóp erre is kihatással van, és hogy mennyire van ráhatása az életünk ezen aspektusára, az egyéni hit kérdése. Fedezzük fel, mit sugallnak a csillagok a különböző jegyek szexuális von
máj. 27
19:59
Horrorisztikus lény az örök sötétség világából (Magyar Nemzet)
A bizarr pelikánangolna képes a nála sokkal nagyobb zsákmányállatok lenyelésére is.
máj. 27
20:03
Ha ezt a cikket elolvasod, a legnagyobb magyar helyesírási hibát soha nem követed el többet (Promotions)
Egy aprócska hiba, amit még az is elkövet, aki szerint a nyelvtan az erőssége – pedig a megoldás ott van az orrunk előtt.
máj. 27
20:03
Willi Orbán bekerült az álomcsapatba (Magyar Hírlap)
A WhoScored szakportál a legfontosabb európai labdarúgó-bajnokságokon nyújtott teljesítmény alapján selejtez.
máj. 27
20:03
Teljesült az első cél, már húszezren csatlakoztak a Harcosok Klubjához (Magyar Nemzet)
Menczer Tamás szerint a belépők szabadságharcosok, akik képesek cselekedni Magyarország védelméért.
máj. 27
20:03
A Tisza igent mond Ukrajna EU -s tagságára, annak minden következményével együtt (Mandiner)
Rendben.
máj. 27
20:03
MI-gigagyárat építenének német nagyvállalatok (ICT Global)
Részben uniós támogatásból építenének új adatközpontot német tech-vállalatok. A konzorciumban nem kisebb nevek szerepelnek, mint az SAP, a Deutsche Telekom, a Schwarz és az Ionos.
máj. 27
20:05
Franciaországban hamarosan engedélyezhetik az eutanáziát (Mandiner)
A "halálba segítéshez való jog" fogalmát létrehozó törvényjavaslatot Emmanuel Macron egyik legnagyobb társadalmi reformjaként tartják számon.
máj. 27
20:06
Most derült ki: az X-faktor korábbi döntőse titokban világra hozta első gyermekét (Metropol)
Az énekesnő hónapokon keresztül titkolta a várandósságát.
máj. 27
20:09
A hazai tejtermékek védelmében indul kampány – fókuszban a trappista sajt (Agroinform)
A program kiemelten foglalkozik a magyar eredet, a minőség és a hagyomány hangsúlyozásával.
máj. 27
20:09
Ukrán bűnszervezetek támadják a magyarokat: már nyolcmilliárd forint kárt okoztak évente (vg.hu)
Hamis banki oldalak, sms-ek és kamu nyomozások: az ukrán online csalók módszerei egyre kifinomultabbak.
máj. 27
20:09
Az angol király szerint a második világháború óta nem volt ilyen veszélyes és bizonytalan a világ, mint ma (Mandiner)
III.Károly Kanadába látogatott.
máj. 27
20:12
Közösségi oldalán reagált a Harcosok Klubjáról terjesztett álhírekre Orbán Viktor (hirado.hu)
Több álhír is megjelent az interneten a Harcosok Klubjáról.

Keresés