2025. május 30. péntek

máj. 30
12:33
Történelmi döntés: új ciszjordániai települések létrehozásáról döntött az izraeli kormány (hirado.hu)
A kabinet már két hete titokban jóváhagyta a döntést.
máj. 30
12:33
Elkeserítő, mennyire későn érkezik meg idén a magyarok kedvenc nyári gyümölcse (Femcafe)
Sajnos a megszokottnál később kezdődik idén a magyarországi dinnyeszezon, ami a barátságtalan, hűvös tavasznak köszönhető.
máj. 30
12:33
Dal- és klippremier: két és fél év után újra színt vall a Totoro zenekar (SzMo)
A két testvér által alapított együttes hangvételében és hangszerelésében is sok ponton változott. Már dolgoznak új nagylemezükön, ennek előfutára a mostani megjelenés.
máj. 30
12:33
NGM: A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak (Demokrata)
Áprilisban 14 százalékkal többet költöttek a kártyabirtokosok, mint egy évvel korábban.
máj. 30
12:33
Orbán: Öngyilkossággal ér fel Ukrajna EU-csatlakozása (Mandiner)
Meg is indokolta, hogy miért.
máj. 30
12:33
Hatalmas csatában Brynildsen vezet Svédországban, Ollé kategória negyedik (Racing)
Eyvind Brynildsen szoros versenyben vezet a svéd Skandináv Rallyn péntek délben Mads Ostberg és a helyi Isak reiersen előtt. Max McRae és Philip Allen kiesett, Jon Armstrong kereket cserélt, Ollé Sasáék azonban kategóriájuk negyedik helyén várhatják a folytatást.
máj. 30
12:33
50 év szabadságvágy – Mandoki Soulmates megakoncert (Üzletem)
Augusztus 21-én, Budapesten a Budai vár–Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű.
máj. 30
12:35
Így spórolhatsz a vegyszeren – új csodafegyver a gyomok ellen! (Agroinform)
Univerzális eszköz teljes felületű és sorközműveléshez, amely mechanikus gyomirtással, gyors munkavégzéssel és környezetbarát megoldásokkal segíti a gazdákat.
máj. 30
12:35
Ben Shapiro: a konzervatív forradalmár Budapesten (Mandiner)
Ben Shapiro nem csupán egy médiaszemélyiség, hanem egy mozgalom szimbóluma.
máj. 30
12:39
Erre büszkék Nagy Mártonék (Privátbankár)
Soha nem látott ütemben töltik és költik a SZÉP-kártyákat a magyarok.
máj. 30
12:39
Gránit: Donald Trump erőt adott a részvénypiacok emelkedésének (Portfolio)
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Gránit Alapkezelő írását olvashatják:
máj. 30
12:39
Több mint egymillió ember fedezte fel Jókai titkait a közmédia kampányában (hirado.hu)
Különleges kampánnyal tisztelgett Jókai Mór munkássága és irodalmi öröksége előtt a közmédia.
máj. 30
12:39
Ébredezik Európa szupervulkánja, több millió embert fenyeget a kitörése (BorsOnline)
A jelek aggodalomra adnak okot a kutatók szerint.
máj. 30
12:39
Trump megint felháborította a fél világot, orosz eszközhöz nyúl, ijesztő dologra készül (Promotions)
Donald Trump sohasem titkolta, hogy jó személyes viszonyt ápol Putyin orosz elnökkel. Ezt most egy nyugtalanító döntésével is alátámasztja, ami kiváltotta a fél világ rosszallását.
máj. 30
12:39
Rasszista támadás Franciaországban: "Mocskos fehérek, kolonizálunk titeket!" (Demokrata)
A támadók az egyik áldozatot többször megütötték, egyikük pedig kést rántott.
máj. 30
12:39
Ez a nap is eljött: Elon Musk otthagyja Donald Trumpot és a Fehér Házat (Mandiner)
A kormánycsökkentési program folytatódik.
máj. 30
12:39
Trump ezt is megígéri Putyinnak. Ennyi elég lesz? (AC News)
Az Egyesült Államok készen áll arra, hogy megígérje Putyinnak, hogy nem fogadja el Ukrajna NATO-ba való felvételét.
máj. 30
12:39
Most akkor mennyit spórolt valójában Musk a Trump-kormányzatnak? (Telex)
Hibák és félreszámolások miatt nehéz összerakni, hogy a politikából távozó Musk szervezete, a DOGE valójában mit ért el a tömeges kirúgásokkal, a szerződések megszüntetésével és támogatások leállításával. Azonban az amerikai kormányzat kiadásai az év első négy hónapjában még nőttek is a tavalyihoz képest.
