Az édes ürmöt tartalmazó gyógyteát azonnali hatállyal visszahívta a hatóság, miután kiderült, hogy a neten forgalmazott termék egészségre ártalmas lehet. A figyelmeztetés szerint a fogyasztása komoly kockázatot jelenthet, különösen huzamosabb ideig használva.
Egyes „csodadiéták” alkalmazása esetén kezdetben gyors fogyást tapasztalhatunk, de hosszú távon nem bizonyulnak hatékonynak. Gyakran inkább ártanak, mint segítenek. Ezek a diéták jellemzően extrém, alacsony kalóriabevitelen alapulnak, ami éhező üzemmódhoz és anyagcsere-lelassuláshoz vezet.
A május 27. és 29. között a Las Vegas-i Venetian Convention Centerben megrendezett Bitcoin 2025 konferencia a kriptopénz-iparág vezető véleményformálóit vonultatta fel. A Bitcoin 2025 konferencián több mint 25 ezer résztvevő és 300 kiállító vett részt, ezzel is alátámasztva a kriptoeszközök növekvő népszerűségét az Egyesült Államokban. A Bitcoin 20
A mai nap csillagállásai izgalmas helyzetek elé állíthatnak minket, hiszen az univerzum energiái más és más lehetőségeket, kihívásokat, illetve inspirációkat rejthetnek a különböző jegyek számára. A tavasz utolsó napjai éppúgy kecsegtethetnek újdonságokkal, mint az önvizsgálat mélységével, s a bennünk rejlő potenciál felfedezésének izgalmával várak
Mivel a kullancsok számos betegséget terjesztenek, melyek közül több is veszélyes az emberre, így kiemelten fontos, hogy hogyan távolítjuk el a bőrből a befúródott vérszívót. Ehhez nyújt segítséget a Semmelweis Egyetem oktatóvideója.
A Dyson bemutatta első, nemzetközi nedves takarítási kutatásának (Global Wet Cleaning Study) eredményeit, amely a háztartások padlótisztítási szokásait, valamint az eszközhasználattal kapcsolatos elégedettséget és frusztrációkat vizsgálta.
Svéd kutatók derítették ki, hogy aki rendszeresen keveset alszik, annál olyan változások mennek végbe, amik megnövelik a különböző szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
A direktor még angliai korszakában forgatta a Szabotázs (1936) című thrillert, mely ugyan nem sorolható az életmű legjobbjai közé, mégis van egy jelenete, mely még a mai nézőkre is érzelmi pörölycsapásként hat.
Az Együtt fölfelé című kisfilm vetítésére invitálja az érdeklődőket a Veszprémi Érseki Főiskola. A kisfilmet a gyermekre vágyó párokat támogató Anna-Joachim-program ihlette. A vetítést a főszereplő színművészekkel, a filmrendezővel és az Anna-Joachim-program pszichológus szakemberével folytatott beszélgetés követi.
A Jászberényi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indítványozta egy jászkiséri pár letartóztatását, mert számtalan sérülést talált az orvos a kórházba vitt tízhónapos gyermekükön - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szerdán közleményben az MTI-vel.
A szex utáni időszak egy igazán különleges pillanat a párok életében, amely nemcsak a testi kielégülés, hanem az érzelmi kapcsolat mélyítésének lehetőségét is magában hordozza. A párkapcsolatok dinamikájában a szexuális utógondozás, másnéven afterplay, kulcsszerepet játszhat az érzelmi kötődések és a bizalom erősítésében. Az ilyen érzelmi törődés s
1. Az Európán kívüli országokba pótdíjat számolhatnak fel Az utasbiztosításod díja függhet attól, hogy melyik célországba utazol. Az Európán kívüli országok esetén a biztosítók jellemzően magasabb díjat számolnak fel. Több biztosítónál is 50 százalékos a pótdíj, azaz a felár mértéke az Európán kívüli országokra. Ha az Amerikai Egyesült Államokba, K
Az úgynevezett gyermekkori növekedési fájdalom egy olyan összefoglaló elnevezés, amely rendkívül összetett és nagyon sok gyermeket érint(het), ám pontos statisztikák nem állnak rendelkezésre. Jelen cikkünkben megkíséreljük összefoglalni a legfontosabb orvosi szempontokat, illetve gyakorlati tudnivalókat is próbálunk nyújtani a szülőknek.
A világ egyik legkülönlegesebb finomsága, nem csoda, hogy nagyon kalandos a története. Velencétől északra terül el Sant’Erasmo és Le Vignole szigete, itt is mindössze néhány gazdálkodó termeszti az egyedülállónak számító
Egy széteső hidegfront éri el Magyarországot, emiatt csütörtökön főként a keleti harmadban több helyen fordulhat elő csapadék. Hajnaltól az északnyugati szél is egyre nagyobb területen erőre kap, a Dunántúlon olykor viharossá is fokozódhat. Péntektől megnyugszik időjárásunk, és egyre melegebb levegő áramlik fölénk.
