Az orosz elnök szerint Oroszország 2014-ben nem hagyhatta, hogy a Krím népét kettészakítsák, még akkor sem, ha nyugati szankciókat helyeztek ellene kilátásba.
Az ásványvíz fogyasztásnál érdemes odafigyelni. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy ki melyik ásványvizet fogyasztja! Sőt, érdemes váltogatni is a vizet!
A jó eséllyel Putyint is maga mögött tudó George Simion körülbelül 10 százalékponttal előzhette meg a két centrista jelöltet, Nicușor Dan bukaresti főpolgármestert és Crin Antonescut, akit a kormányzó pártok indítottak. A második helyezés sorsa egyelőre nem dőlt el.
Tóth Zsolt nemcsak a magasban érzi otthon magát, hanem a vállalkozásban is. A ProShine vállalkozója a Cápák közöttben egy különleges, Magyarországon egyedülálló megoldást mutatott be: ipari drónnal végzett épülettakarítást, amellyel nemcsak az életveszélyt csökkentik, de a költségeket is megfelezik. A ProShine Hungary társtulajdonosa 10 millió fori
Egy környezetbarát, mesterséges intelligenciával működő gyerekruha-csere rendszerrel robbant be a Cápák közé a Ruhacsúszda csapata, és rögtön el is csábították Balogh Petyát. A havi 3000 forintos előfizetéssel működő szolgáltatás már európai terjeszkedésre készül, de a valódi ereje a rendszerben rejlik. Nézd meg, mi történt az üzletkötés után!
A házigazda Berettyóújfalu nyerte a férfi futsal Magyar Kupát, miután a négyes döntő vasárnapi fináléjában hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Veszprémet.
Tóth Zsolt nemcsak a levegőben, hanem az üzleti életben is bátran manőverezik: a Cápák közöttben bemutatott, ipari drónos takarítási megoldása után Ildikóval közös cégbe kezdett – 51%-os többségi tulajdonrész árán. A Cápatalin az is kiderült, mi állt döntése mögött.
Az „Üzleti Életért Kiválóság Díj 2025” elismerést vehetett át Fenyves Veronika, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar dékánja az oktatás terén végzett kimagasló tevékenységéért a PwC Magyarország „Business Forum” rendezvényén. A kelet-magyarországi régió legnagyobb üzleti találkozóján szó volt a Debreceni Egyetem gazdasági partnerhálózatáról és
George Simion, a többi román parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője és elnökjelöltje kerül be biztosan a romániai elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójába a vasárnapi első forduló urnazárása után közzétett exit pollok szerint. A második helyre Crin Antonescu és Nicusor Dan is esély
Jair Bolsonaro volt brazil elnök vasárnap elhagyta a kórházat, ahol április 13-án hasi műtéten esett át egy 2018-as késeléses támadás utóhatásaihoz köthető bélelzáródás miatt.
A sokszínű Közel-Kelet címmel jelent meg N. Rózsa Erzsébet legújabb könyve, amely a térség elmúlt évtizedeinek eseményeit dolgozta fel egészen a tavalyi szíriai rendszerváltásig. A kötet szerzője a bemutatón egyebek mellett Irán helyzetéről is beszélt.
A Chelsea hazai pályán 3-1-re legyőzte a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató, már bajnok Liverpoolt az angol labdarúgó-élvonal 35. fordulójának vasárnapi játéknapján.
George Simion, a többi román parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője és elnökjelöltje kerül be biztosan a romániai elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójába a vasárnapi első forduló urnazárása után közzétett exit pollok szerint. A második helyre Crin Antonescu és Nicusor Dan is esély
A listavezető Kisvárda 2-2-es döntetlent játszott a Békéscsaba vendégeként a labdarúgó NB II 27. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel feljutott az élvonalba, mivel közben a Vasas kikapott a Szentlőrinc otthonában.
A Kecskemét szinte reménytelen helyzetbe került a bennmaradásért vívott harcban, a Paks ugyanakkor fehérvári sikerével megőrizte a reményét a bajnoki cím megszerzésére a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Ezzel a pápa egyik utolsó kívánságát teljesítik. "Ez nem csupán egy jármű, hanem egy üzenet is: a világ nem feledkezett meg a gázai gyerekekről" – mondta a svéd Karitász főtitkára a kezdeményezésről.
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence sokáig nem érkezett meg a stúdióba. Ramóna szerint csak később tudtak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszott.
Hirtelen jégeső bénította meg Párizst: villámárvizek árasztották el az utcákat, metróállomásokat zártak le, és repülőjáratokat töröltek. Részletek a káoszról és a hatóságok intézkedéseiről.
Nem megy a matek? Egy új, tudományosan alátámasztott módszer segíthet a gyerekeknek, hogy gyorsabban, könnyebben és örömmel sajátítsák el a matematikát – memorizálás nélkül, mégis tartós tudással.
George Simion Románia 36 megyéjében győzött. A második fordulót két hét múlva rendezik, ahol várhatóan Nicușor Dan vagy Crin Antonescu lesz az ellenfele, köztük minimális a különbség, de a bukaresti polgármester lehet a befutó.
A vádak szerint az akkori junior világbajnok-csapat tagjai 2018-ban több órán át bántalmaztak szexuálisan egy húszéves nőt, akit többször meg is aláztak. A sportolók ártatlannak vallják magukat, és bár az áldozat valóban nem ellenkezett, szerinte ezt nem is tehette: részeg volt, kényelmetlenül érezte magát, és úgy gondolta, nincs más választása. El