Teljesül Keresztes Tibor, azaz Cintula utolsó nagy vágya. A legendás lemezlovas, aki a múlt héten, 81 éves korában hunyt el, szinte az utolsó pillanatig dolgozott életrajzi kötetén. A Duna Book kiadó tervei szerint a könyv karácsonyig megjelenik, így az olvasók megismerhetik a magyar könnyűzenei élet egyik legikonikusabb alakjának kalandos történet
Tegnap piaczárás után jelentette be a 4iG, hogy nagy jelentőségű, kötelező érvényű együttműködési megállapodást írt alá az Eutelsattal. A hírre ma új történelmi csúcsra ugrott a 4iG árfolyama.
Az emberek egy része ösztönösen retteg a sáskáktól, ami érthető is, hiszen e rovarok olykor hatalmasra nőnek, és már puszta látványukkal is képesek páni félelmet kelteni bennünk. De gondoltad volna, hogy a Föld egy távoli pontján közel fél méteres botsáskák élnek?
A Mini Cooper S negyedik generációja jobban néz ki kívül és belül, mint elődje, de a jó hír, hogy a vezetési élmény semmit sem változott. Konstans, állandó, következetes és megrendíthetetlen. Hogy néz ki? A Mini Cooper S hossza 3,9 méter, 1,7 méter széles, 1,45 méter magas, tengelytávja 2,5 méter. A középkonzolt uraló kör alakú oled kijelző nagyon
Az északi országrészben jó termés várható, délen gyengébbek a kilátások. A hazai csemegekukorica főként a konzerviparba kerül, de a friss, csöves változat is népszerű. Kistermelők májustól októberig látják el a piacot hazai terméssel.
Sokan hallottuk már, hogy naponta 10 ezer lépést kell megtennünk ahhoz, hogy formában maradjunk, de vajon ez valóban igaz? Egy újabb nagyszabású kutatás szerint nem feltétlenül szükséges ennyit gyalogolnunk ahhoz, hogy egészségesek és fittek maradjunk. Legtöbbünk hajlamos a napi lépésszámot egyfajta mérceként használni fittségünk megítélésében, de
Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége az idei első fél évben 54,3 millió euró volt, 21 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - áll a társaság honlapján kedden közzétett gyorsjelentésben.
Taylor Swift hivatalosan is bejelentette a 12. stúdióalbumát, amelynek The Life of a Showgirl a címe. A hír hatalmas izgalmat keltett, hiszen a rajongók már előző nap találgatásokba kezdtek, miután az énekesnő marketingcsapata rejtélyes posztot tett közzé. Az új lemez megjelenési dátuma egyelőre titok, de már előrendelhető, és a közönség biztos leh
Érdekes közjátéknak lehettek szemtanúi a nézők Emma Raducanu és Arina Szabalenka mérkőzésén a cincinnati tenisztornán: a britek US Open-győztes sztárja egy síró gyerek miatt tett szemrehányást a székbírónak. A meccset végül a világelső fehérorosz játékos nyerte.
A Telegraph értesülése szerint Volodimir Zelenszkij jelezte európai vezetőknek: Ukrajna hajlandó lehet a harcok leállítására és a jelenleg orosz kézen lévő területekről való lemondásra. A fordulat Trump és Putyin alaszkai találkozója előtt jöhet, írja a HVG a The Telegraph értesüléseire hivatkozva.
Hűvösnek érezhettük a hajnalt, de a legtöbb helyen még így is az átlagosnál kissé melegebb éjszakán vagyunk túl – írja a HungaroMet a közösségi oldalán.
A történelem sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk. Például már az amerikai őslakosok is kritikával nézték az európai embereket. A Mindenek hajnala radikálisan máshogy meséli az ember történetét.
Leégett a napon? Az aloe vera nemcsak hűsít, hanem segíti a bőr regenerálódását is! Összeszedtem, hogyan csökkentheti a fájdalmat és a gyulladást természetes módon, és mire figyeljen a termék kiválasztásakor!
20 év telt el azóta, hogy Jennifer Aniston véglegesítette válását Brad Pitt-től. De ez a kapcsolat – és a címlapokra került végjáték – mindig is a popkultúra történelmének fontos része marad, ezért a színésznő a Vanity Fair magazin új címlapinterjújában ismét kitért rá.
A német közéletben heves viták robbantak ki az ukrán menedékkérők szociális juttatásainak megvonásáról, miközben egyre több ellentmondásos adat kerül napvilágra.
A per felhívta a figyelmet egy kaliforniai munkaügyi törvényre, amely megtiltja a munkáltatóknak, hogy megakadályozzák vagy ellenőrizzék alkalmazottaik politikai tevékenységét.
