Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A tájékoztatás szerint a NAV online rendszerében, az eSZJA-ban a legegyszerűbb a folyam
Áprilisban a nemzetközi trendekkel összhangban nagyobb kilengéseket produkált a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a BUX index az előző hónaphoz képest 3,4 százalékot emelkedve 92 196,43 ponton zárta a hónapot - közölte a BÉT.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszországnak elegendő ereje és erőforrása van ahhoz, hogy az ukrajnai háborút a logikus végkifejletig vigye, bár reméli, hogy nem lesz szükség nukleáris fegyverek bevetésére.
Magyarországon párhuzamos szabályozást, és a magyar vállalkozások számára komoly versenyhátrányt eredményez a nemteljesítő hitelmegállapodásokról szóló uniós irányelvnek a jelenleg elfogadott tartalommal való átültetése – közölte álláspontját a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (Makisz).
A Notino új magyarországi nagyköveteként Tóth Andi csatlakozik a márkához egy olyan együttműködés keretében, amely a szépség és az önkifejezés személyes megélésére helyezi a hangsúlyt. Az idén tavasszal induló kampány a saját döntéseink erejére épül, és arra bátorítja a nőket, hogy merjenek olyan utat választani, amely valóban önmagukat tükrözi, a
Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek. Szerencsére a lekötött betétek között is találni jó ajánlatokat – írja a Bank360.hu.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 50,2, csökkent a márciusi 51,4-hez képest és a korábbi április havi értékekkel összevetve az idei érték alacsonyabb, mint az erre hónapra vonatkozó hosszú távú átlag (51,9), és elmarad az előző három év 54,1 pontos áprilisi értékeinek átlagától is - közölte hétfőn a Magyar L
Az orosz pénzügyminisztérium jelentősen, mintegy háromszorosára emelte a költségvetés idei GDP-arányos hiányára vonatkozó várakozását a múlt héten. A deficitre vonatkozó előrejelzését 0,5 százalékról 1,7 százalékra változtatta részben a költségvetés egyik fő bevételi forrásának számító kőolaj árának csökkenése miatt.
Vegyes teljesítményt mutatott 2024-ben a magyar vasúti és intermodális árufuvarozás a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (Mlszksz) legfrissebb adatai szerint. Míg a vasúti árufuvarozás jelentős költségnövekedéssel és jövedelmezőségi problémákkal küzdött, az intermodális fuvarozás kiemelkedő, 122 százalékos növekedést ért el,
A Nielsen reprezentatív nézettségmérése alapján továbbra is a TV2 nagy show-műsora, A Nagy Duett vezeti a hazai toplistát: a múlt héten 666 ezer néző választotta. Bár ez valamivel kevesebb, mint az előző heti 699 ezer, a műsor így is megtartotta első helyét.
Madonna most sem fogta vissza magát, amikor megjelent párja, Akeem Morris 29. születésnapján: áttetsző felsőben és csipkemelltartóban érkezett a bulira. A 67 éves énekesnő ruhája nemcsak merész volt, de stílusos is – éppen úgy, ahogyan azt tőle megszokhattuk. Mutatjuk a pikáns szettet!
A tervezet még nem nyilvános, egyelőre csak a Költségvetési Tanács látta, akik jelentős kockázatokra hívták fel a figyelmet. Mi történt? Vasárnap este kiadta a 2026-os központi költségvetésről szóló törvényjavaslat tervezetéről alkotott véleményét a Költségvetési Tanács – írta meg a hvg.hu. Habár a KT-nak nem voltak alapvető ellenvetései a tervezet
Meglepő részleteket tárt fel az olasz La Gazzetta dello Sport hétfőn. 2020-ban az Olasz Labdarúgó-szövetség (Figc) minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy
A legidősebb testvér szerepe a családban Aki valaha is töltötte be a legidősebb testvér szerepét, bizonyára tudatában van annak, hogy ez a pozíció különleges feladatokkal és elvárásokkal jár együtt. A legidősebb gyermek a családban gyakran válik a szülei második jobbkezévé, aki nemcsak példát mutat a kisebb testvéreinek, hanem gyakran a szülők elvá
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten.
Különös incidens történt a Szaúd-Arábia Rally MERC-futam utolsó előtti szakaszán, ahol egy versenyző a menetiránnyal szemben haladt és csaknem ütközött egy másik versenyzővel.
Meghaladta a háromezret a kifizetéssel rendelkező projektek száma a céges flották zöldítését ösztönző pályázaton – derült ki az Energiaügyi Minisztérium közleményéből.
Máté Gábor tíz éven keresztül élt házasságban Jakupcsek Gabriellával, azonban a félrelépésének köszönhetően elváltak útjaik. A Katona József Színház igazgatója Albert Györgyit szemelte ki magának, de a mai napig szégyelli, hogy megcsalta a korábbi párját. Szerinte sokféle hatásnak köszönhető az, ha valaki hűtlen.
Trump amerikai elnök 100%-os védővámot akar kivetni a külföldön gyártott filmekre és arra utalt, hogy más országok befolyásolásra és propagandára használhatják a filmjeiket. Mindez a virágzó magyarországi produkciókra is kihathat.
Az elhagyatott iskola termeiben megrekedt az idő. A csendben és a romok között olyan részletek bukkantak elő, amelyek egyszerre döbbentenek meg és gondolkodtatnak el.
Sokszor cáfolta idén Jack Doohan leváltásának hírét Oliver Oakes csapatfőnök, ám e cáfolatokban mindig volt valami furcsa. Sosem mondta ki egyértelműen és félreérthetetlenül, hogy versenyzőjük helyzete biztos, még amikor ezt próbálta sugallni, akkor is megcsillagozta mondandóját, és nyitva hagyott egy kiskaput. Nem volt ez másképp a Miami Nagydíjon
A brazil rendőrség pokolgépes merényletet hiúsított meg Lady Gaga amerikai popénekesnő több mint kétmillió látogatót vonzó, a Rio de Janeiro-i Copacabana strandon megrendezett szombati koncertje ellen - közölték vasárnap a dél-amerikai ország hatóságai.