2025. május 30. péntek

máj. 30
10:09
Több mint 5100-an érkeztek Ukrajnából csütörtökön (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 44 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
máj. 30
10:09
Megdöbbentő: a Nyugat jobban pénzeli az oroszokat, mint az ukránokat (Mandiner)
A háború kezdete óta Oroszország több mint háromszor annyi pénzt keresett szénhidrogének exportjával, mint amennyit Ukrajna a szövetségeseitől kapott.
máj. 30
10:09
Ebben rejlik a tökéletes császármorzsa titka: a gyerekek megnyalják mind a tíz ujjukat utána (KertÉsRecept)
Ebben rejlik a tökéletes császármorzsa titka: a gyerekek megnyalják mind a tíz ujjukat utána Amikor gyerekként beléptem a nagymamám pici konyhájába, már az ajtóból elárult mindent a sercegő vaj illata. Tudtam, hogy ma „ajrsterts” (ejtsd: ajörsterc) lesz – ahogy ő nevezte, svábosan, mosolyogva, miközben dudorászott a fazék fölött. Az ő verziója egés
máj. 30
10:12
"Drámai a helyzet", több száz munkahely került veszélybe a parajdi sóbányánál (HR Portál)
Fel kellett adni a föld alatti védekezést a parajdi sóbányánál csütörtökön, miután nem sikerült megóvni a beáramló víztől a létesítmény legújabb részlegét, a Telegdy-bányát - mondta Nyágrus László parajdi polgármester a Maszol hírportálnak.
máj. 30
10:15
Magyarország az utolsó fillérig elveszíthet 4200 milliárd forintos EU-pénzből (Portfolio)
Az Európai Bizottság várhatóan nem hosszabbítja meg a 650 milliárd eurós helyreállítási alap (RRF) 2026-os határidejét, ami több tagállamban, köztük Magyarországon, komoly aggodalmat kelt. Magyarország a jogállamisági feltételek miatt akár teljes egészében elveszítheti a 10,4 milliárd eurónyi támogatást, miközben más országok már rugalmasabb megold
máj. 30
10:15
Fact check: tényleg ukrán az internetes bűnelkövető csoportok nagy része? (Pénzcentrum)
Orbán Viktor állítása szerint az internetes csalásokat elkövető bűnbandák nagy része ukrán. De mit mutatnak a tények? Nos, összefoglalva azt, hogy az online csalásokért felelős szervezett bűnbandák nemzetiségi összetétele ennél jóval összetettebb képet mutat. Kétségtelen tény, hogy Ukrajna tekintetében is létezik fenyegetés, de nem domináns. Ezzel
máj. 30
10:15
Kutyasétáltatás közben hunyt el Anita, hat gyermek maradt árván (Ripost)
A férfi két évig illegálisan járt szabadlábon.
máj. 30
10:15
Nagyon jó hírt kaptak a gazdálkodók, indulhat az újabb roham a termőföldekért (vg.hu)
Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz, ezzel lényegében folytatodik a földet a gazdáknak program.
máj. 30
10:15
Orbán Viktor szerint Nagy Márton "szakmailag hibátlanul hajtja végre a feladatát" (SzMo)
A kormányfő szerint bevált az árrésstop, ezért döntöttek a meghosszabbítás mellett. A miniszterelnök teljes bizalommal van Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter iránt.
máj. 30
10:15
Mi lesz a csíksomlyói búcsúval? (Demokrata)
A május végi szokatlanul csapadékos időjárás és a Székelyföld-szerte kialakult áradások sokakban aggodalmat keltettek.
máj. 30
10:15
Európa legnagyobb szervestrágya-üzeme épül fel Magyarországon (Magro)
Közel tízmilliárd forintért épít gyárat a Master Good cégcsoport, a nyáron megkezdődhet Európa legnagyobb szervestrágya-feldolgozó üzemének felépítését Nyírjákón
máj. 30
10:15
„Nem igaz, hogy mi vagyunk Góliát és ők Dávid” – Xavier Pascual (vehir.hu)
Kezdődik a férfi kézilabda élvonal bajnoki döntője. A címvédő One Veszprém HC spanyol vezetőedzője, Xavier Pascual elmondta, azokkal fog harcolni a Szeged ellen, akik – fizikálisan és mentálisan – száz százalékban készen állnak a csatára.