A szívroham gyakran halálos következményeket von maga után, ám ha időben felismerjük az előjeleit, az életmentő is lehet – van egy olyan tünet, amire különösen érdemes odafigyelni.
A legtöbb ember ma már sokféle platformot használ az online kereséshez, beleértve a közösségi és videómegosztó felületeket, a kiskereskedelmi platformokat és a mesterséges intelligencia-alapú megoldásokat. A Warc, a TikTok és Richard Shotton új kutatása szerint a fiatalok már jóval nagyobb arányban keresnek a közösségi médiában és gyakrabban haszná
Donald Trump az Egyesült Államok elnöke a washingtoni hajléktalanhelyzet okán összehívott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor geopolitikai helyzetítéleteiről beszélt. Trumpot arról kérdezték: amennyiben jól sikerül a találkozója Putyinnal, és az oroszok hajlandóak a békekötésre, helyreállhat-e az amerikai–orosz kereskedelem?
Elhunyt az olasz Mattia Debertolis négy nappal azt követően, hogy összeesett a kínai Csengtuban zajló Világjátékok férfi középtávú tájfutó versenyén – derül ki az MTI híréből.
Lezárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei több mint 160 ellenőrzést tartottak. Az ellenőrök nyári lovas táborokat, fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmények előállítóit, ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat
Egy friss tanulmány kimutatta, hogy az ókori maja civilizáció népessége jelentősen meghaladta a korábbi becsléseket. Emellett a maja társadalom szervezettsége és társadalmi rendszere is jóval fejlettebb volt, mint ahogyan eddig gondolták a szakértők.
Ma már úgyszólván mindenből lehet tej, aminek az áldott hatásait a nagy hőségben élvezhetjük igazán: nem kell állandóan vizet inni, és még értékes tápanyagokat is beviszünk.
Mats Hummels volt felesége állítja, a német válogatott és a Borussia Dortmund korábbi klasszisa még csak meg sem hívta őt és hétéves kisfiukat a múlt hétvégi búcsúmérkőzésére. A visszavonulását januárban bejelentő 36 éves labdarúgóval hét évig egy párt alkotó Cathy a közösségimédia-oldalán panaszkodott, miután Hummels inkább új, tíz évvel fiatalabb
Magyarország nem írta alá az Európai Tanács közös nyilatkozatát Donald Trump és Vlagyimir Putyin közelgő találkozója kapcsán – erről Kacsoh Dániel kérdezte a miniszterelnököt.
A hatvanpusztai luxusbirtok akár 18 milliárd forintért is épülhetett, és Hadházy Ákos által nyilvánosságra hozott energetikai tanúsítványok szerint nemcsak raktárak, hanem lakóingatlanok is találhatók rajta. Stumpf András politikai elemző úgy véli: "Orbán Viktor hazudik, amikor azt mondja, hogy ez egy mezőgazdasági épület." Szerinte Tiborcz István
Farkas András nyugdíjszakértő biztosra veszi, hogy 2026 februárjában, a választások előtt a kormány előteremti a több százmilliárdos összeget a 13. havi nyugdíj kifizetésére. Ez azt jelenti, hogy a jogosult idősek kéthavi ellátásban részesülhetnek — mutatjuk, kiknek jár majd pontosan a plusz juttatás.
Az ifjú generációk számára az online jelenlét szinte egyenértékű az offline töltött idővel. A digitális tér a lehetőségek csaknem végtelen tárházával segíti őket a tanulásban, kapcsolattartásban és szórakozásban, de eközben számos láthatatlan kockázatot is magában rejt. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet a fiatalok világnapja alkalmából a N
Közel 8600 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít együttesen a magyar vidék és agrárium számára az Európai Unió egyik legfontosabb szakpolitikájának hazai fejlesztési programjai: az idén záruló Vidékfejlesztési Program (Vp), valamint a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (Kap St). Ezek révén 2014 óta együttesen eddig több mint 4
Úgy tűnik, végképp elmélyült a szakadék Brooklyn Beckham és híres szülei között. A 26 éves sztárcsemete augusztus 2-án, titokban megújította házassági fogadalmát feleségével, Nicola Peltzzel – úgy, hogy a Beckham család egyetlen tagja sem kapott meghívót az eseményre. A meghitt szertartáson csak a menyasszony családja vett részt, apósa, Nelson Pelt
A fejlettebb egyedek kirepülésével július második felében a Rábán is megkezdődött a dunavirágzás, ami elhúzódhat, hiszen a kisebb lárvák később fogják elérni a kibújás előtti nimfa állapotot, az utolsó lárvastádiumot.