Miután a szlovén természetierőforrás- és területrendezési minisztérium 206 medve kilövését engedélyezte, ami az országban élő populáció közel ötödét teszi ki, civilszervezetek tiltakozásba kezdtek a határozat ellen.
Pénteken kora este ezrek látogatnak ki a Veszprém Arénába, hogy a helyszínen nézhessék meg a magyar férfi kézilabda legendás összecsapását, a Veszprém-Szeged találkozót. A csapatok ezúttal a bajnoki címért lépnek pályára a két nyertes meccsig tartó párharc első mérkőzésén, melyet az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetít 19:15-től.
Ríviai Geralttól, a Vaják pókerarcú főhősétől mindenképp el kell búcsúznunk a regényfolyamból készült sorozat 5. évada után. Egy portál szerint a Netflix már nem akar több folytatást, egy másik oldal szerint viszont csak arról van szó, hogy a fantasy-sorozat történetszála a végéhez ér.
Garancsi István 14,3, Habony Árpád 7,1 milliárd forintot vehet ki az állami kaszinókoncessziót birtokló közös cégükből. Mi történt? A cégbírósági beszámolók alapján 21,4 milliárd forint osztalékot vehet ki Garancsi István és Habony Árpád a közös cégükből – írja a Telex. Ebből a részvényeik aránya alapján 14,3 milliárd jár Garancsinak és 7,1 milliár
Hiába kérte a párkeresőktől Köllő Babett, hogy adjanak időt a másiknak és saját maguknak az ismerkedésben. A Határtalan szerelem műsorvezetője távolról és kívülállóként hamar meglátta, ha valaki túl hirtelen döntött, és már előre meg tudta azt is mondani, ki, mikor és milyen gyorsan bánja majd meg a döntését.
Naszályi Gábor szakszervezeti vezető szerint "kemény eszközhöz" kell nyúlniuk a döntéshozók figyelmeztetésének érdekében, de az opciókat még vizsgálják.
A Time Out több ezer városlakót kérdezett meg arról, hogy mennyire férnek hozzá a természethez.Még a leglelkesebb városlakóknak is szükségük van időnként egy kis szusszanásra a városi életből, de ez nem mindig jelenti azt, hogy el kell hagyni a várost.Egyes városok ragyogó természeti terekben és azok körül épültek, legyenek azok strandok, természet
A legboldogabb emberek nem azért mosolyognak többet, mert nekik jobb sors jutott. Hanem azért, mert kialakítottak néhány olyan egyszerű reggeli szokást, amelyek minden nap segítenek nekik visszatalálni önmagukhoz és a belső békéhez. Mutatjuk, melyek ezek – és hogyan tudod te is beépíteni őket a saját reggeleidbe!
Mindenki a Beckham szülőket sajnálja, miközben azon mennek a találgatások, vajon mi történhetett Brooklyn Beckham és a családja között, amiért ő és a felesége, Nicola Peltz még David beckham 50 születésnapi köszöntését és az anyák napját is kihagyták. Egy bennfentes szerint Victoria Beckham megalázó viselkedése van a viszály mögött.
A frissen piacra dobott Mobilizer sorozattal a HMS Networks a legmodernebb autóipari átjárót mutatta be az Ixxat márkanév alatt. Az autóipari kommunikáció és tesztelés sokrétű és igényes követelményeinek kielégítésére tervezett
Patrióta tervet hirdetett Orbán Viktor a CPAC Hungaryn, melynek célja Európa újjáépítése a szuverenitás, béke és szabadság jegyében. A miniszterelnök rádióinterjúban is megerősítette: Ukrajna uniós csatlakozása elfogadhatatlan, Ukrajna EU-tagsága pénzügyi öngyilkossággal érne fel. Összefoglalónk!
A világ idén rekordmennyiségű, 799 millió tonna búzatermést vár, míg Magyarországon átlagos, hektáronként 5 tonna feletti termésre számítanak. A Debreceni Egyetemen tartott XXXII. Búzatanácskozáson a hazai és nemzetközi búzapiac helyzetét, valamint a precíziós mezőgazdaság és mesterséges intelligencia alkalmazásait is megvitatták.
A gyümölcsöknek általában a húsát szoktuk megenni, hiszen, ha valamilyen édes finomság kerül a kezünkbe, élből meghámozzuk és megszabadítjuk az összes magjától, héjától és minden – tányérra nem illő dologtól. Pedig sokszor a gyümölcsök más részeiben van az igazi vitamin, a széleskörű felhasználási lehetőségekről nem is beszélve. Egy szóval, ne dobd
Révai reloaded címmel rendeznek ékszerkészítő workshopot május 31-én az Mnmkk Kassák Múzeumban. A Vékony Anna és Mélyi Márti vezette műhelymunka során Révai Évának, a két világháború közötti évek magyar iparművészének formai megoldásaiból inspirálódva alkothatnak új ékszereket az érdeklődők.
A brit hatóságok csütörtökön nevezték meg először a vádlottat, de azt már a vizsgálat korai szakaszában nyilvánosságra hozták, hogy egy 53 éves liverpooli illetőségű brit férfiről van szó.
Miután a szlovén természetierőforrás- és területrendezési minisztérium 206 medve kilövését engedélyezte, ami az országban élő populáció közel ötödét teszi ki, civilszervezetek tiltakozásba kezdtek a határozat ellen.
Ideiglenesen legalábbis, a következő tárgyalás az ügyben június 5-én lesz. Mi történt? Ideiglenesen megszüntette a fellebbviteli bíróság a Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság döntését, ami blokkolta volna Donald Trump amerikai elnök által még áprilisban bejelentett kereskedelmi vámok egy részének az alkalmazását – írja a 444. A felfüggesztés arra az id
Valentínyi Katalin, a légikikötő vezérigazgató-helyettese elmondta, idén már az első négy hónap utasforgalma megdöntötte a járvány előtti nyári csúcsokat – írja az Infostart. Már áprilisban rekordot döntött az utasforgalom a Budapest Airporton, több mint 1,6 millió utas fordult meg a légikikötőben. A társaság az idei szezonra számos, az utazást kom
A brit hadsereg számára kulcsfontosságú a hamarosan megjelenő stratégiai védelmi felülvizsgálat. Ebben figyelembe kell venni Ukrajna háborújának tanulságait, amelyek gyökeresen átalakítják a hadviselésről alkotott képet. A technológiai fejlődés mellett a hagyományos erők és vezetési elvek is újraértékelődtek a frontvonalakon.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
A Rewin Magyarország Kft. három üzletága - dolgozói juttatás, üzleti ösztönzés és szociális támogatás - által kibocsátott utalványok összértéke 35 százalékkal nőtt 2024-ben az előző évben elért 16,6 milliárd forinthoz képest. Ezeket az utalványokat a dolgozók egyebek mellett élelmiszer, gyógyszertári termék, de lakásfelszerelés, illetve uszoda- vag
A német politikai közbeszédben ismét felmerült a kérdés, hogy szállítanak-e Taurus cirkálórakétákat Ukrajnának. Németország lépése esetén Moszkva egyértelmű reakciókat ígér. Milliméterekre a világháború.
Dilatációjavítás miatt forgalomterelésre számíthatnak a közlekedők június elejétől Törökbálint térségében, a Dulácska-völgyhídon, az M0 autóúton. A javítás várhatóan egy hónapot vesz igénybe.