máj. 30
12:39
Több ezer magyar beteg kerülhet veszélybe egyetlen rendkívüli döntés miatt (naphire.hu)
Súlyos érvágás érte a magyar egészségügyet: kivonul a magyar piacról a Mediq Direkt Kft., amely a lábszárfekélyes és sztómás betegek többségét látta el kötszerekkel és házi ellátással. A döntés sokkolta a szakmát, a betegek pedig most joggal retteghetnek: ki gondoskodik ezentúl róluk?
máj. 30
12:41
"Ez fontos?" – így menekült Ruszin Szendi Romulusz a kínos kérdések elől (Mandiner)
Kiderülhet a kellemetlen igazság Magyar Péter emberéről.
máj. 30
12:42
Szijjártó Péter: Nekünk, magyaroknak Orbán Viktor a jövő (hirado.hu)
A miniszter szerint kivédekezték az egész pályás letámadást, és most van itt az ideje támadásba lendülni.
máj. 30
12:45
Orbán Viktor: Ukrajna európai uniós tagsága pénzügyi tragédiával (HírTV)
Orbán Viktor azt mondta, Ukrajna felvétele olyan gazdasági következményekkel járna, amelyek tönkreteszik az európai gazdaságot.
máj. 30
12:45
24.hu: Kommandósokkal csapott le az adóhatóság a Nagybani Piacra szerdán (444.hu)
A lap úgy tudja, az árusító cégek bankszámláira összesen 9 milliárd forintos inkasszót is kivetettek.
máj. 30
12:45
Az Egyesült Államok kész tárgyalni a NATO keleti bővítésének leállításáról az ukrajnai háború békés rendezése érdekében (hirado.hu)
Donald Trump különmegbízottja, Keith Kellogg, úgy véli: Washington elismeri Moszkva biztonsági aggodalmait.
máj. 30
12:45
Belső emberből lett válságmenedzser az új Stellantis-vezér (autopro)
Nem kívülről, hanem házon belülről érkezett a Stellantis új vezérigazgatója.
máj. 30
12:45
Az MKIK és a kormány közös célja a magyar gazdaság erősebb pályára állítása (Demokrata)
A kamara hosszú távú megállapodást kötött a kormánnyal.
máj. 30
12:45
Figyelmeztet a miniszterelnök: az online csalások nyolcvan százaléka ukrán gyökerű Magyarországon (Mandiner)
További pénzügyi forrásokat adott a kormány a rendőrségnek az ilyen bűncselekményekkel szembeni fellépésre.
máj. 30
12:45
Rekordmezőnyben taroltak a magyar élményspecialisták az Eventex Awardson (Üzletem)
A Lounge Group és a cégcsoporthoz tartozó Visual Europe Group projektjei ismét a nemzetközi élvonalban bizonyítottak: nyolc díjat hoztak el a 2025-ös Eventex Awardsról.
máj. 30
12:51
Nagy felfordulás jön a bankkártyáknál, egymillió embernek kell figyelnie (Menedzsment Fórum)
Több banknál is változásokat vezetnek be a kártyákat érintően..
máj. 30
12:51
Terítéken Magyarország, este jön a válasz – közben csak az instabilitás látszik stabilnak (Privátbankár)
Az amerikai tőzsdék kissé erősödtek, ázsiai társaik azonban már gyengültek a Donald Trump vámjai körüli jogi tiki-taki miatt, miközben Kínában rontott a helyzeten a vámtárgyalások elakadása.
máj. 30
12:51
Olyan költségeket emésztene fel az ukrán csatlakozás, amely átalakítaná az unió költségvetését (HírTV)
Navracsics Tibor szerint ezért is fontos, hogy minél többen kitöltsék a Voks 2025-öt.
máj. 30
12:51
"Csodás alak" - bikiniben lepte meg rajongóit Balogh Edina (BorsOnline)
A színésznő tudja, miként kell felforrósítani a hangulatot!
máj. 30
12:51
Szijjártó Péter: Magyarország kiveszi a részét a józan ész forradalmából (Demokrata)
A külgazdasági és külügyminiszter hivatalában fogadta az Osztrák Szabadságpárt főtitkárát.
máj. 30
12:51
Komoly baj van: Magyarország mindent elbukhat az Orbán-kormány miatt (Nyugati Fény)
Hatalmas veszteség.
