A Meta és az Anduril védelmi technológiai vállalat együttműködést jelentett be az amerikai hadsereg számára fejlesztendő virtuális és kiterjesztett valóság eszközök létrehozására - közölte a CNBC.
Nagyon erős mezőny állt össze az idei Hipnózis versenyen, ahol 12 aranyérmet és két különdíjat osztott ki a zsűri, innovatív márkamegjelenéseknek és társadalmi célú kampányoknak.
A helyi iparűzési adó 2025-ben is kulcsszerepet játszik Székesfehérvár gazdasági működésében, hiszen ez az egyik legjelentősebb önkormányzati bevételi forrás. A hipa Székesfehérvár esetében továbbra is az önkormányzat által meghatározott szabályok és fizetési határidők érvényesek, amelyek minden vállalkozás számára kötelező érvényűek. A megfelelő ü
A Mastercard friss elemzése szerint jelentősen profitálnak München helyi vállalkozásai és vendéglátóipara a városba érkező futballrajongók költéseiből.
Több beszámoló, kevesebb működő cég - ez az ellentmondásos tendencia jellemezte az elmúlt évek májusi zárását. A KATA-változás utórezgései még érződtek 2024-ben, de jövőre már inkább a cégszámfogyás nyomai lesznek hangsúlyosak.
Az önkormányzatok bevételeinek növekvő elvonása miatt jogszabály-módosítást kezdeményez a szentendrei önkormányzat. Fülöp Zsolt polgármester javaslatát egyhangúlag támogatta a testület.
Ruszin-Szendi Romulusz még vezérkari főnökként NATO-üléseken nem követte a honvédelmi miniszter utasításait, és hamisított jelentéseket adott le Szalay-Bobrovniczky Kristófnak - ezt állította Kósa Lajos a Tisza párt katonai szakértőjéről.
Az egész világ aggódik Károly király egészségéért: bár a brit uralkodó a hivatalos eseményein rendre nagyon frissnek, fiatalosnak és vidámnak látszik, rákkezelései folyamatosan zajlanak.
A természet csodái között kevés olyan varázslatos és titokzatos jelenség akad, mint a gyöngy, amely évszázadok óta lenyűgözi az embert. Június hava ennek az ásványnak a hónapja, és nem véletlenül esik egybe a nyár első igazi hónapjával, amikor életünk kicsattanó energiával telik meg. A gyöngy nemcsak szép, hanem egyedülálló energetikai tulajdonságo
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását - közölte a köztestület szerdán az MTI-vel.
Brazil ügyészek pert indítottak a kínai elektromos jármű gyártó óriás BYD és két alvállalkozója ellen, mondván, hogy emberkereskedelemért és rabszolgasághoz hasonló munkakörülményekért felelősek egy brazíliai gyárépítési területen - írja a BBC.
A szakma számára ikonikus Balatonakaliban rendeztek mandula szakmai napot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Balaton-felvidéki Mandulatermesztők Egyesületének szervezésében.
A Nyitottak Vagyunk és a Diageo közösen kidolgozott programjának célja, hogy a vállalatok konkrét eszközökkel támogathassák női kollégáikat érdekérvényesítő képességük javításában - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a román alkotmánybíróság (CCR) az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozatalát, valamint azt a törvényi előírást, amely arra kötelezte a tisztségviselőket, hogy vagyonukról és érdekeltségeikről szóló éves nyilatkozatukba a házastársuk és eltartott gyermekeik vagyonát, illetve érdekeltsé
Egy amerikai szövetségi fellebbviteli bíróság ideiglenesen felfüggesztette az alsóbb fokú bíróság döntését, amely megtiltotta Donald Trump globális vámjainak alkalmazását. Ez lehetőséget ad az adminisztrációnak arra, hogy hosszabb távú felfüggesztést kérjen, miközben azt is jelezték, hogy szükség esetén a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak, írja a Blo
Kilenc év után lezárták a nyomozást a szabálytalan kórházi beszerzések ügyében, pedig korábban az Európai Csalás Elleni Hivatal (Office européen de lutte antifraude, OLAF) is megállapította, hogy csalás történt, írja a hvg.hu.
Ballagás, iskolaváltás, első nyári munka – fontos mérföldkövek a most ballagó több tízezer kamasz (és szüleik) életében. A felnőtté válás útján csupa új élethelyzettel találkoznak a fiatalok. Szülőként pedig nemcsak önállóan közlekedni, dolgozni, tanulni kell megtanítani a gyermekünket, hanem ilyenkor lehet megalapozni a pénzügyi tudatosságot is –
Magas a koleszterinszinted? Ne add fel! Ez a fűszer segíteni fog! Ráadásul nem csak erre jó! Azon túl, hogy igazán finommá varázsolja az ételeket, az egészségedre is vigyáz!
Sós Endrét választotta meg a Fővárosi Állat- és Növénykert új főigazgatójának a Fővárosi Közgyűlés, ezzel több mint öt évnyi szünet után ismét van kinevezett főigazgatója a városligeti intézménynek.
A lassan végetérő tanévben 150 hátrányos helyzetű diák digitális felzárkózását támogatta az E.On az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó 2 nevű programjában.
Kirgizisztánban a nemzetbiztonsági hivatal zavargásokra való felbujtás gyanújával őrizetbe vett nyolc újságírót, a Kloop nevű sajtóorgánum jelenlegi és volt munkatársait - közölték ügyvédeik.
"Channeling my inner Bradshaw" – minden feketeöves Szex és New York rajongó pontosan tudja, mit jelent ez a sor. Szélfútta, szőke fürtök, egy pár káprázatos designer topán tűsarkakkal, télen hosszú bundával, nyáron könnyed, csípőnél szabott slip-szoknyával kombinálva. A sorozat kosztümjei (nemcsak Carrie ruhái, hanem Charlotte, Samantha és Miranda
A műszaki felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók kiemelkedő mobilitási jellemzőkkel bírnak: a karrierépítés érdekében 75 százalékuk kész belföldi költözésre, és 63 százalékuk a diploma megszerzését követően külföldi munkakeresést is tervez 58 százalékuk itthoni elhelyezkedés esetén legalább nettó 650 ezer forintos kezdőbérre tart igényt - der