Az EU-tagállamok általános uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján az ír biztos újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: nem tud jelen lenni a június végére tervezett Budapest Pride ünnepségen.
A korábbi kultúráért felelős államtitkár, Hoppál Péter és a Civil Összefogás Fórum is üzent Caramelnek, miután az énekes a szegedi koncertjén felszólalt a gyűlölködés ellen. Az előadó a Telex megkeresésére most mindkettőre reagált.
A legendás uruguayi támadó új kalandba kezdett hazájában, és ebben egyik legjobb barátja, a nyolcszoros Aranylabdás argentin is segítségére lesz. A két
Néhány héten belül véget ér az első olyan hazai tanév, amely során a diákoknak már le kellett adniuk mobiljaikat és okoseszközeiket megőrzésre a tanítási nap végéig. A sikeres érettségi, felvételi vagy egy jó bizonyítvány jutalmául várhatóan idén is sok diák kap ajándékba okostelefont, ezért a felújított eszközökkel foglalkozó Rejoy.hu a Diverzum d
"A felemelkedő hatalmak félelmet kelthetnek a már bejáratott hegemónokban, ezáltal növelve a konfliktus esélyét—ez a keret segítheti a jelenlegi amerikai–kínai rivalizálás megértését" - Transzatlanti kapcsolatokról Michael C. Desch (Notre Dame Egyetem)
Könnyek, vallomások és rejtélyes ölelések a Határtalan szerelem legújabb epizódjában. Ticiána elsírja magát a randin, Petra szintén zokog, míg Norbi féltékenysége megkavarja a szálakat. Ági még mindig nem látta legújabb hódolója arcát, a randik mégis egymást követik – vajon mi jöhet még?
Fontos nemzetközi elismerést kapott az NMHH online jogsegélyszolgálata: az Internet Hotline bekerült az Európai Unió megbízható bejelentői közé, így mostantól gyorsabban és hatékonyabban léphetnek fel a jogsértő netes tartalmakkal szemben.
További intézkedések szükségesek a fizetésképtelenség elkerüléséhez a fővárosban – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Fővárosi Önkormányzat pénzügyi helyzetéről szóló elemzésében.
Elhunyt Presley Chweneyagae dél-afrikai színész, aki nemzetközi hírnévre a 2005-ös Tsotsi című film főszerepével tett szert. Ez volt az első dél-afrikai alkotás, amely elnyerte az Oscar-díjat a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. A művész 40 éves volt.
Megtalálták a színészeket az HBO saját gyártású Harry Potter-tévésorozatába Harry Potter, Hermione Granger és Ron Weasley szerepére.Az HBO saját gyártású Harry Potter-tévésorozatában Dominic McLaughlin lesz látható Harry Potter szerepében, Arabella Stanton alakítja Hermione Grangert és Alastair Stout játssza Ron Weasley-t.Idézet a showrunner és exe
Kedd estétől többnyire kiderül az ég, de szerdán a napos időjárást követően újra megnövekszik a felhőzet, és főként Zala és Somogy vármegyében záporok, zivatarok is kialakulhatnak – erre a két megyére figyelmeztetést adott ki a HungaroMet.
Pénteken 18 ember sérült meg, amikor egy német nő késes ámokfutásba kezdett a hamburgi pályaudvaron. Az csak most derült ki, hogy a nőt előző nap engedték ki a pszichiátriáról. Jogvédők szerint az eset így kísérteties párhuzamot mutat a magyarországi kombinós gyilkos esetével – mindkettő a pszichiáterek terméke, vélik a jogvédők.
A Tisza Párt elnöke szerint Ruszin-Szendi Romulusz egy hazafi, aki soha nem követett el hazaárulást és soha nem adott ki érzékeny információt a magyar hadsereggel kapcsolatban.
2008-ban Jamaica legendás 4×100-as férfi váltója világrekorddal hódította meg a pekingi játékokat. Usain Bolt, Asafa Powell, Michael Frater és Nesta Carter neve
A lakáskeresők túlnyomó része előnyben részesíti azokat a hirdetéseket, amelyek jó minőségű, nagy felbontású fotók mellett részletes alaprajzot is tartalmaznak. A kiterjesztettvalóság- és MI-alapú alaprajzkészítés ennek megfelelően már gyakorlati eszköz, amely egyre több országban formálja át a mindennapos ingatlanszakértői rutinokat és az ügyfélél
Nem csak mi szenvedünk a nyári hőségtől. A világ különböző pontjain évszázadok óta kitalálták, hogyan lehet légkondi nélkül is túlélni a kánikulát, gyakran meglepően egyszerű eszközökkel.
