2025. május 28. szerda

máj. 28
18:21
Szörnyű dolog történik a gyerekekkel, Magyarország sem kivétel (Portfolio)
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak azért, hogy enyhítsék szorongásukat, belső ürességérzésüket – mondja dr. Várnai Nikoletta gyermek- és ifjúságpszichiáter. A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekpszi
máj. 28
18:21
Jóval több sérültje van a liverpooli parádén történ gázolásnak, mint korábban hitték (hirado.hu)
A rendőrség engedélyt kapott a gyanúsított őrizetben tartásának meghosszabbítására, így folytatódhat a férfi kihallgatása.
máj. 28
18:21
Hill: Szétszedtünk Norrist, és most visszavágott (m4sport.hu)
A bírálatok után jött egy "tökéletes hétvége" a McLaren versenyzőjétől.
máj. 28
18:21
Oroszország ajánlatot tett Ukrajnának – közölték, mikor folytatódhat a béketárgyalás (vg.hu)
Oroszország szerint ők kezdeményezték a következő béketárgyalási fordulót Ukrajnával, de a válaszra még várnak.
máj. 28
18:21
Halálos robbanás történt: legalább öt halott a vegyi üzemben (BorsOnline)
Borzasztó tragédia történt.
máj. 28
18:21
Orbán Viktor Irakli Kobakhidzét fogadta (Demokrata)
Georgia miniszterelnöke is beszédet mond a CPAC Hungary rendezvényen.
máj. 28
18:21
Felrobbantották Putyin ékkövét: óriási lángok lepték el a Moszkva-közeli komplexumot (Mandiner)
Az orosz hadiipari üzem stratégiai jelentőséggel bír.
máj. 28
18:21
Izrael miniszterelnöke fontos bejelentést tett a Hamász gázai vezetőjével kapcsolatban (Magyar Nemzet)
A Hamász részéről egyelőre nem érkezett hivatalos állásfoglalás.
máj. 28
18:21
Aranyba foglalták a Lamborghinit (Autószektor)
Egy 90%-os aranytartalmú és három 92,5 %-os ezüsttartalmú érméről van szó, hatszögletű profillal, 50, illetve 5 eurós névértékkel. Az érmékkel ünnepli az Automobili Lamborghini alapításának 62. évfordulóját. A Sant'Agata Bolognese-i olasz autógyár 1964 óta készít felső kategóriás sportautókat, amelyek az innováció, a dizájn és a teljesítmény legmag
máj. 28
18:21
Dömsödi Gábor egészen meglepő szerepben az ATV-ben – Világsztárokat hozott Magyarországra, most reggeli műsort vezet (naphire.hu)
Larry Hagmant, a Dallas legendás Jockey-ját úgy csábította Budapestre, hogy Prágában nem ismerték fel – most viszont újra minden reggel találkozhatunk vele a képernyőn. Júniustól Dömsödi Gábor is csatlakozik az ATV Start című reggeli műsorának műsorvezetői csapatához. A televíziós veterán nem először ül képernyőre az ATV-n: már most is vezeti a Fór
máj. 28
18:23
Vissza a jövőbe: a kibontakozó vámháború a feje tetejére állítja a járműipart (Portfolio)
A járműipar a nearshoring egyik tradicionális ágazatának tekinthető. A globalizáció eredményeképpen ugyanis számos nagyvállalat épített ki regionális termelési kapacitásokat olyan földrajzi vagy gazdasági szempontból kulcsfontosságúnak számító országokban, mint Mexikó, illetve Argentína. Az amerikai adminisztráció által bevezetett vámok azonban mos
máj. 28
18:23
Szegedi Erika: Új lendületet ad a szerelemnek a holdsarló (BorsOnline)
A szerelmi életre lesz a legnagyobb hatással a növekvő Hold.
