Szoboszlai Dominik és felesége, Buzsik Borka élete új szakaszba lépett, a napokban megszületett az első gyermekük. A csöppség érkezését egy álomszép apa-lánya fotóval tudatták a nagyvilággal, most pedig itt az első anya-lánya kép is, amitől teljesen elolvadtunk.
Nem kell rögtön edzőtermi bérletet váltani. Kezdd azzal, hogy óránként felállsz, mozogsz pár percet és beiktatsz napi 20 perc tempós sétát. A tested és a közérzeted is gyorsan jelezni fogja, hogy jó úton jársz.
Sokan közülünk szinte rituálészerűen indítják a napjukat egy csésze friss kávéval, azonban a kávézacc, mint maradék, gyakran kerül a szemétbe anélkül, hogy más célra használnánk fel. De mi történik akkor, ha a kávézás utáni maradékot a növényeink gondozására fordítjuk? A természet csodálatos erőforrásainál talán nincs is jobb módja annak, hogy erős
Idén a hőhullámok hatására 0,5 százalékponttal csökkenhet az európai GDP, egy nap extrém hőség (32 °C felett) ugyanis fél nap sztrájk gazdasági hatásával egyenértékű. Éppen ezért az alkalmazkodás kulcsfontosságú: rövid távon figyelmeztető és megelőző intézkedések, hosszabb távon strukturális alkalmazkodási stratégiák kialakítása indokolt - áll az A
Hirtelen nyár van – és nincs szünet. Ami kezdetben kellemes nyári napokkal indul, néhány nap alatt trópusi éjszakákkal és nyomasztó páratartalommal járó hőhullámmá alakul. A +35 Celsius-fok feletti, helyenként akár +39-40 Celsius-fokig is emelkedő hőmérséklet egyre nagyobb hőterhelést okoz. Éjszaka is meleg marad, így további sivatagi napokra és tr
A Nitrogénművek távozó igazgatósági tagja, Bige Dávid megerősítette az RTL Híradónak, hogy havonta 10 ezer forinttal támogatja Magyar Péter pártját, és belépett a nyíregyházi Tisza szigetbe. Azt viszont cáfolta, hogy párttag lenne, és hangsúlyozta: nagyobb összeget nem adott a pártnak.
Már hetek óta érdemes kémlelni az eget, de ha eddig nem tetted meg, nem maradtál le semmiről. Augusztus 12-én a Perseidák csúcspontján láthatod a legtöbb hullócsillagot.
A világ minden tájáról verbuvált harcosok nem győzhetik le azt, akiben megvan az a lélek, amit nem lehet megtörni – ezt bizonyítja a frontvonal egyik legkeményebb katonája.
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a GAL SynergyTech Zrt-vel szemben, a céget minimumár meghatározásával vádolják. Mi történt? Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a GAL SynergyTech Zrt.-vel szemben, mivel az a termékek értékesítése során valószínűsíthetően minimumárat határozott meg viszonteladó partnerei
A toyotás Elfyn Evans az idei bajnokság nagy részében igen nehéz helyzetben volt, mivel takarítania kellett a murvás versenyek első napján, ami miatt nem is maradt sok esélye a futamok hátralévő részében.
Miután az ethereum megközelítette a 4350 dolláros árfolyamot és a bitcoin is egy erős kitörésen van túl, egyes elemzők a potenciális altcoin szezon közeledtéről kezdtek beszélni. Bár több altcoin is messze van még korábbi történelmi csúcsától, igazi parabolikus növekedéseket 2024 ősze óta nem láttunk, az utolsó exponenciális növekedéssel járó bikap
Bulgáriában pihente ki a nyári szezont Sipos Orsi és Török Ádám, de már gőzerővel készülnek az őszre: életükben először állnak majd közösen színpadra, egy párkapcsolatukra épülő, csipkelődő, tabudöntögető esttel. A tengerparti élményekből pedig útifilm is születik, benne egy különleges bolgár Negroni-recepttel.
Kirúgatná az Intel frissen kinevezett igazgatóját az USA elnöke, ami végzetesen megakaszthatja a vállalat talpra állását a borzalmas tavalyi év után. A majd’ egy évtizeden át hozott borzalmas döntések és elhibázott fejlesztési stratégiák következtében az Intel 2024-ben összeomlott. A részvényárfolyam bezuhant, a befektetők bizalma megingott, ami Pa
Az egész országot megrázta a hír, hogy 46 éves korában elhunyt Kathi Béla, magyar testépítő, erőemelő, kétszeres Superbody abszolút győztes. Béla sportolóként, üzletemberként és barátként is maradandó nyomot hagyott mindenkiben. Többször is járt nálunk, legutóbbi szereplése pedig különösen emlékezetesre sikerült, amikor barátja és sporttársa, Gömör
A júliusi adatok szerint Kínában stagnáltak a fogyasztói árak az előző év azonos időszakával összevetve. A piac 0,1 százalékos csökkenésre számított, így a friss adat pozitív meglepetést jelent.
A Tisza Párt kormányra jutása esetén vagyonosodási vizsgálatot indítana Orbán Viktor és családja, valamint más volt kormánytagok ellen, különös figyelmet fordítva a hatvanpusztai birtok vizsgálatára – ígéri friss posztjában Magyar Péter. A pártelnök szerint a "luxusingatlan" építése Orbán Viktor személyes utasításai alapján zajlott, miközben a mini
Hugh Laurie kapta meg Albus Dumbledore, a Roxfort igazgatójának szerepét egy új Harry Pottter-sorozatban. A Dr. House sztárja nem a tévésorozatban szerepel majd, hanem egy újonnan készülő hangoskönyv-szériában kölcsönzi a hangját a nagy varázslónak.
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról a négy vagy több gyermeket nevelő anyák személyi jövedelemadó-mentességére vonatkozó szabályok egyértelmű alkalmazása érdekében címmel, T/12408. számon törvényjavaslatot nyújtott be 15 DK-s és egy független képviselő.
Enyhe emelkedéssel indulhat hétfőn a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1013,36 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 104 286,14 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
A 32 éves anyuka nyolc héttel a szülés után próbálta ki a veszélyes pózolást. Egy tápszeres dobozon guggolt magas sarkú cipőben, amikor megcsúszott – kórház és súlyos sérülés lett a vége.
Dobai Aty majdnem fél évet várt rá, mire beszerezte a Black Death Sour Candy-t, a világ egyik legsavanyúbb cukorkáját. A Reggeliben Peller Mariannal és Tihanyi Petivel közösen kóstolta meg, és az arcuk mindent elárult. Aty mára főállású TikTokerként éli mindennapjait, fő profilja pedig az extrém ételkóstolás – savanyútól a sósig, édességtől a bizar
Egy nap extrém hőség (32 °C felett) fél nap sztrájk gazdasági hatásával egyenértékű. Idén a hőhullámok hatására 0,5 százalékponttal csökkenhet az európai GDP. Az alkalmazkodás kulcsfontosságú: rövid távon figyelmeztető és megelőző intézkedések, hosszabb távon strukturális alkalmazkodási stratégiák kialakítása indokolt.
Augusztus második hete is bőven tartogat különleges élményeket: a Margitszigeten a Broadway ikonikus musicaljei csendülnek fel egy lenyűgöző gálán, ahol maga a zeneszerző, Frank Wildhorn is színpadra lép. Eközben dübörög a Sziget Fesztivál, ahol a világsztárok mellett a szabadság és kreativitás ünnepe várja a látogatókat. Akik pedig inkább a filmek