A Netflix új akcióthrillere nem találja fel a műfajt, de amit vállal, azt végig feszesen, tempósan és meglepően jól teljesíti. Egy anya. Egy konzulátus. Egy eltűnt fiú.
Kiemelten készültek a négynapos hétvégén várható nagyobb forgalomra, ezért ezen időszakban a legsűrűbb követéssel közlekedtek a járatok. Fotó: MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor Májustól a délelőtti és délutáni csúcsidőben hétfőn, pénteken és vasárnap 6 percenként, kedden, szerdán és csütörtökön az eddigi 7-8 percenkénti indulás helyett 6-7 perce
Hétvégén rendezték a spanyol murva bajnokság második versenyét, ahol rajt-cél győzelmet aratva megtartotta idei veretlenségét Gil Membrado, akit sokan Carlos Sainz lehetséges utódjának gondolnak.
A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább. A Skype-ról a Teamsre való váltás ingyenes a felhasználók számára, és nem igényli a fiók hitelesítő adatainak módosítását.
Vasvári Vivien korábban már kijelentette, hogy amennyiben van lehetősége választani, természetesen úton akarja világra hozni a gyermekét, s nem szeretne császárral szülni. A szőke szépség álma teljesült: alig egy hete természetes úton hozta világra a legkisebb fiát. Az édesanya hihetetlenül édes fotót mutatott a kis Liamről.
A 16. századi török uralom emlékeit is megmutatják majd Törökkoppányban. Erre a település 130 millió forintos TOP Plusz forrást nyert el – jelentették be a projekt elindulásakor a kis somogyi faluban.
A kormányzat elfogadta a Költségvetési Tanács tartaléknövelésről szóló javaslatát, így a Rendkívüli Kormányzati Intézkedések előirányzatát 50 milliárd forintról 192 milliárd forintra növeli.
Május 5., Hétfő Futballprogram Angol Premier League, 35. Forduló: 20.45: Crystal Palace–Nottingham Forest (Tv: Match4) Olasz Serie A, 35. Forduló: 20.45: Genoa–Milan
A végrehajtók volt elnökének Balaton-parti üdülőjét jogszerűtlenül bővítették, ám hiába rendelték el az eredeti állapot helyreállítását, Schadl György ennek nem tett eleget - már a NAV végrehajtók előtt van az ügy.
Közel egy hónapja a legalacsonyabb szintre esett hétfő kora reggel a kőolaj ára azután, hogy az "OPEC+" szombaton megállapodott az olajtermelés növeléséről.
Több mint kétmillió rajongó előtt lépett fel Lady Gaga a riói Copacabana strandon, miközben a háttérben a rendőrség egy terrortámadást akadályozott meg.
Május 5-én, hétfőn késő délelőttől, déltől az ország déli felében, déli részén a záporok mellett szórványosan várhatóak zivatarok a késő esti, éjféli órákig. Zivatarok környezetében viharos (60-80 km/h) széllökés, jégeső (<=1 cm-es átmérő), lokálisan intenzív csapadék (15-25 mm, néhol > 30 mm) kialakulhat. Egy-egy intenzív, illetve akár heves
Donald Trump egy újabb területet vonna be a vámháborúba, mégpedig a filmipart. Az amerikai elnök legutóbbi bejegyzése szerint 100%-os vámot vetnek majd ki minden olyan amerikai produkcióra, amelyet külföldön gyártanak. Az intézkedés Magyarországot is nagyban érintené, hiszen rengeteg híres amerikai produkciót forgattak itthon a kedvező költségek mi
Több mint 4 százalékot zuhant éjjel a globális benchmarknak számító Brent típusú kőolaj ára, miután az OPEC+ jelentős termelésnövelésről döntött - jelentette a CNBC.
A tartományi kormányfők 2023 novemberi konferenciája nyomán összeállított dokumentum szerint három lehetőséget vizsgáltak a határvédelem megerősítésére.
Noubi Ben Hamidát nevezte ki a MET Holding pénzügyi igazgatójának a svájci központú MET Csoport. Az energiaszektorban szerzett több mint 25 éves nemzetközi tapasztalattal 2025. június 16-án csatlakozik a MET-hez, hogy támogassa a cégcsoport növekedési stratégiáját.
Pontytaco, smashed burger grillezett lecsóval, spárgás-tejszínes gnocchi, chimichurris steakszendvics – van itt minden, amire májusban csak vágyhatsz! :)
Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke is üzent a fiataloknak a ma kezdődő érettségi vizsgák alkalmából. Mindkét politikai vezető biztatta a diákokat.
A kriptokereskedelem és a Web3 innováció éllovasa, a Bitget, idén komoly szerepvállalással érkezik a Blockchain Budapest 8.0 konferenciára, amely Magyarország egyik legjobban várt blokklánceseménye. A rendezvényt május 6-án, kedden tartják a Sugár Event Centerben, Budapesten, de az érdeklődők online is követhetik az eseményeket. A résztvevők a konf
Többszörös túljegyzés mellett hajtott végre újabb sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást az MBH Bank - közölte a hitelintézet. A 200 millió eurós, 6,875%-os kupon mellett lezajlott Tier 2 kötvénykibocsátás az első ebben a kategóriában a banknál.
A szorongás miatti élettani változások segítenek abban, hogy jobban tudjunk koncentrálni, jobb legyen az észlelésünk. De fontos, hogy az érettségizők szülei és a pedagógusai is támogatóan lépjenek fel – hangsúlyozta a szakértő.
A fiatal édesanyáknak járó személyijövedelemadó-mentesség radikálisan átalakítja az adórendszer ezen szegmensét, míg az Esg jelentések elhalasztása csak látszólag jelent könnyebbséget a vállalkozásoknak – véli a Niveus szakértője.
Dr. Gajdos Gábor sebész merészett lépett: a Cápák közöttben egy orvosi eljárással próbált befektetőt találni, amit sokan még mindig tabuként kezelnek. A széklettranszplantáció egy évezredek óta ismert módszer, mellyel súlyos bélbetegségeket lehet gyógyítani, de a befektetők aggodalmait nem sikerült eloszlatni. A kutatási eredmények hiánya, a nem pr
Exkluzív interjút adott Lőw Zsolt, az RB Leipzig vezetőedzője az Arena4-nek. Monoki Lehel, az Arena és a Match4 műsorvezetője a csapat edzőközpontjában találkozott a magyar szakemberrel a Bayern München elleni mérkőzést megelőzően. Lőw nyíltan beszélt a szakmai kérdések mellett arról is, hogy milyen hatással van a futball legfelső szintje a személy
A magyarellenes George Simion nyerte magabiztosan a romániai elnökválasztás első fordulóját. A voksolás során hagyományos pártok támogatottsága jelentősen csökkent az elmúlt időszakban.