máj. 28
18:24
A biciklizés és a férfi nemi szervek egészsége (WebBeteg)
Évekig az urológusok is azon az állásponton voltak, hogy a tartós és rendszeres kerékpározás károsítja a férfiak nemi funkcióit és nemzőképességet. Az erről szóló kutatást ugyanakkor később számos nagy vizsgálat megcáfolta, és napjaink szakmai konszenzusa szerint a rendszeres biciklizés nem hátrányos a férfi egészségre. Mindazonáltal néhány speciál
máj. 28
18:24
Kvíz: Mennyire vagy jártas a hamburgerek világában? Teszteld, mekkora fan vagy valójában! (Pénzcentrum)
Május 28-án világszerte ünnepeljük a Hamburger Világnapját - te mennyit tudsz erről a közkedvelt street foodról? Teszteld a tudásod a Pénzcentrum mai kvízével, amelyben magyar vonatkozású érdekességek és díjnyertes vidéki hamburgerezők is helyet kaptak! Mennyit tudsz a hazai burgervilág sztárjairól és a klasszikus külföldi hamburgerlegendákról? Vág
máj. 28
18:27
Milliárdokba kerül a bankoknak a kormány ATM-cunamija (Menedzsment Fórum)
Az idei évben az 1000 főnél több lakossal rendelkező településekre kell bankautomatát telepíteni a kormány döntése értelmében, jövőre pedig az 500 főt meghaladó települések kerülnek sorra. De pontosan hány település érintett?
máj. 28
18:27
Fehér karácsonyunk lesz idén? A jósnő szerint már eldőlt, mi vár ránk decemberben (Blikk)
A legtöbben hóeséses, békés karácsonyról álmodoznak – de addig még hosszú út áll előttünk, tele forró nyári napokkal és kiszámíthatatlan őszi időjárással.
máj. 28
18:27
Csúnyán beleálltak Király Viktor feleségébe – Anita teljesen kiakadt (Ripost)
Anita teljesen kiakadt az őt ért kritikákkal kapcsolatban.
máj. 28
18:27
10 fotó Palvin Barbaráról a karrierje kezdetén, amire szinte már senki nem emlékszik: igazi tündér volt évekkel ezelőtt (Glamour)
Palvin Barbara nevét mára már az egész világ ismeri. Végigvonult a legnagyobb márkák kifutóján, pózolt a leghíresebb divatmagazinok címlapján, a legnívósabb gálák és legexkluzívabb party-k állandó vendége. De emlékszel még, hogy nézett ki, amikor beindult a modellkarrierje? Mutatjuk!
máj. 28
18:27
Azonnali hatállyal beszűntették a gyerekek kedvenc reggelijének gyártását: többet nem kerül vissza a polcokra (BorsOnline)
Döntött a gyártó, végleg lekerül a polcokról.
máj. 28
18:27
Hugh Jackman exe, Deborra-Lee Furness összetört - Hivatalosan is beadta a válókeresetet, miután Sutton Foster hozzájuk költözött (Life)
Bár már a szakításon rég túl van Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness, az asszony most mégis lépni kényszerült. Sutton Foster a színészhez, helyesebben annak és az exének a közös házába költözött.
máj. 28
18:27
Ukrajna panaszt tett Oroszország ellen a NAÜ-nél (Magyar Hírlap)
Kijev tiltakozó jegyzéket küldött a zaporizzsjai atomerőmű miatt.
máj. 28
18:27
Új vizeken új lehetőségek (Demokrata)
A kínai Ningbóban gyűlt össze Közép- és Kelet-Európa tudományos és üzleti világának színe-java.
máj. 28
18:27
Hadházy átlépett egy határt: kiderült, mit ígért a felhergelt tömegnek (Mandiner)
Szerdán a rendőrség közölte, hogy feljelentést tett a független országgyűlési képviselővel szemben.
máj. 28
18:27
Kicsik és nagyok tolonganak a mozipénztáraknál, sokan kíváncsiak az új Lilo és Stitch filmre (Magyar Nemzet)
Világszerte robbantotta a kasszákat a Disney új élőszereplős filmje.
máj. 28
18:27
Elpattant a húr: Harmadik világháborúval fenyegeti Trumpot Putyin jobbkeze (Nyugati Fény)
Kezd elszabadulni a helyzet.
