A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 767,89 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt szerdán, a háromnapos kereskedési héten. A részvénypiac forgalma az előző heti 67 milliárd forintról 42,013 milliárd forintra mérséklődött a háromnapos kereskedésben, a vezető részvények csökkentek.
Amikor a nyári hőség elviselhetetlen forróságot hoz magával, semmi sem frissíti fel annyira a testet és lelket, mint egy tökéletesen elkészített házi limonádé. A limonádé nem csupán egy ital, hanem egy igazi élmény, amely képes hangulatodat is azonnal csillapítani. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan készítheted el otthon az egyik legkedveltebb nyári
Hagyományosan rántással, habarással vagy keményítővel sűrítjük az ételeket, amit ma távoli tájak növényi anyagai is kiegészíthetnek, helyettesíthetnek. Van választék bőven.
Az orosz elnök szerint Oroszország 2014-ben nem hagyhatta, hogy a Krím népét kettészakítsák, még akkor sem, ha nyugati szankciókat helyeztek ellene kilátásba.
Aki egyszer vásárolt egy forró levegős sütőt, az utána mindent is abban készítene el. Remek, hasznos konyhai berendezés, ami jelentősen megkönnyíti a főzést, ám nem minden készíthető el az air fryerben, sőt van, amit egyenesen tilos is beletenni!
Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását.
Nem volt megelégedve Derdák Marcell játékvezető munkájával Pintér Attila, a Vasas FC vezetőedzője a Szentlőrinc elleni idegenbeli meccset követően, melyet a hazaiak 2–1-re nyertek.
Kelemen Hunor szerint meg kell várni, hogy megszámolják a szavazatokat, de bízik abban, hogy a kormánykoalíciós pártok közös jelöltje, Crin Antonescu a második körbe jut és ott legyőzi George Simiont az elnökválasztáson.
Az ásványvíz fogyasztásnál érdemes odafigyelni. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy ki melyik ásványvizet fogyasztja! Sőt, érdemes váltogatni is a vizet!
A jó eséllyel Putyint is maga mögött tudó George Simion körülbelül 10 százalékponttal előzhette meg a két centrista jelöltet, Nicușor Dan bukaresti főpolgármestert és Crin Antonescut, akit a kormányzó pártok indítottak. A második helyezés sorsa egyelőre nem dőlt el.
Tóth Zsolt nemcsak a magasban érzi otthon magát, hanem a vállalkozásban is. A ProShine vállalkozója a Cápák közöttben egy különleges, Magyarországon egyedülálló megoldást mutatott be: ipari drónnal végzett épülettakarítást, amellyel nemcsak az életveszélyt csökkentik, de a költségeket is megfelezik. A ProShine Hungary társtulajdonosa 10 millió fori
Egy környezetbarát, mesterséges intelligenciával működő gyerekruha-csere rendszerrel robbant be a Cápák közé a Ruhacsúszda csapata, és rögtön el is csábították Balogh Petyát. A havi 3000 forintos előfizetéssel működő szolgáltatás már európai terjeszkedésre készül, de a valódi ereje a rendszerben rejlik. Nézd meg, mi történt az üzletkötés után!
A házigazda Berettyóújfalu nyerte a férfi futsal Magyar Kupát, miután a négyes döntő vasárnapi fináléjában hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Veszprémet.
Tóth Zsolt nemcsak a levegőben, hanem az üzleti életben is bátran manőverezik: a Cápák közöttben bemutatott, ipari drónos takarítási megoldása után Ildikóval közös cégbe kezdett – 51%-os többségi tulajdonrész árán. A Cápatalin az is kiderült, mi állt döntése mögött.
Az „Üzleti Életért Kiválóság Díj 2025” elismerést vehetett át Fenyves Veronika, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar dékánja az oktatás terén végzett kimagasló tevékenységéért a PwC Magyarország „Business Forum” rendezvényén. A kelet-magyarországi régió legnagyobb üzleti találkozóján szó volt a Debreceni Egyetem gazdasági partnerhálózatáról és
Az Európa-bajnoki bronzérmes Kuczora Csenge öt, Szabó Anna egy góllal járult hozzá a német Thüringer HC 34-32-es győzelméhez a dán Ikast HB ellen a női kézilabda Európa-liga vasárnapi döntőjében, a grazi négyes döntő második játéknapján.
George Simion, a többi román parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője és elnökjelöltje kerül be biztosan a romániai elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójába a vasárnapi első forduló urnazárása után közzétett exit pollok szerint. A második helyre Crin Antonescu és Nicusor Dan is esély
Jair Bolsonaro volt brazil elnök vasárnap elhagyta a kórházat, ahol április 13-án hasi műtéten esett át egy 2018-as késeléses támadás utóhatásaihoz köthető bélelzáródás miatt.
A sokszínű Közel-Kelet címmel jelent meg N. Rózsa Erzsébet legújabb könyve, amely a térség elmúlt évtizedeinek eseményeit dolgozta fel egészen a tavalyi szíriai rendszerváltásig. A kötet szerzője a bemutatón egyebek mellett Irán helyzetéről is beszélt.
A Chelsea hazai pályán 3-1-re legyőzte a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató, már bajnok Liverpoolt az angol labdarúgó-élvonal 35. fordulójának vasárnapi játéknapján.
George Simion, a többi román parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője és elnökjelöltje kerül be biztosan a romániai elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójába a vasárnapi első forduló urnazárása után közzétett exit pollok szerint. A második helyre Crin Antonescu és Nicusor Dan is esély
A listavezető Kisvárda 2-2-es döntetlent játszott a Békéscsaba vendégeként a labdarúgó NB II 27. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel feljutott az élvonalba, mivel közben a Vasas kikapott a Szentlőrinc otthonában.
A Kecskemét szinte reménytelen helyzetbe került a bennmaradásért vívott harcban, a Paks ugyanakkor fehérvári sikerével megőrizte a reményét a bajnoki cím megszerzésére a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A 27. fordulóban biztossá vált: a Kisvárda egy év NB II-t követően visszajutott a labdarúgó OTP Bank Ligába. A feljutást bebiztosító Békéscsaba elleni döntetlent követően a csapat sportigazgatója (egyben megbízott vezetőedzője), Révész Attila nyilatkozott boldogan az M4 Sportnak.
Ezzel a pápa egyik utolsó kívánságát teljesítik. "Ez nem csupán egy jármű, hanem egy üzenet is: a világ nem feledkezett meg a gázai gyerekekről" – mondta a svéd Karitász főtitkára a kezdeményezésről.