Orbán Viktor miniszterelnök telefonon egyeztetett Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével a Parajdot sújtó válsághelyzetről, és a magyar kormány támogatásáról biztosította a térséget – derült ki a kormányfő Facebook-bejegyzéséből.
Kritikus nulladik napi sebezhetőséget azonosítottak a Linux kernelben, amely a hálózati fájlmegosztás SMB3 protokolljának végrehajtásáért felelős ksmbd komponenst érinti.
Nehéz helyzetbe került a veszprémi labdarúgócsapat, miután a névadó szponzor, a Practical Építőipari Kivitelező és Tanácsadó Kft. távozott a támogatói körből – derült ki a klub szerda esti évzáró eseményén.
Már megtekinthető a Motorsport Mánia legújabb epizódja, amelyben ezúttal a Formula-1-es Monacói Nagydíjról, illetve az Indy 500-ról beszéltük. Szót ejtettünk
A Konföderáció alulmaradt jelöltje szerint nem volna észszerű a választópolgároktól, hogy a második fordulóban a kormánykoalíciós jelöltre szavazzanak.
A bebukott elektromos cégek listája még úgy is hosszú, ha kihagyjuk a becsődölt kisebb, nagyobb kínai márkákat. Sorra buknak meg globális konszernek és kisebb műhelyek EV autós próbálkozásai, az amerikai Bollinger eddig bírta, alapításának hetedik évében ment csődbe. A New York állambeli Hobartban alapított és Oak Parkban bejegyzett Bollinger Motor
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a nemzetgazdasági tárca stratégiai partnere, amely valós segítséget nyújt a vállalkozásoknak - mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
A miniszterelnök egyeztetett Kelemen Hunorral, az Rmdsz elnökével, akit arról biztosított, hogy a magyar kormány minden anyagi és gyakorlati segítséget megad a károk felméréshez és helyreállításához.
A képernyő romboló hatásáról és a meseolvasás kulcsfontosságú szerepéről lesz szó a Lélekutakon következő részében, valamint arról, hogy a mesék által hogyan "szeressük bele a világot gyermekünk szívébe".
Diana hercegné ikonikus szettjeiből a mai napig ihletet merítenek a divatrajongók, ami annak (is) köszönhető, hogy előszeretettel viselt időtlen, örök klasszikus darabokat. Az elegáns és visszafogott Chanel kreációkért például egyenesen rajongott, gyakran esett a választása a márka ruháira és kiegészítőire egy-egy hivatalos eseményen.
A változás mindig jó, ha elsőre nem is mindig tűnik annak. Ezt tartsd szem előtt, ha a következő 5 csillagjegy egyikének szülötteként a nyári horoszkóp 2025-re neked is hatalmas változásokat ígér!
Vajon kinek a fejére kerül idén a korona a 20 gyönyörű lány közül? Nos, hamarosan kiderül, ki lesz a Miss World Hungary cím birtokosa, mutatjuk az esélyeseket!
A legújabb adásban részletesen megvitatjuk, kik állnak még mindig a béke útjában. Morális maszlag helyett a reálpolitikát választjuk, és kiderül az is, mitől muszka vezető Magyar Péter.
Nézzük, mennyit fordítanak a magyarországi cégek fizetésekre, járulékokra, bónuszokra és egyéb juttatásokra egyetlen munkavállalóra vetítve. Így alakultak a legnagyobb magyar cégek bérköltségei. A cikket és a listát az Opten céginformációs szolgáltató elemző csapata készítette. Bár a fiatalabb korosztály körében egyre kevésbé vonzó az alkalmazotti
Balázsi Zoltán szerint megdöbbentő az a rágalomcunami, amit rázúdítottak a korábbi vezérkari főnökre. 25 éve ismeri Ruszin-Szendit, aki szerinte remek ember és kiváló katona.
Témák: Megünnepelték a sclerosis multiplex világnapot a gyulai SM adományboltnál. Szabó Marianna a 3Témában beszélt többek között a Békés Vármegyei Sclerosis Multiplexes emberek közhasznú szervezetének munkájáról, valamint a fürdővárosi bowlingpálya előnyeiről, melynek legnagyobb hozadéka, hogy a sérült fiatalok napi szinten tudnak itt edzeni, játs