máj. 28
18:27
Zöldségvadas (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
máj. 28
18:27
A családi vállalkozás öröklése: felkészülés és tervezés (Üzletem)
A családi vállalkozásokat érintő változások – például válás, haláleset, generációváltás, betegség, üzlettársi konfliktus vagy éppen egy kedvező üzleti lehetőség – gyakran váratlanul következnek be. A legtöbb esetben nem az a kérdés, hogy ezek megtörténnek-e, hanem az, hogy mikor és hogyan tudunk rájuk felkészülni. A tapasztalat azt mutatja: ha ninc
máj. 28
18:27
Indul a nagy kártyacsere az Erste Banknál (Haszon.hu)
Az Erste sok ügyfele kapott már értesítést arról, hogy meglévő Mastercard bankkártyáikat Visa kártyára cseréli a bank.  A postai úton érkező új kártyákat legkésőbb a megadott határidőig aktiválni kell, mert ezt követően a régieket központilag letiltja a hitelintézet, írja a biztosdontes.hu.
máj. 28
18:33
Út menti árustól veszed az epret? Erre figyelj, trükkös módszerekkel próbálnak átverni (Mindmegette)
Ahogy beindul a szezon, megjelennek az út szélén árusító standok is. Ezek közül azonban nem mindegyik tisztességes, egyre több a kétes eredetű gyümölcs, a bizonytalan forrásból származó eper.
máj. 28
18:33
Ellenszélben küzd a Rába: éppen, hogy sikerült nyereséget termelni (Portfolio)
A Rába 2025 első negyedévében nehéz piaci környezetben működött: a haszongépjármű-, mezőgazdasági- és személyautópiacokon tapasztalt forgalomcsökkenés miatt a vállalat árbevétele 14,5 milliárd forintra esett vissza. Bár a cég költséghatékonysági intézkedéseket vezetett be, a profitabilitás jelentősen romlott, az operatív eredmény mindössze 10 milli
máj. 28
18:33
Katalin hercegné olcsó Zara blézere pillanatok alatt sláger lett (Femcafe)
Nem először fordul elő, hogy Vilmos herceg felesége egy olcsó fast fashion darabot választ egy hivatalos útjára.
máj. 28
18:33
Kerkez Milos megegyezett a Liverpoollal (vg.hu)
A magyar válogatott védő igent mondott a Vörösöknek, a klubvezetésnek már csak a játékos jelenlegi csapatával kell megállapodnia az átigazolási díjról.
máj. 28
18:33
Az európaiak elutasítják a fegyverszállításokat (Magyar Hírlap)
A lakosság egyre inkább ellenzi a vezető európai politikusok tendálását.
máj. 28
18:33
Nem iszol elég folyadékot? Hamarosan a mobilod is tudni fog róla! (Hamu és Gyémánt)
Az egészségügyi szakértők általánosan egyetértenek abban, hogy mire megszomjazunk, a legtöbb esetben már enyhe kiszáradás áll fenn. De hogyan tudhatnánk előre, hogy mikor kellene innunk? Egy új kutatás szerint hamarosan elég lesz hozzá egyetlen érintés az okostelefonunk kijelzőjén – írja a New Atlas.
máj. 28
18:33
Kiderült: Magyar Péterék nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek (Mandiner)
Kósa Lajos a Reakció legújabb epizódjában súlyos nemzetbiztonsági kérdéseket vetett fel Ruszin-Szendi Romulusz NATO-beli szerepvállalásával kapcsolatban.
máj. 28
18:33
Selyemhernyóbáb, kínai pacalsaláta, sertéskörmös polip – idén is fergeteges élményt nyújtott a Gourmet-fesztivál (Magyar Nemzet)
Idén is parádés volt a felhozatal a minőségközpontú vendéglátóegységek legnagyobb Kárpát medencei seregszemléjén, a Millenáris parkban megtartott Gourmet fesztiválon.
máj. 28
18:33
Skandináv Rally 2025 – Minden infó egy helyen (Racing)
A svéd Skandináv Rallyval második murvás és harmadik idei versenyéhez érkezik a nyolc futamos ERC szezon. Összegyűjtöttünk néhány információt a május 29-31. között megrendezendő murvás versenyről.