A magyar válogatott védő, Willi Orbán is helyet kapott a WhoScored szakportál álomcsapatában, amelyet az öt topliga legjobb játékosaiból állítottak össze. A lipcsei hátvéd a Bundesliga-idény során nyújtott kiemelkedő teljesítményével, öt góljával és meghatározó védőmunkájával érdemelte ki az elismerést.
A német másodosztályban 16. helyen végző Eintracht Braunschweig kiharcolta a bennmaradást a Saarbrücken elleni osztályozón. Szabó Levente csapata 2-0-s előnyről
Farkas Zsófia, művésznevén Sophie Cairo immár tíz éve a világhírű német La Bouche dance-pop duó énekesnője. Zsófi élete a nagy nemzetközi sikerek után komoly fordulatot vett: 2020-ban Ausztráliába költözött, ott ment férjhez a szerelméhez, Zolihoz. A nagy távolság miatt már csak akkor csatlakozik a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb együtteséhez,
A Monetáris Tanács a májusi kamatmeghatározó ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat továbbra is 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott semmilyen meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
Milyen lehetőségei vannak a hölgyeknek a magyar zeneiparban? Erről mondták el a véleményüket női előadók és férfi producerek. Az első alkalommal tető alá hozott #nőkéntazeneiparban szakmai és közönségtalálkozó ötletgazdája, az énekesnő Horányi Juli néhány éve figyelt fel egy sokatmondó statisztikára: a sikeres szóló női előadók száma ijesztően alac
Magyarországon jelentős területi különbségek mutatkoznak a keresetekben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2025 első negyedéves adatai alapján készült elemzésünk bemutatja, hol a legalacsonyabb és hol a legmagasabb a bruttó átlagkereset. A mellékelt térképek vizuálisan is szemléltetik a bérszakadékot, mely a gazdasági struktúrát és a regionális
Az irodai klímaberendezések elengedhetetlenek a munkakörnyezet komfortosabbá tételéhez, különösen a nyári hónapokban, legfőképpen azért, mert sok modern irodában már nincsenek nyitható ablakok. Ám számos probléma merülhet fel a légkondicionálóval kapcsolatban, amelyek negatívan befolyásolhatják a dolgozók közérzetét és teljesítményét. Az egyik legg
A Bika helyezzen nagyobb figyelmet a pénzügyeire, a Szűz ne aggódjon! Karrier horoszkóp: 2025.05.28. Kos Amikor kisebb nézeteltérések lépnek fel a munkahelyeden, az azonnali reakciód az lehet, hogy valaki mást hibáztatsz. Először nézz magadba, mielőtt ujjal mutogatsz valaki másra. Jobban jársz, ha te leszel az okosabb, és beismered azt részt, amit
Naponta 1400 hordó kőolajat, a Molcsoportszintű termelésének mintegy másfél százalékát adja az a somogysámsoni új olajkút, amely közel egy évtized után az első új olajlelőhely a Dunántúlon - közölte a helyszínen kedden a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója.
Vlagyimir Putyin a hét elején arról beszélt, hogy "meg kell fojtani" azokat a külföldi IT-szolgáltatásokat (Microsoft, Zoom), melyek "az orosz érdekek ellen tevékenykednek."
A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a Messer – a világ legnagyobb, magántulajdonban lévő ipari, orvosi és különleges gáz szakértője – a 2024-es üzleti év során stabil pénzügyi teljesítményt mutatott fel. A cégcsoport árbevétele 2%-kal* növekedett, megközelítve a 4,5 milliárd eurót, amit új kapacitás- és ügyfélkör-bővítés – többek közöt
Tudományosan igazolt tény, hogy a pénz - a sokszor hangoztatott bölcsességgel ellentétben - tényleg hozzásegítheti az embert a boldogsághoz. Persze csak akkor, ha észszerűen költekezik.
Egy cigaretta hiánya vezetett majdnem halálos tragédiához egy borsodi településen: a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki italozás közben benzinnel lelocsolta és felgyújtotta barátját. Az áldozat életveszélyes égési sérüléseket szenvedett – csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életét.
A tavasz utolsó napjai különös energiákat hoznak magukkal, amelyek új perspektívát kínálnak mindennapi életünk számos területén. Ma az univerzum izgalmas lehetőségeket és értékes tapasztalatokat tartogat számunkra. Hallgass a megérzéseidre, engedd magad sodródni az eseményekkel, és fedezd fel, mit tartogatnak számodra a csillagok.