A Koreai Munkáspárt Központi Katonai Bizottsága hat új hadtestparancsnokot nevezett ki és lecserélte a hadsereg tüzérségi és biztonsági szolgálatának a vezetőjét - közölte az észak-koreai állami hírügynökség (Kcna) csütörtökön.
Mészáros Krisztofer bronzérmet nyert egyéni összetettben a tornászok lipcsei Európa-bajnokságának csütörtöki versenynapján, Tomcsányi Benedek pedig a 15. helyen végzett.
Újra masszív üzleti növekedéssel örvendeztette meg a tulajdonosokat a CIG Pannónia, ráadásul most az előző negyedévvel ellentétben a profitra sem lehet panasz: 71%-ot ugrott az eredmény az első negyedévben. Az eleve nagyobb életbiztosítási üzletág díjbevételei 47%-kal, az Emabit díjbevételei 22%-kal növekedtek, vagyis messze a szektor feltételezhet
A pénteki nappal kezdetét veszi egy jelentősebb melegedési hullám, amely a jövő hét folyamán is kitart. Az eddig megszokottnál hűvösebb időt gyorsan felváltja a nyáriasan meleg, sokszor kánikulába hajló hőmérséklet.
2025 áprilisában az ipari termelői árak átlagosan 7,9 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,9, az exportértékesítésé 9,9 százalékkal felülmúlták az előző év áprilisi értékeit.
Amikor kis Jézus elveszett, Mária és József sem egymást hibáztatták, hanem aggódva keresték közösen a gyermeket. Nekünk így kell egymást támogatva, keresnünk a megoldást erre a helyzetre - fogalmazott a ferences szerzetes.
Lehet, hogy jön újabb területen árstop ? Orbán Viktor ezt sem zárta ki ma reggel a Kossuth Rádióban, amikor hosszan beszélt Nagy Mártonról, aki nem politikus, nem is sikerorientált. De bíznak benne - tette hozzá. Volt egy pont, ahol a miniszterelnök elnevette magát.
Fernando Alonso és Lewis Hamilton is határozottan ellenzi, hogy a barcelonai versenypálya kikerüljön a Forma–1-es naptárból. Egyikük sem örül, hogy Madriddal egy újabb utcai pálya válthat egy klasszikust.
Az idei év végére minden 1000 főt meghaladó, 2026 végére minden 500 főt meghaladó településre ATM-et kell telepíteni a bankoknak. Mi történt? Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány bankautomaták telepítéséről szóló rendelete, a bankoknak év végéig az ezer főnél nagyobb, jövő év végéig az 500 főt meghaladó kistelepüléseken is kötelező lesz legalább
Kupec Zsófia hol a színpadon, hol növendékei között, hol a felvidéki kulturális élet formálójaként sürög-forog. A Junior Prima díjas és a Népművészet Ifjú Mestere címet viselő tehetség szerint a hagyomány nem múzeumi tárgy, hanem élő, alakuló közösségi tudás. És igen, felnőttként is elkezdhetünk néptáncolni!
Nyugdíjkorrekciós törvényt sürget a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Nyugdíjas Tagozata. Írásuk szerint tartósan méltó nyugdíjakra, korszerű nyugdíjrendszerre és megfelelő egészségügyi ellátásra szorul a hazai nyugdíjas társadalom. A szervezet nyugdíjkorrekciós törvény kidolgozását és a vegyes indexálás visszaállítását követeli – írja a por
Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 1,0, az exportértékesítési árak 0,1, így az ipari termelői árak összességében 0,4 százalékkal alacsonyabbak voltak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
A fenntarthatósági törekvések akkor sem állnak le, ha éppen a riportkészítésre vonatkozó határidők kitolódnak. Az elmúlt hónapokban az EU Omnibusz javaslatcsomagja, amely könnyítené és eltolná a vállalatokra vonatkozó fenntarthatósági jelentéskészítést, megtorpanást és bizonytalanságot okozott a piacokon. Mostanra azonban egyre több nagyvállalat ti
A Nike és a Lego Csoport bejelentette globális, több évre szóló partnerségét, ami idén nyáron indul útjára egy sor lenyűgöző élménnyel és közös márkajelzésű termékkel. A kollaboráció célja, hogy világszerte az aktív és kreatív játék örömének felfedezésére ösztönözzék a gyerekeket. Az együttműködés ötvözi a Nike "Just Do It" szemléletét a Lego® ko
A Soproni Egyetem ünnepélyesen átadta új digitális oktatótermeit és professzionális médiastúdióját, melyek a felsőoktatás digitalizációjának élvonalába emelik az intézményt. A projekt az Európai Unió és a magyar állam támogatásával valósult meg.
A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz miatt júliusig kell várni a mézédes magyar görögdinnyére, a termés várhatóan meghaladja majd a tavalyit - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete (MDE), valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) pénteken.
A bíróság másodfokon úgy döntött, hogy jogszerű volt négy kölcseys tanár azonnali kirúgása, amiért 2022-ben polgári engedetlenségben vettek részt – vagyis nem tartották meg óráikat, hogy tiltakozzanak az oktatás helyzete miatt. Hiába dolgoztak évtizedek óta lelkiismeretesen, a bíróság szerint ez nem számít, ha valaki megszegi a munkaszabályokat. A
Elon Musk távozásával meginoghat a Trump-adminisztráció egyik zászlóshajó-projektje, a kormányzati kiadásokat drasztikusan visszanyesni hivatott DOGE. A projekt egy volt munkatársa szerint az egész kezdeményezés "csendben fog kimúlni", miután a csapat elvesztette fő mozgatórugóját. A belső munkavégzés zavaros volt, az iránymutatás hiányzott, a várt
Utánajártunk, kik tiltakoznak az átláthatósági törvény ellen: nem a civil szféra ellehetetlenüléséről van szó, hanem egészen más érdekek húzódnak a háttérben.
Az autók nyárra való felkészítése nem csupán arról szól, hogy elkerüljük a műszaki hibákat vagy a kényelmetlenségeket. A biztonság az elsődleges cél, és odafigyeléssel, szakszerű ellenőrzéssel, illetve a megfelelő karbantartások elvégzésével gondtalan lehet a közlekedés az elkövetkező hónapokban. Sebők Levente"Az autósok hajlamosak azt gondolni, h
Az Európai Bizottság május 23-án közzétette az Eudr (erdőírtás mentes termékekről szóló rendelet) végrehajtását támogató országértékelésielőírásait, valamint az érintett országok listáját.