Minden hatodik 60 év feletti ember tapasztal bántalmazást, a görög példa azonban megmutatja, hogy ha az áldozatok beszélni kezdenek, az intézmények pedig hajlandóak erre reagálni, akkor elindulhat a változás.
Egy „Fede’s Intern” néven ismert, nemzetközileg elismert Ethereum-fejlesztőt Törökországban őrizetbe vettek, miután a hatóságok azzal gyanúsították, hogy közreműködött az Ethereum-hálózat állítólagos „jogszerűtlen használatában”. Bár a konkrétumok egyelőre nem ismertek, az eset komoly visszhangot keltett a kriptoközösségben, ahol egyre többen tarta
Augusztus 11-én, a mai napon lezárult a Merkúr retrográdja, így végre tisztábban gondolkodhatunk és gördülékenyebben kommunikálhatunk, legalábbis a bolygóállások szerint. A nyár hátralévő része ideális lehet régóta halogatott tervek beindítására. Nézd meg, a csillagjegyeknek milyen lehetőségeket tartogat ez az új lendület!
Ha meghallod a szakmunkás szót, mire gondolsz? Sokan még ma is azt hiszik, hogy a szakma választása egyenlő a nem vagy elég jó tanuló bélyeggel. Azonban ez a legnagyobb tévhit. A szakmák ma ugyanolyan értékes, keresett és megbecsült életutakat kínálnak, mint bármelyik másik középiskolai irány. Lássuk a leggyakoribb tévhiteket és a valóságot! 1. tév
A szülői szerep hatalmas felelősséggel jár. Nem csupán az élelmezésük, a biztonságuk vagy a tanításuk biztosítása a mi feladatunk, hanem az is, hogy érzelmi és lelki fejlődésüket támogassuk. Egyensúlyozás abban, hogy egyszerre legyünk szülők, nevelők és bizalmasok, kihívás lehet, és előfordulhat, hogy akaratunkon kívül, de sérülést okozunk a gyerme
A 92 éves korában elhunyt Dan Pelzer egész életében lelkes olvasó volt: több mint 100 oldalas listát vezetett az elolvasott könyvekről, amit a családja a halála után a világnak is megmutatott.
A nyári hőség próbára teszi a kert növényeit: a magas hőmérséklet, az erős Uv-sugárzás és a rendszertelen csapadék sok faj virágzását visszaveti. Vannak azonban olyan évelők és egynyáriak, amelyek eredendően száraz, forró klímához alkalmazkodtak.
Sokan akkor tudják igazán kipihenni magukat, ha autóbérlés vagy tömegközlekedés helyett gyalog fedezhetnek fel egy-egy várost utazásaik során. Egyre többen választanak olyan úti célt, ahol minden látnivaló sétálva is könnyen megközelíthető – a Skyscanner szakértői éppen ezért most összeállították a világ 10 legsétálhatóbb városának listáját.
A nyári forróság nemcsak a közérzetünket, de a fizikai aktivitásunkat és sportteljesítményünket is jelentősen befolyásolja. A túlhevült edzőtermek és sportlétesítmények csökkentik az állóképességet, a koncentrációt és növelik a sérülések kockázatát. A tudatos klimatizálás azonban segíthet a sportolók teljesítményének maximalizálásában, a hatékony r
Hat évtizeddel Marilyn Monroe rejtélyes halála után mert csak megszólalni a boncolást végző halottkém és elmondta milyen körülmények között zajlottak a vizsgálatok a nyomozásnál.
Az élelmiszerek átlagos árszintje idén április óta lassan, de folyamatosan emelkedik, miután az árrésstop hatására akkor havi szinten több mint egy százalékkal csökkent. A drágulás azonban továbbra sem az árrésstop hatálya alá tartozó termékeket érinti.
Az M100 gyorsforgalmi út megépítése a Budai-hegységen keresztül akár 500 milliárd forintba is kerülhet a számos völgyhíd és alagút miatt. A beruházást három szakaszra bontják, melyekre együttesen vagy külön-külön is lehet pályázni, és várhatóan magánbefektetők bevonására is szükség lesz a magas költségek miatt.
A miniszterelnök a zárt csoportban közölte, hogy a hétfői Fidesz-elnökségi ülésen véglegesítik az őszi politikai évad tervrajzát. Két további, szeptemberi időpontot is megjelölt - ezek egyike a kampányt berúgó piknik.
Csúnya botrányt robbantott ki Sydney Sweeney farmerreklámja. Az American Eagle nadrágjait hirdető színésznő ügye még a részvényeket is megmozgatta, mivel maga Donald Trump amerikai elnök sem hagyta a reklámot szó nélkül. Mindez kisebb lavinát indított el.
A hagyományos gyep évtizedek óta a kerttulajdonosok kedvence, de egyre többen fedezik fel, hogy a lóhere nemcsak szebb és természetesebb hatást nyújt, hanem olcsóbb, zöldebb és nem utolsó sorban fenntarthatóbb.