máj. 28
18:33
Németország segíteni fog Ukrajnának (vasárnap.hu)
Németország segíteni fog Ukrajnának abban, hogy nagy hatótávolságú fegyvereket tudjon előállítani a saját területén – jelentette be szerdán Friedrich Merz német kancellár Berlinben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélése után. Merz tájékoztatása szerint a két ország védelmi minisztere szándéknyilatkozatot fog aláírni "nagy ható
máj. 28
18:33
Ez a növény elűzi a legyeket és a tetveket: a gilisztaűző varádics hol kapható és mire jó? (Hóvége)
A gilisztaűző varádics hol kapható? Mire jó, hogyan ültessük, hogyan használjuk – és tényleg elriasztja a rovarokat? Utána jártunk.
máj. 28
18:35
Ukrajna sürgeti az ideiglenes védelem meghosszabbítását az Európai Unió országaiban (Magyar Hírlap)
Kijev szerint a háború végéig fenn kellene tartani a jelenlegi állapotot.
máj. 28
18:35
Elárulta a szakértő, hogy beomolhatnak-e a parajdi sóbánya hatalmas termei a katasztrófa után (Magyar Nemzet)
Magyarázat a cikkben.
máj. 28
18:36
Mesébe illő kerti rejtekhelyek- feltöltődés a menedéket nyújtó muskátli árnyékában (Édenkert)
Egy üldögélésre alkalmas kerti rejtekhely remek alternatíva, ha szabadtéren szeretnénk pihenni vagy szórakozni. Néhány kreatív ötlet és a szívós, kevés gondoskodást igénylő muskátli kombinációja igazi kerti paradicsomot teremt már tavasztól egészen őszig. A Pelargonium for Europe (PfE) szakértői olyan inspiráló példákat mutatnak be, amelyekkel a ke
máj. 28
18:37
Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt (Magyar Nemzet)
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán hivatalában fogadta Irakli Kobakhidze georgiai miniszterelnököt – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
máj. 28
18:39
Medvehús a tányéron – de ki fogja megenni? (Agroinform)
A döntés megosztotta a közvéleményt, és újra fellángolt a vita a természetvédelem és a vadászat határvonaláról.
máj. 28
18:39
Aurelio élőben kapott fenyegetést: "Kilenc autóval indulunk hozzád" (Ripost)
Aurelio kerüli a balhét, de a baj azért keresi őt.
máj. 28
18:39
A Fradi gyengült vagy a Puskás és a Paks lett erősebb? | Kettő:Egy (m4sport.hu)
Véget ért az OTP Bank Liga 2024/2025-ös kiírása, a magyar klubfutball néhány hónapos szünetre vonul. A Kettő:Egy podcast aktuális adásában a korábbi válogatott labdarúgóval, Dragóner Attilával beszélgetett Kecskés István műsorvezető és Szepes Viktor szakíró az élvonal élvonaláról, a Ferencváros, Puskás Akadémia, Paks hármas szezonbeli teljesítményé
máj. 28
18:39
Nem teszik zsebre, amit Tóth Vera a mai tehetségkutatókról mondott (Femcafe)
Kedden rendezték meg 2025 egyik legexkluzívabb zeneipari eseményét a Nőként a zeneiparban szakmai-és közönségtalálkozót az A38-on, amelyen híres hazai előadók és szakemberek járták körbe azt a kérdést, hogy tényleg nehezebb dolguk van-e a nőknek a magyar zenei életben. Az esemény egyik sztárvendége Tóth Vera volt, aki kendőzetlen őszinteséggel mesé
máj. 28
18:39
Csapattársával ütközött, belehalt a sérülésbe egy 18 éves cigándi focista (SzMo)
Az ütközés után még megműtötték, de az állapota súlyosbodott. A település és a közösség gyertyagyújtással emlékezik rá.
máj. 28
18:39
Meghosszabbítják az élelmiszerekre vonatkozó árréscsökkentést (Magyar Nemzet)
Augusztus 31-ig marad az élelmiszer-árréscsökkentés.
máj. 28
18:39
A lélekenergia az életed energiaforrása, ami mindent irányít (InfoPress)
A lélekenergia fogalma talán misztikusnak tűnhet számodra, de valójában nagyon is valóságos, mindennap átélhető jelenség. Alapvetően a belső erőforrásaidat, lelki tartalékaidat értjük alatta, amelyek meghatározzák, hogyan éled meg a mindennapokat és hogyan kezeled a kihívásokat. Gondolj rá úgy, mint egy belső akkumulátorra, amely különböző életterü

Keresés