máj. 30
10:21
Csökken az éttermek, büfék, cukrászdák száma és egyre olcsóbban megvehetők (Piac és Profit)
Jobban járhat az, aki idén akarna belevágni egy étteremvásárlásba vagy büfébérlésbe, legalábbis ami a bérleti vagy eladási árakat illeti. A zenga.hu ingatlankeresési oldal hirdetési adatai szerint a büfék négyzetméterét 9, a cukrászdákét 13, az éttermekét 7 százalékkal kínálják olcsóbban eladásra idén, mint tavaly.
máj. 30
10:21
Kalapálják is az Árpád hidat, meg mossák is (Infostart)
Szombaton 6.30 és 13.30 között az Árpád híd déli (Budáról Pestre vezető), vasárnap a híd északi (Pestről Budára vezető) oldalát tisztítják meg környezetkímélő tisztítószerrel, magasnyomású, vizes technológiával.
máj. 30
10:21
Magyarország az utolsó fillérig elveszíthet 4200 milliárd forintot az EU-pénzeiből (Portfolio)
Az Európai Bizottság várhatóan nem hosszabbítja meg a 650 milliárd eurós helyreállítási alap (RRF) 2026-os határidejét, ami több tagállamban, köztük Magyarországon, komoly aggodalmat kelt. Magyarország a jogállamisági feltételek miatt akár teljes egészében elveszítheti a 10,4 milliárd eurónyi támogatást, miközben más országok már rugalmasabb megold
máj. 30
10:21
A szakértő tanácsolja: ha ezeket az intő jeleket tapasztalod a kiszemelt szállodánál, felejtsd el a szobafoglalást (Femcafe)
Pár nap, és tényleg ránk rúgja az ajtót a nyár: ebben az időszakban az emberek többsége már az üdülését tervezgeti, s sokan a szálláskínálatot is elkezdik böngészni. Azért csak lassan a testtel! Nem árt tájékozódnod a legkomolyabb veszélyforrásokról, mielőtt belevetnéd magad a hotelmustrába.
máj. 30
10:21
Bodrogi Gyula 91 évesen sem lassít: kalandos nyarat tervez magának (BorsOnline)
Az ország egyik legnagyobb kedvence 91 évesen is aktív.
máj. 30
10:21
Gréczy Zsolt kemény választ küldött a kéretlen tanácsokat osztogató Fekete-Győr Andrásnak (Nyugati Fény)
A Momentum belső meccsei, önfeladása nem lehet cselekvési mérce mások számára.
máj. 30
10:21
Martin Helme: Európa még mindig sötét utakon jár (Magyar Nemzet)
Az észt Ekre elnöke is felszólalt a Cpac Hungaryn.
máj. 30
10:21
Az ukránok Magyarországot okolják mindenért – Von der Leyen nem bírta komment nélkül (Mandiner)
Az Európai Bizottság elnöke sürget és követel Zelenszkij érdekében.
máj. 30
10:21
Mégis kaphatnak végkielégítést azok, akiket azért rúgnak ki, mert nem felelnek meg a kifogástalan életviteles vizsgálaton (Telex)
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az erről szóló pontot a gyerekvédelminek nevezett törvényben.
máj. 30
10:21
"Mint egy szeleburdi kutyakölyök" - savazzák a Kincsvadászokat a gagyi Tilla-jelenet miatt (Sassy)
Till Attila egyesek szemében nagyot ment a Kincsvadászokban, mások szerint legfrissebb poénja már a televíziózás Temuja.
máj. 30
10:21
Ezzel a zongorával indult Pénzes Máté vintage hangszer gyűjtési mániája (kultura.hu)
Pénzes Máté, a Blahalouisiana billentyűse és egy 1974-es Wurlitzer 200 A típusú elektronikus zongora a főszereplői a Hajógyár hangszerbemutató sorozata, az Instrument mostani epizódjának. A videóból megtudhatjuk, mennyiben más ez hangszer, mint a hagyományos zongorák, és hogy milyen kedves emléket őriz róla a tulajdonosa.
máj. 30
10:23
Bezuhant a spanyol infláció, örülhet az EKB (Portfolio)
Májusban 1,9%-ra lassult a spanyol infláció, ezzel hét hónap után először került az Európai Központi Bank 2%-os célja alá. A friss adat megerősítheti azokat a várakozásokat, hogy az EKB már jövő héten újabb kamatcsökkentés mellett dönt. Eközben egész Európában enyhül az inflációs nyomás – a négy legnagyobb gazdaság mindegyike 2% körüli értéket prod
máj. 30
10:23
Brüsszel az eddiginél is több pénzt és jogkört akar elvonni a tagállamoktól (Magyar Nemzet)
A kormányfő meglátása, hogy már többen vannak, de nincsenek elég jól megszervezve, ezért alapították meg a patriótákat, ami egyre erősödik.