Jótékonysági sorsolást hirdetett a Dusán Világáért Alapítvány részére a szoboszlaishirts.com, amelyen egy Szoboszlai Dominik által dedikált, prémium keretbe helyezett futballmez talál gazdára. A cél: a négyéves, Duchenne-féle izomdisztrófiával élő Dusán kísérleti kezelésének támogatása Belgiumban. A sorsoláson minden 1000 forintnyi adomány egy sors
Súlyosan megsebesített egy barnamedve egy nőt Szlovéniában, Ljubljana közelében – közölte szerdán a ljubljanai rendőrség. A támadás Skofljica külvárosában, egy erdőszélen történt kedd este, nem sokkal sötétedés előtt.
A Trump-adminisztráció négy elnöki rendelettervezetet készített az atomenergia fejlesztésére. A Reuters birtokába került dokumentumokat „megvitatás alatt álló” és „döntés előtti” megjelöléssel látták el. Az egyik rendelet új elemként a kiégett
A gyorsan terjedő, bár általában megakadályozható melanóma bőrbetegség az esetek több mint 80 százalékában az UV-sugárzásnak való kitettségnek tudható be - derül ki a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) legfrissebb jelentéséből, amelyet a héten tettek közzé.
Ha reggelente rendszeresen fejfájással ébredünk érdemes megvizsgálni a fejfájás típusát és alvási szokásainkat, ugyanis könnyen lehet, hogy a problémát alvási apnoe okozza.
Kert nélkül is lehet saját zöld menedéked - méghozzá az erkélyeden! Ha eddig úgy érezted, hogy a kertészkedés bonyolult és sok helyre lenne szükséged hozzá, van egy jó hírünk: már egy kisebb balkon és pár cserép is bőven elég ahhoz, hogy egy nyugalmat árasztó, zöld szigetet hozz létre.
2025. július 1-től sok ezer vállalkozás számára új időszámítás kezdődik: ettől a naptól kezdve a villamosenergia- és gázszolgáltatók kizárólag elektronikus számlát állíthatnak ki számukra. Mindez komoly kihívást jelent, hiszen szükség lesz a számlák szakszerű archiválására. Ángyán Balázs, a közel egymillió vállalkozással dolgozó Számlázz.hu ügyveze
Amikor a nyári napok reggeli párája délutánra elviselhetetlen hőséggé, estére pedig aszfalttól fűtött meleggé válik, könnyű feladni a stílust a kényelem kedvéért. Ilyenkor sokan nyúlunk a legkényelmesebb, jól szellőző darabokhoz, amik jellemzően kevésbé előnyösek. Egy kis odafigyeléssel azonban egyszerre öltözhetünk stílusosan és praktikusan.
Ha már tapasztaltuk az alvásból való kibillenést lehet, hogy éppen azt éltük át, amit a tudósok szociális jetlagnek (társadalmi időeltolódásnak) neveznek. Ez a kifejezés arra utal, amikor a belső biológiai óránk (cirkadián ritmusunk) nincs összhangban a társadalmi menetrendünkkel.Előfordult már, hogy késő esti alvás vagy egy éjszakai műszak után ki
Engedélyezték Szlovákiában a medvehús fogyasztását, így mostantól az éttermekben is találkozhatunk a szokatlan alapanyaggal. A szlovák Környezetvédelmi Minisztérium ugyan bizonyos feltételekhez kötötte a medvehús értékesítését, egyesek úgy gondolják, hogy ez egyenes út az állatok mészárlása felé.
Módosul a Nyugati pályaudvar menetrendje a rákosrendezői pályakarbantartás miatt az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon június 21-től július 27-ig.
A gyanús finanszírozással és állami támogatásokkal kitömött Youtube-csatorna mögött álló egyik cég 2019-ben 20 millió forintból készített egy videóklipet, aminek a költségvetéséből 6 millió forintot visszautalt az állam. Csakhogy a zenekar szerint nemhogy 20, de még 6 millió forintba sem kerülhetett a forgatás. A klip azóta eltűnt a netről.
A jó növénytársításban egymást segítik az egyedek, például kölcsönösen riasztva a másik kártevőit és ezzel természetes módon növeljük a konyhakertünk termőképességét. A témának nagy a szakirodalma, most néhány praktikus tanács.
Lajkó Norbi igazán romantikus meglepetéssel készül Hannának, egy gyönyörű wellness üdülőbe látogatnak el. A lány annyira meghatódik a hely szépségétől, hogy elsírja magát. Az érzelmes este végén a Határtalan szerelem párosa egy ágyban tölti az estét, ahol a szörfoktató megpróbál csókot lopni jelöltjétől. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, am
Gulyás Gergely ismertette a kormány döntéseit. Az idei évben az 1000 főnél több lakossal rendelkező településekre kell bankautomatát telepíteni, jövőre pedig az 500 főt meghaladó települések kerülnek sorra. De pontosan hány település érintett? A Bankmonitor szakértői térképre rakták az adatokat.
Az Európai Parlament 60 képviselője nyílt levélben adott hangot "mély csalódottságának és aggodalmának" azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint az Európai Bizottság elnökének hivatala arra utasította a biztosokat, hogy ne vegyenek részt az idei Budapest Pride rendezvényen.
A ma közzétett legfrissebb Eurobarométer felmérés azt mutatja, hogy 18 éve nem volt ennyire magas az Európai Unióba vetett bizalom szintje, és soha nem volt még ilyen nagy arányú az euró támogatottsága. A jelen geopolitikai helyzetben az európaiak azt is szeretnék, ha a közös védelem- és biztonságpolitika révén az Eu erősebbé és határozottabbá váln