A Trump-kormányzat rendelete alapján a jövőben a hallgatói vízumok elbírálásánál a külföldi kérelmezők a közösségi médiás posztjait is figyelembe veszik.
Felmérést készítettek a britek: több felnőtt küzd szorongással, mint a Covid előtt – és a nőket különösen keményen érinti a posztpandémiás lelki feszülés.
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten az elmúlt hónapokban fokozódott a feszültség, miközben két atomhatalom, India és Pakisztán között rövid ideig közvetlen konfrontációra is sor került a terrorizmus és a vitatott vízhasználati jogok miatt. A meglévő geopolitikai feszültségek többek között ingadozó nyers
Párizsban tartották a Szex és New York spin-offja, az És egyszer csak... harmadik évadának premierjét, amelyen termesztésen a főszereplők is tiszteletüket tették. Sarah Jessica Parker ezúttal egy álomszép Dior kreációban tündökölt.
Több száz író – köztük Zadie Smith, Irvine Welsh és Ian McEwan – tiltakozik nemzetközi szervezetekkel együtt közös levélben a gázai történések és az azt övező hallgatás ellen.
Globálisan az EssenceMediacom, a Mindshare és a Wavemaker márkanevek a továbbiakban a WPP Medián belül működő dedikált ügyfélmárkákként folytatják, amelyek a technológia és a támogató funkciók terén közös erőforrásokra támaszkodnak. Magyarországon a Mindshare a magyar résztulajdonból következően továbbra is önálló ügynökségként, változatlan vezetés
"Régi nagy vágyam volt, hogy létrehozzak egy olyan egységet is a nevemmel fémjelezve, ahol nem a fine dining ételeket láthatják tőlem." Mi történt? Május utolsó hétvégéjével megnyitja kapuit az Ypsilon Étterem by Rácz Jenő, a Balaton egyik legexkluzívabb kikötőjében, az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén. Az új helyszín különlegessége nemcsak a
A hűtőszekrény méretű, kompakt és moduláris eszköz egyesíti a direkt levegőből történő szén-dioxid kivonást és az azonnali üzemanyag-szintézist egyetlen rendszerben – írja az Interesting Engineering, a cikket az nrgreport.com portál szemlézte. Megújuló energiával működik, és olyan benzint gyárt, amely teljesen kompatibilis a jelenlegi motorokkal –
Tavaly is Magyarországra érkezett az Európába irányuló kínai működőtőke legnagyobb része – közölte a Hipa Nemzeti Befektetési Ügynökség a Rhodium Group és a Mercator Institute for China Studies közös jelentése alapján.
Új vezetőként Bálint Dániel irányítja a Yettel Ügyfélélmény és piacelemzési (Customer Experience & Customer Market Insight) igazgatóságát. A szakember közel 15 éves telekommunikációs, banki és gyógyszeripari tapasztalattal érkezik – vissza – a vállalathoz, hogy irányítsa a digitális ügyfélélmény fejlesztését és a piacelemzési csapat munkáját.
Kedden Japánban tehettek egy képzeletbeli utazást a könyvtárba érkező érdeklődők. A Japán délutánon a MAPON, Gyulai Magyar-Japán Kulturális Egyesület előadásai több szempontból is bemutatták a szigetországot. Többek között a 2013-ban alakult Gyulai Magyar-Japán Kulturális Egyesület-működését is megismerhették és egy tizennégy helyszínt érintő jap
Az élet közepén járók, vagyis az ötven felettiek sokszor kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor visszagondolnak az életükre, és megpróbálnak rájönni, mit tehettek volna másképp fiatalabb korukban. Egy Amerikában végzett átfogó kutatás során arra keresték a választ, hogy mi az az öt dolog, amit ezek az emberek másképp tennének, ha újra harminc évesek l
Hiába az elődjénél harcosabb hangvétel, az új német kancellár sem adott Taurus cirkálórakétákat Ukrajnának. Volodimir Zelenszkij berlini látogatásán csak azt az ígéretet kapta, hogy Németország segít abban, hogy Ukrajna gyártson hasonló fegyvereket.
Ütemterv szerint folytatódtak a telephely építési munkálatai és felkészült az új modellek gyártására a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár 2024-ben, mindeközben 146 ezer jármű gördült le a gyártósoráról – derül ki a cég éves üzleti jelentéséből.
Sébastien Loeb most már főként tereprally versenyen áll rajthoz, ahol idén a Dacia csapatát erősíti, azonban hamarosan egy hagyományos ralin is elindul, Svájcban.
