2025. május 30. péntek

máj. 30
10:51
Aktív volt az 5-ös suli a Kihívás napján (Gyulatelevízió)
Május utolsó szerdáján a lila suli is aktív programokat szervezett a Kihívás Napján. A mozgást és az egészséges életmódot népszerűsítő eseményen szinte minden sportágat kipróbálhattak a diákok. Mintegy kétszázan, az 5-ös iskola valamennyi diákja mozgással indította szerda reggel a kihívás napi programokat. A lila suli sporttagozatos intézményként
máj. 30
10:51
Egy nap a japán kultúra jegyében (kultura.hu)
Egész napos programsorozattal várja az érdeklődőket a japán kultúra jegyében május 31-én az Mnmkk Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. A múzeum és a Japán Alapítvány rendezvényének látogatói többek között tárlatvezetéseken, előadásokon, workshopokon, valamint filmvetítésen, teaszertartáson, harcművészeti bemutatón és mini japán nyelvórán
máj. 30
10:51
Szülők rémálma: kannabisz volt a Haribo gumicukorban (Magro)
A Haribo édességgyártó cég visszahívja egyes termékeit Hollandiában, miután egyes csomagokban kannabisz jelenlétét mutatták ki.
máj. 30
10:53
A függőségekről tartott előadást Gyulán Zelena András (Gyulatelevízió)
Elsősorban a függőségekről, azok kialakulásáról, jeleiről és hatásairól tartott előadást szerda délután Zelena András egyetemi docens. A művelődési központban tartott programon elsősorban olyan szakemberek vettek részt, akik munkájuk során nagy hasznát vehetik annak, hogy jól felismerik a különböző problémákat, és azzal is tisztába kerülnek, hogy m
máj. 30
10:54
Estek a fejlett piaci hozamok (ProfitLine)
A szerdai emelkedést követően csütörtökön ismét lefelé mozdultak a hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain.
máj. 30
10:54
Temetkezünk, nem házasodunk, nem szülünk – a KSH szerint bajban a jövőnk (HR Portál)
Tovább fogy a magyar: áprilisban 5323 gyerek született, 14%-kal kevesebb, mint tavaly ilyenkor, miközben közel kétszer ennyien, 9565-en haltak meg – derül ki a KSH friss adataiból. A természetes fogyás 4242 fő volt. A születésszám csökken, a termékenységi ráta történelmi mélypont közelében, a házasságkötések is visszaestek - közölte a Központi Stat
máj. 30
10:57
Ezt a KSH-adatot még az elemzők sem látták jönni (Menedzsment Fórum)
"Mindenképpen kedvezőtlen meglepetés" – kommentárok a péntek reggel közölt külkereskedelmi adatokhoz.
máj. 30
10:57
Fel ne vedd, ha téged is erről az előhívószámról hívnak, egy magyar férfinek 17 millió forintja bánta (BorsOnline)
A magas hozam ígéretével ámították, közel 17 millió forintja bánja az üzletet.
máj. 30
10:57
Példátlan jogi huzavona kezdődött Trump vámjai miatt (Piac és Profit)
Egy nap sem telt el azóta, hogy az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bírósága hatályon kívül helyezte Donald Trump országspecifikus vámjait, ismét fordult a kocka.
máj. 30
10:57
FBI nyomozás: meghackelték Donald Trump egyik fő bizalmasának telefonját (Infostart)
Akcióba lendült a Szövetségi Nyomozóiroda, miután ismeretlenek feltörték Susie Wiles, a Fehér Ház kabinetfőnökének személyes telefonját, és üzeneteket küldtek a nevében.
máj. 30
10:57
Hererák támadta meg a 8 hónapos Enzót: "Tartsa meg a kisfiamat" (Ripost)
Már egy éve sem lehet hátra a magyar kisfiúnak.
máj. 30
10:57
Teniszezők és focisták titka: furcsa, de hatásos módszer izomgörcs ellen (Life)
Ismerd meg ezt az egyszerű, otthon is megtalálható természetes csodaszert, amely meglepően hatékonynak bizonyulhat a kellemetlen görcsök megelőzésében és enyhítésében.
máj. 30
10:57
Felébredt a Bild: már szerintük sem működnek a szankciók (Demokrata)
A valóság hosszú távon mindig utoléri a politikai illúziókat.
