A fél világ Moszkvára figyel: ismét megünneplik a Győzelem napját. A náci Németország vereségének 80. évfordulója különösen fontos Putyin számára. A II. világháború európai szakaszának befejezéséről többféleképpen is megemlékeznek világszerte, máshogy és máskor ünnepelnek a vesztesek és máshogy a győztesek.
Miamiban egyre több titok gyűlt fel a Határtalan szerelem jelentkezője, Nóri körül. A lány hazugsága végül arra sarkallta Balla Zsoltot, hogy újabb lépést tegyen az ügyben. Félrehívta a lányt, hogy megbeszélje vele, ezek után merre haladhat tovább az ismerkedésük. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész!
Magyarország importtilalmat vezetett be a lengyel marha- és sertéshúsra, válaszul arra, hogy korábban Lengyelország felfüggesztette a magyar hús behozatalát a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt - jelentette a Rzeczpospolita. A kormány rendelete ráadásul nem csak a lengyeleket érinti, Magyarország megtiltja öt szomszédos ország egyes mezőgazd
Oravec Ticiána legújabb udvarlóját, Pétert elkísérte a szállására, ahol a közel sem boldog Tibor fogadta őket. "Megint hoztál egy kertészt?" – tette fel első kérdését, majd a Határtalan szerelem jelentkezője még nagyobb szócsatába kezdett riválisával, amit már Ticiána sem bírt pókerarccal végighallgatni. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész!
A Bosch szerint a mesterséges intelligencia az innováció új korszakát indította el, és már most meghatározó szerepet tölt be a vállalat szinte minden területén. A cég egyik kiemelt iránya a neuromorf, azaz agyi működésre épülő számítástechnikai rendszerek fejlesztése, amelyek gyorsabb, energiatakarékosabb és adaptívabb megoldásokat ígérnek az auton
Perness Norbert legújabb jelentkezője is megérkezett a Kanári-szigetekre, ahol a férfi távollétében Annabella vezette körbe Krisztinát a szállásukon. A két jelölt már az első pillantásokat követően komoly rivalizálásba kezdett: "Abszolút nem érzem vetélytársnak" – jelentette ki Kriszta. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész!
Trump kereskedelmi politikája és Kína stratégiai válaszlépései: Hogyan alakul az új gazdasági világrend? – tudósításunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendezvényéről.
Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. Tavaly 4 milliárd forinttal több adót kaptak vissza a pénztártagok, mint egy évvel korábban - hívta fel rá a
Válaszokat kell adni arra, miként viszonyul Európa az Ukrajna elleni háborúhoz, ugyanakkor világossá kell tenni, melyik oldalon állunk – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár pénteken Brüsszelben. Hangsúlyozta: Európának Ukrajna pártjára kell állnia.
Mohamed Szalah, a Premier League-győztes Liverpool egyiptomi támadója lett a legjobb labdarúgó Angliában a szigetországi Futballszakírók Szövetségének (FWA) szavazásán.
A szerelem világa tele van rejtélyekkel és váratlan fordulatokkal, melyek közül az egyik legmegrázóbb és leggyakoribb jelenség, amely felboríthat egy kapcsolatot, az a megcsalás vagy hűtlenség kérdése.
A Tisza Párt elnöke szerint már a kormány köreiből is szivárogtatnak bizalmas információkat. Azt mondja, Polt Péter és a honvédelmi miniszter is célkeresztbe került.
Ütközés miatt kétszer is megállt a szuperspeciál a Rally Hungaryn, végül a verseny tavalyi győztese, Tempestini nyert, a magyarok közül Herczig volt a leggyorsabb. Jól belenyúlt az estébe a Rally Hungary pénteki, elképesztő hangulatban megrendezett szuperspeciálja. Erről Sebastian Butynski és Max McRae tehetett, a két versenyző ugyanis ugyanazt a b
A mostani NB I-es bajnokság egyik legfontosabb rangadója következik szombaton 19:30-tól. A harmadik Paks az éllovas, listavezető Ferencvárost fogadja. A
Itt a tavasz, itt a kertészeti szezon kezdete. A szépség mellett lehet hasznos is az a kis terület, amit kertészkedésre használhatunk. Ültessük be a balkont, a teraszt illatos fűszerekkel, finom zöldségekkel, zamatos gyümölcsökkel.
Új szintre lépett a lengyel–magyar agrárkonfliktus: a magyar kormány importtilalmat rendelt el a lengyel marha- és sertéshúsra, válaszul arra, hogy Lengyelország márciusban felfüggesztette a magyar hús- és élőállat-behozatalt a ragadós száj- és körömfájás miatt – szúrta ki az Agrárszektor. Kérdés, hogy mi lesz így az itthoni húsárakkal.
Több amerikai közszereplő szerint XIV. Leó pápa anyai ága a New Orleans-i "szabad színesbőrűekhez" vezethető vissza, a városban ezért történelmi pillanatként ünneplik a megválasztását.
A Trump-kormányzat mintegy 20 országot jelölt ki a korai kereskedelmi tárgyalások célpontjaként, amelyek között egyaránt szerepelnek jelentős exportőrök és kisebb gazdaságok is – számolt be a Bloomberg. Az Európai Unióval bár folyamatosan tárgyalnak, nem került fel a prioritási listára.
Egy új kutatás az agyi vizsgálatok – a demencia korai jeleinek felismerése céljából történő – elvégzésének érzelmi és fizikai következményeit vizsgálja.
Miért élnek tovább a cicák, mint a kutyák? Egy új kutatás szerint a titok az agyméretben és az immunrendszer genetikai különlegességeiben rejlik – derül ki a Bath-i Egyetem friss tanulmányából.
Így legyen igazán egyszerűen saját görögdinnyéd! Akkor is, ha nincs kerted! Mert a görögdinnye akár még az erkélyeden is jól érezheti magát, ha ismered a titkait!
A Tisza Párt honvédelmi szakértője, Ruszin-Szendi Romulusz pénteken kiadott közleményében azt hangsúlyozta, hogy nem tart egyetlen vizsgálattól sem, mivel meggyőződése szerint az igazság és a szakmai szempontok őt igazolják.
Sármos latinos fiatalemberből lett 69 éves korára a katolikus egyház feje. Korábban Robert atya II. János Pál pápával is többször személyesen találkozott.
A hőhullámok nemcsak megterhelik a szervezetet, hanem sejtszinten is gyorsíthatják az öregedést. Ez derül ki egy friss kutatásokból. Ismerd meg, hogyan hat a hőség a biológiai korra és mit tehetsz ellene.
Ma reggel tette közzé az áprilisi inflációs adatokat a KSH. A fogyasztói árak havi szinten stagnáltak, az éves inflációs mutató így 4,2 százalékra lassult a márciusi 4,7 százalék után. A tényadat jelentősen meghaladta a várakozásunkat és a konszenzust. A maginfláció éves szinten lassulást hozott: 5,0 százalékra lassult a harmadik havi 5,7 százalékr
A BYD és a Tsingshan továbbra is érdeklődik chilei lítiumüzemek építése iránt, noha a helyi hatóságok állítják, a projektek meghiúsultak – jelentette a Bloomberg.