Új helyet nyitott Budapest turistakedvenc lángosozója: a Retro Lángos ezúttal a Parlament szomszédságában hevítette fel az olajat. Mi pedig megnéztük, mit tud a város egyik legdrágább sajtos-tejfölöse.
A Magyarországon az EssenceMediacomot, a Wavemakert és a Mindshare-t tömörítő médiakollektíva teljesen integrált, AI által támogatott médiacégként kezdi meg működését.
A Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság szerint az elnök átlépte a hatáskörét, illetve egy olyan törvényre hivatkozva vetette ki a vámokat, ami nemzeti vészhelyzetekre, szokatlan fenyegetésekre vonatkozik.
Sokunk számára az autózás egyszerűen a mindennapi élet része. Ám egy nem várt akadály, például egy hirtelen felbukkanó állat az úton, könnyen veszélyessé teheti ezt a rutintevékenységet. De vajon mikor és hol számíthatsz ilyen helyzetekre, és hogyan védekezhetsz ellenük? Vadgázolás – Így kerülheted el a veszélyes helyzetet. Mikor fordul elő vadgázo
Neo-Te-Sol adagolása csirkéknek: mire való a gyógyszer és hogyan kell jól csinálni? A gazdák sokszor kakaspor vagy kakasos por néven ismerik, ezt a régóta bevált kombinált antibiotikumos szert. Ez azért van, mert régen csak kakasoknál alkalmazták, a csomagoláson is kakasfej van, de 2016. óta csirkénél és tojótyúknál is használatos. Hatékony szer, a
Az euróövezet átlagos inflációja 2,5 százalék körül van, míg a bérnövekedés üteme ugyanitt, néhány hónap alatt a korábbi kevesebb, mint a felére, 2,4 százalékra esett vissza. Ez magával hozza a munkavállalók növekvő elégedetlenségét, így a lelassult, bizonytalanságokkal terhelt gazdasági környezetben a cégek kétfelől is nyomás alá kerülnek. A helyz
Az elemzés szerint Ukrajna nem tudja fizetni a hosszú távú külső adósságát, egyre nő a költségvetés hiánya, az infláció, és a korrupció. A hitelminősítő a szabadságjogok betartásáért is aggódik Ukrajnában.
Az Európai Bizottság figyelmeztette a spanyol kormányt, hogy ne akadályozza meg a bankszektor konszolidációját, miután Madrid bejelentette, hogy minisztériumi vizsgálatot indít az egyik legnagyobb spanyol banknak, a BBVA-nak a Sabadellre tett ellenséges felvásárlási ajánlatával szemben - írja a Reuters.
Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára, vonatra és a buszra egyaránt vonatkozik - hangsúlyozta Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Ugyan a "helyi önazonosság védelméről" szóló törvény csak július 1-jén léphet életbe, az ingatlanpiacon már most is érződik a hatása. Mi történt? A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon, írja a Forbes.hu-nak küldött közleményében a Duna House. Mivel a törvény értelmében nehe
Tudja, hogy melyik városban született XIV. Leó? És azt, hogy a konklávén a hányadik szavazáson választották meg pápának? Azt is, hogy melyik országban volt misszión?
A ragasztószalag ipar elsőre talán nem tűnik izgalmas befektetési terepnek, pedig a színfalak mögött stabil, innovatív és globálisan jelen lévő cégek működnek. Ezek a vállalatok évtizedek óta szolgálják az ipari, egészségügyi és fogyasztói piacokat – és közben megbízható hozamot termelnek a részvényeseiknek. A következőkben négy olyan tőzsdén jegyz
Hiába folyt be 57 milliárd forint a Mediaworkshöz, a cég majdnem veszteséges lett. A kiadások nőttek, a támogatások elapadtak, a haszon pedig szinte teljesen eltűnt.
A gyermekes családokat segítő új kedvezmények (a csed, a gyed és az örökbefogadói díj adómentessége, a három-, illetve kétgyermekes anyák és a 30 év alatti anyák kedvezménye) bevezetésével összefüggésben szükséges a személyi jövedelemadóról szóló törvény kiigazítása is. Az egyes adótörvények módosításáról szóló T/11920. számon benyújtott törvényjav
Nem sikerült megmenteni a parajdi sóbánya Telegdy részét - a tomboló árvíz végül áttörte a védműveket, a falak beomlottak, a munkálatok kudarcba fulladtak. Helyszíni tudósítók szerint a bányászok az utolsó percig próbálták menteni a helyzetet, de végül sírva jöttek fel a mélyből.