máj. 30
10:57
Meghatározták, hova kell majd tenni a bankautomatákat a magyar kistelepüléseken (Mandiner)
Mindenkinek biztosítani kell a készpénzfelvételt.
máj. 30
10:57
2,25 milliárdba kerülhet a bankszektornak a kormány legújabb rendelete (Forbes)
Az idei év végére minden 1000 főt meghaladó, 2026 végére minden 500 főt meghaladó településre ATM-et kell telepíteni a bankoknak. Mi történt? Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány bankautomaták telepítéséről szóló rendelete, a bankoknak év végéig az ezer főnél nagyobb, jövő év végéig az 500 főt meghaladó kistelepüléseken is kötelező lesz legalább
máj. 30
10:57
Olcsóbban lehet balatoni büfét vagy éttermet venni, mint tavaly (Telex)
A Zenga.hu összesítése szerint viszont ez azért is lehet, mert a rosszabb helyen lévő vendéglátó egységeket kínálják most eladásra.
máj. 30
10:57
Szinte minden nyilvános szabadtéri helyen betiltják a dohányzást a magyarok egyik kedvenc úti célján (Roadster)
Komoly bírság jár a szabályszegőknek.
máj. 30
10:57
Sós könnyek: összefognak a sztárok, megszólalt Szőcs Reni is a parajdi sóbánya katasztrófájáról (Sassy)
Víz ömlik a parajdi sóbányába, ami nemcsak a sót mossa ki, hanem egy egész közösség jövője úszik az árban. Megszólaltak a sztárok, és összefogás keretén belül támogató koncert is szerveződik.
máj. 30
10:57
Ezek a 2025-ös Pulitzer-díjas könyvek: érdemes elolvasni őket! (Bien)
A 2025-ös Pulitzer-díjak irodalmi kategóriáiban olyan művek kaptak elismerést, amelyek mélyrehatóan vizsgálják az identitás, szabadság és történelmi emlékezet kérdéseit. Mutatjuk, mit érdemes idén felvenni az olvasmánylistádra!
máj. 30
10:57
Kamaraopera-fesztivállal emlékeznek Gregor Józsefre Szentesen (kultura.hu)
A június 1-jén és 2-án megrendezett programsorozat része egy emlékkoncert, egy vígopera és egy beszélgetés a magyar operajátszásról, de Örkény István és Tóték is tiszteletüket teszik majd a találkozón.
máj. 30
10:57
Ez a trükk forradalmasítja a kerted: karókra többé nincs szükség, így neveld a palántáidat (Lender)
Ez a trükk forradalmasítja a kerted: karókra többé nincs szükség, így neveld a palántáidat A zöldségpalánták nevelése során az egyik legismertebb és legrégebb óta használt módszernek számít a karózás. Ez a technika segít abban, hogy a növények szárát egyenesen tartsuk, és megakadályozzuk, hogy eldőljenek vagy letörjenek. Bár megbízható megoldásról
máj. 30
10:59
Már Orbán is valós fenyegetésként kezeli a uniós szavazati jog megvonását? (Forbes)
Ha Magyarország szavazati jogát felfüggesztik, az erősítheti azt a benyomást, hogy Orbán kivezeti az országot az EU-ból, ez pedig de facto népszavazássá alakíthatja a 2026-os választást. Mi történt? A VSquare visegrádi oknyomozó portálnak több, a magyar kormányhoz közel álló forrás is megerősítette, hogy Orbán Viktor már valós fenyegetésként kezeli
máj. 30
11:00
A Nike és a LEGO Csoport bejelentette globális, többéves együttműködését (Kreatív Online)
A kollaboráció célja, hogy világszerte az aktív és kreatív játék örömének felfedezésére ösztönözzék a gyerekeket.
máj. 30
11:00
Generációk számára fontos környezetvédelmi fejlesztés zajlik a Balatonfelvidéken (Alternatív Energia)
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság történetének egyik legnagyobb, legjelentősebb természetvédelmi projektje vette kezdetét a Tapolcai- és a Káli-medencében.