máj. 30
10:24
Csalók vadásznak a nehéz helyzetbe került Horváth Évára (Metropol)
Pénzt akartak kicsikarni tőle.
máj. 30
10:24
Fordulat: egyelőre mégis érvényben maradnak Trump vámjai (Adózóna)
Egy fellebbviteli bíróság felfüggesztette a Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság vámok alkalmazását blokkoló döntését – írja a BBC nyomán a hvg.hu.
máj. 30
10:24
Új ajánlások a fiatalok képernyőidejének csökkentéséért (WebBeteg)
Több időt töltenek a gyermekek képernyő előtt egy nap, mint amennyit játékkal, sportolással, tanulással és a családjukkal együttvéve. A 8–12 évesek átlagos napi képernyőideje meghaladja az 5,5 órát, a tinédzsereknél ez a szám még megdöbbentőbb: a napi 8 órát is eléri. A szakemberek szerint sürgető összehangolt társadalmi fellépés és teljes szemléle
máj. 30
10:25
Trump bejelentette: Ez lesz az utolsó napja (Magyar Nemzet)
Komoly bejelentést tett az amerikai elnök, és sajtótájékoztatót is összehívott.
máj. 30
10:27
Orbán Viktor barátokkal és bukott politikusokkal került egy színpadra (Menedzsment Fórum)
Összegyűlt a nemzetközi jobboldal apraja-nagyja Budapesten, május 29-30. között rendezik a CPAC Hungary 2025-ös eseményét.
máj. 30
10:27
Emmanuel Macron: el kell ismerni Palesztinát (Infostart)
A palesztin állam elismerése nem pusztán erkölcsi kötelesség, hanem politikai követelmény is - jelentette ki pénteken Szingapúrban Emmanuel Macron francia elnök.
máj. 30
10:27
Így juthatsz földhöz 2025 nyarán – kezdődnek az állami árverések (Agroinform)
Több mint 13 ezer hektár kerül kalapács alá júliusban.
máj. 30
10:27
Nem titok többé: Ő gondozza a sírrablás óta Nagy Grófo végső nyughelyét (Ripost)
A tavaly áprilisi rémtett szerencsére nem ismétlődött meg.
máj. 30
10:27
Holokausztmúzeumként született újjá a Schindler listája címszereplőjének egykori lőszergyára (Femcafe)
Túlélők múzeuma néven hivatalos holokausztemlékhely lett a szudétanémet üzletember Oskar Schindler egykori lőszergyára a kelet-csehországi Brnenecben.
máj. 30
10:27
Kereskedelmi háború: ebből még bármi lehet (vg.hu)
Ha megnézzük a tényeket, azt látjuk, hogy bár az USA és az EU közötti átlagos vámok hasonló nagyságúak, ágazati szinten azért jelentős különbségek vannak.
máj. 30
10:27
Magyaroknak: Boldog új évet, franciáknak: itt egy tál here - Olvass bele egy francia kalandjába a magyar nyelvvel! (Könyves Magazin)
A francia Jehan Paumero 20 éve fiatalemberként érkezett Magyarországra, hogy valami egészen újat kezdjen. A pécsi gimnázium majd később a zenei karrier során viszont igen meggyűlt a baja a magyar nyelvvel. Ahhoz hogy minél gyorsabban tanuljon, egészen értelmetlen fogásokat talált ki. De hogyan sikerült neki? Mi a kedvenc magyar szava? És miért gyűl
máj. 30
10:27
Több mint étel: hogyan teremt közösséget a konyhánk? (Képmás)
A terített asztal komoly viták színtere lehet, ahol állást kell foglalni. Tojással vagy anélkül igazi a lecsó? Hosszú vagy rövid lével jobb a pörkölt? Cukorral vagy szalonnával kell enni a túrós csuszát? Paradicsomosan vagy kaprosan készüljön a töltött káposzta? Hol főzik a legjobb halászlevet? Ezek a kérdések persze nem csak a receptekről szólnak.
máj. 30
10:27
Fel ne vedd, ha téged is erről az előhívószámról hívnak, egy magyar férfinek 17 millió forintja bánta (BorsOnline)
A magas hozam ígéretével ámították, közel 17 millió forintja bánja az üzletet.
