A szinte minden kerti növényt megtámadó lisztharmatgombák leggyakrabban a levél felszínén fejlődnek, csak a táplálékfelvevő részük mélyed a növényi szövetek közé, egyszerűbb módszerekkel is lehet védekezni ellenük. A fertőzés viszont gyorsan terjed.
Témák: 24. alkalommal rendezték meg az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt Gyulán. Az idei megmérettetésre 20 település 24 iskolájából 104 versenyző érkezett. A fogyasztóvédelmi online konzultációról tartottak sajtótájékoztatót Békéscsabán. Az eseményen elhangzott, a polgárok akár a légiutas jogokkal kapcsolatos szabályozásról is elmondhatják v
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke pénteken az X platformon reagált az állítólagos magyar kémek ukrajnai letartóztatására, kijelentve, hogy az ukrán rezsimnek és titkosszolgálatának semmiféle állítása nem hihető, egyúttal kezdeményezte az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának azonnali összehívását az ügy tisztázására.
A német rendőrség azt állítja, hogy nyugtalanító üzeneteket és írásokat fedeztek fel egy merevlemezen Christian Brueckner otthonában egy 2016-os házkutatás során, köztük egy rémisztő Skype-beszélgetést, amelyben Madeleine McCann feltételezett elrablója állítólag azt írta, hogy "valami apróságot akar elfogni és napokig használni" – áll egy új jelent
Az orosházi fiatalok fellépésével kezdődött péntek délelőtt a gyulai zeneiskolában a Kepenyes Pál emlékkurzus. A vármegye több helyszínéről érkezett diákok számára a szakmai programot Linczenbold Gábor debreceni klarinét és szaxofon tanár vezette, aki a két hangszer közötti különbségek mellett a hasonlóságokra is felhívta a figyelmet. Az egész napo
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a nemrég nyilvánosságra hozott Szalay-Bobrovniczky-hangfelvételről, a haderőfejlesztésről, és arról, mit tennének, ha kormányra kerülnének 2026-ban.
Egy enyhébb alkoholtartalmú koktél kétségtelenül a hétvégi villásreggeli elengedhetetlen részét képezi. Ha már unjuk a mimózát, esetleg kipróbálnánk valami újat, készítsük el az egyszerű, de nagyszerű kávé alapú koktélt, amitől ráadásul egész nap energikusak leszünk. Az internet legújabb őrülete a sparkling coffe amaretto, amihez mindössze négy ho
A 2023-as Barbie-film nemcsak látványos volt, hanem fontos kérdéseket is feszegetett a feminizmusról, a társadalmi elvárásokról, testképről, a kemény férfiasságról és persze a női erőről. Ha ez a film megérintett, most mutatunk hét másikat, amelyek szintén a nők kitartását, bátorságát és inspiráló történeteit helyezi a középpontba.Ezek a filmek oly
Az, hogy hogyan alszunk többet árul el rólunk, mint gondolnánk. Akár egy veszélyes betegségre is felhívatja a figyelmet egy nagyon gyakori alvási szokás.
Európa élvonalába, a második-negyedik helyre, ugrottak a nem-lakossági áramárak Magyarországon a tavalyi második félévben a különböző fogyasztási sávokban, így versenyképességi szempontból tovább romlott a magyar cégek helyzete – derült ki a Portfolio vizsgálatából. Az Eurostat friss adatai alapján az is látszik, hogy a nem-lakossági gázárak közül
Az ecet egy igazán sokoldalú, szuper alapanyag a konyhában, amely rengeteg ételhez jól jöhet. Használhatod salátákhoz öntetként, savanyításhoz, pácoláshoz, számos leves, főzelék és pörkölt ízét remekül kiemelheti, de a buggyantott tojás készítéséhez is hasznos lehet. Mindezek mellett pedig a takarításban is nagy segítség lehet, akár a konyhán túl i
A Határtalan szerelem hatodik epizódjában Rácz Niki születésnapi bulit csap, Péter pajzán vallomást tesz Oravec Ticiánának, Balla Zsolt pedig meghozza a döntését. Ha rajongsz a realityért, és egyszerűen nem bírod kivárni a következő esti adást, az RTL+ Premium az ideális választás. Kattints ide, és regisztrálj! Nézd online a Határtalan szerelmet, r
Szerelem, féltékenység és hazugságok robbantották fel a hangulatot Miamiban a Határtalan szerelem ötödik részében. Rácz Niki fájó döntést hozott, Balla Zsolt leleplezte Nóri titkait, Tibor pedig nyíltan nekiment Oravec Ticiána új hódolójának. Egy nap, három drámai fordulat, és mindenki máshogy jött ki belőle. Vajon ki marad talpon a végére?
Az Európai Unió egyre erőteljesebben aggódik a kínai cégek növekvő befolyása miatt az európai kikötőkben. Több mint harminc uniós kikötő termináljában van már kínai részesedés, ami Brüsszel szerint nemcsak gazdasági, hanem stratégiai kockázat is. A Bizottság és az Európai Parlament most új szabályozással korlátozná a külföldi – főként államilag irá
A Miamiban élő Rácz Niki nehéz döntésre szánta el magát. Úgy érezte, hogy Johnny és Bence közül egyikükkel egyáltalán nem találta meg a közös hangot. Félrehívta a férfit, hogy elmagyarázza neki félelmeit és hazaküldte Magyarországra. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész!
A fél világ Moszkvára figyel: ismét megünneplik a Győzelem napját. A náci Németország vereségének 80. évfordulója különösen fontos Putyin számára. A II. világháború európai szakaszának befejezéséről többféleképpen is megemlékeznek világszerte, máshogy és máskor ünnepelnek a vesztesek és máshogy a győztesek.