máj. 30
11:01
Állami százmilliókból készítenek nyugdíjaspropagandát Balásy Gyula cégei (Forbes)
A 37. leggazdagabb magyar rendszeres befutója a Miniszterelnöki Kabinetiroda beszerzéseinek, most a JóKor előállítására és terjesztésére kaptak megbízást a cégei. Mi történt? A JóKor magazin 11. számának előállítására és terjesztésére április elején újabb vállalkozói keretszerződést kötött a Magyar Államkincstár a New Land Media Kft. és a Lounge De
máj. 30
11:03
Orbán Viktor az MKIK küldöttgyűlésén: politikai és gazdasági értelemben is választás előtt állunk (Infostart)
A kormányfő szerint a kormány dolga az, hogy elősegítse a vállalkozások sikeres működését.  "Sok szervezet próbálkozik azzal, hogy a vállalkozók érdekeit képviselje" - fogalmazott. Kiállt amellett, hogy "a magyar kormány nem Brüsszel végrehajtó hivatala", a magyar gazdaságot a magyar érdekek szerint kell kormányozni.
máj. 30
11:03
Gáz helyett léha? (Agroinform)
Működés közben mutattuk be a Hetech Kft. biomassza-alapú szárítóját, Kardos László projektvezetővel.
máj. 30
11:03
Molnártól Tóthokig: az OTP Bank Liga öt legjobb fiatal játékosa a 2024/2025-ös idényben (m4sport.hu)
Az idei szezonban óriási rekordot döntött a fiatal magyar játékosok összesített játékideje. Számos olyan játékos bukkant fel az NB I-et aktívan követők radarján, akiben komoly potenciál lakozik. Közülük választottuk ki az 5 legjobbat!
máj. 30
11:03
Orbán Viktor felszólalt a vállalkozók előtt: amit vállaltunk, azt teljesítettük (vg.hu)
.
máj. 30
11:03
Orbán Viktor: Az erős gazdaság alapja az erős vállalkozói réteg (BorsOnline)
A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén szólalt fel.
máj. 30
11:03
Alice Weidel: Magyarország a szabadság valódi forrása (Mandiner)
Az AfD társelnöke szerint a változás szele egyre erősebben fúj Európában.
máj. 30
11:03
Mérföldkőhöz érkezett az osztrák főváros (Öko-drive)
2025. május 25-én a Bécsi Városi Adatközpont (Rechenzentrum der Stadt Wien) elsőként nyerte el az Osztrák Környezetvédelmi Kitűntetést.
máj. 30
11:03
A magyar hírességek mindegyike mástól boldog – de Neked mit jelent a boldogság? (Sassy)
15 ismert magyar színész vagy példakép szólalt meg a "Neked mit jelent a boldogság?" című háromrészes riportfilmben, és mindegyikük mást mondott.
máj. 30
11:03
Magyarázó táblát kérnek Edvard Benes, a csehszlovákiai magyarokat és németeket sújtó hírhedt dekrétumok atyjának prágai szobrához (vasárnap.hu)
Cseh politikusok, újságírók és történészek csoportja magyarázó tábla elhelyezését kéri Edvard Benes, egykori csehszlovák köztársasági elnök prágai szobrához – jelentette a CTK hírügynökség. Levelükben, amelyet a prágai önkormányzathoz intéztek, azt írják, hogy Edvard Benes 1943 és 1948 között, mint a korabeli ideiglenes csehszlovák állam és kormány
máj. 30
11:06
A legnagyobbak leszünk a Bitcoin segítségével! (Kripto Akadémia)
A Las Vegas-i Bitcoin 2025 Konferencia csütörtöki napjának egyik várva-várt előadója a Tether vezérigazgatója, Paolo Ardoino volt. Előadása során a Tether beruházásairól, újításairól beszélt, de mellékesen megemlítette a cég bitcoinbányászatban betöltött szerepét is, amiről ismét sejtelmesen nyilatkozott. Paolo Ardoino a beszédét ezzel kezdte: “Tav
máj. 30
11:09
A tőzsdecápák rácuppantak azokra a cégekre, amelyek jól járhatnak Trump vámjaival (Piac és Profit)
Csak 2025 első negyedévében az Egyesült Államok kereskedelmi hiánya elérte a 425,5 milliárd dollárt. De milyen termékek miatt halmozódott fel ekkora deficit?
máj. 30
11:09
Bejelentette a Gazprom, leáll a magyar gazdaság ütőere (Portfolio)
Bejelentette a Gazprom, hogy június 10-én leállítja a Magyarország gázellátását biztosító Török Áramlat vezetéket karbantartási okokból. Az ukrajnai tranzitvonal lekapcsolása óta más alternatív nincs a kapacitás biztosítására a szüneteltetés mellett.