Az amerikai Coca-Cola az 1980-as években a nádcukorról a magas fruktóztartalmú kukoricaszirupra váltott, ugyanakkor sok piacon még mindig használnak cukrot. Most visszatér a nádcukor az üdítőbe.
Rendkívül magas hőmérsékletekre lehet számítani hétfőtől egész héten Franciaországban, ahol 12 délnyugati megyében a legmagasabb hőségriasztás lépett életbe. A Météo-France előrejelzése szerint a maximális hőmérséklet számos helyen meghaladhatja a 40 Celsius-fokot, helyenként akár a 42 fokot is elérheti.
A nagy melegben gyakran előfordul, hogy a virágok levélzete kicsit megfakult, kókadozik. Íme, néhány gondozási tipp, amivel vitalizálhatjuk kedvenceinket!
A Bank of America felmérésének több mint húsz éves története óta nem látott csúcson van azon befektetők aránya, akik túlértékeltnek tartják az amerikai részvényeket – írja a Bloomberg.
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csak egy divatos befektetési trend, hanem a gazdaság, a gyártás, az egészségügy és a logisztika jövőjét meghatározó kritikus infrastruktúra. Ebben az összefüggésben a Freedom24 – a magyar befektetőket a globális piacokkal összekötő online kereskedési platform – elemzői gyakorlati útmutatót kínálnak egy magas
Október 30-án érkezik a hazai mozikba a Dalai Láma – A boldogság tanítása című bensőséges és mélyen inspiráló dokumentumfilm, amely a világ egyik legnagyobb tiszteletben álló spirituális vezetője utolsó filmes megszólalásaként is értelmezhető. A JUNO11 Distribution – eletedmozija.hu forgalmazásában, Richard Gere ajánlásával mozikba érkező filmből m
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn részletes bejegyzést tett közzé a "Harcosok Klubja" nevű Facebook-csoportban, amelyben a következő napok programjáról a csoport tagjait.
Egy gleccsert indultak felmérni, egy hasadékba zuhant. A kollégája egy kötélen próbálta kihúzni, de amikor elérte a peremet, visszazuhant, és többé nem adott életjelet.
Post Malone koncertje macsó, hatásvadász amerikai parádé volt egy komplett zenekarral. Ha minden napra jutna legalább egy ilyen nagyszínpados show, minden rendben lenne a Szigeten.
Zajlik az élet az Agrármarketing Centrumnál: dübörög a Hungarian Food Business Program, zajlanak az őszi Omék előkészületei, futnak a belföldi kampányok, valamint gőzerővel dolgoznak a külföldi kampányokon, kiállításokon is. Mindemellett a B2B találkozók is pörögnek. Az Amc pedig a hazai élelmiszer-gazdaság erősítésén dolgozik - nemcsak itthon, han
Folyamatosan zajlanak az egyeztetések a pénzintézetek és a Magyar Bankszövetség, valamint a jogalkotók között az Otthon Start programban elérhető fix háromszázalékos lakáshitel kondícióinak véglegesítése és egységes értelmezése érdekében. A lakáspiacon jelenleg is tapasztalható eltérő gyakorlatok kapcsán kiemelt fontosságú a hiteligénylési feltétel
A Dunán levonult kisebb árhullám nyomán sok szúnyogtenyészőhely jött létre, amelyekben tömegesen fejlődnek az ártéri fajok egyedei. A katasztrófavédelem koordinálásával dolgozó szakemberek már a múlt héten biológiai módszerrel léptek fel a szúnyoglárvák ellen. Több tenyészőhely kezelése csak részlegesen történhetett meg, és a védett természeti terü
A kultúra, amelyben ma élünk, régóta a romantikus szerelem köré építi az emberi kapcsolatok fontossági sorrendjét. A filmek, a dalok, a könyvek, de sok esetben még a társadalmi elvárások is azt sugallják, hogy az igazi boldogság kulcsa a nagy Ő megtalálása, nélküle nem lehetünk teljesek. Pedig manapság egyre több kutatás világít rá arra, hogy a val
Népszavazás lehet a 2026-os választás Orbán Viktorról, a legújabb felmérések elképesztő hátrányt és példátlanul magas részvételt jeleznek. Eközben egy megdöbbentő drónvideó került elő a kormányfő apja által tulajdonolt hatvanpusztai birtokról:
Az Antenna Entertainment egy mai budapesti sajtóbeszélgetésen bejelentette, hogy idén ősszel minden eddiginél több saját gyártású produkciót indít a VIASAT-portfólió csatornáin. Az augusztus végétől decemberig tartó premierdömpingben nemcsak friss évadokkal térnek vissza kedvelt műsorok, hanem több vadonatúj formátum is debütál: a humor, a gasztron