máj. 30
10:27
Katalin hercegné új portréja földöntúlian szép, született királynőként tündököl, ezúttal a védjegye nélkül (Glamour)
Új portréfotó jelent meg Katalin hercegnéről, aki Vilmos herceggel közösen épp jól megérdemelt pihenését tölti. A kép varázslatos hangulatú, a walesi hercegné pedig sugárzóan gyönyörű – de van rajta valami szokatlan. Mutatjuk, mitől más ez a felvétel, mint az összes többi, és hogy néz ki a hercegné a jellegzetes védjegye nélkül!
máj. 30
10:27
Vastag a combod? Ezzel a rövidnadrággal szexibb lehetsz, mint valaha – Termékekkel, árakkal (Life)
A rövidnadrágok sokunknál tiltólistán szerepelnek, pedig a férfiak szerint az egyik legvonzóbb ruhadarab, amit egy nő viselhet. Ha úgy érzed, a vastag combod nem alkalmas a short viselésére, mutatunk pár darabot, ami tuti istenien áll rajtad!
máj. 30
10:27
"Igazság Emberség Szeretet" (Demokrata)
Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa nincs hatalmon, nem diktátor – legfeljebb szeretne. De azt nagyon.
máj. 30
10:27
Szijjártó Péter: Itt az ideje, hogy támadásba lendüljünk (Mandiner)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint sorsdöntő év előtt állunk.
máj. 30
10:27
Kelemen Hunor felelősségre vonást sürget a sóbánya ügyében (Magyar Nemzet)
Az Rmdsz elnök szerint vissza kell adni a hitet, Parajdnak van jövője.
máj. 30
10:27
Az Inter Cars Hungária Kft. tovább bővíti együttműködését a Prologisnál (Autószektor)
"Közel húsz éve vagyunk jelen a magyar piacon, és ahhoz, hogy folyamatosan fejlődni tudjunk, elengedhetetlen telephelyeink és raktárkapacitásunk bővítése" – mondta Bindics Márton, az Inter Cars Hungária Kft. operatív igazgatója és helyettes ügyvezető igazgatója. "Örülünk, hogy a Prologis továbbra is megbízható partnerünk a fejlődésben. A parkok str
máj. 30
10:27
Orbán Viktor bejelentette: újabb termékekre jöhet az árrésstop (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök jelezte, az intézkedés beváltotta a hozzáfűzött reményeket.
máj. 30
10:27
Ez a cigi taszította le a trónról a Marlborót (AC News)
A Philip Morris dohányóriás zászlóshajója, a Marlboro már nem a vállalat legkelendőbb terméke – a trónt most az Iqos dohányhevítő vette át.
máj. 30
10:27
Böjte Csaba: Sírnak a dévai gyermekek a parajdi sóbánya miatt (vasárnap.hu)
Sírnak a dévai gyermekek a parajdi sóbánya miatt – mondta Böjte Csaba atya a hirado.hu-nak adott pénteki interjújában azt üzenve az árvíz sújtotta térségben élőknek, hogy ne veszítsék el a reményt. "Felmérhetetlen tragédia, de én azért imádkozom, hogy ne a hibát keressük egymásban, hanem közösen kutassunk a megoldás után" – hangsúlyozta a hirado.hu
máj. 30
10:27
Top falszínek 2025-ben: így lesz modern és friss a nappalid (Bien)
A nappali a lakás szíve, az a hely, ahol a család összegyűlik, ahol a vendégek fogadása zajlik, és ahol kikapcsolódhatunk egy hosszú nap után. A fal színe kiemelt fontossággal bír, hiszen a hangulatot, a teret és az általános esztétikai élményt is meghatározza. Ha igazán modern és újépítésű hatást szeretnél elérni, érdemes alaposan átgondolni, mily
máj. 30
10:27
Freund Tamás és Oberfrank Ferenc helyre rakta az Akadémia és tagjai elleni politikai uszításokat (Librarius)
Freund Tamás és Oberfrank Ferenc szerint példátlan lejárató kampány zajlik az Akadémia ellen, amely nemcsak az intézményt rombolja.
máj. 30
10:27
ESG Summit 2025: a tiltás vagy az ösztönzés visz a klímacélok felé? (Green)
Második alkalommal tartották meg 2025. május 28-án az ESG Summit 2025 konferenciát Budapesten, az...

Keresés