máj. 30
12:51
Hatlábú kóbormacska ejtette kétségbe az állatmentőket (AC News)
Az állatmentő szervezet munkatársai nem hitték a szemüknek, amikor néhány héttel ezelőtt egy kóbor macskát vittek be hozzájuk.
máj. 30
12:51
Szijjártó Péter: Magyarország kiveszi a részét a józan ész forradalmából (vasárnap.hu)
Világszerte zajlik a józan ész forradalma, amelyből Magyarország és az Osztrák Szabadságpárt kiveszi a részét – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Osztrák Szabadságpárt főtitkárával, Christian Hafeneckerrel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be,
máj. 30
12:51
Ez a japán gyaloglási trend meghosszabbíthatja az életet – kár, hogy sokak szerint idegesítő (EgészségKalauz)
Hatékony, ám sokak szerint frusztráló a japán intervallum séta.
máj. 30
12:53
Bóka János: Brüsszel csendes államcsínyt hajt végre Európában (Demokrata)
Az EU az elmúlt két évtizedben értékközösségből hatalmi erőközponttá alakult át.
máj. 30
12:54
Marco Rossinak van egy titkos ásza a csatárposztra (Metropol)
Orbán Willi egy góljával került a Bundesliga toplistájára.
máj. 30
12:54
Tévhitek a gyedről: 10 fontos kérdés, amivel jó tisztában lenni (Adózóna)
Számos félreértés, tévhit övezi a különféle egészségbiztosítási és családtámogatási ellátásokat. Cikksorozatunk első részében a gyermekgondozást segítő ellátást (gyes) érintő kérdéseket tisztáztuk. Folytatva sorozatunkat, mostani cikkünkben a gyermekgondozási díjjal (gyed) foglalkozunk.
máj. 30
12:57
Csúcson a hadiipari cégek részvényei (Piac és Profit)
A legnagyobb tőzsdén szereplő hadiipari vállalatok közül 16 az Egyesült Államokban található, 17 pedig Európában. Árfolyamuk rekordszintre emelkedett a folyamatos fegyveres konfliktusok és a NATO-n belüli növekvő feszültségek miatt.
máj. 30
12:57
Még több forrás kell – milliárdokat vezényeltek át a költségvetésben (Infostart)
Egy kormányhatározat rendelkezik az átcsoportosításról.
máj. 30
12:57
Hamis bio, kizsákmányolt munkások – így hálózza be a maffia a mezőgazdaságot (Agroinform)
A szervezett bűnözés ma már nemcsak hagyományos területeken, hanem a mezőgazdaságban is jelen van.
máj. 30
12:57
Eurizon: növeljük az arany kitettséget, illetve a kriptosúlyt (Portfolio)
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Eurizon Asset Management írását olvashatják:
máj. 30
12:57
Kéthetesen meghalt a meggyilkolt izraeli nő kisfia, akit anyja halála után császármetszéssel hoztak világra (hirado.hu)
Nem tudták megmenteni az életét.
máj. 30
12:57
A leginnovatívabb középiskolákat díjazták – megnyílt a 34. Országos Tudományos Innovációs Olimpia verseny és kiállítás (hirado.hu)
A verseny döntőjébe jutott pályázatokat bemutató kiállítást Dr. Charaf Hassan, a BME rektora és Dr. Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
máj. 30
12:57
Figyelem: ha juharszirupszerű a testszagod, ne késlekedj – Ez a szervezeted segélykiáltása lehet (Life)
A testszag nemcsak kellemetlen lehet, fontos jelzéseket is adhat arról, mi zajlik a szervezetedben. Bizonyos szagok akár komolyabb egészségügyi problémákra is utalhatnak.
máj. 30
12:57
Ez nekünk sem jó: történelmi mélyrepülésben a német gazdaság (Demokrata)
Ilyen mértékű és ilyen sokáig elhúzódó visszaesésre a második világháború óta nem volt példa.
máj. 30
12:57
Szijjártó Péter: Nekünk, magyaroknak Orbán Viktor a jövő (Telex)
A külügyminiszter szerint a Voks 2025 után jön a Voks 2026.
máj. 30
12:57
Ártatlannak vallotta magát a bíróságon Russell Brand színész, akit négy nő is szexuális erőszakkal vádolt meg (Telex)
A vádak négy különböző nő állítólagos eseteihez kapcsolódnak, amelyek 1999 és 2005 között történtek.

Keresés