máj. 30
11:09
Oroszország drónokkal és ballisztikus rakétákkal támadta Ukrajnát, jelentős károk keletkeztek (hirado.hu)
. A támadóeszközök többségét az ukrán légvédelem megsemmisítette, de 12 helyszínen nem sikerült elkerülni a becsapódást.
máj. 30
11:09
Már dílerektől elkobzott autókkal is vadászhat a bűnözőkre a rendőrség! (Autónavigátor)
Horváth László Országgyűlési képviselő, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a Facebook oldalán mutatta meg a nagyvilágnak hazánk első, lefoglalt autóból
máj. 30
11:09
McLaren: Barcelona szorosabb lesz, de semmiképp sem az új szárnyszabály miatt (m4sport.hu)
Nem fél az új szárnyszabálytól a McLaren. Andrea Stella csapatfőnök szerint ha szorosabb lesz a küzdelem Barcelonában, az nem emiatt lesz.
máj. 30
11:09
"Mérhetetlen fájdalom" – az egész ország gyászolja a 18 éves magyar futballistát (BorsOnline)
Klubja közleményben számolt be a meccs közben végzetes sérüléseket szenvedett játékos tragédiájáról.
máj. 30
11:09
Baba-mama klub és csecsemő-elsősegély tanfolyam indul a magánkórházban (BorsOnline)
Egyedülálló edukációs és közösségépítő programot indít a Liv Duna Medical Center. Baba-mama klubot, valamint gyakorlatorientált csecsemő-elsősegély tanfolyamokat szervez, hogy a szülőket megbízható információkkal lássa el, és felkészítse őket a baba életének egyik legfontosabb, kihívásokkal teli időszakára.
máj. 30
11:09
Parajdi sóbánya: kisebb beomlások lehetnek, közben a turisták tömegesen mondják le a foglalásokat (SzMo)
A parajdi sóbányát elárasztotta a víz, a helyiek rettegnek az összeomlástól. A turisták sorra mondják le a szállásokat, miközben mindenki a csodában bízik.
máj. 30
11:09
Szijjártó Péter: Nekünk, magyaroknak Orbán Viktor a jövő (Demokrata)
Magyarország nem fogja engedni, hogy a feje felett benyomják Ukrajnát az EU-ba.
máj. 30
11:09
Orbán Viktor elárulta, mi az erős gazdaság alapja (Mandiner)
"Ha gazdaságról van szó, akkor minket nem érdekel az ideológia, mi a döntéseket józan ész alapján hozzuk" – húzta alá a miniszterelnök az MKIK rendezvényén.
máj. 30
11:09
Szenved a kecskeméti Mercedes gyár (Forbes)
Ha forintban nézzük az eredményeit, már szebb számokat látunk. Mi történt? A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. árbevétele közel 16 százalékkal 5 milliárdról 4,2 milliárd euróra, az adózott eredménye 40 százalékkal 95,6 millióról 57,6 millió euróra csökkent 2023-hoz képest – írja a HVG. Ha a forintosított pénzügyi eredményt nézzük már jobb ké
máj. 30
11:09
Noémik és Tímeák Jókainál (kultura.hu)
Beszélgetős találkozóra hívták a Pim munkatársai a Jókai életműve iránt érdeklődőket, Márton Brigitta és Mezei Kristóf vezették a beszélgetést, amelynek helyszíne a múzeum kertje volt.
máj. 30
11:09
Ez a trükkös kép felméri az IQ-d, sokan órákig keresik: te megtalálod a kakukktojást 5 másodperc alatt? (Lender)
Ez a trükkös kép felméri az IQ-d, sokan órákig keresik: te megtalálod a kakukktojást 5 másodperc alatt? Most lehetőséged nyílik arra, hogy játékos formában, gyorsan felmérd a saját megfigyelőképességedet és gondolkodási tempódat ezzel az egyszerű, de annál trükkösebb IQ-teszttel. A feladat első ránézésre biztos könnyűnek tűnik, azonban valójában ko
máj. 30
11:11
Kim Dzsongün jelentős személycseréket rendelt el az észak-koreai hadseregben a hadihajó-baleset miatt (hirado.hu)
A szermélycseréket a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának 8. kibővített ülésén jelentették be.
máj. 30
11:11
Tuskék akcióba lendültek: gúnyos válasz érkezett Lengyelországból Orbán Viktor üzenetére (Mandiner)
Nem hagyták komment nélkül a magyar miniszterelnök CPAC-en elhangzott beszédét.

Keresés